Petőfi Népe, 1969. április (24. évfolyam, 75-97. szám)
1969-04-27 / 95. szám
A t évvel ezelőtt nagy _ nemzetközi zománcipari kongresszust tartottak Kecskeméten, volt ennek egy nagyon csöndes, nagyon érdekes mellékeseménye: zománctörténeti kiállítás a Katona József Múzeumban. Annál inkább érdekes, mert a „zománctörténet” csak fedőneve volt eg.V vérbeli, modern képzőművészeti akciónak. A négy termet betöltő kiállításból mindössze a legkisebb terembe jutott történeti anyag, a többiben fir%il, új- diplomás festőművészek zománcképeit láthatták a nézők. A művészek között szerepelt a zománcot a festészet számára Magyarországon újra fölfedező Kátai Mihály is: — Semmi fölfedezés. 6000 éves technika. Alkalmazták már a mezopotámiaiak, az egyiptomiak, az etruszkok. Aztán a középkoron át végig mindenütt. Óriási zománctáblák készültek a XIII. századi Franciaországban, a velencei Szent Márk templom hatalmas oltárképei ma is épp olyan ragyogó színekben pompáznak, mint elkészültük napján, mert a zománc minden más festészeti eljárásnál időtálóbb. Tulajdonképpen talán véletlenül találkoztam vele. Még főiskolás koromban korróziótól akartam megvédeni egy fémfelületet, kénytelen voltam megtanulni a zománcozást. Azóta se tudom abbahagyni. Öt éve még nem nagyon ismerték el hivatalosan festészetnek, azért szerveztük olyan féiille- gálisan azt a kecskeméti kiállítást. I dőközben teljessé vált a hivatalos elismerés is. Mi sem bizonyítja jobban, mint Kátai Mihály önálló tárlatai: 1966: Budapest, Mednyánszky-terem, 67: Eger, 69. február: Budapest Körszálló, 69. április: Derkovits-terem (erről közvetített legutóbb a Tv galériája). A csoportos tárlatok közül is néhányat: 68: XI. Országos Képzőművészeti Kiállítás, Fiatal Művészek Stúdiója, Becs. Az a fehérezüst fénytől a legsötétebb ólomszürkéig skálázó vaszománccal, a vas tömörségéből ki-ki csillámló rézbetétekkel, fémrekeszekben égő ékszerzománccseppekkel kifejezett, különös látásmódra valló művészi valóság mindenütt sikert vívott ki. — Vagy mégsem véletlenül jutottam el a zománchoz? Több nemzedékre visszamenően minden ősöm tűzzel-vassal bánó ember, kovács volt. Ha összeadnám, éveket tenne ki, annyit bámészkodtam gyerekkoromban Karcagon nagyapáim műhelyében. Az üllő pengése, a láng lobogása, az acéledzés sistersége, ezek a legrégibb, mindmáig tán leghevesebb emlékeim. Ezzel a közvetlen valóságból kiinduló magára-esz- méléssel mintha ellentmondásba került volna a 33 éves Kátai Mihály festői világa. A legtöbb tábláját biblia, mithológiai hősökkel, szörnyekkel, asztrológiai jegyekkel, soha nem látott dekoratív motívumokkal „írja” tele. Egyik legújabb és önmagának legkedvesebb munkáján, a bikafejű Minotaurus otromba emberteste kuKis helytörténet Hol született Tóth Kálmán? Furcsa kérdés, hisz minden bajai ismeri az emléktáblával megjelölt szülőházat — gondolja most a nyájas olvasó. Baja monográfiájában azonban azt olvassuk, hogy „tulajdonképpen a Szentistván téri Zieh (Zádor) féle étterem hátulsó házában született a költő ...” Ez a ház már nincs meg, a Belvárosi cukrászda mögött, a Grauaug utcában állott az ún. Gattaringer ház hátsó udvarán, s Tóth Kálmán családja rövidebb ideig lakott is itt. Költőnk azon kevesek .közé tartozott, akit szülővárosa már életében is szeretett és tisztelt, s mikor haláláról értesült, azonnal szobor felállítását határozta el. A létrehozott szoborbizottság javasolta, hogy a szülőházat emléktáblával jelöljék meg. Ekkor, 1883-ban indult meg a vita: melyik házban született Tóth Kálmán 1831-ben? A Bajai Figyelő és a Bajai Közlöny c. újságok rövid, de szenvedélyes hangú hírekben adnak számot a helyzet alakulásáról. A sorok közül mintha azt éreznénk, hogy a két lap azzal gyanúsítja egymást, hogy saját párthíve befolyását növelné azzal, ha annak házában „született meg” a költő. Végül is a két legilletékesebbet, Tóth Bélát, a költő fiát és nővérét. Szűcs Sándorné Tóth Etelkát kérdezik meg. Etelka 13 évvel volt idősebb Kálmánnál. Szerinte ott született, „ahol most a Perczel-féle ház áll”. Hosszú, bogárhátú épület volt ez a kasznárlak, mely J840-ben teljesen leégett. A szülők ekkor Vaskútra költöztek, majd vissza Bajára, a kastélyba (mai tanácsháza) hurcolkodtak. Tóth Béla levélben nyilatkozott: „Szegény apám azt mondta, hogy az ő szülőháza a 40-iki nagy tűzkor leégett és ekkor égett oda a burok is, melyben ő született. Többször mutatta nekem a nagy fehér alházat, mely ama régi égett ház helyén épült, az Olay általad lakott házának közelében van.” Ez a megjelölés is a Perczel-féle házra vonatkozik, amely nem más, mint az emléktáblával: megjelölt egykori Zöldfa utcai épület. Érdemes még itt megemlíteni, hogy a szobor elhelyezése is gondot okozott. A mai tér még nem volt így kiképezve, s az elképzelés szerint a város megvásárolta volna a barátok kertjét, amit parkosít, és ott állítja fel a szobrot. A rendfőnök hajlandó is lett volna az üzletre, de úgy látszik, a városnak nem volt pénze. A kertet csak 1914-ben vette meg Déri Frigyes, tervezett múzeuma számára. corog, patakezei közt parányi, vérszínű, fehér, arany virágok. — Nem időszerű mondanivaló ez? A közmondásosan rossznak bélyegzett jelenségekből is ki kell szűrnünk a szépet! Lám, az állatiasság szimbóluma, a szűztipró Minotaurus elérzékenyül a virágos mezőben. Talán nem is tehet róla, hogy olyan gonosz, talán egy kis részvét rászoktathatná a növényevésre. A mítosz az emberiség nemzetközi, távoli időket tereket, lelkeket összeolvasztó jelbeszéde. De nemcsak ezt csinálom. Az őszirózsás forradalom ihlette táblámat csak azért nem állítottam ki a Derkovitsban, mert Moszkvába vitték. Első köztéri megbízatásomon Damjanich János portréját és tetteit fogalmaztam meg tizenegy lemezen. Remélem, hogy az idén már fölszerelik végre a pesti Damjanich utcában. C zzel a Damjanich-művel rengeteget bosszantot- " ták barátai a kecskeméti művésztelepen. Csiga- lassúsággal készült ugyanis, mindig fölborítva a zsüri- zési határidőket. Azt híresztelték, nincs hozzá kedve Kátainak. Egyszer aztán ottfelejtett jegyzetfüzeteiből kiderült a késés oka. Nem volt képes hozzáfogni addig, míg minden Damjanichról szóló történelmi művet el nem olvasott, amíg le nem rajzolta magának az összes eddigi Damjanich-ábrázolást. Ez a módszere, akár Szicília ihleti, akár a történelem, akár az etruszk mondák, vagy újabban a beat-kultusz. — Nem olyan egyszerű ez a beat-ügy. Ezen a képen egy felrobbant atombomba gombafelhője burkolja a beates fejű ezüstfigurákat. A félelmük elől menekülnek az őrjöngésbe. Itt meg a halára táncoltatott leány r épballadáját próbáltam beatesíteni. De azért engem nem csak taszít ez a mozgalom vagy mi. azért olyan légiesek, tisztaszeműek ezek a fiúk, lányok. D erkovits-beli kiállítása megnyitóján Darvas Iván mondott verset, a Tolcsvay-együttes játszott. Kátai Mihály néhány nappal az ünnepélyes esemény után már legkedvesebb munkahelyén, a Zománcipari Művek kecskeméti laboratóriumában dolgozott egy 2x2 méteres kompozíció tengert ábrázoló részletén. Hunyorgó szemmel kémlelte az izzó kemencét. Égette a tengert. Szabó János Péczeli Margit rajza. Beszélgetés a dédunokámmal Ha a sors úgy akarja, és ha sikerül leszoknom a dohányzásról, vagy legalábbis napi 20 alá szorítani az adagot, ha az orvostudomány gyorsan fejlődik, a haditechnika pedig lassan — akkor talán megérem a nyolcvan, a kilencven, vagy üsse kő, a századik életévemet. Ma ugyanis még igen messze vagyok tőle, s ilyenkor még élénk az ember képzelőereje... Szóval, ha megérem azt a bizonyos századik, száztizedik, vagy mondjuk százhuszadik életévemet, egy szép napon majd ölembe ültetem legifjabbik dédunokámat, aki akkor éppen negyvennégy éves lesz, és beszélgetni kezdek vele ... — Emlékszel dédnagyapő — mondja a kicsike, — amikor tizennégy éves lettem, egy helikoptert vettél nekem ajándékba? ___ Tgy volt bizony — ■ * hagyom rá. — És te mit kaptál, amikor tizennégy éves lettél? Bebújtam a pincébe, mert bombázták Budapestet... /Csakugyan dédikém? ~ ^ De később, amikor mondjuk úgy húsz-huszon- két éves lettél, akkor már ugye jól ment a sorod, akkor már pénzt is kerestél? ... — Oh, kedvesem, amikor én tizennégy éves voltam, akkor bizony én nem kaphattam helikoptert ajándékba. Mert akkor a repülőgépek mással voltak elfoglalva. Akkor éppen kitört egy nagy-nagy világháború ... — És mit csináltál déd- apó, amikor húszéves voltál? — Hogy mit csináltam? — De még mennyit... Több, mint kétmilliárdot. (Megmagyarázom neki az inflációt, de látom, azt hiszi, hogy száztíz éves koromban korai agyérelmeszesedésben szenvedek.) — Dédapó, ezek szerint igencsak különbözött a te életed az enyémtől. Hiszen, ha elgondolom, hogy én harminchárom éves koromban éppen turistaúton voltam a Venuson ... Vissza tudsz-e vajon emlékezni harmichárom éves korodra? — Hogyne ... Viszonylag nem történt semmi különös. Csendes évek jöttek .... — No végre __Például m ire emlékszel a következő esztendőkből? — Oh, csak apróságok: kubai válság, vietnami háború, Kennedy-gyilkosság /., Kennedy-gyilkosság II., közel-keleti válság, aztán meg... ——Ne *s f°lytasd déd’ apó, mert meghalok az irigységtől. Hogy neked milyen szórakoztató életed volt...! Novobáczky Sándor Ratkó József: Szerelem Először egyik ujjadat, aztán a másikat. Szép tenyeredből nem marad nekem csak áhitat. A markos munka elveszi tőlem karod, szemed. Ujjad bögyével bútorok fényét kényezteted. Guggolsz kis gondjaid között; söpörsz, padlót sikálsz, vasalsz, gyerekkel bíbelődsz — egy percre meg nem állsz. Dolgozol, szüntelen mosol, s ha rádszólok, puha szádon meglibben egy mosoly, mint terített ruha. Pöröllek: nincs ehhez jogod! Törvény van rá, tudom: napi nyolc óra munka és nyolc óra nyugalom! Mi űz. miféle ösztön ez hogy mindennap akképp s olyan erővel és dühvei igyekszel, mint a gép? Először egyik ujjadat, aztán egész karod. A markos munka elveszi fénylő homlokod. Egyszer egészen eltűnsz, dologgá változol, s majd sírhatunk utánad, ha nem leszel sehol. Ágh István : Feleség Eszedbe jutok-e még? ruháim, ékszereim), cipőim, kenőcseim és illataim tőled valók, eszedbe jut-e még hangom, szám íze, tenyerem vonalai, szememben a fény, a teneked megjelenő? eszedbe jut-e még ez a ház, ahol ritka látogatásaidra vár ágy, kamra, forró víz és ital? ahol ritka jöveteledre készülök ha magamra lobbantom a selymet, fiatal testem, mint repülni induló kócsag, lábam épphogy a földre ér, ha muszlinruhámban fölállok, tömjénfüstben akár, mikor jössz haza? ha fehér nyakamat fekete prémmel koszorúzom, láthatod gyönyörű vagyok, s már azt nem tudnád mi a szebb, szemem vagy a borostyán, bőröm vagy a selyem, lábfejem vagy az aranysarú, láthatnád, gyönyörű vagyok, mondanád-e nekem? gyönyörű vagy te így egyetlenem, tested elfedett hajlata még gyönyörűbb, gyönyörű vagyok mégis hasonló korai özvegyekhez, levegőm, áttetsző társam a vágyakozás, mint az elhagyott asszonyok egyedül fekszem az ágyban, s nappal, mint szűz viselem testem, öltözetem pompáját miattad, hogy egyszer visszagyere. Dr. Sólymos Ede
