Petőfi Népe, 1969. május (24. évfolyam, 98-123. szám)

1969-05-24 / 117. szám

Jóval csúcsidő után — már csak ketten kanalaz­­gattufc a levest a központi ebédlőben Tóth Sándor elv­­társsal, a Kiskőrösi Állami Gazdaság igazgatójával. Hirtelen ötlettel megkér­deztem. — Ha most Pár szóval be kellene mutatni a gazdasá­got, hogyan jellemezné? Kicsit meglepődött a vá­ratlan kívánságra, aztán már mosolya jelezte: nem is olyan nehéz dolog ez. — Azt mondanám: olyan nagyüzem ez, amely a sok gond, aggodalom évei után egyre több örömet — nem restellem a kifejezést —, boldogságot ad mindany­­nyiunknak, akik benne dol­gozunk ... Bodrogi János szb-titkár, akitől más alkalommal kér­deztem ugyanezt, így fe­lelt. Mikor aztán hosszasan delmezővé, de veszteség- jak a 234 tehenet. A hozzá­elbeszélgettünk, s vendég- mentessé váljék a szántó- juk vezető betonútról hol ként körbe is jártuk a gaz- földi növénytermelés. jobbra, hol balra tekintget­daságot, igazolódott, hogy Az eddigiek is alátá- tünk, aszerint, ahogy kísé­­rnilyen reálisan fogalma- masztják a gazdaság igaz- rönk. Bodrogi János hívta zott a két vezető. Bármer- gatójának azt az állítását, fel lépten-nyomon figyel­­re jártunk, mindenütt egy hogy az állattenyésztési műnket. új, helyes koncepció nyom- ágazat azelőtti évenkénti Nézzenek csak be A látóhatárig húzódik a kaskantyúi 600 holdas szőlő­tábla. Tréfásan — de találóan jegyezte meg erről ifj. Molnár Dezső agrármérnök: „Akkora terület ez, hogy ha egy agronómust be akarnak innen hívni, rakétát kell fellőni: mert másképp aligha találnák meg egyhamar”. — A kép másik felén: fasor a tabdi őszibarackosban. vonalán feliövő nagyüzemi 800—900 ezer-egymillió fo- akármelyik hosszú istálló- van. A ba ... Kocsiról takarmá- telepen élet friss, fiatalos megnyil- rintnyi vesztesége már a vánulásaival találkoztunk... múlt évben megszűnt vol-Dús erdő aljába vesző, üde ..... szőlőtelepnél, ahol ezt hal­­lőttük: „A főnök büszke- g sége... Hamarosan eljön g­az idő. amikor — mondjuk — Svédország felé s-tartol **^»^*S ennek borával a repülő­gép...” — Az újjá vara- fjhjjppjp, X zsolt tehénistállók mellett, HK, ahol a porcelán tisztára BHgMNh. WjgS meszelt belső falakat csak m/SSm a küszöbről néztük meg. JgHB mert szemünket annyira jg* csípte a fertőtlenítőszer pá­rázata: „Most éppen üresek IBr f* 'W, — magyarázták —, teljesen W : kicseréljük a régi álló- r gP®?" ,3 mányi Ma várjuk az első szállítmányt a Vas megyei Uraiújfáluból. az ottani gazdaság törzstehenészeté- ? f~ bői... Egész kocsikonvoj , hozza...” — Vagy a bó­­g ' csai kerületben folyó nagy- IP. «■ a szabású építkezés nyüzsgé­sében, ahol valóságos ho­mokhegyek közül dugja mind feljebb betonfalaza­tát, az új bortároló és sző­lőfeldolgozó: „Befejezve 1970-ben lesz. de idén ősz­­szel már tárolóképesen áll­soltszentimre-utasi ács-majori juhászat a soros, az idei bárányok Mindkét major meghálálja már villanyfény mellett a jobb körülményeket. A jönnek a világra; itt kará- gyapjúhozam jóval 4 kg fö­­csony előtt villamosítottak, lőtt van. A bárónyexport s a vizet is bevezették. Eb- jó üzlet: az idén már 900-at ben az évben az akasztó— vett át a gyapjúforgalmi... MBEwR ' Éfl| júnevelő, emitl az elkülöní­­f k.. tett ellető ... JsBJB Pihentetőül a sok nézni­­.'■'■JSr V*.JmH való után Csikós József te­­■r ' henészt fényképeztük le, fpF m ■ umint a messzi útra mutat-3 va magyarázta, merről jön­­nek majd a tehenekkel meg­­k rakott gépkocsik, ö arról is | nevezetes, hogy fivérével, : | >; Csikós Istvánnal 20 éve hű­m> séges dolgozója a gazdaság­r f ' ' hak, amely ugyancsak ve­ks* ..!•«••• '•••• M -k lük jubilálja a két évtize­dét. Szőke íjászióné könyvelő - AU kattant fotoma. valamikor mmt repaegyelo sina> \ét szép ló vonta1ta kislány kezdte... kocsi parancsnokának intett na, ha — nincs két „me- megálljt az szb-titkár. A netben” is száj- és köröm- szikár kis fogatos, Rácz Jó­fájás. zsef, kedvenc lovainak nyoznak majd. A trágyát is kihúzó szán juttatja pótko­csira ... Fehér köpenyben dolgozhatnak a tehenészek, gépesített a fejés is ... A másik oldalon, az a csinos kis új épület a mosdó, öltö­ző. Akár nyakkendőt köt­hetnek az emberek, úgy jö­hetnek munkába, s mehet- Most pedig térjünk át ar- — Automatikusan nyit­nék ha7a Amott a bor- ra a témára, amelyet az új zár az önitató ... Villany­haza... Amott gazdálkodási koncepció fon- nál csak eszik, iszik a jó-Együtt könnyebb Kiskőrösi tos részeként említett Tóth szág, utána fekszik, pihen, Sándor igazgató... A Ka- hízik a homályban. Nem locsai és Solti Állami Gaz- „szaladgálja le” magát, csak dasággal társulva nemcsak a hízás a dolga, így szinte a környék,, de az ország százszázalékos a takar­egyik legjelentősebb sertés- mányértékesítés a hagyo­telepét kezdik építeni eb- mányos tartáshoz képest, ben az évben Páhin, a Ezután jegyezte meg Bod- Most már azonban nyu- szerszámát igazította, míg őt gyümölcsterület központjá- ro£i elvtars, de úgy, hogy nak a tartálysorok” — új- godtan kirándulhatunk az is lencsevégre kaptuk. Szin- ban. Az évente 23 000 hízót e§ész arca csupa bazsalygas ságolták lelkeisen ... Id. Molnár Dezső — egyik arany törzsgárdajelvényes a műszaki állományból. — A mi gazdaságunk, nehéz esztendők után, biz­tató ütemben Iából ki a ba­jokból. S ahol minden ilyen di­namikus nekilendülésben van. lehetetlen az újság­írónak „állófényképet” ké­szíteni. a múltnál túlhosz­­szan elidőzni. Pedig a most tapasztalható felfutásnak előzménye van. Nem egy súlyos tehertől kellett meg­szabadulnia a Kiskőrösi Ál­lami Gazdaságnak, amely miatt egészen az utóbbi időkig a veszteséges gazda­ságok sorában küszködött. Változások kora Mindjárt itt szögezzük le, hogy az új, korszerű elkép­zelések szabad érvényesülé­séhez itt is az új gazdaság­­irányítási rendszer nyitott széles utat. Mert például: a régebbi tervutasításos időkben a 10 258 hold össz­területű gazdaság 3130 hold szántóján a szántóföldi nö­vénytermelés évente 1,5—2 millió forint ráfizetéssel járt. A vidék szélsőséges éghajlata, no meg a talaj­­adottságok miatt — az 1778 kh szőlőt is. meg a 256 kh gyümölcsöst is beleszámítva 5,77 aranykorona az átlag­érték — nem volt kifizető 1300—1500 holdon termel­ni kenyérgabonát. Rozster­melésben 1023 Ft volt a holdanként! ráfizetés — sőt felment 1563 Ft-ra is — De a területet még is tar­tani kellett, mert annak módosítása a tervfegyelem megsértését jelentette volna. Most a búzaterület 139 kh-ra. a rozsé 158 holdra csökkent. Viszont a régeb­bi 6 mázsás átlag 13-ra emelkedett. Az idén búzá­ból meglesz a 14,5, rozsból a 8.1 mázsás betervezett átlag. meglevő 386 kh lucernához újabb 158 holdat telepíte­nek — a takarmánybázis erősítéseként. Ugyanebből a meggondolásból csökkentet­ték le a kevés hozamú, jö­­vedelmezőtlen silókukorica területét. A kukoricáé is fele a régebbinek. öfcördi kerület új és meg- tón „20 esztendős” dolgo- kibocsátó telepről szinte Mindezt takarmánybúza újult tehénistállóihoz, aho- zó... Rajtuk kívül többen szárnyaló lelkesedéssel szólt termesztésével pótolják, vá — mint már utaltunk vannak még, de róluk majd az igazgató, s Bodrogi Já­melynek munkálatait telje- rá, a teljesen ngatív — tbc- később. nos. Egymástól vették át a sen gépesítették. mentes teheneket várták, s Míg tekintetünk a távol- szót. Tetőszigetelés az új hűtőházon. „A régi tábor vissza-visszavár. — Azzal a különbséggel, hogy az ifjúsági tábor — maga is ifjú. voR. — Meglesz rajta az a jó ..polgári hoszon”. A három társnak mintegy 11—12 mil­lió forint jövedelmet hoz. De ezeken túlmenően is sokat hoz a „konyhára” ez a sertéstelep. A kvarchomokra telepí­tett szőlőre nagyon kell a trágya, s bizony erről a fel­tételről eléggé elterelődött a figyelem a nagy telepíté­si program kezdetekor is... Évek óta más megyéből vesz trágyát a gazdaság. Elgondolható, hogy mire bedolgozzák a talajba — szállítással, mindennel — 22—23 forintban van má­zsája. Az új sertéshizlalda 2000 vagonnyi trágyameny­­nyiséget biztosít, amivel megoldódik az ültetvények talajerő-utánpótlása... S milyen költségektől szaba­dul meg a gazdaság! Szinte végig tapintható logikai vonal mentén ju­tottunk el a Kiskőrösi Ál­lami Gazdaság fő üzemágá­hoz. a szőlő- és gyümölcse termeléshez. Mikor erre terelődött be­szélgetésünk. Tóth elvtárs szívből jövő érzéssel, szin­te „költői” szavakkal mon­dotta. — Ez az. ami sok-sok gondot okozott, de a leg­több örömöt is nyújtja ... Ezzel bizonyítjuk, hogy cél­szerű gazdálkodással, kor­szerű módszerekkel, a föld szeretetével aranyat lehet termelni ezen a tájon ... 2800 napfényes óra Summa summárum — az azóta jó részük bizonyára ban zúgó, takarmányt hor- — A keveréktáphoz em-1968-as őszi változtatások meg is érkezett. Kintjár- dó járművet kíséri, jegyez- béri kéznek nem is kell révén körülbelül másfél mii- tünkkor az üresen várako- zünk fel pár adatot az álla- nyúlnia; mindent elintéz az Ugyanígy _ minőségi 116 forint eredményjavulás zó. patyolattiszta férőhe- mi gazdaság juhászaiéról, automatika. változás érvényesült a ta- várható. Reális a cél, hogy lyekben gyönyörködettünk 'amely 1500 anyából és sza- — Az istállóban vízáram Megszólalásig megelevened­karmónytermeaüté&ben. A = ha nem is jőve- Láttuk, „naprakészen” vár- porulatából áll. Két helyen viszi el a trágyát... _ tek tőle a falakat díszítő^ Az igazgatói iroda hatal­mas ablakain át sziporkáz­va zuhogott be a napfény.

Next

/
Thumbnails
Contents