Petőfi Népe, 1969. május (24. évfolyam, 98-123. szám)
1969-05-07 / 102. szám
előkészületek a MIESZ-nél — Túlteljesítéssel számolnak Kiskunhalason a III. ötéves terv családiház építési programját illetően. Az előirányzott 450 lakásból ugyanis 1968 végéig már 311 megépült, s a még hátralevő időre kiadott építési engedélyek száma nagyobb. mint amennyi eredetileg tervezve volt. — A Balaton vidéki csókák védszövetséget kötöttek a ragadozók ellen. A Szentgyörgy-hegy nyugati oldalának meredek sziklafalán kolóniát alakítottak és több százas csapatuk a bazalt összes üregét fészeknek vette igénybe. A veszély ideién a madártanya őrzésére otthon hagyott csókák percek alatt több kilométeres körzetben ..riadóztatják” a csapatot, és fülsiketítő lármát csapva, hatalmas tömegben egyesülve űzik el a ragadozókat. A szemtanúk szerint máris külön őrcsapat vigyázza a fészkek nyugalmát — Az elmúlt évben Kiskunhalason összesen 15 kisiparosnak adott ki működési engedélyt a városi tanács szakigazgatási szerve. Ebben az évben viszont máris újabb 25 kérelem érkezett s ezekből hatot engedélyezett a tanács, hogy a lakosság ellátása, a szolgáltatás javuljon. Változások a tv műsorában 1J.20: Inter Bratislava—Vasas. Közép-európai Kupa elődöntő labdarúgó-mérkőzés közvetítése Bratislavából. 18.25: Hírek. 18.35: Tízen túliak társasága. 19.25: Fsti mese. Továbbiakban a kiadott műsor szerint. Várható időjárás ma estig: jobbára fátyolfelhős ég, a Dunántúl nyugati felében néhány helyen zápor. zivatar kialakulása valószínű. Élénk, helyenként erős, átmenetileg viharos délkeleti, déli szél. A meleg tovább tart. Várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 12—17. legmagasabb nappali hőmérséklet 24—29 fok között. A Kecskeméti Agrometeorológiai Obszervatórium jelenti: május 5-én a középhőmérséklet 23,1, (az 50 éves átlag 14,7), a legmagasabb hőmérséklet 30 Cels'us-fok. A napsütéses órák száma 12. Május 6-án a reggel 7 órakor mért hőmérséklet 17, a délután 1 órakor mért hőmérséklet 24,9, a legalacsonyabb hőmérséklet 14,5 Celsius-fok. — Választmányi ülést tart hétfőn délelőtt Kecskeméten a Kisiparosok Országos Szervezetének Bács- Kiskun megyei titkársága. Az értekezleten tájékoztató hangzik el a nemrég lezajlott országos választmányi tanácskozás határozazatairól és értékelik a kisiparosok munkáját. — KLUBKÖNYVTARAT rendeztek be Soltvadkerten, a Kossuth Lajos Általános Iskolában. A könyvtár célja: elősegíteni a tanulók jobb felkészülését, a tájékozódást, a tanulást, A polcokon a kötelező olvasmányok mellett megtalálhatók az ajánlott irodalom kötetei. A könyveket osztályonként és tantárgyanként rendszerezték. (Moravcsik Árpád leveléből.) — Május 12-én — a Hazafias Népfront, a Magyar —Szovjet Baráti Társaság és az IBUSZ szervezésében — újabb 93 turista indul megyénkből a Szovjetuniód ba. — Több mint 100 mázsa amerikai dió vetését fejezték be a Tolna megyei hőgyészi erdészetben. A kiránduló gyerekek által „magyar kókuszdiónak” nevezett amerikai diófa magját főleg a kocsányos tölgy termőhelyein, a fagytól védett lapos katlanokban ültették el. Az amerikai dió hússzínű fáját a bútorok készítésére igen keresik külföldön. Tavaly 220 dollárért vették meg köbméterét az erdészettől. A már meghonosodott fák termését minden évben gondosan összegyűjtik és továbbszaporítják. — Vasárnaptól kezdődően több ezer lakásba kopogtatnak be a Magyar Rádió és Televízió közvéleménykutatói, hogy megkérdezzék a hallgatókat, mi a véleményük a műsorokról. A Magyar Rádió és Televízió vezetősége arra kéri az érintetteket, hogy a kérdezőbiztosokat fogadják _ bizalommal, segítsék elő a felmérés sikerét. — Május 8-án, csütörtökön este 6 órai kezdettel békegyűlés lesz Jánoshalmán. A helyi népfront-bizottság, a pedagógus szakszervezet és a ktsz közös szervezésében sorra kerülő rendezvény előadója Iván Istvánná országgyűlési képviselő, a megyei pártbizottság osztályvezetője. — Jánoshalmán egymillió forintos beruházással 50 gyermek befogadására alkalmas óvoda épül. amelyet a tervek szerint szeptember első napjaiban adnak át rendeltetésének. — A bulgáriai Plovdivban megnyílt a melegágyi és üvegházi zöldségtermesztés kérdéseivel foglalkozó nemzetközi értekezlet, amelynek munkájában 15 országból érkezett szakember vesz részt. Jelen vannak az értekezleten — többek között — a Szovjetunió, Magyarország, Lengyelország, a Német Demokratikus Köztársaság, Nyugat-Németország, Románia és Japán képviselői. A hat napig tartó értekezlet résztvevői kicserélik tapasztalataikat. kibővítik és megszilárdítják a nemzetközi tudományos együttműködést a zöldségtermesztésben. Növényvédelmi prognózis A megye déli részén tömegesen károsítanak a különböző répabarkók. Ellenük az alábbi növényvédőszerek használhatók: Wofatox Staub 10— 12 kg/kh, Hungária DL—40 WP 1—1,2 kg/kh, Hungária DL —30 1,3—1,6 kg/kh. Elkezdődött a keleti gyümölcsmoly rajzása is, amely ellen a kajszi- és őszibarack fákat május tizediké körül permetezéssel védhetjük meg. Nagyüzemekben felhasználható növényvédőszerek: Diazinon Phenkapton 0,25 százalékos, Intration 0,05 százalékos Phosdrin 0,1—0,2 százalékos töménységben. Házikertekben Lebaycid 40 WP 0,1—0,15 százalékos, Fiiból E 0,3—0,5 százalékos a Wofatox Spitzpulver 30-at 0,4 százalékos töménységben egyéni termelők is felhasználhatják lakott területen kívül. Valamennyi növényvédöszer méhekre veszélyes. N A P T A B 1969. május 7, szerda Névnap: Gizella Napkelte: 4 óra 18 perc. Napnyugta: 19 óra 03 perc. Holdkelte: 0 óra 36 perc. Holdnyugta: 8 óra 33 perc. — BAJÁN az OTP beruházásában épülő hat 16 lakásos házból júniusra elkészül az első három. Remélhetőleg addig a csatornát és a gázvezetéket is elkészítteti a városi tanács, hogy ennek hiányában ne húzódjon el az új lakások átadása. Az összesen ugyancsak 48 lakást magába foglaló másik három ház építése a lövő év első felében fejeződik be. — A DÄV bajai üzletigazgatóságának tervcsoportja megkezdte Kiskunhalas egyik külterülete, Sürütajó villamosításának tervezését. Még az idén mintegy félmillió forintos költséggel 3 kilométeres nagyfeszültségű. valamint 4 kilométeres kisfeszültségű vezeték segítségével 48 lakás, az iskola, a termelőszövetkezet irodája és a bolt kap áramot. Magas fóliasátrak Hazánk legnagyobb primőrtermelő vidékének közös gazdaságai, a szentesi tsz-ek korszerűsítik a fóliasátrakat. Az eddig elterjedt, legfeljebb másfél méter magas „alagutakban” csak meghajolva, vagy térdelve dolgozhattak a kertészek. A szentesi Felszabadulás Tsz-ben a fárasztó munkát úgy teszik kényelmesebbé. hogy öt méter szélességűre és 250 centiméter magasságúra alakítják át a fóliasátrakat. Az idén 15 ezer négyzetméteren építenek ilyen új méretű fóliaházakat, jövőre pedig kétszeresére növelik ezt a területet. Más Csongrád megyei tsz-ek is áttérnek kertészetük hasonló korszerűsítésére. New Yorkban hétfőn kiosztották a Pulitzer-díjakat. A nemzetközi újságírás díját William Tuohy, a Los Angeles Times munkatársa kapta vietnami tudósításaiért. A riportképek díját Edward Adams, az Associated Press fotóriportere kapta világhírűvé vált leleplező felvételéért, amely Nguyen Ugoc Luan délvietnami rendőrparancsnokot ábrázolja, amint közvetlen közelről pisztollyal agyonlő egy dél-vietnami szabadságharcost. Egy másik fényképészeti Kedden délután ülést tartott Kecskeméten a Műszaki és Természettudományi Egyesületek Szövetségének Bács-Kiskun megyei elnöksége. A tanácskozást Horváth György, a megyei szervezet titkára nyitotta meg, majd a május 15-én tartandó vezetőségválasztó küldöttközgyűlés előkészületeivel foglalkozott. Az új elnökség összetételére 150 küldött adja le a voksát, s 50 műszaki, agrár- és közgazdasági szakembert is meghívtak. Ebből az alkalomból tablón szemléltetik a technika házával kapcsolatos elképzeléseket. A műszaki rendezvényeknek otthont adó székházról tegnap egyébként újra szó esett. Az építési bizottság titkára, Szendrey Sándor elmondta, hogy 8,7 millió forintot ajánlottak fel eddig a vállalatok, és másfél millió forinttal járul hozzá a beruházás finanszírozásához a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat. Az építési bizottság néhány nagyvállalat felajánlására vár még, s ezt követően e hónap végén, vagy június elején kivitelezési szerződést kötnek a Bács megyei Állami Építőipari Vállalattal. Az elnökségi ülésen végül a faipari-, az építőipari- valamint a közlekedéstudományi egyesületek megyei titkárai beszámoltak az idén végzett munkáról. A jelentéseket meghallgatta Gabos György, az Építőipari Tudományos Egyesület központjának főtitkára, Várady József, a Közlekedéstudományi Egyesület főtitkár-helyettese, és Joó Oszkárné, a MTESZ vidéki titkára is. ról felemelik 30 órára. Aki 30 óra alatt sem tanulja meg a gyakorlati vezetést, az további „órákat” vehet. Azok, akik hivatásszerűen kívánnak gépkocsit vezetni további 35 órában sajátíthatják el a teherautóvezetéssel kapcsolatos gyakorlati ismereteket. A rendelet lehetővé teszi, hogy más szervezetek, így például a technikumok, szakközépiskolák is oktassák a fiatalokat autóvezetésre. Ellenben a vizsgázóknak minden esetben állami vizsgabizottság előtt kell számot adniuk felkészültségükről. Az elgondolások szerint már a közeljövőben, legkésőbb egy éven belül, lesznek olyan állami vizsgabiztosok, akik ezt a feladatkört főfoglalkozásként látják el. A KPM Autóközlekedési Tanintézete oktatási eszközeinek korszerűsítésére kilenc és fél millió forintot kapott; ebből az összegből a többi között a gyakorlati oktatáshoz 120 új gépkocsit szerezhetett be. A jövőben megváltozik a vizsgáztatás módszere. Előtérbe kerül a gyakorlati számadás. Az elméleti vizsgán úgynevezett tesztmódszerekkel kívánnak bizonyságot szerezni a gépkocsivezető-jelöltek elméleti tudásáról, felkészültségéről. A gyakorlati vizsga két részből áll. Az egyiken a jelölt igazolja, hogy ura a gépjárműnek, tehát megfelelően tudja indítani, fékezni, beállítani a parkolóhelyre, stb. Ez zárt pályán történik. Az összes megyeszékhelyeken és a nagvobb vidéki városokban, Budapesten pedig három helven lesz erre a célra zárt „vizsgapálya”. A gyakorlati vizsgáztatás másik részét közúton tartják. Átlagos, vagy átlagosnál nagvobb forgalomban kell bebizonyítani a gépkocsivezetőnek, hogy a tanfolyamokon, illetve az előzetes stúdiumokon valóban megismerte a KRESZ előírásait, megtanult vezetni. A jelenlegi vizsgadíj megváltozik, az erre vonatkozó rendelkezés még nem jelent meg, valószínű, hogy a jelenlegi 1000 forint helvett a vizsga díja 1500—1600 forint lesz. Viszont a „pótvizsgán” nem számítanak büntetődíjat. Kisjó Sándor: OvqonmiMqzfo Ki a virágot szereti, rossz ember nem lehet. Nem árt időnként tudatosítani otthon az ilyesmit, vettem hát és vittem haza szombaton egy nagy csokor orgonát. Feleségem nyitott ajtót, ránevetett a bukétára: — Te is hoztál? — Tán valaki megelőzött?? —hördültem föl. mert az asszonyok szeretik, ha az ember olykor féltékenység okából felhördül. Kiderült, hogy feleségem szintén jó ember, azt akarta, legyen orgona. Lett. Este Károlyék érkeztek és két csokorral hoztak, mert mindketten jó emberek. Vasárnap Irma néninél jártunk Lajosmizsén, s búcsúzóul akkora csokrot kaptunk, hogy nem akartak felengedni bennünket a kerekegyházi ezüst expresszre. Otthon a házfelügyelő Lajosék üdvözletét adta át egy katonatelepi orgonacsokorral, s miután a vázák már tele voltak, orgona került az üvegkancsóba, zománcos kancsóba, cserépkancsóba és a piros kis vájlingba. Hogy az orgonatúltengést enyhítsem, hétfőn rettentő bukétát vittem a hivatalba — helyes, ha ott is tudják, hogy jó ember vagyok —, ám ott csupa jó ember van, mindenki nagyobb csokorral jelent meg. mint én. A főnök szintén jó ember, elrendelte, hogy ki-ki akkorát vigyen haza, amekkorát elbír. Otthon közben már orgiát ültek a jó emberek csokr rai, lehet összesen másfél mázsa, tele az előszoba, fürdőkád és mosdókagyló. Mivel az afrik úgyis hiányos, orgonával tömtem ki az öreg sezlont, s párna helyett esténként egy csokor orgonát teszek a fejem alá. És reménykedve várom a nótabeli jóembert, aki szeretne május éjszakákon ellopni minden orgonát. Pulitzer-díiasok Reform a gépkocsivezető-képzésben Az idén mint ismeretes — kormányrendelet jelent meg a gépjárművezetőképzésről és vizsgáztatásról. A gépkocsivezetők oktatásának reformját nagyon indokolja az a körülmény, hogy az utóbbi években sajnálatosan növekedett a közúti balesetek száma. Ez visszavezethető arra is, hogy sok gépkocsivezető nem eléggé felkészülten vezet autót, motorkerékpárt, sőt teherautót. A gépjárművezetést igazán csak a volán mellett, a közúton lehet elsajátítani. Ezért határozták el az illetékesek, hogy a személygépkocsi-vezetők gyakorlati oktatását az eddigi 20 órá-Pulitzer-díjat Moneta Fleet nyert el. Az Ebony című magazin munkatársa Martin Luther King özvegyét és egyik gyermekét ábrázolta a képen a férje temetésén. A Los Angeles Times egy másik Pulitzer-díjat is kapott azért a cikksorozatáért, amelyben egy nagyszabású korrupciós ügyről rántotta le a leplet. Az irodalmi Pulitzer-dijat Norman Mailer és René Jules Dubos, a színházi Pulitzer-díjat Howard Säckler, a regények Pulitzer-díjat ‘Scott Nomaday, a költészet díját George Oppen, a zenei díjat Karel Húsa nyerte el. Az egyenként ezerdolláros pénzösszeggel járó díjat Joseph Pulitzer amerikai újságíró alapította: ő hozta létre az első újságíró-főiskolát a Columbiaegyetemen. Tömeges mérgezés A rendőrség közlése szerint mérgezett contenerben tárolták azt a rizst, amely tömeges mérgezést okozott pénteken Buenos Aires-ben. A contener Folidol nevű rovarirtót tartalmazott, mielőtt rizst tároltak benne. A tömeges mérgezés következtében, mint ismeretes, tíz ember meghalt és tizenkilenc ember van most is kórházban. Szép maqvar beszéd A TIT József Attila Szabadegyeteme beszédtechnikai tanfolyamot szervezett. Fischer Sándor főiskolai tanár előadásait 150 résztvevő hallgatja. Képünkön: Kővágó Károlyné óvónő hangképző gyakorlat közben. PETŐFI SEP! - A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Kiskun megyei Bizottsága es a megyei tanács lapja - Főszerkesztő: F Tóth Pá! - Kiadta - Bars Kiskun megyei i.apkiaor va.ia.si — Felelős kiadó' dr Mezei István igazgató - Szerkesztőség Kecskemét Városi ranácsház - Szerkesztőségi telefonközpont 2R-19 25- ifi szerkesztő crottság 10-38 - KJadnnivatal: Kecskemet Szabadság tér l/a. Telefon: 17-09. => Terjeszti a Magyar Posta - finfizetneto 9 helyi postahivataloknál és kézbesítőknél riöfizetési díj egy hónapra: 20,— forint. Bács-Kiskun megyei Nyomda V. Kecskemét. Telefon: 11-85. — Index: 25 0E5