Petőfi Népe, 1969. május (24. évfolyam, 98-123. szám)
1969-05-11 / 106. szám
I Elli Peonidu: CIPRUS Lecsapnak északról a szelek. Lecsapnak délről a szelek. Ciprus fölé küldi Nyugat és Kelet szeleit találkozóra. Találkoznak és megállnak, vállt vállhoz vetve sorakoznak, rövid tanácsot tartanak. Aztán szerteszállnak a szelek, szárnyukon hordozva Ciprus sugárzó képét — a nyitott tenyérét, mely a nap feté fordul, készen, hogy minden tenyérrel kézfogásban forradjon össze. Bán Érvin fordítása EIH Peonidu ciprusi kdltönő. 1940-ben született, 1964 óta jelennek meg versei. Falu Tamás: DalOCSka Hogyha nem így volna, hanem másképp volna, életed, életem ugyan milyen volna? Az enyém, jól tudom, nem is volna élet, most sem itthon ülnék, hanem keresnélek. HOZZÁSZÓLÁS szövetséges Orosz László rendkívül érdekes vitaindító cikkét a KÖNYVTÁROS folyóiratból a könyvtárosok is megismerhették. Megállapításai közül több, de különösen „Az irodalomóráról az út a könyvtárba kell, hogy vezessen” tisztán rímel modern felfogású könyvtárosaink elképzeléseivel. A cikk központi gondolata az irodalomtanítási módszerek megújhodása, továbbá az olvasó és az olvasmánycentrikus irodalomoktatás a cikkíró azonban igen helyesen nem feledkezik meg a legfőbb szövetségesről, a könyvtárról sem, felfedezve, hogy az új szerkezetű irodalomtanításban a könyvtár nemcsak cél, hanem eszköz is kell, hogy legyen, szerves összetevője az iskolai oktatásnak is. Ez a szövetség (vagy inkább egy tevékenység két oldala!) alapfeltétele az Olvasó népért mozgalom sikeres megvalósításának, de az eddiginél hatásosabb oktatómunkának is. A szövetség igen fontos alapelve, hogy a könyvtár ne mint „kötelező és ajánlott olvasmányok tára” szerepeljen vagy lépjen köztudatba, hanem mint élményanyag- és információbázis, tájékozódó-kutató hely, az irodalomórára készülés műhelye, laboratóriuma. Ugyan mikor? Kérdezik most sokan Beke Józseffel együtt Ugyan hogyan szorítsunk még időt a könyvtári kutatómunkának, a tankönyvek és a kötelező olvasmányok mellett az egyéb könyveknek? Ügy tűnik, hogy Orosz László és a hozzászólók által javasolt színes, hatásos, modern irodalom és olvasni tanítási módszerek a most általam javasolt könyvtárra építő módszerrel együtt még több időt követelnek, amikor a tv és más állítólagos „konkurrensek” is egyre több időt hódítanak el. Tagadhatatlan tény, hogy a tv időt von el tőlünk, de ugyanennyire bizonyos, hogy nem von el minket az olvasástól, ezt a tömegközlési eszközök és a szabad idő szociológiájával foglalkozó kutatók nagy számú felmérései és elemzései is igazolják. Az írásos közlésmód hegemóniája szükségszerűen megdőlt, az írásbeliség és az olvasás azonban valahogyan „legyőzve is győztes maradt”, s erkölcsi győzelmének a tv és a szóbeliség reneszánsza korában is Rudnai Gábor: H/pp/ VAGY HULIGÁN? "KfM \ A galeriben beltag volt, de ö azt mondja: hippi. A tisztessége elpatkolt, nem hippi hobby lopni. Nem kell hozzá, csak sperhakni és bátorság betörni, a szajrét gyorsan elrakni és gyorsan elsöpörni.-4H1 Nem ismert lányt, csak csajokat, szabály, hogy köztük szűz nincs, s ha pár csaj palit csalogat, a bevétel is közkincs. Nincs tiszta lány, se tiszta ing, és nincs barát, csak haver, de víg vílcend a happening, ha egy.két fejet bever. AJÄNLÄS: Büdös a meló, s enni kell “t a hippi hopponmarad, ha nem törődik semmivel, csak támasztja a falat. Mert szépek tán a jelszavak, hogy ágyúk helyett ágyat, szeretkezésben megszakad, ha minden tagja bágyadt. Virággyerek? Fenegyerek! A hajában tulipán, a trükknek mégse higgyetek: nem hippi, csak huligán! Legfőbb a könyvtár egyre-másra láthatjuk példáit. Á szabadidőmérlegek kulturális időtöltés rovatában továbbra is élen szerepel az olvasás, a kulturáltság fokának mércéjeként az olvasásnak ma is megvan az aranyfedezete, a művelt tv-néző könyveket vásárol, stb. Az írásbeliség is piacokat hódít meg: tulajdonképpen a tv-műsor és a film (mint forgatókönyv) először olvasmány formájában jelenik meg, s fejezi be sikeres pályafutását filmforgatókönyvek, hangjátékok könyvformában történő kiadásában. A vitában említett filmesztétika sem időpocsékoló konkurrens (a vitázók sem állítják ezt), sőt, ha a tantárgyak között helyes koncentráció jön létre, kifejezetten az irodalomelemzés és az olvasóvá nevelés malmára hajtja a vizet. Ezek után Bán Ervin javaslatát legalább is korrigálnám ily módon: a tanári előadást egészítse ki a más véleményekre is figyelmet felhívó irodalomajánlás, s a vitát pedig a tanulók konzultálása cikkeiken keresztül a tanáraiknál is tekintélyesebb szakértőkkel. Ezután lesz igazán demokratikus és alkotó a vita. A cikkíró által javasolt előadássorozat egy-egy tv-műsorhoz hasonlóan meglehetősen az idő korlátáihoz kötött, meglehetősen szubjektív, különböző értékű lehet, de mindenképpen csak egy fajta nézőpont. A könyvtár anyaga viszont egyidejűleg többféle ízlést, igényt, megközelítést, nézőpontot elégíthet ki, s egy oszályközösség által begyűjtött anyaggal, igen hosszadalmas munkával előkészített előadásnál is többet adhat, ha a tanár a tanulók által ily módon öszszegyűjtött anyagot „hangszereli”, kiegészíti. Az iskolai könyvtár is betöltheti a könyvtár szerepét, ha dokumentumanyaga nagyságrendileg nagyobb a tanterv, a tanár és a tankönyv határolta szféránál. A könyvtár bősége természetesen először sok esetben inkább útvesztő. Az eligazításhoz az adminisztrációs munkával túlterhelt könyvtáros sokszor kevés, az iskolának is kell segítséget nyújtani, hogy a tanuló átessen a könyvtári lámpalázon. Az iskolai órán kell már átlépni a könyvtár küszöbét. Külföldi tapasztalatok erre sokféle módszerrel szolgálhatnak: konkrét eligazításokkal segített könyvtári búvárkodásra épülő házi feladatok, könyvtári ismeretekbe bevezető óra (és vágyálom: tantárgy), szemléltetőeszközként használt tankönyvön kívül egyéb könyvek rendszeres szereplése az órákon, a könyvtárak olvasótermeiben tartót „élő” irodalomóra (amelyek közül néhányat irodalomszakos könyvtárosok tartottak, erre hazai könyvtárakban is történtek sikeres kísérletek). Remélhetően nálunk is elkészülnek majd végre a könyvtárostanár kooprodukciós irodalomjegyzékkel kombinált tan tervek és ajánló bibliográfiával ellátott érettségi és egyéb tételjegyzékek. Természetesen az ilyen szemléletű oktatásban lassan elhal a kötelező olvasmány, s ezzel együtt a kötelező, s az egyéni (otthoni) olvasmányok közötti, az olvasás megszeretésének egyik legnagyobb akadályát képező ellentét. Mindez csak néhány gondolat a színvonalas vitához, mindenképpen kevés ahhoz, hogy az iskola— könyvtár-szövetség alapokmánya, vagy elvi alapja legyen. Ezt még majd közösen kell kidolgozni nem is kevés munkávaL . iij Kamarás István leveléből Szent versözön Csábít a közkeletű mondás ilyetén időszerűsítése: Juhász Ferenc költészetéről jót vagy semmit. Mégsem teszem, mivel a kijelentés, utalva a szólásmondás eredeti értelmére, paradox módon negatív értékítéletet tartalmaz. Holott Juhász költészete mindennek, csak éppen halottnak nem mondható. Sőt annál inkább élővé válik, amiként mindjobban az emberiség lehetséges pusztulását avatja versei alaptémájává. Mintha kimondottan az atomtűzhalál rémének megjelenítése szolgáltatna alkalmat ahhoz, hogy a költői képek zuhatagos özönöltetésével sugallja és bizonyítsa: értelme van a milliárd-színű, -arcú és -megnyilvánulású földi létnek, de ez az értelem mégis csak abból az emberi lényből fakad, aki maga is a természeti világ produktuma ... Az embert, hogy miként gazdálkodik értelmével — vagyis azt alkotásra, avagy az önpusztításra használja-e fel — ilyképpen mérhetetlen felelősség terheli. E felelősség felébresztését, fokozását hivatott szolgálni a költő legújabb kötete: A Szent Tűzözön regéi című is. A megállapítás, miszerint a versek a nagy összefoglalás szándékának jegyében születtek, éppenséggel nem hat újszerűnek. A dantei méretű és igényű vállalkozás — és tegyük hozzá mindjárt: a jelentkező megvalósítás — több mint egy évtizede éppúgy félreismerhetetlen jegye Juhász költészetének, mint a biológiai, a szexuális, vagy akár a csillagászati-fizikai tudásanyag képeinek tobzódó alkalmazása. Különösen az élettan területéről vett virtuóz felsorolások sejtetnek kandidátusi színvonalú ismeretet. Ám mindez csak arra bizonyság, hogy Juhász tökéletesen ura az anyagnak, amellyel dolgozik. A kíváncsi versolvasót azonban inkább az izgatja: milyen lírai-gondolati szerkezet bontakozik ki a túlontúl nagy bőséggel felhalmozott szómatériából. A közelítéshez jó példának mutatkozik az irodalmi berkekben máris vitát kiváltott, s a magyar líra minden bizonnyal eddig legterjedelmesebb produktuma, a tizenkétezer soros Gyermekdalok című versóriás. Az egyetemességretörekvés leginkább itt érhető tetten: végtelenbe-kacskaringózó felsorolásokból áll össze az emberiség pusztulása utáni vízió, amelyben végigbotorkálja a lét történetét az „ember-felsőtestű, bonyolult és buta szörny”, meghallván az egyetlen épségben maradt gramofon gépiesen forgó lemezéről felcsendülő gyermekdalokat. Az iszonyú lény, miután kő-libalábával rátaposott a készülékre, e beálló csendben leli halálát... Végeredményben a pusztulásnak ezt a teljes, kiúttalan reménytelenségét hömpölyögteti át a tudatba a másik hat vers is, más-más megközelítésben. Jóllehet, a természeti világ színpompás megjelenítésében felsejlik a reménytelenségen túli remény, ám ez minduntalan belevész a tűzhalál jóvá nem tehető lehetőségébe. S fakad mindez abból, hogy Juhász emberképe egyoldalúan természeti, híjával a társadalmiságnak. A vegetatív létnek kiszolgáltatott ember pedig szükségképpen magányos, így az emberiség fogalma Juhásznál puszta absztrakcióvá válik, sőt a fogalomnak, a társadalmiság mellőzésével, nincs is értelme. E körülmény az oka annak is, hogy Juhász Ferenc költői világképének alig átkarolható, az imádott anyagba mélyen belekötődő, tömör és szívós virágfa-törzse idealista fattyúhajtásokat növeszt Mert az ember, akinek létét pusztán csak a természet törvényei határozzák meg, értelme szükségképpen a törvényeknek rendelődik alá, aminek folytán az anyagi világ isteni szerephez jut. Ügy látszik, a kör bezárul: a természet, amely ugyan értelemmel ruházta fel az embert, csak odáig képes fejleszteni ezt az értelmet, amely mindössze ahhoz elegendő, hogy segítségével megalkossa azokat az eszközöket, amelyek elegendőek önnön elpusztításához. Szerencsére Juhász vulkáni-robbanású költői ereje folyton-folyvást feszegeti ezt a merev, sivár gondolati abroncsot. A jövőben joggal várhatjuk, hogy végképn szétfeszíti. (Juhász Ferenc: A Szent Tűzözön regéi. Szépirodalmi, 1969.) Hatvani Dániel Seres Sándor rajza.
