Petőfi Népe, 1969. június (24. évfolyam, 124-148. szám)

1969-06-19 / 139. szám

fl kommunista és munkáspártok tanácskozásának fődokumentuma (Folytatás a 6. oldalról.) utóbbi idők eseményei is bizonyították — a forradalmi harc, az egész demokratikus, imperialistaellenes moz­galom fő mozgató ereje a munkásosztály. A jelenlegi időszakot az jellemzi, hogy a munkás­osztály, a széles dolgozó tömegek fokozódó harcot foly­tatnak nemcsak gazdasági helyzetük megjavításáért, hanem politikai követeléseik teljesítéséért is. A saját létfontosságú érdekeiket védelmező dolgozók egyidejűleg a demokratikus szabadságjogokért és a szo­ciális jogokért is harcolnak. Követeléseik mindinkább közvetlenül a monopoltőke uralmi rendszerét, politikai hatalmát veszik célba. Az utóbbi idők osztályütközetei csapást mértek a neokapitalizmus és a reformizmus hívei által terjesz­tett illúziókra, s újult erővel igazolták a marxizmus— leninizmus alaptételeit. A radikális demokratikus át­alakulások, amelyeket a monopóliumok, s azok gazda­sági uralma és politikai hatalma ellen vívott harc ered­ményez majd, elő fogják segíteni, hogy még szélesebb tömegek ismerjék fel a szocializmus szükségszerűségét. A kialakult új helyzetben még nyilvánvalóbb lett, hogy szükség van a munkásosztály egységére. A re­formista koncepciók válságát megerősítik a tények, a munkásmozgalom harci tapasztalatai, az opportuniz­mus határozott bírálatával egyetemben, ami válozat- lanul feladata a kommunista és munkáspártoknak. A szociáldemokrácia soraiban differenciálódás megy vég­be, s ez a vezetőségben is tükröződik. A szociáldemok­raták egyes vezérei a monopoltőke, a kapitalizmus vé­delmére keltek. Mások hajlanak arra, hogy tekintetbe vegyék a dolgozó tömegek követeléseit, gazdasági és szociális téren, a békéért és a haladásért vívott harc kérdésében. A kommunisták döntő jelentőséget tulajdonítanak a munkásosztály egységének, s a szocialistákkal és a szo­ciáldemokratákkal való együttműködés mellett foglal­nak állást, hogy haladó demokratikus rendszert te­remtsenek meg ma, és felépítsék a szocialista társadal­mat a jövőben. For'ns szerepet játszanak a monopóliumok elleni har ban a szakszervezetek, a dolgozók legszélesebb tö­megszervezetei. Szerepük még nagyobb lehetne, ha a kapitalista világban a szakszervezeti mozgalom nem lenne szétforgácsolt. Annak ellenére, hogy egyes vezérek mesterséges aka­dályokat gördítenek a különféle irányzatú szakszerve­zetek nemzeti, és nemzetközi akcióegységének útjába, az utóbbi években fokozódott a szakszervezeti mozga­lom ilyen egységre váló törekvése. A munkásosztály valamennyi pártjának és szakszer­vezetének akcióegységét célzó kommunista irányvonal fokozódó támogatásra talál. Az egység irányvonala nö­veli a munkásmozgalom lehetőségeit az imperialistael­lenes harcban, lehetővé teszi, hogy bevonják ebbe a harcba a proletariátusnak azt a részét, amely mind ez ideig szervezetlen vagy a burzsoá pártokat követi. A kommunisták úgy fogják tökéletesíteni politikai és ideológiai tevékenységüket, hogy megvalósuljon a mun­kásosztály egysége. A monopoltőke uralma, az hogy a monopolista ál lám „mezőgazdasági programokat” hajt végre, a kis- és középparasztság mind nagyobb részének elnyomo- rodisát idézi elő. Az utóbbi időben ez a parasztság fo­kozódó ellenállást tanúsít ezekkel az intézkedésekkel szemben, tömeges megmozdulásokra vállalkozik, ame­lyeket a városi dolgozók is támogatnak. A munkások és parasztok szövetségének erősítése — a monopóliumok és hatalmuk ellen vívott sikeres harc egyik alapvető feltétele. A lakosság középrétegeinek széles tömegei annak el­lenére, hogy soraikban nincs egység és e rétegek külö­nösen fogékonyak a burzsoá ideológia iránt, síkraszáll- nak érdekeik védelmében, bekapcsolódnak az általános demokratikus követelésekért vívott harcba. Egyre in­kább növekszik közöttük az a felismerés, hogy a mun­kásosztállyal való közös akciók létfontosságúak. Korunkban, amikor a tudomány közvetlen termelő­erővé válik, az értelmiség mindinkább a bérmunkások sorába kerül. Társadalmi érdekei összefonódnak a mun­kásosztály érdekeivel, alkotó törekvései a monopolista tulajdonosok érdekeibe ütköznek, akik számára min­dennél fontosabb a profit. Noha lényegbe vágó különb­ség mutatkozik az értelmiség különféle csoportjainak helyzetében, mégis az értelmiségnek mind nagyobb ré­sze kerül konfliktusba a monopóliumokkal, és a kor­mányok imperialista politikájával. A burzsoá ideológia válsága és a szocializmus vonzereje elősegíti, hogy az értelmiség az imperialistaellenes harc útjára lépjen. A közélet fontos tényezőjévé vált Nyugat-Európában, Amerikában, Japánban, Törökországban és más orszá­gokban az if júság egyre nagyobb része, és fokozódó po­litikai aktivitása. Az ifjúság megmozdulásai a jelenlegi burzsoá társa­dalom mély válságát tükrözik. A dolgozó — s minde­nekelőtt a munkásifjúság, amely szuperkizsákmányo­lásnak van kitéve, és a kapitalizmus körülményei kö­zött semmilyen távlatot sem lát maga előtt, egyre tevé­kenyebben kapcsolódik be az osztályharcba, belép a szakszerveztekbe, a kommunista és más demokratikus szervezetekbe. A vietnami nép harcától és az imperializmus ellen vívott hősi harc más példáitól lelkesítve, mind több fiatal vesz részt a nagyszabású népi megmozdulások­ban az imperializmus ellen, a demokráciáért, a béké­ért és a szocializmusért. . A kommunisták nagyra becsülik az ifjúsági mozga­lom fellendülését, s aktívan részt vesznek benne. Az ifjúság előtt csakis a munkásmozgalommal és kommu­nista élcsapatával való szoros kapcsolat nyithat való­ban forradalmi kapcsolatokat. Korunk fontos jellegzetessége a nők tömeges részvé­tele az osztályharcban, az antiimperialista mozgalom­ban, és a békéért folyó harcban. A dolgozó nők követe­lik, hogy vessenek véget mindenfajta megkülönbözte­tésnek munkájuk bérezésében, követelik a teljes egyen­jogúságot az állampolgári jogok tekintetében, intézke­déseket követelnek az anyaság védelmére stb. A kom­munista pártok, amelyeknek tevékenységében egyenlő jogokkal vesznek részt a nők, határozottan támogatják követeléseiket, és a nők egyenjogúsítását az általános demokratikus mozgalom fontos elemének tekintik. A szocialista országokban biztosítva van a nők tel­jes egyenjogúsága, és ezeknek az országoknak a példá­ja komoly vonzerővel bír a kapitalista világban élő nők harca szempontjából. A társadalmi ellentmondások erőteljes éleződésének eredményeképpen sok kapitalista országban nyílt meg a lehetőség a forradalmi munkásmozgalom monopóli­umellenes és imperialistaellenes alapon nyugvó szövet­ségére a hívők széles tömegeivel. Egyes országokban növekszik a kommunisták együttműködése, és gyara­podnak közös akcióik a katolikusok, valamint más val- lásúak széles demokratikus tömegeivel; nagyon idősze­rűvé vált a párbeszéd ezen erők között olyan kérdé­sekben, mint a háború és béke, kapitalizn. j és szoci­alizmus, neokolonializmus és a fejlődd országok, rend­kívül időszerűek az imperializmus ellen, a demokrá­ciáért és a szocializmusért folytatott közös akciók. Az egységes monopóliumellenes és imperialistaelle­nes akciók során kedvező feltételek teremtődnek min­den demokratikus áramlatnak olyan politikai szövet­ségben való egyesülésre, amely képes arra. hogy döntő­en korlátozza a monopóliumoknak az ország gazdasági életében játszó szerepét, véget vessen a nagytőke ha­talmának, és a szocializmusért vívott harc folytatásá­hoz a legkedvezőbb feltételeket biztosító alapvető poli­tikai és gazdasági átalakulásokat valósítson meg. Ennek a demokratikus szövetségnek alapvető ereje a munkásosztály. A kommunisták a parlamenti tevé­kenység minden lehetőségét felhasználják, de hangsú­lyozzák, hogy a demokráciáért és a szocializmusért ví­vott harcban a munkásosztály és minden dolgozó tö­megmozgalmának kibontakozása a döntő mozzanat. Az elmúlt évtized során tovább növekedett az ázsiai, afrikai és latin-amerikai népek imperialistaellenes mozgalmának szerepe a forradalmi világfolyamatban. Egyes országokban ez a mozgalom antikapitalista tar­talmat nyer. Ázsia és Afrika sok országában a nemzeti-felszaba­dító mozgalom új szakaszába lépett. Ezeken a földré­szeken nagy számú nemzeti állam jött létre, ami lénye­gesen módosította a világ politikai szerkezetét, s közre­játszott abban, hogy az imperializmus rovására változ­tak meg az erőviszonyok. Majdnem teljesen megszűn­tek a régi gyarmatbirodalmak. Afrika jövőjére, és a béke ügyére nézve nagy jelen­tősége van Afrika déli részének — a gyarmati uralom egyik utolsó övezete felszabadításának. Angola, Mo­cambique, Portugál-Guinea Zimbabwe, Namibia és Dél- Afrika népeinek fegyveres harca súlyos csapásokat mér az imperializmus által támogatott fasiszta és faj­üldöző rendszerekre, s új nagy győzelmek távlatát nyitja meg az afrikai forradalom előtt. A világimperializmus ellen folytatott harcban ki­emelkedő szerepet játszik az arab felszabadító moz­galom, amely pozitív hatást gyakorol a Közel-Keleten és Afrikában az imperializmus és a neokolonializmus ellen harcoló egész mozgalomra. Számos fiatal államban megnövekedett a munkás- osztály társadalmi szerepe és politikai aktivitása. Nö­vekszik az ázsiai és afrikai országok fiatal proletariá­tusa, valamint a szociálista országok és a kapitalista országok munkásosztálya között fennálló internaciona­lista kapcsolatok jelentősége. Nagy forradalmi lehetőségei vannak a dolgozó pa­rasztságnak. A dolgozó parasztság aktívan részt vesz az imperializmus ellen, a népek nemzeti felszabadítá­sáért vívott harcban. Ázsia és Afrika független államainak többségében a politikai függetlenség, s szuverénitás megszilárdítá­sának és védelmének feladatai mellett a társadalmi fejlődés egyik központi problémája lett a gazdasági elmaradottság leküzdése, a saját ipart is magában fog­laló független nemzetgazdaság létrehozása, és a nép életszínvonalának emelése. Ezeknek a problémáknak a megoldása feltételezi a mélyreható társadalmi-gazdasági átalakulásokat, de­mokratikus agrárreformok végrehajtását a dolgozó pa­rasztság érdekében és részvételével, továbbá az idejét múlt feudális és prefeudális viszonyok megsemmisí­tését, a külföldi monopóliumok túlsúlyának megszün­tetését, a társadalmi és politikai élet, valamint az ál­lamapparátus radikális demokratizálását, a nemzeti kultúra újjászületését és haladó hagyományainak fej­lesztését, a forradalmi pártok megerősítését és ilyen pártok létrehozását ott, ahol eddig még nem léteztek. Ezek egyúttal belső társadalmi összeütközéseket is ki­váltanak. Ázsia és Afrika független államai számára nagy jelentősége van a szocialista országokkal való baráti viszony és hatékony együttműködés megterem­tésének. Korunk forradalmi feltételeinek hatására sajátos formái jöttek létre a felszabadult országok haladó társadalmi fejlődésének, megnövekedett a forradalmi­demokratikus erők szerepe. Néhány fiatal állam nem kapitalista útra lépett. A szocialista orientáció utat tör magának ezekben az országokban, leküzdi a nagy ne­hézségeket és kiállja a megpróbáltatásokat. Ezek az ál­lamok elszánt harcot folytatnak az imperializmus és a neokolonializmus ellen. Azok az országok viszont, amelyek kapitalista útra léptek, nem voltak képesek arra, hogy akár egyet is megoldjanak alapvető problémáik közül. A belső reak­ció ezekben az országokban a nép növekvő elégedet­lenségébe ütközve, az imperializmus támogatásával támadást indít a demokratikus szabadságjogok ellen, sok esetben pedig kegyetlenül elnyomja a tömegek de­mokratikus és hazafias mozgalmát. Kiváltképpen ellenséges az imperializmus a haladó rendszerű országokkal szemben. Az imperialisták igye­keznek letéríteni ezeket a országokat a maguk válasz­totta útról, szétzülleszteni politikai pártjaikat, saját befolyásuk alá rendelni felvilágosító és kulturális in­intézményeiket, tömegtájékoztatási eszközeiket, meg­szervezik ott ellenforradalmi ügynökhálózatukat és tá­mogatják az államapparátus és a fegyveres erők reak­ciós elemeit. A nemzeti fejlődés és a társadalmi haladás felada­tainak megoldása, a neokolonialista mesterkedések ha­tékony visszautasításának útja a néptömegek mozgó­sításában, a proletariátus, a parasztság szerepének fo­kozásában, a dolgozó ifjúság, a diákság, az értelmiség, a városi középrétegek, a hadsereg-éli demokratikus körök, valamennyi hazafias haladó erő tömörítésében rejlik. A kommunista és munkáspártok eme erők tö­mörítése r llett szállnak síkra. A kon munisták népeik szabadságát, nemzeti függet­lenségét és szocialista jövőjét védelmezik, ők a tudo­mányos szocializmuus eszméinek hordozói, a nemzeti felszabadító mozgalom élharcosai. Ennek a mozgalom­nak az érdekei, a közelmúltban felszabadult országok népei társadalmi fejlődésének érdekei megkövetelik a kommunista pártok és a többi haladó és hazafias erő szoros együttműködését. Latin-Amerika országainak többsége a múlt század elején kivívta az állami függetlenséget. Egészüket te­kintve, a kapitalista fejlődés meglehetősen hosszú út­ját járták be, s kialakult, harcban növekszik és erősö­dik a nagy létszámú városi és falusi proletariátus; gya­korlatilag valamennyi országban működik kommunis­ta párt. E népek közül egyesek még a gyarmati uralom el­len harcolnak. A valódi nemzeti szuverenitásért és a gazdasági függetlenségért folytatott harc összefonódik a kapitalista kizsákmányolás és mindenekelőtt a kül­földi és helyi monopóliumok, és az oligarchák ellen vívott éles osztályharccal. Sok országban fennmaradtak a feudális maradványok, és föld nélküli parasztok nagy tömegei élnek. Folyik a harc a demokratikus kö­vetelésekért és a zsarnoki diktatúrák' ellen, amelyek rendkívül negatív tényezőként jelentkeznek a konti­nens történelmi fejlődésében. A kubai forradalom átszakította La tin-A meri kában az imperialista elnyomás láncát, s az amerikai konti­nens első szocialista államának megalakulására veze­tett. Ez történelmi fordulat volt, s a forradalmi mozgalom új korszakát nyitotta meg. , A proletariátus, a kommunista és munkáspártok egy­re fontosabb szerepet játszanak Latin-Amerika impe­rialistaellenes mozgalmában. Az imperializmus és a belső reakció agresszivitása ellen fellépő népi moz­galom előrehalad Latin-Amerikában. A harcban foko­zódik a munkásosztály harcképessége, a parasztság ön­tudatra ébred, felkelnek a falusi tümegek. A proletariátussal szövetségben lépnek fel a széles népi tömegek, a diákok, a haladó értelmiség, a városi lakosság középrétegeinek nagy létszámú csoportjai. A kizsákmányolás, a széles tömegek nyomora és az imperialista iga ellen vívott harc fellendülése arra ve­zet, hogy a haladó törekvések a progresszív egyházi körökben is visszhangra találnak. Néhány ország fegy­veres erőinek kötelékébe hazafias és demokratikus irányzatok fejlődnek ki. Az antiimperialista harc perspektívái szempontjából el­sőrendűen fontos a szocialista rendszer, s a munkás és a nemzeti-felszabadító mozgalmak szövetségének megerősödése. III. A jelenkori társadalmi-politikai világhelyzet lehető­vé teszi, hogy az imperializmus elleni harcot új szint­re emeljék. Ez sürgősen konkrét és gyakorlati intéz­kedéseket és akciókat követel meg valamennyi konti­nensen, hogy világos perspektívát mutassunk a de­mokratikus és haladó erőknek. Az értekezleten képviselt kommunista és munkás­pártok, történelmi felelősségük tudatában egységes ak­ciókra szólítják fel a világ összes kommunistáját, az imperializmus minden ellenségét, mindazokat, akik készek harcolni a békéért, a szabadságért és haladá­sért. Az akcióegység elsőrendű célja — a hősies vietnami nép sokoldalú támogatása. Ahhoz, hogy a győzelmet közelebb hozzuk, szükség van a szocialista rendszer valamennyi államának össze­hangolt lépéseire, valamennyi kommunista és munkás­párt, valamennyi haladó párt és demokratikus tömeg­szervezet, valamint az összes szabadságszerető és bé­keszerető erő közös erőfeszítésére. Az értekezlet üd­vözli a Dél-vietnami Köztársaság ideiglenes forradal­mi kormányának létrehozását, mint a vietnami nép hősi felszabadító harcának fontos szakaszát. Az érte­kezlet harcot hirdet a párizsi tárgyalások sikeréért, amely teljes mértékben lehetséges a Dél-vietngmi Nemzeti Felszabadítási Front által javasolt tíz pont alapján. Az imperialistaellenes erők akcióegységének alap­vető láncszeme marad az a harc, amelyet a háborús veszélyr, a népeket továbbra is tömegpusztítással fe­nyegető termonukleáris világháború veszélye ellen a világbékéért vívnak. A béke védelmének elengedhetetlen feltétele a harc azért, hogy rákényszerítsék az imperialistákra a kü­lönböző társadalmi rendszerű államok békés egymás mellett élését, ami megköveteli minden — kis vagy nagy — állam szuverenitásának, egyenjogúsága, terüle­ti sérthetetlensége elveinek tiszteletben tartását, a más államok belügyeibe való be nem avatkozást, minden nép azon jogának tiszteletben tartását, hogy szabadon válassza meg saját társadalmi-gazdasági és politikai rendszerét, valamint a megoldatlan nemzetközi kérdé­sek politikai úton, tárgyalások útján történő megoldá­sát (Folytatás a 8, oldalon.1

Next

/
Thumbnails
Contents