Petőfi Népe, 1969. június (24. évfolyam, 124-148. szám)
1969-06-18 / 138. szám
J a Reggeltől reggelig TISZAKECSKEN 6 éra Pesti József portás elfoglalja őrhelyét az Il-es telepen. Érkeznek a Vegyiművek Szerelő Vállalat helyi gyáregységének a dolgozói. Rosszul aludt az éjjel, s reggel a készülődés idejéből ellopta még a borotválkozás perceit Ősz sortéi délutánra annyira megnyúlnak, hogy erős vonalaik ámyékcsíkokat vetnek majd az arcára. Pesti József, a hajnali kedvetlenséggel küzd. Elugrasztja valahová a rövid hajú, sötét pantallót viselő lányt, a küldöncét. Rövidesen körülveszi a hatalmas tartályok készítésének dübörA RANGSORBAN ELFOGLALT NEGYEDIK HELY- LYEL MAR NEM SZOKÁS BÜSZKÉLKEDNI. TI- SZAKÉCSKÉN MÉGIS ELÉGTÉTELLEL VALLJÁK: LÉLEKSZÁMBAN. GAZDASÁGI ÉS KULTURÁLIS FEJLETTSÉGBEN CSUPÁN SZEGED. SZOLNOK ÉS CSONGRÁD ELŐZI MEG ŐKET A TISZA MENTÉN. A NAGYKÖZSÉGBEN TIZENHÁROMEZREN ÉLNEK. AZ ÜJ- ÉS ÖKÉCSKE KÖZTI HAJDANI VISZÁLYKODÁST, AMIT VALLÁSI ÉS VAGYONI ELKÜLÖNÜLTSÉG TÁPLÁLT. S AMINEK A KÖVETKEZMÉNYÉT NEM EGY MEGBICSKÁZOTT LEGÉNY ÉREZTE A SAJÁT bÓrÉN, VALAMIFÉLE RITKASÁG SZÁMBA MENŐ ÖSSZEFOGÁSI KÉSZSÉG VÁLTOTTA FEL. EZT A KÖZPONTI ORVOSI RENDELŐ, A HÉTKÖZI DIÁKOTTHON, AZ ÓVODÁK ÉS MÁS LÉTESÍTMÉNYEK FELÉPÍTÉSÉBEN VÁLLALT TÁRSADALMI MUNKAÓRÁK SZÁMA BIZONYÍTJA. AZ MSZMP MEGYEI VÉGREHAJTÓ BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS VB A TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI EREDMÉNYEKÉRT TISZA- KÉCSKÉNEK ÍTÉLTE ODA AZ IDÉN A VÁNDOR- ZÁSZLÖT. számikészítők, egy készülő családi ház portáján haj- longanak. Aki elkezdte a munkát már nem éL — Subicz Béla, a munkatársunk volt, jó barát — mondja Turucz István, a brigád vezetője. — A özvegyre maradt az OTPKorán kezdik a munkát a épült társasházakon. Húsz otthont OTPgése, idáig vibrál a hegesz- iópáka fénye. Látja, hogy a készülő fürdő- és öltöző- épület mellett szinte reszket a beindított kompresz- szor teste. A gyáregység idei ermelési terve már 105 millió forint. A portásra nyugtatóan hat a megszokott üzemi zaj, s nagysokára elégedetten tarkójára tolja a kalapját. Vincze Lajos, az Űj Élet Tsz elnöke megtartotta a napi eligazítást, s visszatér a határszemléről. Ebben az évben primőr paradicsomot termesztettek két óriási műanyag fóliasátor alatt, ahol meleg vízzel fűtöttek. 80—90 fokos vizet, még ki nem aknázott kincset rejt alattuk 1000—1500 méter mélységben a föld. A vezetőség újabb kút fúrásáról tárgyal délelőtt, a Béke Tsz-szel és a vízügyi szervek embereivel. Kijelölik a kút helyét, júliusban hozzálát a munkához a debreceni vállalat. Percenként 1500 literes vízhozamra számítanak. A termálkút mintegy betetőzi a komplex vízhasznosítási program megvalósulását. A belvizet a Peitsik-csatorna vezeti el a Tiszába. Ugyanakkor kiépült az öntözőfürt is, ami mesterséges csapadékkal látja el a földeket. Délelőtt Most nem a gyárban dolgozik az Ady Endre nevét viselő brigád. A hivatalos munkaidő kezdete még odébb van. Kilencen szerMóricz Zsi gmond utcában család teremt itt magának -kölcsönnneL kölcsönnel épülő családi ház befejezése. A Vegyiműveket Szerelő Vállalat szocialista brigádjai felajánlották a segítségüket Olyan dolog ez, hogy természetes. Röviden meszelni lehet a szobák falait. Dél A másfél száz tagot számláló Építő- és Vegyesipari Ktsx eipészrészlegé- ből kilép egy fehér köpenyes asszonyka és leemeli a kirakat üvegéről a vásznat. Az árnyék elérte az utcának ezt az oldalát A harangszó az elkészült vízmű gépházánál éri Mts- kó István tanácselnököt és helyettesét. A felszín alatt két 150 köbméteres víztároló rejtőzik. Elérkezett az idő, hogy kicseréljék az immár félévszázados vezetékeket is a községben, összesen 20 kilométernyi, korszerűtlenné vált hálózat felújításáról van szó. S ez nagy gond. A vízmű gépháza Űj- és Ökécske egykori „mezsgyéjén" helyezkedik eL A szomszédban gépek egyengetik a talajt Sokféle igényt kielégítő sportligetet terveznek ide, s a hajdani határvonalon magasodik majd egy újabb óvoda és általános iskola is. A vb-elnök töpreng. S amikor beszélni kezd, szava meggyorsul, mintha valamennyi felvillanó gondolatát azonnal ki akarná mondani. — Elértük, hogy öt és fél ezer embernek van munkahelye — helyben. A dolgozók egy részét a közelmúltban létesült ipari üzemek foglalkoztatják. A Vegyiműveket Szerelő Vállalat megvalósuló beruházások lehetővé teszik, hogy a következő ötéves terv végére ezerre nőjön a létszám. További másfél ezer nőnek ugyancsak a jövőben kell munkaalkalmat teremteni. A vállalatok 1975-ig a saját erejükből viszont még a felének sem tudnak kenyeret adni. TaFesök » szovjet exportra készült tartályokat a Vegyiműveket Szerelő Vállalat gyáregységében. A háttérben a 2000 négyzetméteres alapterületen épülő, darupályával ellátott üzemcsarnok látható. Ián a vidéki ipartelepítési program segít. Az ide költöző könnyűipari üzemeknek közművesített terület áll a rendelkezésükre, és pénzzel is hozzájárulnánk a letelepedéshez. 15 őrá Próbál az Arany Paraván-díjjal kitüntetett bábművészeti együttes a hétolyannyira messzinek tűnt városokba, mint Budapest és Debrecen. A művészeti játék hatásos nevelőeszköznek is bizonyúlt. Az együttes tagjainak tanulmányi átlaga: 4,1. Az Üj Élet Tsz-ben természeti kincset hoznak felszínre, az általános iskolai diákotthonban emberi értékeket segítenek világra nap mint nap a mélyből a pedagógusok. Az idén végzett nyolcadikosok között is sok a tehetséges gyerek. A továbbtanulásra — családi körülményeik miatt — a tiszakécskei gimnázium lenne a legalkalmasabb. S ők továbbra is az otthonban lakhatnának. 19 őrá Zárnak az új ABC áruházban. A forgalmuk ma 40 ezer forintot tesz ki. A megye egyik legszebb műkísérti az álom dr. Benkö Imrét. Kétségbeesett hangokra riad — hívják az Arany János utcába. A lakásban 50 év körüli férfi fuldoklik. Szívasztmás roham. Az életét jelentette a gyors orvosi beavatkozás. A központi rendelőt, ahol a négy körzeti orvos közül egy mindig megtalálható, tavaly adták át rendeltetésének. Az alapozásból, s a soron következő munkákból a községi pártbizottság titkárával együtt nagyon sokan kivették a részüket. Űira reggel Pesti József ismét elfoglalja 12 órás szolgálatra az őrhelyét, s a küldönc kislány aggódva lesi mellette, hogy mikor tolja végre, tarkójára kalapját a portás. Halász F-erenc — Pásztor Zoltán ISúzakalászból sodort lány és legény viszi az ajándékot az aratás utáni ünnepségen. Az alakok mozgatá- --. «V sát dr. Tóth Géza, a hétközi „ I otthon igazgatója és egyben * |t;. - vj'4; «jfe a bábművészeit együttes ve3"**’ ^ _ «Jbr "SS*. A "í, # ' zetője bemutatja Lakatos- 'SIN 1 Erzsikének. <:■ ' « § közi diákotthonban. r?<i< z M“ria> Aratóünnep cí- ^Ilr* « mű helyi népszokáson ala^ «fr. puló darabban a gazdaaszszony figuráját irányítja. Jjlif11™ Tízperces szerepe van. Két *' gj£g|É ^ve a7 között vették f?l az otthonba. A szülei v:3aBBMal gjBgWMET ~T' bavi 100 forintot fizetnek a teljes ellátásért. Egyszer vá- V' .-V"f? 'WM' ratlanul mégis eltűnt, ott- ;g||g ; ion maradt Pereghalmon. ^ v . ' Éj»- - . jQ inába, idebent többet köve§é,-f , 1 „,«> - ‘‘MMM telnek az iskolában, és Mária nem tartozik a jó taA megyében elsőnek hozott létre konzervipari feldolgo- nulók közé. De mint mip- zásra közös társulást a tiszakécskei Üj Élet, Béke, Sza- den tanyasi társában, ben- badság, Tisza Gyöngye, valamint a lakiteleki Szikra Tsz. ne is él egyfajta szívós A tartósító üzemben ebben az évben már 150—160 akarat, és újra visszakerült, vagon készáru előállítására rendezkednek be. A bábcsoporttal eljutott az — Hogy van a baba, anyuka? Pillanatkép a központi orvosi rendelőben. velődési házában szakköri foglalkozások kezdődnek. Valaki fogja magát, és kisétál a Tisza-partra, ahol üdülőtelep körvonalai bontakoznak ki. Ezernél több tv-készülék képernyőjén megjelenik a bemondó arca. A szelvény felhaszna- lásaröl lásd tájékoztató felhívásunkat a HÍRROVATBAN (10. OLDAL). A központi orvosi rendelő ügyeleti szobájában megPetőfi Népe 1 Sorsolási szelvény Név: .................... utca ................hsz.