Petőfi Népe, 1969. május (24. évfolyam, 98-123. szám)
1969-05-11 / 106. szám
Í9Ó9. m&fns lí, vtus&maff b. oidaf NYELVŐR „Tessenek” vigyázni! Dankó Pista Dalcsokor a szegedi nótaköltő műveiből a kecskeméti színpadon „Tetszik” igénk egyik leggyakrabban használt szavunk. Alapjelentésében is (valamilyennek látszik, tűnik) gyakran használjuk. Igaz, a „tűnik” ige újabban kezdi kiszorítani a látszik, tetszik igéket, talán mire föleszmélünk, már csak „tessék-lássék” használjuk őket. A „tetszik” ige az udvariasság szertelenül használt szava lett Udvarias közlésben „tetszik tudni” mondatkezdéssel. Az udvarias kérdésben meg kifejezetten divatos. A „meg tetszett érkezni ?” féle elfogadható kérdéseken kívül logikátlanul, nyakra-főre használjuk. Nem csoda, hogy ilyen kérdésekre: „Meg tetszett fázni? El tetszett tömi a lábát? A vonat alá tetszett kerülni?” mindenki vérmérséklete és alkalmi „begerjedése” szerint válogat nyelvünk különböző rétegeinek gazdag tárházából, de legalább így válaszol: Tetszeni nem tetszett, de megfáztam, eltörtem a lábam stb. A belőle alkotott „tessék” felszólító módú alakot igen sokszor használjuk: étellel kínáláskor, kopogtatáskor, megszólításra adott feleletül, telefonáláskor. Kérdő alakjában roszszul értett, vagy hallott kijelentésre, fenyegető, sértő hangra. Méltatlankodás, csodálkozás kifejezésére, tehát érzelmi közlésekben furcsa hangsúllyal: Na tessék. De legérdekesebb a személvtelen szerkezetű haszná' a. „Tessék bejönni, tessék átvenni a külde-Készülődés az építők ményt. Így mondjuk egy személynek, természetesen helyesen: tessék (önnek vagy magának) bejönni. Több személynek már ritkán mondjuk ezeket a szavakat, olyan személynek, vagy személyeknek pedig, akivel, vagy akikkel tegező viszonyban vagyunk, egyáltalában nem. Pedig a személytelen szerkezet szerint is helyes lenne: Tessék (önöknek, neked, nektek) bejönni. Többes számban halljuk néha a „tessenek bejönni”, sokak szerint már elfogadható alakban. Szerencsére a „tessél vagy tessetek bejönni” alak nem használatos. A „tessék, gyere be” féle felszólításban mintha kimondója agyában derengene valami a személytelen szerkezetről. Üjabban a „tessen parancsolni, tessen elolvasni ezt a könyvet” féle, inkább játékos és kedveskedő, mint kifogástalan nyelvhelyességű felszólítások is hallhatók. Ez a „tessen” forma aligha a „tessék” iktelen alakja, inkább analógiás elvonás a „tessenek”-ből. Tessenek (bocsánat: tessék) elhinni, lehet ezt az igét helyesen is használni. Kiss István Szívhezszólóan érdekes rövid életrajzi öszefoglalót közöl a színház műsorfüzetében dr. Csongor Győző szegedi muzeológus Dankó Pistáról, akinek legszebb dalai a nevét viselő operett betétjeiként péntektől kezdve minden este felcsendülnek majd a kecskeméti színpadon. A daljátéknak nevezett operettek szövege sajnos, elég vérszegény. Csupa ismert fordulat, csupa könnyeket csordító álromantika. Nem is a dialógusokból adódó hangulatok megelevenítését határozta el — igen helyesen és tapintatosan — a rendező, Udvaros Béla, hanem megnyirbálva, letompítva, a szentimentálizmusba hajló mese hangulatait inkább népi érzésvilághoz közelítő Dankó-nóták tiszta és őszinte hangulatát igyekezett uralomra juttatni a színpadon. Ha hinni lehet Dankó Pistáról közölt életrajzi adatoknak, a tiszaparti álmodozó életének a darabban megírt epizódja nem is így játszódott le. Joó Ilonka nem lett Dankó Pista felesége. Erről a keserű csalódásról szólanák a színészek által nagyszerű átéléssel tolmácsolt dalok is, de hát az operett ősi törvényei szerint valamiféle happy endet kellett kiagyalni, így aztán Blaháné (akinek alakja feltűnik Dankó Pista oldalán a darabban) ott a szegedi halásztanyán az utolsó jelenetben összedalolja a 'két fiatalt, Dankó Pistát és Joó Ilonkát. De mit is tehettek a librettóírók? A korszak társadalmi mozgásának leleplezését náluk jobban elvégezték a nagy kortársak, Móra, Tömörkény, Ady, (hogy csak néhányat említsünk!). Dankó Pista .élete egy népi dráma elemeivel sem szolgálhatott az íróknak, úgy hogy meg kellett elégedniök bizonyos operettsablonokkal és csak attól kellett óvakodniuk, hogy kirívóan disszonáns módon ne torzítsák el túlságosan, Dankó Pista alakját. Jól elvégezte már ezt egy néhány róla szóló magyar film, nemzedékekre meghamisítván a szegedi tanyákat járó. beteg népzenész életét, igazi történetét. Dicséret és elismerés illeti a kecskeméti színház művészkollektíváját, hogy ilyen választékos ízléssel, egységes stílusra való törekvéssel vett részt a közös alkotó munkában. Sárosi Gábor vonzó, halkszavú Dankó Pistát állított színpadra. Még a legvalószínűtlenebb sablonhelyzetekben is a nótaköltő emberi tulajdonságainak megmutatását napjara Az Építők Szakszervezetének megyei bizottsága és a megyei tanács építési osztálya május 31-én rendezi meg az építőknapi ünnepséget Kecskeméten, az SZMT-székházban. Az építő- valamint építóanyagipari vállalatoknál az előkészületek már elkezdődtek. Az építőknapi ünnepi megemlékezéseken kívül sport- és kulturális vetélkedőket rendeznek, amelyek legjobbjai az Építők Szakszervezetének megyei bizottsága által május 31-én — 9 sportágban — lebonyolításra kerülő versenyeken vesznek részt. A megyei első helyezettek június 8-án Budapesten, a Népligetben az országos sport- és kulturális vetélkedőn képviselik megyénk színeit. Hévadó — négy főszereplővel Négyes névadó ünnepséget rendezett tegnap délután a Kecskeméti Parkettagyár klubhelyiségében az üzem párt-, KISZ- és szakszervezeti bízott sága. Három kislány és egy kisfiú — Józsa Anikó, Tóth Ilonka, Tóth Tímea és ifjú Antal Péter — voltak az ünnepi esemény „főszereplői”, akiket az úttörők és a KISZ-isták köszöntöttek A névadó ünnepség végén Nagy Antal, a gyár szbtitkára nyújtotta át a boldog szülőknek a kollektíva ajándékait. Blaháné vigasztalni próbálja a nehéz választás előtt álló Joó Ilonkát (az előtérben Gyólay Viktória, Károlyi Mária és Szalma Sándor, a háttérben Sárosi Gábor és Piróth Gyula.) Egy néprajzos naplójából... Boszorkányok pedig nincsenek Bár nem hivatkozott Kálmán krályra, mégis ezt bizonygatta Maris néni ismeretségünk kezdetén. Nem hitt ő soha ilyesmiben, nem is figyelt oda, ha mások beszéltek róla, erősítgette, mikor faggattam. A népélet kutatója ugyanis örömmel jegyzi fel — többek között — a boszorkányos, babonás történeteket. Nem azért, hogy a múlt sötét tudatlanságán háboroghasson, hanem, mert a régi hitvilág e megmaradt mozaikszemcséiből a tudomány módszereivel rekonstruálni lehet az ősi világképet, hajdani kapcsolatokat, népek vándorlását, és sok más olyan jelenséget, amit a történetírás nem jegyzett fel. Elég talán Diószegi Vilmos munkásságára hivatkozni, aki jórészt ilyen és hasonló adatokból rajzolta meg a magyarság sámánhitét. Éreztem, hogy Maris néni sok mindent tud, de szégyenli a városi ember előtt. Az asszonyok jobban megértik egymást, gondoltam, s legközelebbi találkozásunkkor már feleségem is ott volt. Nem tévedtem. A kölcsönös barátság egyre mélyült, Maris néni mindinkább kitárulkozott. Kezdett emlékezni arra, mit meséltek az öregek, miket hallott fiatal korában. Így volt-e, nem tudom, de így mondták — fejezte be elbeszéléseit. Szűkült a kör. Legközelebb megtudtuk, hogy édesapja is rontásba halt meg. Mostohája pedig Luca széket csinált, meg is zavarták a meglesett boszorkányok! Legutóbb elmesélte, hogy ő is járt tudós embernél. — Fiatal, házasok voltunk, vagy hatvan esztendővel ezelőtt. Egyszer az én emberem kezdett megváltozni, sosem volt otthon, semmi sem volt jó neki, mogorva volt, szinte észre sem vett. Nem tudtam, mi lelte. Egyszer találkozom egy lánykori pajtásommal: — Hallod-e Maris, mi dol-Dankó Pista és Ilonka (Sárosi Gábor és Károlyi Mária). helyezte előtérbe. Epizódszerepet szántak ugyan az írók Blaha Lujzának, a „nemzet csalogányának”, aki valóban nagyon sokat tett a Dankónóták népszerűvé tételével. Gyólay Viktória főszerepet formált belőle, annyi őszinte bájjal, mélyről jövő daloló kedvvel tette érzékletessé alakítását, hogy a közönség elhihette, ilyen lehetett — csak ilyen lehetett — a nagy magyar dalénekesnő, akinek nevét akkoriban egy egész ország számon tartotta. Károlyi Mária szemérmesen halk, hatásokra törekvő játékkal tűnt ki, Piróth Gyula igyekezett megszabadulni az általa megformált alak egysíkúságától. Nagyon rokonszenves, ízléses alakítást nyújt Horváth László Tömörkény István vonzó emberi alakjának megformálója. Realisztikus epizódfigurát keltett életre Major Pál, Szalma Sándor, Balassa Gábor, Gyulay Antal, Szögi Arany, és Bende liga van a te uradnak mindig az alvégen? — Az alvégen? — Ott bizony! Mindig a Cifra Julis háza körül konesorog. Na, akkor már tudtam, hányadán állunk. Elmondtam öreganyámnak, kérdem, mit csináljak. — Rontás van rajta, lányom. Menj el a madarasi tudós emberhez, csak az tud segíteni. Egyik nap el is mentem. Mondom, mi járatban vagyok. — Rontás ez, bizony, — mondta. — Hozz egy kétliteres üveget, tele borral, itt a harmadik házban kapsz. — Tett bele valamit, olyan volt, mint a libagané. — Ezt igyátok meg közösen, de jól rázzátok föl. Este elővettem az uramat. — Hát idehallgasson ketek! Nekem ebből elég. Megmondták, hogy rontás van keden. Most vagy azt teszi, amit mondok, vagy megyek haza, és többet nem lót! — Az emberem csak elcsudálkozott. — Itt az orvosság, meg kell innál — Közben mérgesen dikó. Egyénien ízes, a hajbókoló hivatalnok szerepében Sas József és a humor másik képviselője: Mucsi Jóska cigányprímás alakítója, Komlós József. A kórusjelenetek hozzáértő, megkomponálása, a színes és mozgalmas látványra való törekvés különösen ott sikerült jól, ahol az egyébként kitűnően éneklő kórustagokat aktívan bevonták az éneklésbe. Borosa István díszletei színesek, romantikusak, igen szép jelmezeket tervezett M. Nagy Ilona és Lugosi György és a zenekar valóban hivatása magaslatán látta el nem könnyű feladatát. Ügy tudjuk a bevezető zenék komponistája Kemy Kálmán, aki nagy hozzáértéssel vezényelte a finálék bonyolult gépezetet. Borbíró Andrea koreográfiája a magyar néptánc motívumait hangsúlyozta, elegyítve azokat a korabeli népszínmű-hagyományok-CSÁKY LAJOS ráztam az üveget. Mikor letettem az asztalra, ránézett, azt mondta: — Ide hallgas asszony, ha sosem látlak többé, akkor sem iszom ebből a kotyvalékból! Maris néni meghökkent. Ránézett az üvegre, eszébejutott, hogy ebből neki is kellene inni. Mindjárt csöndesebb lett. — Pedig milyen jó bort vettem! — sóhajtotta. Az? — Az bizony. Míg ezen szomorkodtak, a bor letisztult, az „orvosság” leülepedett. — Kár lenne ezt a jó bort kiönteni — gondoltam —, aztán óvatosan letöltöttem, s szépen megiszogattuk. Hát így volt — fejezte be az elbeszélést Maris néni. — No, de a rontás megtört? — kérdeztem. — Megtört bizony! — nevetett Maris néni. — Jó volt a bor, jókedvünk támadt tőle, fiatalok voltunk . .. hamiskásan hunyorított a szemével — a többit már hozzágondolhatja! Dr. Sólymos Ede
