Petőfi Népe, 1969. május (24. évfolyam, 98-123. szám)

1969-05-20 / 113. szám

1. «Ma» um, mwsm rn fest» NAGY visszhangot váltott ki Gomulka javaslata a Német Szövetségi Köztársa­ságban. A Lengyel Egyesült Munkáspárt Központi Bizottságá­nak első titkára leg­utóbbi beszédében ugyanis többek kö­zött arról szólt, hogy a Német Demokratikus Köztársasággal kötött lengyel szerződés mintájára, Lengyelország és az NSZK is kös­sön egyezményt az Odera—Neisse határ elismeréséről. A nyugatnémet lapok zöme első oldalon, vezető helyen közli Gomulka javaslatát, részletesen ismerteti a be­szédet, sőt, néhány újság vezércikket is szentelt az ésszerű javaslatoknak. A Német Szövetségi Köztársaság kormánykörei azonban a választási küzdelem hevében, számítva a jobboldali revansista voksokra is, valószí­nűleg figyelmen kívül hagyják a felhívást, pedig az Odera—Neisse határ, mint a második világháború kö­vetkeztében kialakult új határok elismerése, nem ma­radna hatástalan a lengyel—nyugatnémet viszonyra. TEGNAP a thaiföldi fővárosba érkezett Rogers ame­rikai külügyminiszter, miután befejezte négynapos dél­vietnami, úgynevezett ténymegállapító körutazását Re­pülőtéri sajtóértekezletén azt állította, hogy az USA fel­készült arra, hogy kivonja csapatait Vietnamból abban az esetben, ha megegyeznének a VDK-vaL A külügy­miniszter hangoztatta, hogy a csapatok kivonásához há­rom feltétel teljesítésére van szükség: haladást kell el­érni a párizsi béketárgyalásokon, megfelelően kell alakulnia a vietnami katonai helyzetnek, s a dél-viet­nami csapatoknak (a bábrezsim hadseregéről van szó. Szerk.) képessé kell válniuk a harci feladatok megoldá­sára. Nixon nyolcpontos javaslatában megfogalmazott elvek ismeretében azonban belátható időn belül aligha lehet számítani ilyen megoldásra. A nixoni javaslatok ugyanis továbbra is egyenlőségjelet tesznek az inter­venciós amerikai és csatlós csapatok, valamint a sza­badságáért harcoló dél-vietnami nép igazi képviselői, a DNFF katonái közé. „A vietnami katonai helyzet megfelelő alakulása” alatt a szabadságharcos egységek visszaszorítását kell érteni, s az USA hadvezetésének az az eltökélt szándéka, hogy mérhetetlen anyagi befek­tetéssel a bábrezsim hadseregét készítse elő arra, hogy majdan az amerikai és csatlós csapatok kivonulásakor az átvegye az USA haderőinek szerepét. KÖZEL-KELETEN a helyzet változatlan. Izrael to­vábbra sem hajlandó a Biztonsági Tanács határozatát végrehajtani és kivonulni a megszállt területekről, sőt az izraeli miniszterelnök, Golda Meir asszony, legutóbbi nyilatkozatában kijelentette, hogy sem a Szíriától el­foglalt Golan-magaslatokat, sem a Jordán folyó nyu­gati partján elfoglalt jordániai területeket nem hajlandó Izrael visszaadni az araboknak. A kormányán belüli véleménykülönbségek miatt egy tárgyalásos megegyezés az arabokkal az izraeli kormány felbomlásához vezetne. Ezt pedig nyilván nem kockáztatja meg az izraeli kormányfő. MÍG Kiesinger kancellár Tokióban tárgyal, Strauss, a nyugatnémet pénzügyminiszter Londonban tanácskozik nemzetközi pénzügyi problémákról, de találkozni fog Wilson brit miniszterelnökei és Stewart angol külügy­miniszterrel is. De Gaulle lemondása és a nyugatnémet márka esetleges felértékelése körül kialakult találgatá­sok által okozott pénzügyi zűrzavar kezdete óta á két ország pénzügyminiszterei most találkoznak első ízben. A nyugatnémet pénzügyminiszter kijelentette: nem szándékozik ugyan kölcsönt felajánlani Nagy-Britanniá­­nak, ,de ha a brit nemzeti bank ilyen kéréssel fordul hozzájuk, a bonni kormány nem utasítja eL A NYUGATNÉMET kancellár tokiói látogatása kap­csán érdemes emlékeztetni arra a szerepre, amelyet a japán—német szövetség, illetve több mint negyedszázad­dal ezelőtt a Berlin—Tokió tengely játszott. Sajtóvéle­mények szerint Kiesinger japáni tárgyalásain igyekszik további érveket keresni az atomsorompó-szerződés alá­írásának elodázására, sőt, felhasználni Japán befolyását az ázsiai országokban arra is, hogy támogassa a Hallstein doktrínát. Vagyis az egyedüli képviselet elvét, amely épp a napokban omlott össze Kambodzsában, amikor a dél­kelet-ázsiai ország diplomáciai kapcsolatot teremtett a Német Demokratikus Köztársasággal. K. A. Súlyos harcok Dél-Vietnamban SAIGON (MTI) A Shaú-völgyét elzáró Ap Bia hegyért immár kilen­cedik napja folyó csatában a dél-vietnami partizánok visszaszorították a legújabb erősítésiként bevetett ame­rikai ejtőernyősöket is, akik közül 12-en életüket vesz­tettéit, 79ren pedig megse­besültek. Amerikai jelenté­sek szerint, a rendkívül szí­vósan harcoló partizánok szintén súlyos vesztesége­ket szenvedtek. Az UPI megbízható sai­­goni katonai forrásokra hi­vatkozva jelenti, hogy az Egyesült Államok dél-viet­nami légiegységei az eddi-: gi legsúlyosabb, 6800 kilo­grammos bombákat dobták a dzsungelekre, hogy heli­kopterek leszállására alkal­mas területeket szakítsa­nak ki az erdőrengetegből. A források szerint a szu­perbombák futballpálya nagyságú területről pusztít­ják ki az erdőt, ahol né­hány perccel a robbanás után tíz helikopter száll­hat le. A VDK légvédelmi egy­ségei Quang Binh tarto­mány fölött lelőttek egy F—4-es amerikai repülőgé­pei, a lelőtt amerikai gé­pek száma ezzel 3290-re 1 emelkedett. (Reuter) * Wladyslaw Gomulkának, a Lengyel Egyesült Mun­káspárt Központi Bizottsá­ga első titkárának a meg­hívására hétfőn reggel ba­ráti látogatásra Varsóba érkezett Nicolae Ceausescu, a Román Kommunista Párt Központi Bizottságának fő­titkára, az Államtanács el­nöke. A küldöttség tagja Ion Gheorghe Maurer, a Román KP KB állandó el­nökségének tagja, minisz­terelnök és több vezető párt- és állami személyiség. A Ceausescu vezette ro­mán delegáció kétnapos varsói tartózkodásának ide­je alatt tárgyalásokat foly­tat a lengyel vezetőkkel a két párt és állam kapcsola­tairól, valamint a nemzet­közi kommunista és mun-Ikásmozgalom és a nemzet­közi helyzet időszerű kér­déseiről. (MTI) A Venus—5 leszálló berendezése, amelynek belsejé­ben vannak a tudományos és mérőműszerek. (Telei oto — TASZSZ—MTI—KS) Rendőrök, katonák cirkálnak az utcákon Ceausescu Varsóban Á Venus-kísérlet nemzetközi visszhangja A világsajtó továbbra is részletesen foglalkozik a Venus—5 és Venus—6 szovjet űrállomás tudomá­nyos szempontból rendkívül jelentős kísérletével. 5ó kilométeres útját a leg­csekélyebb műszaki hiba, a legkisebb üzemzavar, nél­kül tette meg. A Paese Se­ra szerint híd épült a Föld és a Venus között. Az Umd-Venus-kísérlet a végrehaj­tott feladatok pontossága, a tudományos értesülések fontossága tekintetében a szovjet tudomány és tech­nika újabb jelentős sikerét bizonyítja, még szélesebbre tárja a világmindenség tit­kainak kapuját az ember előtt. (MTI) Kekkonen a Szovjetunióban Urho Kekkonen finn köz­­társasági elnök hétfőn dél­után a Szovjetunióba, a le­­ningrádi területen fekvő Zelenogorszkba érkezett. Zelenogorszkban Alekszej Koszigin és más hivatalos személyiségek fogadták a vendéget, aki Leningrádban nem hivatalos megbeszélé­seket tart a szovjet kor­mányfővel. (TASZSZ) A lengyel lapok közül a Trybuna Ludu kiemeli: le­nyűgöző a kísérlet gyakorlati lebonyolításának rendkívül nagy pontossága, noha az eredményhez vezető út igen hosszú és bonyolult volt. A Zycie Warszawy rámutat, hogy az űrállomások által a Fpldre továbbított adatok ps felvételek tudományos szempontból ugyanolyan je­lentősek, mint annak idején Amerika felfedezése volt. A torinói Stampa megál­lapítja, hogy a két szovjet automata űrállomás 350 mil­tá az automatavezérlés tö­kéletességét domborítja ki, s megjegyzi, hogy a szovjet kísérlet fólrebillen tette a leplet a Venus titkairól. Az Aszhi című japán lap azt írja, hogy a Venus—5 és a Venus—6 sikeres út­ja ismételten igazolta a szovjet technika magas színvonalát. A Patriot című indiai lap megállapítja: a sikeres szovjet kísérlet választ ad a bolygó számos, eddig fel nem derített titkára. A Scinteia írja: a szovjet Gomulka választékai beszélget Wladyslaw Gomulka, a LEMP Központi Bizottságá­nak első titkára beszélge­tést folytatott Varsó Prága kerületének dolgozóival, akik nemzetgyűlési képvi­selőjüknek jelölték. Go­mulka kérdéseikre válaszol­va a többi között elmon­dotta, hogy az állam az idén közel kilencmilliárd zlotyval dotálja a közfo­gyasztási cikkeket, elsősor­ban az élelmiszercikkek, gyermekruháik, tejtermékek és gyümölcsök árát. Egye­bek között ez az oka an­nak, hogy bizonyos más cik­kek ára igen magas. A LEMP első titkára hangsúlyozta, hogy a jö­vőben meghatározott intéz­kedéseket foganatosítanak a munkakerülők ellen. Megállapította, hogy a leg­közelebbi években nem ter­vezik a nyugdíjkorhatár (jelenleg 65, illetve hatvan év) leszállítását. „Az új öt­éves tervben azonban vitat­kozni fogunk erről a kér­désről” — tette hozzá. Varsói választási beszédé­nek jelentős részében — az európai biztonsággal és az NSZK kormányának politi­kájával foglalkozott. Beve­zetőben megállapította, hogy a „Német Szövetségi Köztársaság következetesen megakadályoz az európai feszültség csökkentését cél­zó minden kezdeményezést. ‘ Az NSZK kormányai évti­zedeken át keresztezték az európai béke és a tartós biztonság megteremtésére irányuló valamennyi lépést. Bonn egész eddigi keleti politikája semmibe veszi a valóságot. Ez a politika az európai státus quo megvál­toztatására irányul.” Ezek után idézte Willy Brandt, „Az európai béke­­politika” című könyvének egy részletét. A potsdami egyezmény betűire hivatkozik, amelyek szerint Lengyelország vég­leges határait a békekon­ferencia állapítja meg. Nincs azonban jogi termé­szetű akadálya annak, hogy az NSZK véglegesnek is­merje el a nyugati lengyel határokat Mi készek va­gyunk az NSZK-vai ilyen államközi szerződés aláírá­sára, úgy, ahogy ezt 19 esz­tendővel ezelőtt az NDK- val megtettük. Ha pedig az NSZK továbbra is fenn­tartja azt a nézetét, hogy egy ilyen egyezmény ellent­mond a német békeszerző­désre vonatkozó potsdami elveknek, akkor azt java­soljuk. Bonnak, hogy kér­dezze meg a Szovjetuniót, Franciaországot, Nagy-Bri­­tannlát és az Egyesült Ál­lamokat: aláírhat-e ilyen szerződést Lengyelország­gal a fennálló határok vég­leges elismeréséről. A vá­lasz mindenki számára ta­nulságos lesz. (MTI) Malaysiai helyzetkép KUALA LUMPUR Hétfőn a feszültség vala­melyest csökkent Kuala Lumpurban, a véres faji zavargások után, amelyek hivatalos jelentések szerint 137, nem hivatalos becslé­sek szerint legalább három­száz halottat követeltek. A város különböző pontjain valóságos menekülttáborok jöttek létre. Háromezer kínai a Merdeka stadionban gyűlt össze és osztályokat szervezett az élelmiszer szétosztására és az őrség biztosítására. A gyerekeket futószalagszerűen mossák, egy személy a locsolót irá­nyítja rájuk, a másik szap­panozza őket. Néhány száz méterrel távolabb ezer ma­láj menekült gyűlt össze egy előadóteremben — ők azonban letargikusak, fek­szenek a földön és a Vö­röskereszt szerint tífuszjár­vány kirobbanása fenyeget a rossz egészségügyi körül­mények miatt. A közigazgatás feladatát a zavargások kitörése után megalakított nemzeti ak­ciótanács látja el, amely­nek élén Abdul Razak mi­niszterelnök-helyettes áll. A nemzeti akciótanács Ma­laysia tizenegy nyugati ál­lamában elrendelte helyi akciótanácsok létrehozását a béke és a rend helyre­állítására. Hétfőn reggel a malay­­siai fővárosban erős rend­őr- és katonai járőrök cir­káltak, a bankok kinyitot­tak és a forgalom újra meg­indult a rövid délelőtti ki­menő alatt, amikor a ható­ságok öt és fél órára fel­oldották a kijárási tilalmat.' (MTI) Tiltakozás a fegyverkezés ellen Nyugat-Németország-szerte tüntetnek a haladó dia kok a bonni rendszer ellen. Felvételünk az Észak Rajna Westfalia tartományban készült. A diákol transzparensének felirata: A fegyverkezé-bon határo zottak, az oktatásért azonban semmit sem lesznek

Next

/
Thumbnails
Contents