Petőfi Népe, 1969. június (24. évfolyam, 124-148. szám)

1969-06-08 / 130. szám

Megkezdődött a moszkvai tanácskozás A Pompidou—-Poher mérkőzés incidensek a közel-keieti háború második évfordulóján EGY HÉT A VILÁGPOLITIKÁBAN kormányzó útját. Sú­lyos belső feszültség uralkodott egész hé­ten Argentínában, A NEMZETKÖZI politika e heti ese­ményei közül ha­zánk külkapcsolatai és a szocialista közösség a két szomszédos or- a Holland-Antillákon pedig egységének erősítése szem- szág baráti viszonyát, szé- lemondott a kormány, és pontjából egyaránt fontos les körű együttműködését, ejtőernyősök érkeztek. Cu- volt Fock Jenő miniszter- Magára vonta a közvéle- rascaora a békeharcok nyo- elnök csehszlovákiai hiva- mény figyelmét Latin-Ame- mán kirobbant válság pa- talos látogatása. A Cernik rika egyebek között azzal, cifikálására. miniszterelnök meghívásá- hogy Venezuela és Peru ra tett utazás minden vo- után Chile is lemondta natkozásban megerősítette Rockefeller New York-i FOCK JENŐ CSEHSZLOVÁKIÁI ÜTJA A hét elején csehszlovákiai hivatalos látogatásra Prágá­ba utazott Fock Jenő. a Minisztertanács elnöke. Búcsúz­tatására a Ferihegyi repülőtéren megjelent Fehér Lajos, a Minisztertanács elnökének első helyettese és a kormány több tagja. Kormányelnökünk pénteken érkezett haza. SZOVJET ÉS AMERIKAI ŰRHAJÓSOK TALÁLKOZÓJA A HÉT legfontosabb ese­ménye a kommunista és munkáspártok moszkvai ta­nácskozásának megnyílása. Június 5-én a Kreml Oyörgy-termében 75 kom­munista és munkáspárt de­legátusainak jelenlétében nyitotta meg Leonyid Brezsnyev, az SZKP főtit­kára a tanácskozást. A nemzetközi kommunista­mozgalom túlnyomó több­ségét képviselő delegá­tusok már az első nap egyhangúan elfogadták a napirendet, mely két pont­ból áll. Az első az impe­rializmus elleni harc fel­adatai a jelenlegi szakasz­ban, a kommunista és mun­káspártok, az összes anti- imperialista erők akcióegy­sége. A második napirendi pont a Lenin születésének 100. évfordulójával kapcso­latosan kiadandó dokumen­tum. A nagy tanácskozá­son a megnyitó után azon­nal megkezdődött a vita, egymást követik a felszóla­lások. A MOSZKVAI tanácsko­zás létrejöttét és azt a tényt, hogy azon 75 párt képviselteti magát, a vilá­gon mindenütt a kommu­nista mozgalom nagy sike­reként értékelik. Annál is inkább, minthogy ismere­tesek a mozgalom belső NIGERT AI TÜNTETÉS A párizsi nemzetközi repülőkiálliíáson szovjet űrhajósok megmutattak egy kiállított szovjet repülőgépet az ame­rikai asztronautáknak. Képünkön: (balról-jobbra) Csaka- lov szovjet, Schweickart. McDiwitt, Scott amerikai és Jeliszeiev szovjet űrhajósok baráti kézfogás közben. DUCLOS SZAVAZ Lagosban, Nigéria főváro­sában tüntetők égették el a svéd zászlót, tiltakozásul az ellen, hogy Svédország repülőgépeket szállított a biafrai lázadóknak. A ni­gériai kormány szerint a biafrai szakadárok ezekkei a svéd repülőgépekkel in­téztek légitámadásokat Ni­géria eller SZEMfiLYVONAT ÉS AUTÓBUSZ ÖSSZEÜTKÖZÉSE problémái. De máris be­bizonyosodott, hogy a pár­tok elsöprő többsége az In­ternacionalista egység erő­sítésében keresi az impe­rializmus elleni harc ha­tékonyabbá tételének elő­feltételeit. A vietnami probléma megoldása körüli politika legfontosabb színtere ezen a héten nem Párizs volt. Ott rutinjellegű ülésre ke­rült sor csupán a négyes értekezleten, minthogy a küldöttségek vezetői távol voltak. A vietnami prob­léma fő eseménye a Ni­xon—Thieu találkozó elő­készületei voltak. Jellemző a légkörre, hogy hosszú idő után és érvényben le­vő ígéretüket megszegve az amerikaiak légicsapást mértek a Vietnami Demok­ratikus Köztársaságra: csü­törtökön bombázták a de- militarizált övezettől 80 ki­lométerre északra a VDK légelhárítását. MIRE e sorok napvilá­got látnak, Nixon és Thieu mär tárgyal a Csendes­óceáni Midway-szigeten. Állítólag elsősorban arról, hogyan kezdhetik meg a Dél-Vietnamban állomáso­zó amerikai intervenciós erők kivonását. Az elője­lek azonban a legkevésbé sem biztatóak. A héten tar­tott beszédeikben Nixon el­nök és Rogers • külügymi - miniszter egyaránt szélső­ségesen agresszív kijelen­téseket tettek. Magától ér­tetődő. hogy Thieu sem a béke reális előfeltételeiről beszélt azok után, hogy ha­zatért Dél-Koreába és Taj­vanon tett útjáról. A Tá­vol-Kelet e szélsőségesen reakciós országában ahhoz keresett támogatást, hogy továbbra is nemet tudjon mondani a vietnami belső megbékélés, bármiféle koa­líciós kormány megoldásá­ra. Mindazonáltal tény, hogy bizonyos taktikai nézetel­térések is vannak Washing­ton és Saigon között. Az Egyesült Államok ugyanis a nyomasztó vietnami ter­hek egy részét valóban át akarja hárítani a Thieu-re­zsimre, mely viszont resz­ket attól a gondolattól, hogy csökkenjen az ame­rikaiak katonai jelenlété­nek tényleges potenciálja. EURÓPA politikai életé­ben a legérdekesebb fejle­mények az elmúlt héten is Franciaországban zajlottak. Miután a Francia Kommu­nista Párt úgy döntött, hogy az elnökválasztások máso­dik fordulójában a szava­zástól való távolmaradásra szólítja fel híveit. A nagy­arányú tartózkodás — még akkor is, ha Pompidou min­den előjel szerint győzte­sen kerül majd az elnöki bársonyszékbe — nem teszi könnyűvé számára a kor­mányzást. Franciaország VÁLASZTÁSOK LENGYELORSZÁGBAN Vasárnap általános választásokat tartottak Lengyelor­szágban. Képünkön: Gomulka, a l engyel Egyesült Mun­káspárt első titkára leadja szavazatát. ELŐKÉSZÜLETEK A ..MÁSODIK MENETRE” Georges Pompidou, a gaulleista elnökjelölt politikai sze- mélylségekkel való alkudozásokkal kívánja bővíteni sza­vazóinak táborát az elnökválasztás második fordulójá­ban. Képünkön: Pompidou centralista politikusokkal találkozik. jövője szempontjából a legkiábrándítóbb természe­tesen az, hogy de Gaulle egykori miniszterelnökével szemben, a személyében és politikai súlyában egyaránt jelentéktelen Poher áll. A felelősség ezért a szocia­listáikra és a Mitterrand fé­le, önmagukat baloldalnak minősítő csoportokra há­rul, akik megakadályozták a baloldal egységes fellé­pését. öt halottja és tizenkét sebesültje van annak a szeren- Jacques Duclos, a kommunista párt jelöltje több esetlenségnek, amely a nyugat-németországi Krefeldben szavazatot kapott a franciaországi elnökválasztáson, történt. A munkásokat szállító autóbusz egy személy­mini a baloldal többi jelöltje együttvéve. Képünkön: vonattal ütközött össze, majd ezután belevágódott az Duclos Párizs egyik külvá rónában a szavazournanál állomásépületbe, Képünk: az autóbusz roncsait mutatja. EURÓPAI jelentőségű eseménye még a hétnek — bár jelentőségében koránt­sem csupán a mi konti­nensünket érinti — a Né­met Demokratikus Köztár­saság és Szíria nagyköveti szintű diplomáciai kapcso­latfelvétele. Néhány hét leforgása alatt teljes érté­kű diplomáciai viszony jött létre az NDK és négy olyan, pozitív semlegességi politikát folytató ország között, mint Kambodzsa, Irak, Szudán és Szíria. Bíz­vást állíthatjuk, hogy ez­zel végső szakaszába érke­zett a nyugatnémet Hall- stein doktrína bukása. Az NDK-t elismerő országok az első szocialista német állam békepolitlkáját és a harmadik világ önzetlen segítésében játszott jelentős szerepét honorálják ezzel a lépésükkel, de ezzel együtt fontos hatást gyakorolhat­nak Európa biztonságának erősödésére is. Bonn ugyan­is „az egyedüli képviselet” pozíciójának teljes elvesz­tésével tovább csúszott le­felé a nemzetközi ranglét­rán. Ennek következtében viszont óhatatlanul gyengül Európa legveszélyesebb re- vansista állama. MÁSODIK évfordulója volt a héten Izrael „villám­háborújának”, mely 1967- ben a nemzetközi feszült­ség legveszélyesebb grkgh Alaio Poher, a francia jobb­oldal másik jelöltje sajtóér­tekezleten jelentette be, hogy indul az elnökválasz­tás második menetében. Pompidou és hívei ugyanis rá akarták bírni az ideig­lenes köztársasági elnököt, hogy lépjen vissza, s így ne váljék szükségessé a második forduló megtartása. nak egyikét hozta létre a Közel-Keleten. A problé­mák megoldásának lehető­sége 1— sajnos — két évvel a történtek után sem ke­rült látható közelségbe. Hogy miért van ez így, ar­ra mindenki másnál meg­győzőbb választ adott Gol- da Meir asszony, izraeli kormányfő, aki szerdán is­mét nem a békéről- be­szélt, hanem azt követelte, hogy Franciaország újítsa fel fegyverszállításait, me­lyeket de Gaulle volt el­nök éppen azért állított le, hogy legalább ne mozdítsa elő Izrael további háborús potenciálnövekedését. Az évforduló kapcsán érthető­en megélénkült a Palesz­tinái arab ellenállók te­vékenysége: merényletekre került sor és öszecsapások- ra is a gazai övezetben csakúgy, mint a Jordán völgyében és Jeruzsálem városában. jdü Jénas _

Next

/
Thumbnails
Contents