Petőfi Népe, 1969. június (24. évfolyam, 124-148. szám)
1969-06-08 / 130. szám
1969. Június 8. vasárnap §. «Ida! 4 türelem — knltúrházat terem A néma levente Ki hinné, hogy a képen látható és a befejzetlenség látszatát keltő létesítményt az eredeti elképzelések szerint már régen át kellett volna adni rendeltetésének. Bácsalmáson mintegy tíz éve készülnek arra, hogy egyszer új művelődési otthont vesznek birtokba. Hosszas huzavona és mindannyiszor kétségbeejtő terv- módosítások, valamint egyéb bonyodalmak után tavaly, a nyár végén végre munkához láttak az építők az 1967-ben jóváhagyott terv alapján. A falak a gimnázium épületének tő- szomszédságában magasodnak. A készülő művelődési ház „összkomfortos” lesz. Központjában négyszáz személyes színház és moziterem helyezkedik el, aminek a berendezését a MOKÉP vállalta. Az előcsarnokból egybenyitható klubszobák sorakoznak. A helyi általános és fogyasztási értékesítő szövetkezet 500 ezer forinttal járul hozzá a beruházáshoz, s ennek fejében idő"el presszót üzemeltet itt. Az állami gazdaság, valamint a termelőszövetkezetek társadalmi munkát ajánlottak fel, s lebonyolít-^ ják a szállítások egy részét Az űj, korszerű — 10 millió forint értékű — művelődési ház átadási határideje 1970. október. (Pásztor Zoltán felvétele) A korabeli polgári kritika nem tudott mit kezdeni a darabbal. A legtöbb bíráló elámult azon, hogyan juthatott eszébe Heltai Jenőnek egy ilyen rímes, verses, kosztümös történelmi játékot alkotni olyan korban, amikor a közönség már csak a francia háromszög-vígjátékok pikáns izgalmaira tudott odafigyelni. És ami másnak nem termett babért, neki sikert hozott. A fasizmus előretörése idején, az idős író tiszta szerelemről, hűségről, férfias helytállásról, a mesék, a mondák létjogosultságáról dalolt. Milyen szívhez szólóan természetes lírával, elragadó naív- sággal mesélt Heltai! Törhetetlen optimizmusával, életszeretetével, természetesen csendülő, csiszoltan egyszerű, utolérhetetlenül gördülékeny verstechnikával bevette a legmeghódít- hatatlanabbnak hitt várakat. Hirdette a fasizálódó világban a természetes élethez, a bensőséges romantikához való jogot, meglengette a béke felé törekvő élet olajágát, a fegyverek egyre erősödő csattogása közepette. Heltai igazi varázsló. Máig sem kopott Jmeg egyetlen verssora, (mert nem értéktelen pa- 1 piroskellékekkel hadako- 1 zó bűvész volt, hanem zengő lírájú költő. A kecskeméti színpadon nem első ízben csendülnek .fel Heltai rímei, nem először tapsol a közönség Zí- í liának, és a daliás Agárdi Péternek. S hogy mennyire szívébe fogadta Kecskemét Heltai történelmi játékát, mi sem bizonyítja jobban, mint a mostani bemutató forró hangulata, a szinte véget érni nem tudó taps, amely újra és újra a vasfüggöny elé csalta a színészeket. A rendező, Pethes György a színház varázsába vetett hitéről ír a műsorfüzetben. Heltai derűs életszemléletét, játékosságát dicséri, és érdekes módon mégsem a gazdag lírát csendíti ki elsősorban az előadásból, hanem a humort, .a. groteszíT' behajTo komikumot. Bénne van ez is egy kicsit a A néma leventében, de gazdagabb, színesebb ennél ez a bűbájos történelmi játék. Ösz- szetettebb, érzelmekben dúsabb minden jelenete, mint ahogy az előadásból kicsendül. Sötét Lajos, a hóhér kedélyesen elhumorizál még a legborzonga- tóbb percekben is. Zília pedig mintha átlátna a szitán olyan helyzetekben is, amikor pedig semmi sem szól amellett, hogy kedé- lyeskedni kellene. No, de sebaj. Az újro- * mantikus vígjáték érzelmi ' forgatagából ki lehet emelni színárnyalatokat, el lehet halványítani másokat. A néma levente derűjének szivárványa attól még nem lesz sokkal fakóbb, hogy a romantikus érzelmesség helyébe olyankor is a derűs komédiázás hangulatát ültetjük, amikor a másik, az igazi jobban illene. Dévay Camilla, Zília szerepében nagyszerű eszközökkel ábrázolta a szerelmet visszautasítani tudó, büszke olasz nőt. Egészen új módon rajzolta meg a hóhérral kacérkodó asszony vibráló halálfélelmét, de mintha egy kicsit adós maradt volna a szerelmes odaadás lángolásával. Forgács Tibor, mint Agárdi Péter nem a vaskos férfiasság hetykeségével, hanem inkább a külföldi udvarokban is járatos udvaronc simulékonyságával hódította meg szerelmesét. Forgács Tibor hódítóan elegáns, kulturáltan beszélő, enyhe humorral színezett Agárdi Pétere valóban kirobbanó sikert hozott Perlaky István, Beppo szerepében egymaga sűríteni tudta mindazokat a hangulati elemeket, amelyek a darab teljes érzelmi skáláját megvillantják. Stílusban az ő alakítása állott legközelebb ahhoz, ahogyan az író ezt a figurát elképzelte. Perlaky István pompás természetességgel vedlett át a kincseit kínáló vándorékszerészből, a gazdája érdekeit tűzönvízen át érvényesíteni igyekvő szolgává. Mezei Lajos Mátyás szerepében inkább a figura humorát hozta, mintsem a királyi méltóság ünnepélyességét. Parragi Mária, Beatrix alakítója láthatóan nem tudott mit kezdeni az alkatától távol álló szereppel. Az epizódszerepek alakítói közül Balogh Rózsa közelítette meg leginkább az író elgondolásait. Borosa István díszletei érdekes, modern hangvéte- lűek, jól kihasználható játékteret biztosítanak. Gre- gus Ildikó jelmezei közül a női ruhák sikerültek a legjobban. Csáky Lajos beszéltünk ezekről, mert esetleg torzsalkodás keletkezett volna. A népgyűlés még más dolgokkal is megbízott bennünket; vegyük számba, hogy hány ellátatlan család van a községben, s hirdes- síhk gyűjtést számukra; nézzük meg, hány idős embernek, vagy hadbavonult férfi családtagjának rongálódott meg a háza, s miképpen segíthetne a falu közössége; nézzük meg, hány olyan kisgyermek van, amelyiknek nem jut tej; vizsgáljuk meg, hány olyan ember van a községben, aki a múltban népellenes bűnöket követett el. A gyűlés végefelé szóba került, hogyan nevezzük a most megválasztott bizottságot. Többfélét javasoltunk, végül felállt a jó emlékű Horváth Mátyás, és azt mondta: ő hallgatja a debreceni rádióadásokat, s onnan hallotta, hogy a nép az egész országban ilyen testületeket választ, és azt legtöbb helyen nemzeti bizottságnak nevezik, kifejezvén, ezzel, hogy a nép a nemzet minden becsületes tagját egyesíteni akarja az élet megindítására. így lett a mi szervezetünk neve is Nagybaracskai Nemzeti Bizottság. A gyűlés után felpezsdült az élet Nagybaracskán; az emberek kimentek a mezőre, befejezték a félbemaradt őszi munkákat, hordták a trágyát, az addig zárva tartott üzletek és műhelyek kinyitottak. A közösségi érzés is felébredt: felmértük a háborús károkat, az ellátatlanokat, a tej nélkül maradt gyerekeket, s a listákat kifüggesztettük a községházán. Az emberek beléptek, megnézték a névsort — s mikor mi a nemzeti bizottsághoz befutott adományokat szétvittük, egymás után fordult elő, hogy azzal fogadtak bennünket: nagyon szépen köszönik, de már kaptak! X is hozott, meg Y is!... Azokban az időkben nem volt szégyen elfogadni — de adni sem! Február közepén, a következő népgyűlésen — akkoriban minden gyűlésen szinte az egész falu megjelent! —, mikor beszámoltunk az előző határozatok végrehajtásáról, felmerült, hogy mi lesz a földtelenek- kel? Mintegy kétszáz ilyen családunk volt. Elhangzott ilyen szó, olyan szó, míg végül ismét Horváth Mátyás állt fel. Javasolta, hogy mivel a falu határában nincs nagybirtok, az elmenekült népellenes és háborús bűnösök (itthon egy sem maradt) földjeit vegyük községi kezelésbe, és adjuk ki bérletbe az igénylőknek ... Megtettük. Mintegy ötven családot tudtunk így kielégíteni. Később megjelent az Ideiglenes Kormány rendeleté a földosztásról, és akkor láttuk, hogy Debrecenben még tovább is mentek, mert az ilyen földeket saját tulajdonul kell adni. A többi igénylőt a mohácsi-szigeti nagybirtokokból elégítettük ki, mert ott voltak jogosak: a felszabadulás előtt oda jártak dolgozni. Érdekesen alakult a nemzeti bizottság jogi helyzete is: a kormány rendeleteúgy szólt, hogy ezeket a szerveket a demokratikus pártok küldötteiből kell alakítani, s ahol azok még nem létesültek, ott a lakosság szakmai szervezetei delegáljanak. Erről a rendeletről mi januárban még nem tudtunk, de a pártok sem alakultak meg addig. Márciusban és áprilisban jöttek létre, s a bizottságot akkor már az ő küldötteikből kellett alakítani. Ezért az első nemzeti bizottság április huszonkilencedikén kimondta feloszlását, de nyomban másik alakult, az új küldöttekből. Igen ám, de a község legnépesebb rétegét, a napszámosokat, illetve: az új földhöz jutottakat az új szervezetben csupán egy ember képviselte, a kommunista párt részéről. Ezt a népgyűlés nem találta igazságosnak — és ekkor újra Horváth Mátyás állt föl. Javasolta, hogy a kormány rendeleté értelmében alakítsák meg a Nagybaracska községi mezőgazdasági munkás szakszervezetet. Ott nyomban meg is történt, s ezzel két legyet ütöttünk egy csapásra: az új birtokosoknak lett szakmai védelmi szervezetük és a nemzeti bizottságba is delegálhattak két tagot!... Kevés volt a ruhánk, kevés az ennivalónk, a jószágunk és a vetőmagunk, a határban időnként visszamaradt aknák robbantak, mégis nagyon szívesen emlékezünk azokra az időkre, mikor az első lépéseket tettük a demokráciában! Heti kommentár Szövetkezés magasabb szinten A SZÖVETKEZETI mozgalom érdekes és igen tanulságos — mondhatni izgalmas — időszakához érkeztünk el hazánkban. Olyan időszakhoz, amikor az élet, a fejlődés magától is napirendre tűzött bizonyos dolgokat, éspedig: ennek az életerős mozgalomnak magasabb szintre való emelését. Az új gazdasági irányítási rendszerre való áttérés, a gazdálkodó szervek nagyobb önállósága, a demokratizmus kibontakozása együttesen hatottak és hatnak kényszerítő erővel. S ma már, elmondhatjuk, hogy az alapelvek tisztázottak. A lezajlott viták és állás- foglalások eredményeként leszögezhetjük, hogy a különböző szövetkezeti formák nemcsak valamiféle megtűrt és átmeneti, másodrendű tényezők szocializmust építő társadalmunkban, de feltétlenül perspektivikusnak tekinthető szocialista jellegű vállalkozások, melyek azonos jogállásúak az állami vállalatokkal. Méreteikre és gazdasági súlyukra jellemző, hogy országosan a dolgozók több mini 30 százalékát foglalkoztatják — a mezőgazdasági ágazatban ez az arány 76 százalék! —, a nemzeti jövedelem forrásaiból 20—25 százalékos a részesedésük, s a kiskereskedelmi áruforgalomnak is mintegy 30 százalékát a szövetkezeti szektor bonyolítja le. Nem véletlen tehát az irántuk megnyilvánuló fokozott érdeklődés, mely helyük, szerepük és jövőjük elvi tisztázásában is kifejezésre jutott. BÄCS-KISKUN megye politikai és gazdasági vezetése az elmúlt évtizedben különösen erőteljesen járult hozzá a szövetkezeti mozgalom számos kérdésének új módon való felvetéséhez, az elvi és gyakorlati kérdések megközelítéséhez, illetve megoldásához. Gondoljunk csak az alacsonyabb típusú társulások létrehozásában vállalt szerepre, amikor a megye sajátos helyzetéből kiindulva, a gazdasági és politikai szükségszerűséget felismerve, sok szempontból az országostól is eltérő módon, a szőlős vidékeken is sikeresen oldották meg az átszervezést, s küz- dötték le az átmeneti nehézségeket. Az idő azóta igazolta az akkori állásfoglalásokat, de a döntés kockázata mindenképpen fennállt Minthogy hasonlóan szükségszerű és újszerű — sok_ tekintetben szintén rizikóval járó — kezdemé- uyezés volt a nagyarányú szőlő- és gyümölcstelepítés megkezdése és véghezvitele is. Abban, hogy a termelőszövetkezeti mozgalom olyan fejlettségi szintet ért el megyénkben, mint amilyenről napjainkban beszélhetünk, nyilvánvaló és ma már senki előtt sem kétséges, hogy az említett céltudatos, megfontolt, s a politikai bátorságot sem nélkülöző döntéseknek és vállalkozásoknak is nagy részük volt. MINDEZT azért szükséges így újólag feleleveníteni, mert csak ilyen módon érthetjük meg a mostani1 időszak követelményeit, illetve az újabb célkitűzéseket. Azokat a feladatokat, melyeket lapunk június 1-i számában «A szövetkezeti mozgalom továbbfejlődésének néhány kérdése” címmel Erdősi József, a megyei pártbizottság első titkára vázolt fel tömören. Hogy mennyi minden húzódik meg az említett elvi állásfoglalás mögött, azt most nehéz lenne felsorolni. De annyit máris meg kell állapítani, hogy a téma közelről sincs kimerítve. A problémák elvi összegezéséig jutottunk el, ez azonban sorsdöntő lehet a megye gazdasági, politikai és társadalmi fejlődése szempontjából is. Feltéve, ha meg tudjuk értetni mindenkivel, hogy miről is van szó. A cikk lényegét egy idézettel lehetne summázni: „Alapvetően abban látjuk a fejlődés lehetőségét, hogy szervezett együttműködésre van szükség az egy-egy területen működő tsz-ek, ktsz-ek, fogyasztási szövetkezetek, állami gazdaságok és más szervek között.” Magyarán szólva: meg kell szüntetni a különböző gazdálkodási szervek jelenlegi kapcsolatnélküliségét. Azt az állapotot, amely sokszor azonos gazdasági és más célok párhuzamos és egymástól független — gyakran korszerűtlen — megvalósításában jut kifejezésre. A pénzügyi és anyagi eszközök koncentráltabb, hatékonyabb felhasználása irányába kell tolni ezeknek a szerveknek a szekere rúdját, s arra ösztönözni, biztatni, bátorítani őket, hogy nézzék az adott terület egészének követelményeit, s az ott élő lakosság igényeit is együttesen. KIAKNÁZATLAN lehetőségek egész sorát lehet feltárni az összefogással — erre hívta fel a figyelmet a megyei pártbizottság a szövetkezeti vezetők számára rendezett tanácskozáson is, s az említett újságcikk ezek summázata volt. Ezt a kérdést az élet tűzte napirendre, csakúgy mint annak idején a mező- gazdaság szocialista átszervezését, vagy a telepítési mozgalmat megyénkben. Joggal remélik a megye vezetői, hogy a szövetkezeti mozgalom magasabb szintre emelésében is élen jár majd Bács-Kiskun népe, amely fogékony az új iránt, s megérti, hogy ezúttal is saját életének jobbításáról van szó. A KEZDEMÉNYEZÉS letéteményesei természetesen az egyes szektorok és gazdasági egységek vezetői, politikai irányítói. A feladat adva van, az első lépéseket már számos helyen megtették, jó és követendő példák máris akadnak. Nem elsietve, de céltudatosén, a még létező akadályokat — túlha- ladott_ jogi formulákat és szemléletbeli bilincseket is — leküzdve kell most megkeresni az előrehaladás módozatait. A Petőfi Népe szívesen ad helyet az új kezdeményezések és tapasztalatok elterjesztését szolgáló megjegyzéseknek, javaslatoknak. T. P.
