Petőfi Népe, 1969. június (24. évfolyam, 124-148. szám)
1969-06-19 / 139. szám
k és munkáspártok tanácskozásának fődokumentuma (Folytatás az 5. oldalról.) pék a komoly nehézségek ellenére folytatják a harcot a kolonializmus és a neokolonializmus ellen, s ezzel kiveszik részüket az általános támadásból az imperializmus ellen. Az utolsó évtized eseményei még erőteljesebben leplezték le az amerikai imperializmust, mint a világ ki- zsákmányolóját és csendőrét, s a felszabadító mozgalmak engesztelhetetlen ellenségét. Az amerikai monopóliumok befészkelték magukat számos ország gazdaságába. Ezekben az országokban növelik tőkebefektetéseiket, s igyekeznek ellenőrzésük alá vonni a gazdasági kulcspozíciókat. A nyugatnémet imperializmus, miközben növeli gazdasági erejét, hadigépezetét is kiépíti. Az atomfegyver birtoklására törekszik, fokozott erőfeszítéseket tesz a nyugat-európai hegemónia megszerzéséért. Anglia — a brit imperializmus gyengülése ellenére — továbbra is az egyik fő imperialista hatalom, amely neokolonialista módszerekkel igyekszik megőrizni afrikai, ázsiai, karib-tengeri és közel-keleti pozícióit, de olykor közvetlen katonai intervencióhoz is folyamodik. Erősödik a japán imperializmus és fokozza terjeszkedését, főleg Ázsiában. Japánban újra. felüti fejét a militarizmus. Az ottani vezető köró'f amelyeket számos kötelék fűz össze az amerikai imperializmussal, ténylegesen a Vietnam ellen háborút képviselő Egyesült Államok egyik fegyvertárává tették az országot, és részt vesznek a koreai nép ellen folytatott mesterkedésekben. A francia imperializmus tartani és erősíteni próbálja világgazdasági és világpolitikai pozícióit. Makacsul folytatja nukleáris ütőereje kiépítését, s nem hajlandó csatlakozni olyan intézkedésekhez, amelyek előmozdíthatnák a leszerelés ügyét. Fenntartja gyarmati uralmát Guadeloupe, Martinique és Réunion szigetének, valamint egyes afrikai és óceániai országok népei fölött, nem hajlandó elismerni az ottani népek önrendelkezési jogát, megtagadja tőlük azt a jogot, hogy maguk intézzék saját ügyeiket. A francia imperialisták, kihasználva maradék befolyásukat volt gyarmataikon és a kolonialista politika új módszereihez folyamodva, főleg Afrikában fejtenek ki élénk tevékenységet. Fokozódik az olasz monopoltőke expanziója. Egyre erősebben mutatkozik meg az egyenlőtlen gazdasági fejlődés a különböző imperialista hatalmak között, és az egész tőkésvilágban. Az élet igazolja, hogy helyes az a marxista—leninista tétel, amely szerint az imperialista hatalmak és a kapitalista monopóliumok között harc folyik a befolyási övezetekért. Erősödik az ipari és kereskedelmi konkur- rencia, mind nagyobb méreteket ölt a pénzügyi és valutaháború. Nemcsak a gazdaság szférájában jelentkeznek ellentétek az imperialisták között. A NATO szintén komoly válságot él át Recseg-ropog az Ázsiában létre hozott két agresszív tömb — a CENTO és a SEATO. Nyugat-Európa a tőkésországok viszályainak színterévé válik. Mindez gyengíti az imperialista világrendszert, és keresztezi az amerikai imperializmus hegemonisz- tikus terveit. Éleződnek az ellentétek az imperialista országok vezető körein belül is, egyfelől a szélsőséges lépésekre, a háborúra orientálódó legharciasabb csoportosulások, másfelől az olyan csoportok között, amelyek számot vetnek a világ új osztályerőviszonyaival, a szocialista országok növekvő hatalmával, s hajlamosak reálisabban közelíteni a nemzetközi problémákhoz, és ezeket a különböző rendszerű államok békés egymás mellett élésének szellemében megoldani. Egyes országok vezető körei megértik, hogy számolniuk kell a reális helyzettel, amely a háború és a háború utáni fejlődés eredményeként alakult ki Európában, s kezdik megérteni az NDK elismerésének szükségességét. Számos állam az amerikai nyomás ellenére elismerte a VDK-t és a KNDK-t. A jelenkori imperializmus, amely alkalmazkodni próbál a két rendszer harcának feltételeihez, s a tudományos-műszaki forradalom követelményeihez, néhány új vonással rendelkezik. Erősödik állammonopolista jellege. Egyre nagyobb mértékbeen folyamodik olyan szabályozókhoz, amilyen a termelés és a tőke monopolista koncentrációjának állami ösztönzése, a nemzeti jövedelem mind nagyobb hányadának állami újrafelosztása, a monopóliumok hadimegrendelésekhez juttatása, az ipari és tudományos kutatási-fejlesztési programok állami finanszírozása, országos gazdaság- fejlesztési programok kidolgozása, az imperialista integráció politikája, s a tőkeexport számos új formája. Az állammonopolista szabályozás azonban — amely a monopoltőke érdekeinek megfelelő formában és méretekben megy végbe a monopoltőke uralmának megóvása céljából — nem képes megfékezni a kapitalista piac ösztönös erőit. Ügyszólván egyetlen tőkés ország sem kerülte el a gazdaság számottevő ciklikus ingadozásait, és visszaeséseit. A tőkés rendszert heves valuta- és pénzügyi válság gyötri. A tudományos-műszaki forradalom példa nélkül álló lehetőségeket kínál az emberiségnek a természet átalakítására, hatalmas anyagi javak létrehozására az ember alkotóképességének megsokszorozására. E lehetőségeknek minden ember javát kellene szolgálniuk, a kapitalizmus azonban a profit növelése és a dolgozók kizsákmányolásának fokozására használja ki a tudományos-műszaki forradalmat. A tudományos-műszaki forradalom meggyorsítja a gazdaság társadalmasításának folyamatát; a monopóliumok uralmának viszonyai között ez a társadalmi an- tagonizmusok még nagyobb mértékben, és még kiélezettebben megvalósuló újratermelésére vezet. Nemcsak a kapitalizmus korábbi ellentmondásai éleződnek ki, hanem újak is keletkeznek. Mindenekelőtt a tudományos-műszaki forradalommal megnyíló nem mindennapos lehetőségek, és az ezek társadalmi érdekű fel- használás síé gördített kapitalista akadalvok ellentmondásáról van szó, mert hiszen a kapitalizmus a tudományos felfedezések nagy részét, óriási anyagi erőforrásokkal együtt, katonai célokra használja fel, s a nemzeti gazdaságot elherdálja. Ide tartozik a modern termelés társadalmi jellege és szabályozásának állammonopolista jellege közti ellentmondás, s ide tartozik nemcsak a munka és a tőke közti ellentmondás növekedése, hanem a nemzet túlnyomó többségének és a fináncoligarchiának az érdekei között mutatkozó antagonizing mélyülése is. Még a legfejlettebb tőkés országokban is több millió ember szenved a munkanélküliségtől, a nincstelenség- tól és létbizonytalanságtól. A Jövedelmi forradalom” és a „társadalmi partnerség” hirdetése ellenére fokozódik a kapitalista kizsákmányolás. Fokozódott a kapitalista rendszer kiegyensúlyozatlansága. Több országban társadalmi-politikai válságok törnek ki, amikor is a dolgozók széles tömegei ismerik fel a mélyreható, döntő változások szükségességét. Mindenekelőtt az 1968 májusában és júniusában lezajlott franciaországi események tanúsítják ezt. Olaszországban országos méretekben szakadatlanul erősödik a sztrájkharc, nagyszabású politikai csaták bontakoznak ki, a baloldali erők sikert aratnak a választásokon. Spanyolországban a tömegek harca még jobban meggyengíti Franco fasiszta diktatúráját, amely rendkívüli intézkedésekhez volt kénytelen folyamodni. Ez a harc azonban a megtorlások ellenére csak még jobban kibontakozik. Angliában fontos osztályütközetek bontakoznak ki, beleértve a munkáspárti kormány által támadott szakszervezetek, és a sztrájkjog védelmében lezajló politikai sztrájkokat. Fellendült az osztályharc és a sztrájkmozgalom, erősödtek a dolgozók, diákok és más társadalmi rétegek egyéb megmozdulásai Japánban, Mexikóban, Brazíliában, Argentínában, a Német Szövetségi Köztársaságban, Uruguayban, Belgiumban, Portugáliában, Chilében, Indiában, Pakisztánban, Törökországban és más országokban, valamint Nyugat-Berlinben. A demokratikus mozgalom erősödését tükrözték a kommunista és más haladó erők választási sikerei számos országban. A kapitalista világ válságának mélységét világosan tükrözi az a tény, hogy még az Egyesült Államokban, a világimperializmus fellegvárában is fellendül a tömegmozgalom. A faji megkülönböztetés, a nyomor és az éhség, a rendőrség kegyetlenkedése ellen ki-kicsap a lázadás a gettókból, mint a hullámverés. Amerikai városok tucatjai a hadsereg és a rendőrség fegyveres egységeivel való heves összecsapások színterei lettek. Az összecsapások sok áldozatot követeltek. Több ezer négert tartóztattak le. Harcos sztrájkokat rendeznek az Egyesült Államokban a gazdasági követelések teljesítéséért, gyakran a reakciós szakszervezeti vezetők akarata ellenére. A dolgozók széles rétegei lépnek fel a vietnami háború ellen. Az értelmiségiek, a szabad foglalkozásúak, az Egyesült Államok vallásos köreinek képviselői egyre aktívabban kapcsolódnak be a társadalmi tiltakozás mozgalmába, és a békemozgalomba. Az ifjúság, s különösen — mind a néger, mind a fehér — diákság a legkülönbözőbb módon, keményen harcol a vietnami háború, a katonai behívás, a faji megkülönböztetés, az egyetemek monopolista ellenőrzése ellen A kapitalizmus annak érdekében, hogy elrejtse kizsákmányoló és agresszív lényegét, különféle apologe- tikus koncepciókhoz folyamodik („népi kapitalizmus”, „jóléti állam”, „a bőség társadalma” stb.). A forradalmi munkásmozgalom leleplezi ezeket a hazug koncepciókat, és erélyes harcot folytat ellenük. Ily módon elmélyíti az imperialista ideológia válságát; a néptömegek mindinkább elfordulnak ettől az ideológiától. Az emberiség lelkiismerete, józan ítélőképessége nem békélhet meg az imperializmus bűntetteivel. Az imperializmus két világháborúért felelős, amelyek sok tízmillió emberéletet követeltek áldozatul. Az imperializmus olyan, eddig példa nélkül álló katonai gépezetet teremtett, amely óriási emberi és anyagi erőforrásokat nyel el; fokozza a fegyverkezési versenyt, évtizedekre előre megtervezi az új fegyverek gyártását; termonukleáris világháború veszélyét hordozza magában, amelynek tüzében százmilliók semmisülnének meg, egész országok válnának sivataggá. Az imperializmus szülötte a fasizmus — a politikai terror, és a haláltáborok rendszere. Az imperializmus felelős százmilliók nélkülözéseiért és szenvedéseiért. Az imperializmus a fő vétkes abban, hogy Ázsia, Afrika és Latin-Amerika országaiban óriási tömegek kénytelenek nyomorban, betegségben, írástudatlanságban, elavult társadalmi viszonyok között élni. Hogy véget vethessenek az imperializmus bűnös tevékenységének, amely még szörnyűbb csapásokat hozhat az emberiségre, a munkásosztálynak, a demokratikus és forradalmi erőknek, o népeknek — egyesülniük kell, és közösen kell fellépniük. Megfékezni az agresz- szort, megmenteni az emberiséget az imperializmustól — ez a küldetés jutott a munkásosztály, s minden imperialistaellenes erő osztályrészéül, amely a békéért, a demokráciáért, a nemzeti függetlenségért és a szocializmusért harcol. II. A szocialista világrendszer — az imperialistaellenes harc döntő ereje. Minden felszabadító harc semmi mással nem pótolható támogatási kap tőle, és mindenekelőtt a Szovjetuniótól. A Nagy Októberi Szocialista Forradalom, a szocializmus felépítése a Szovjetunióban, a német fasizmus, és a japán militarizmus szétzúzása a második világháborúban, a forradalom győzelme Kínában, és egy sor más európai és ázsiai országban, Amerika első szoci- . alista államának, a Kubai Köztársaságnak a megalakulása, a 14 országot magában foglaló szocialista világ- rendszer kialakulása és fejlődése, a szocializmus ihlető hatása az egész világra — megteremtette a történelmi haladás meggyorsításának előfeltételeit, új távlatokat nyitott meg a haladás, és a szocializmus világméretű győzelme előtt. •. A gyakorlatban bizonyosodott be, hogy csakis a szocializmus képes megoldani az emberiség előtt álló mélyreható problémákat. A szocializmus világrendszere mindenekelőtt növekvő gazdasági hatalmával járul hozzá az imperialistaellenes erők közös ügyéhez. A szocialista rendszer országainak gyorsan fejlődő a népgazdasága. Most a fejlődés olyan időszakába lépett, amelyben lehetőség nyílik az új rendszerben rejlő hatalmas tartalékok lényegesen teljesebb felhasználására. Ezt előmozdítja azoknak a tökéletesebb gazdasági és politikai formáknak kidolgozása és alkalmazása, amelyek már az új társadalmi szerkezet alapján fejlődő, érett szocialista társadalom szükségleteinek felelnek meg. A szocializmus építése és további tökéletesítése a munkásosztály által ösztönzött és vezetett széles néptömegek támogatásán, részvételén és kezdeményezésein alapszik. A kommunista párt az egész szocialista társadalom élcsapataként jelentkezik. A szocialista demokrácia tökéletesítése, a termelőerők fellendítése, a politikai és kulturális haladás, az emberi és erkölcsi értékek fensőbbsége növeli a szocializmusnak az egész világ dolgozóira gyakorolt hatását, szilárdítja hadállásait az imperializmus ellen folyó, világraszóló jelentőségű harcban. A gyakorlat megmutatta, hogy a szocialista átalakulás, az új társadalom építése bonyolult és hosszú folyamat, s elsősorban a hatalmon levő kommunista és munkáspártoktól, e pártoknak ama képességétől, hogy marxista—leninista módon oldják meg a szocialista fejlődés problémáit — függ azoknak a hatalmas lehetőségeknek a kihasználása, amelyeket az új társadalmi rendszer nyújt. A szocialista társadalom fejlődésének fontos feltétele a kapitalizmus és a szocializmus történelmi versenyében egyik fő területté vált tudományos-műszaki forradalom széles körű kibontakoztatása. A szocialista világrendszer létrejötte a világban folyó osztályharc alkotó része. A szocializmus ellenségei nem mulaszthatnak el egyetlen lehetőséget sem arra, hogy megkíséreljék aláásni a szocialista államhatalom alapjait, hogy lehetetlenné tegyék a társadalom szocialista átalakítását, és hogy visszaállítsák a maguk uralmát. Az ilyen kísérletek határozott visszautasítása a munkásosztály vezette néptömegekre, és a munkásosztály kommunista élcsapatára támaszkodó szocialista állam- hatalom elengedhetetlen funkciója. A szocializmus védelme — a kommunisták nemzetközi kötelessége. Minden egyes szocialista ország fejlődése és erősödése az egész szocialista világrendszer előre haladásának fontos feltétele. Minden egyes szocialista ország népgazdaságának sikeres fejlődése, társadalmi viszonyainak tökéletesedése minden oldalú haladása, egyaránt szolgálja a népnek, és a szócializmus közös ügyének érdekeit. A szocialista országok kommunista és munkáspártjainak egyik legfontosabb feládata ezen országok sokoldalú együttműködésének fejlesztése, és újabb sikerek biztosítása a két világrendszer gazdasági versenyének döntő területein, a tudományos és technikai haladásban. A két rendszer közötti harc élesedésének körülményei között ez a verseny megköveteli, hogy a szocialista rendszer — kiindulva a szocialista államok alapvető érdekeinek és céljainak közösségéből, a marxizmus— leninizmus elveiből, amelyeken ezen államok politikája alapszik — mindinkább támaszkodjék a szocialista nemzetközi munkamegosztásra és a szocialista országok önkéntes kooperációjára, amely kizárja a nemzeti érdekek mindenfajta csorbítását, biztosítja külön- külön minden ország felemelkedését, és az egész szocialista világrendszer erejének gyarapodását. A szocializmus sikerei, a világesemények menetére gyakorolt befolyása, az imperialista agresszió ellen folytatott harcának hatékonysága jelentős mértékben függ a szocialista országok összefogásától. A szocialista országok akcióegysége valamennyi antiimperialista erő összefogásának fontos tényezője. A nemzetközi kapcsolatok új típusának kialakulása, a szocialista államok testvéri szövetségének fejlődése — bonyolult történelmi folyamat. E folyamat sikeres fejlődése feltételezi a proletár internacionalizmus elveinek szigorú betartását, a kölcsönös segítségnyújtást és támogatást, az egyenjogúságot, a szuverenitást, az egymás belügyeibe való be nem avatkozást. A szocializmus természetéből hiányoznak a kapitalizmusra jellemző ellentmondások. Amennyiben az eltérő gazdasági fejlettségi fokból, társadalmi struktúrából és nemzetközi helyzetből kifolyólag, illetve a nemzeti sajátosságokkal kapcsolatban ilyen vagy olyan nézeteltérések merülnek fel a szocialista országok között, ezeket a nézeteltéréseket a proletár internacionalizmus alapján, elvtársi megvitatás, és önkéntes, testvéri együttműködés útján sikeresen meg lehet és meg is kell oldani. A kommunisták látják a szocialista világrendszer fejlődésének nehézségeit. A szocialista rendszer azonban a társadalmi-gazdasági rend azonosságára, a szocialista országok alapvető érdekeinek és céljainak egybeesésére épül. Ez az azonosság a záloga annak, hogy sikerül majd a marxizmus—leninizmus. a proletár internacionalizmus elvei alapján megoldani a fennálló nehézségeket, és még jobban megerősíteni a szocialista rendszer egységét. A kapitalizmus fellegváraiban — amint ezt a leg- (Folytatás a 7. oldalon.,)
