Petőfi Népe, 1969. május (24. évfolyam, 98-123. szám)
1969-05-18 / 112. szám
1999. máim IS. vasárnap R. »!&S • • EGY KÉP Ünnep Drágszélen sokáig megmarad emlékezetemben. Ünnepség a drágszéli tanácsházán, terített asztal mellett a fél falu, de vendégek is vannak a megyétől, á járástól, a szomszéd községekből. Sőt, még a fővárosból is. A Külügyminisztériumot ketten is képviselik. Patronáló üzemekből szintén tSuben jöttek. Az Új Barázda Termelőszövetkezet elnöke fogadást ad. Az ok: felújították a drágszéli művelődési házat, újbpl színpadot kapott a község népi együttese. A vendégsereg vidám hangulatban beszélget, mint ilyenkor szokás. A vb-elnök szobája most láthatóan üres, a fogadás a többi teremben zajlik. Belépek, hogy filmet cseréljek a gépemben. Az egyik sarokban ott ül, szinte magába roskadva Beros Ferenc, a községi tanács vbelnöke. Ügy teszek, mintha nem venném észre. Tudom róla,, hogy a művelődési ház avatását megelőző három nap szinte csak órákat aludt, új műsorral készült az együttes, meg kell érdemelni ezt az ékszer-szépségű új művelődési házat | BEROS FERENC | azQn_ ban észrevesz és szégyenlősen megtörli az arcát Ásítás-félét nyom el magában, majd feláll és kimegy a vendégek közé. Nyoma sincs már rajta a fáradtságnak, Tréfál, étellel kínálgat, a régi ember már, mintha kicserélték volna. Aztán ahogy eljött az este és színpadra lépett az együttes, ő volt a műsorvezető. A homokmégyi pap egykori kiscselédje, a községi jegvző volt kisbírója úgy beszélt, tréfált, konferált a színpadon, mintha mindig ezt csinálta volna. Pedig irtózatos fáradtság csukogatta a szempilláit. — Majd... most már pihenek, hogy túl vagyunk rajta... — mondta éjféltájban, mikor már a parketten táncolt a község lakossága. kával gyűri le a fájdalmakat Eddig azonban csak Beros Ferencről beszéltem, holott a drágszéli ünnepről szándékszom írni. Arról, hogy most húszesztendős ez az egyre nagyobb hírnevű népi együttes, amelynek ma már nemcsak hazánk minden táján van jó patinája, hanem külországokban is egyre több gyönyörködője lesz páratlan művészetének. Ám: az együttes és Beros Ferenc nerr. választható el egymástól, hiszen húsz esztendejének minden napjában ott vannak a táncos lábú, művészkedő fiatalok és öregek. 1 IGEN. \ az öregek is. Mert a 90 tagú csoportban három generáció táncol, a legfiatalabb ötéves, a legidősebb pedig hetvenkettő. Az 560 lakosú községben nincs egyetlen család, amelynek egy-két tagja ne lett volna már kapcsolatban az együttessel. Ha ugyan éppen nem most is ott táncolja a drágszéli lakodalmast a színpadon! Erről a húsz esztendőről, az együttes történetéről nehéz egy rövid cikk keretében írni, hiszen kötetet lehetne összehozni valójában. Csak annyit: ha a Drágszél szót halljuk széles ez országban, ők jutnak eszébe az embernek, az ezer virágba öltözött, kicsattanó képű lányok, a pattogó lábú legények. A drágszéli táncok, a csodálatos kézimunkák, a hímestojást festő asszonyok tündérujjai. Véletlen vajon, hogy az Állami Népi Együttes — és egyéb nagy együttesek — több nagy sikerű táncának a drágszéli együttes adta a kezdő alaplépéseit? Háromszázszor léptek fel húsz év alatt. Ruhatáruk kincsekre rúg. Egy-egy leány jelmeze, ruhája többet ér ötezer forintnál. És ezeket mind a maguk kezével készítették, rajzolták, hímezték. És nemcsak a fellépéseken hordják, hanem lakodalmakon, ünnepeken is. Így tehát az együttes az eleven, ma is buzgó drágszéli népművészetet képviseli minden vonatkozásban. AMIKOR húsz eszsikereihez gratulá- Beros Fetendő lünk, egyúttal rencnek is további jó munkát, sok sikert kívánunk. Balogh József SAKKOZÓK Pedig dehogyis pihent. Közben ugyanis megtudtuk, hogy az idén sem lesz tétlen nyara a drágszéli népi együttesnek: már javában készülnek a zágrábi nemzetközi fesztiválra. Berqs Ferencnek, míg haza nem jönnek, nem lesz nyugodt álma. Pedig beteg ember. Alig van esztendő, hogy heteket-hónapokat ne töltene reumatikus gyógyintézetben. Az ő elve, hogy mun(MTI fotó — Benkő Imre felvétele) Ifjúsági nap Jánoshalmán Nagyszabású ifjúsági napot tartanak jövő vasárnap — május 25-én — Jánoshalmán. A nap nevezetes eseményének ígérkezik a 200 új KISZ-tag avatása. Ezt követően közös ebéden vesznek részt a fiatalok vendégeikkel, majd délután majálist rendeznek az Erzsébeterdőben. _______________________________________l__ NYELVŐR Játs(s)zunk együtt! Egy gyermekeknek készült társasjáték dobozán olvasom: Játszunk együtt. Így, felkiáltójel nélkül. Ha ez kijelentő mondat, akkor itt szokatlan az előre vetett állítmány. Akkor így lenne helyesebb: Együtt játszunk. Semmi kétség: helytelen írás Játsszunk együtt! helyett Kijavítom. Az egyetlen „s” mellé még egy másikat odarajzolok. A kisgyerekek éles szeműek, bizonyára feltűnik nekik a javítás. Így ugyan megrendül bennünk a felnőttek helyesírási készsége iránti bizalom, de legalább megtanulják ennek az igealaknak az írását. Ha csak itt fordulna elő ez a hiba! Egy filmismertetésben ilyenféle mondatot olvasok egy filmről: Kár, hogy a mozi csak négy napig játsza(!). Játsza, nem pedig játssza. Menti is, meg nem is ezt a hibát az, hogy csökönyösen, szívósan vissza-visszatér. Régóta figyelem, hiszen a hangversenyek műsorán sokszor olvasható: Ilyen és ilyen zenemű, játszat!) ez és ez a zenekar. A Nők Lapja szerkesztői már kértek tanácsot az Akadémiai Nyelvtudományi Intézettől ennek az igének a helyesírásáról, mégis ezt olvasom a Nők Lapja egyik legutóbbi számában (kisgyermekről van szó), hogy „jó melegen felöltözve nyitott ablaknál feküdjön ágyacskájában, vagy játszón (!).” Lapozgatom Nagy J. Bélának, nyelvművelésünk egyik kiemelkedő egyéniségének tavaly megjelent válogatott tanulmányait és cikkeit (Egy emberöltő nyelvünk védelmében, Akadémiai Kiadó, Budapest). Megakadt a szemem egy bekezdésen. Meglepődve olvasom benne, hogy „Petőfi verseiben hibásan van írva a „játszik” igének felszólító módja, és jelentő módbeli tárgyas ragozású jelen ideje.” Ilyen sorokat idéz a szerző A vándor legény című versből: „S hogy A homokot sikerült megkötni... Ä korán érkezett ká*1 nikulábam szinte perzsel a balotaszállási homok. A májusi zsenge lombok, az egész új utcasorokat kitevő takaros családi házak, a kiskerti virágok mégis üdítő látványt nyújtanák. Az utcákon jövő-menő emberek, az élelmiszerüzlet előtt összetalálkozó három asszony, s a városból érkezett Volga gépkocsivezetőjével diskuráló körzeti megbízott — mindez egy békés hétköznapi képként tárulkozik a látogató elé. — De sokan vagyunk — jegyzem meg az orvosi rendelő előszobájába lépve. — Ügy látszik, itt nem unatkozhat a doktor úr... — kezdeményezem a beszélgetést a közelemben várakozókkal ■— Ami azt illeti, nem. Mindig sokan vannak — mutat készséget az eszmecserére egy tarkaruhás fiatalasszony. — Bizonyára szeretik az orvosukat — fűzöm tovább a szót. — Rászolgált — így az asszonyka. S rövidke szünet után a körülötte ülők figyelmétől kísérve, kissé bizalmatlanul hozzá teszi: — Tán kivizsgálni jött valahonnan a központból, hogy miért bánik mostohán a doktor úrral a tanács? Mert már leveleket is küldtünk ebből kifolyólag;.. • «...PS most lépjünk egyet hátra? Nem! Mert felelősséggel tartozunk azért, hogyan sáfárkodtunk a lehetőségekkel...” — idézem fel magamban a szerkesztőségünkbe érkezett egyik panaszos levél sorait, miközben a községi tanácsházára tartok. — Mi is kaptunk hasonló levelet — mondia Vízk“leti Sándor vb-elnök. — Hogy úgy mondiam: kissé ironikus hangú volt. ezért elküldtük a járásnak. De már meg is konzultáltuk, hogy építtetünk még egy WC-t a rendelő mellé.. „ — Mindössze ennyit kért s emiatt kívánkozik el az orvos? — Tudomásom szerint ezért is, de nem ez a döntő. Ügy hallottam, magához akarja venni a megye más járásában élő idős szüleit és mi nem tudunk a kijátszana (?) a haramiát, / Ki megállít, meglehet: / A legelső kocsmárosnak / Általadtam pénzemet”. Az Állj meg,' feleségem ... kezdetű versből pedig ezeket: „Állj meg, feleségem, / Mondok valamit, / Játszuk el (!) a múltnak / Jelenéseit.” „Munka, tett az élet, / Tegyünk valamit, / Játszuk el (!) a múltnak / Jelenéseit.” „Hahh! — vagy úgy... ni most meg / Én feledtem el, / Hogy csak játszunk, hogy a / Múltat játszuk el (!).” Távol álljon tőlem, hogy akár Petőfit ócsároljam, akár az ő helyesírási tévedésével mentsem ezeket a mindenképpen helytelenül írt igealakokot. Legközelebb tehát a „játszik” ige helyesírási problémáiról lesz szó. Kiss István számukra lakást biztosítani. — Ezt az orvostól, vagy mástól hallotta Vízkeleti elvtárs? — Valamit ő is említett, de ezt beszélik___Doktor Klajkó Kálmán eléggé zái* kozott természetű, csak a munkájának élő ember. A lakosság szereti, de ő elégedetlen. 1962-ben építettük meg a két szoba-összkomfortos lakást a rendelővel és a váróval együtt. Akkor elégedett volt a két szobával. A rendelőhöz egy külön udvari WC-t, de ő nem engedi használni. Lehetővé akartuk tenni számára a magánrendelést, küldtem neiki egy füzetet is, hogy az adózás miatt abba vezesse a forgalmát. Ö azonban visszaküldte azt... Beszélgetésünk hirtelen más, látszólag az előbbi témánkhoz nem tartozó vágányra siklott át. Arra például, hogy a tsz-ben nem tudnak agronómust szerezni. Ennél is súlyosabb gond, hogy kevés az iskolai tanerő. Hiába, az óriási külterületű, csupa homok Balotaszállás nem vonzza a szakembereket... — Egymilliót meghaladó költséggel ezért is építettük a május elsején avatott művelődési házat. Hadd bővüljön tovább a faluközpont. Tavaly huszonnégyen építkeztek. Most újabb 106 telket alakítottunk ki, amelyekre máris szaporodnak az' előjegyzések. — De vajon mi lesz a lakosság orvosi ellátásával, sikerül-e ittmarasztalni Klajkó doktort? — Azt hiszem, erről vele kellene beszélni. Nem sok reményt fűzök hozzá, niert úgy tudom, hogy egy rési barátja szüleihez közelebb eső helyre hívja... fiz orvosi rendelő * várójából közben megfogyatkoztak a páciensek. Aztán a helyi védőnő társaságában kilép a rendelőből Klajkó doktor. — Elnézését kérem — mondja —, de féltizenkettőre az alsóbalotai iskolában kell lennünk. Oltást végzünk és várnak ránk. De a feleségem ismeri problémánk minden részletét. Kérem, beszélgessenek — s megtörölve verejtékező homlokát, a védőnő után siet. A vékony termetű, kedves arcú asszonyka őszintén sorolja: — Éppen most, májusban hat éve, hogy ide kerültünk, s mindjárt hozzáteszem, nem utolsó sorban a lakás kedvéért. Nehéz, mégis szép hat év volt. Talán most ért be férjem munkáiénak gyümölcse. Az emberek iránta tanúsított bizalmában kamatozik az a szeretettel — és mondhatom így is — fáradhatatlanul végzett munka, amellyel a betegeit szolgálta. Mert nemigen volt megállása. Ahogyan lehetett, traktorral, lovas kocsival, kerékpárral, vagy éppen gyalogosan járta a nagy határt télen-nyáron, hogy ellássa betegeit. Egyforma odaadással mindegyiket. Ezért sem folytat magánprakszist. — Mindezeket múlt időben sorolja, mintha életüknek egy végképp lezárt szakaszáról szólna — jegyzem meg. — Csakugyan hűtle nek akarnak lenni Balotaszálláshoz? Hátrasímítja hosszú, hullámos haját, elmereng, aztán a szemembe nézve mondja: — Elfáradtunk. És férjem annyira a hivatásának él, hogy egyszerűen nincs ereje a hiábavaló küzdelemhez. És hiszem, hogy kicsivel több megbecsülést érdemelt volna. Hiszen nagy igényekről soha sem volt szó... — Például? — Röviddel idekerülésünk után férjemet behívták katonának. Egyedül maradtam, s bizony féltem, mert nem volt még kerítés sem. Kértünk, megígérték, de csak hat hónap után, mikor már hazajött a férjem, akkor csinálták meg. Nem volt padlásajtó, megcsinálta a férjem. Nem volt szeméttároló, két évig az udvarban ástuk el a hulladékot. Nem maradt talpalatnyi hely, ahová ne jutott volna belőle. Amikor kislányunk disentériás lett és kórházba került, másnap megcsinálták a derítőket. Persze a fürdőszobát csak csínján lehet használni, erre külön figyelmeztettek bennünket, ezért is kértünk a rendelőhöz külön illemhelyet ... A ház körül térdig ért a homok, s járdát is hiába kértünk. A férjem csinálta meg. Itt, a ház előtt, szedte fel az épület eredetileg elhibázott alapjának tégláit, s abból rakta ki. Szóval sok-sok apró dolog, amiért szinte szégyell kétszer szólni az ember. Elhatározásunk döntő indítékát azonban az adta, hogy korábban egészségház építéséről volt szó, s akkor felszabadulna a rendelő. elhelyezhetnénk a férjem szüleit. Most legalább 1972-ig szertefoszlott ez a remény ds. Elvitte a pénzt a kultúrház bővítése... — Mit mondjak még? Nagyon sajnáljuk ezt a hat évet. Az uram 2880 forintja mellé jómagam, mint orvosímok 760-at keresek. Anyagilag vesztenivalónk nincs. Ahová férjemet hívják, tulajdonképpen újra kell kezdenünk. A gyógyításhoz pedig erőre van szüksége az orvosnak. Ezért határoztunk így... * "Rúcsúzás eTőit meg kellett tekintenem dr. Klajkó Kálmán kezemunkáját: a szakembernek is dicséretére váló téglajárdát, a közeli erdőből szerzett csemetékkel, cserjékkel ligetszerűen beültetett udvart, sőt, egy kicsike „halastavat” a talajvízig leásott gödörben ... Az egészséges, enyhet adó lassan-lassan fákká serdülő csemetékkel Klajkó doktor megkötötte az udvar térdig érő homokját. Ö viszont — a jelek szerint — nem tud gyökeret verni Balotaszálláson. Pedig milyen kévésén múlik! Drága okulás lesz a község vezetői számára, ha a közti szte’etnek örvendő doktor hajthatatlan marad szándékában, s hat év után ismét orvos nélkül marad a falu... Perny írén
