Petőfi Népe, 1969. március (24. évfolyam, 50-74. szám)

1969-03-16 / 63. szám

1969. március 16. vasárnap 5. oldal Egy gombnyomás - és kitágul a világ A tv-rlporter „nagy pil­lanata”. Kovalik Károly a gyermekek szeméből olvas­hatja ki, mit jelent, mikor egy gombnyomás az egész világot hozza be a tanyai élet elzártságába. Á Hazafias Népfront irodalmi pályázata A Hazafias Népfront Or­szágos Tanácsa és az Orszá­gos Népművelési Tanács, hazánk felszabadulásának 25. évfordulója tiszteletére, pályázatot hirdet olyan ta­nulmányok, dolgozatok, krónikák elkészítésére, sze­mélyes élmények, epizódok megírására, kiállítási doku­mentációk elkészítésére stb., amelyek a felszabadulás eseményeit, az azóta eltelt időszak történetét, gazda­sági, társadalmi, művelődé­si és egyéb eredményeit mutatják be. A pályázat legffibb célja az ünnepi megemlékezés erősíté­se, a történelmi, helytörténeti ismeret gyarapítása. terjedelme az egy szerzői ívet lehetőleg ne haladja meg. Minden dolgozatban, tanul­mányban közölni kell a szer­ző (vagy szerzőt) nevét, leg­magasabb iskolai végzettségét, életkorát, jelenlegi munkabe­osztását és lakcímét. Ha a benyújtott dolgozat va­lamilyen pályázaton már sze­repelt, akkor íel kell tüntetni, hogy mikor, milyen pályáza­ton vett részt, nyert-e díjat, jutalmat, továbbá, hogy a pá­lyázó kiegészítette-e pálya­munkáját (mivel, hogyan). A pályamunkákat a pá­lyázatot meghirdető szervek képviselőiből alakított bi- gzottság megyei, majd or­szágos szinten — műfaji ka­tegóriák szerint bírálja el. Alig egy hónapja hang­zott el a Jakabszállás Vol- ford dűlői iskolában Kova­lik Károlynak, a Tv-jelenti népszerű riporterének kér­dése Virágh József igazga­tó tanítóhoz: — Nem lehet itt könnyű az élet, ugye? — s a tanyai gyerekek hátrányos helyzetét plasz­tikusan kifejező válasz nyomán megmozdult a tár­sadalom. — Ma — március 13-án adják át az aggregátoros elektromos világítási háló­zatot az iskolának ... Meg a televíziót... — tájékoz­tat Tóth Sándor, a megyei népfronttitkárság munka­társa, miközben az autó 80-assal repít bennünket Jakabszállásra. A tavaszi fényeket, színeket, a földe­ken látható elevenséget él­vezzük és közben útitársam a Tv-jelenti kezdeményezte akció fejleményeit ecsetel- geti. — Milyen mozgás van az első riport óta... — Ez a gyár aggregátort, amaz tv-készüléket, a har­madik antennát ajánlott fel... Mi elvégezzük a sze­relést — vállalta egy KISZ- bizottság... Mi karban­tartjuk — így egy taninté­zet ... — Egyik nap leszólnak telefonon a Tv-jelenti szer­kesztőségéből a népfrontba: „Számítsatok rá, hogy ta­nyai embereitek részére már két vasalót küldtek ide a televízióba... Aztán egy kézzel hajtható mosó­gépet is.. Már Jakabszállás hosszú főutcáján futunk. Elhagy­juk a faluszéli házakat, balról erdős táj, jobbról tanyás pusztaság... És ho­mok, homok... Az egyik dűlőúton be­hajtunk. Alattunk „hullám­zik” a homoktengeri ko­csiút. Szerencsénk van. — Mind határozottabban ki­vehetők az előttünk járt gépkocsik nyomai. Végre — a homoklankák tetején feltűnik az iskola halvány­piros cserépteteje ... Ha­marosan megismerjük azt a könnyűkabátos férfit is, aki a dűlőút közepéről széles kézmozdulatokkal irányít valakiket. Kedves, megyénkből elszármazott ismerősünk, Radó Gyula Vállalatok, közületek részére fénymásolási munkákat váhalunk bérmunkában Is, hatósági áron Báes­Kiskun jnjegyei Beru­házási Vállalat, Kecskemét. Megyei Tanács épülete. 1645 rendező mozgatja a stáb egy-egy tagját. Mert itt vannak már a televíziósok is. Ismerős mikrobuszuk ott áll az is­kolaudvar közepén, s kö­rülötte autó-autó hátán. Jócskán vannak már a községből, a járástól, a me­gyeszékhelyről, de mint ha­marosan tapasztaljuk, a fő­városból is. Az iskola ve­randáján, s elülső frontján lelkes, vidám nyüzsgés. Kívül, a verandától bal­ra létra támaszkodik a fal­nak. Fönt kalapos férfi. Kassai László, a budapesti anódgyár konstruktőr mér­nöke. Lentebb Győri Ist­ván segít neki, hátrább Horváth Zoltán, a kecske­méti FGT másodéves hall­gatója működik közre a külső szerelésben ... Ben- tebb, a tanteremmel szom­szédos kis helyiség falánál szemüveges, fekete hajú és ugyancsak „alkalomra” öl­tözött vendég vizsgálja — Kálmán György társaságá­ban a tévé működtetéséhez felszerelt invertert Ez az „új falujáró”: Marti Sán­dor, a Villamosipari Kuta­tó Intézet mérnöke... Sietnek a külső szereléssel. Mert — miként Paosay Vilmos, a Tv-jelenti szer­kesztője jellemzi ezt a most virágba szökő akciót — korszerű falujárás ez ... Hiszen az említette­ken kívül itt van Ciák Bé­la, a VBKM 2. sz. Anód Áramirányító Gyár igazga­tója — a fővárosból, hogy átadja az aggregátort, az üzem ajándékát, amely — magyarázza Fischer János, ugyanennek a gyárnak má­sik képviselője — nemcsak tévé működtetésére alkal­mas, hanem hegesztésre és akkumulátor feltöltésre is. (Milyen jó volna ebből sok olcsót is készíteni, ha így „be lehet vele tömi” a ta­nya-villamosításba.) S ked­ves, szerény vendég Varga István mérnök is, aki kez­dettől fogva a Kohó- és Gépipari Minisztérium és annak KISZ-szervezete küldötteként mozgatja, — szervezi az iskola villamo­sítását ... Ki tudja, a sok­sok lázasan tevékenykedő ember között melyik az az öt munkás, aki — a KGM egyik szolgáltató üzeme ré­széről — tüneményes gyor­sasággal végezte el a bel­ső szerelést... A tanterem fényesre kop­tatott padjaiban a tanuló- ifjúság zsong, vitatkozik, mutogat, nézi varázslat-vá­ró szemmel, mikor „gyúl” ki az a nagy szürke képer­nyő, a Videoton-gyár aján­dékán, az Olympia készü­léken. A gyerekek fölött kékesfehér, vadonatúj — gömbalakú villanybúrák. A plafonon sötétebb árnyala­tú vonal: a vezeték friss vakolásának nyoma... — Lesz iskolatévé, lesz műve­lődési, szórakozási lehető­ség, felnőtt oktatáshoz és a korszerű szemléltető inst­rumentumok használatához eszköz a két tanító — Vi­rágh József és Szalai Ist­ván kezében. Mert van már villany! A tudás fé­nye úgy húzza majd ide a felnőtteket is, mint ahogy ma is itt sertepertélnek, kíváncsian, komolyan fi­gyelő szemmel, csak ép­pen az ifjúsággal ellentét­ben — ősi, pusztai méltó­sággal ... örül Virágh József taní­tó is. Arca kipirult és az izgalom párájától fénylik. Mondja, hogy áldás lesz ez az „elektromos központ” a környező 200 tanya lakói­nak ... Mondja, hogy a mostani 30 tanuló közül biztosan eljutnak már kö­zépiskolába is a törekvők. Mert eddig csak ipari ta­nulónak ment néhány, ha ment ... A Tv-jelenti tanyai riportsorozata rendkívül fontos társadalmi problé­ma — sok helyen — álló tengerét mozgatta meg máris. Hogy az eddig le­pergetett riportok érzel- m i, promt hatása is mi­lyen gyorsan fejlődik át mind egyéneknél, mind kollektíváknál — üzemi, minisztériumi — szakmun­kás, gyárigazgatói „szinten” egyaránt — máris nagy erőt sejtető társadalmi ösz- szefogássá, reméljük, mi­hamar — össznépi fejtö­réssé, az akció eddigi fej­leményei tanúsítják. Bí­zunk benne, mind az or­szág 1 millió 200 ezer ta­nyai, külterületi lakéinak, a Bécs-KiSkun megye né­pességének egyharmadát kitevő pusztai embereknek a nevében, hogy hamaro­san intézményes meg­oldások módszereit derítik momr fel a Tv-jelenti riportjai. Ehhez az eddigihez hasonló lelkes kutatószenvedélyt, ügyszeretetét kívánunk a kezdeményezőknek. Tóth István A dolgozatok és tanulmá­nyok megbízhatóak, hitelesek legyenek, helyi adatokra, ku­tatást eredményekre támasz­kodjanak. A pályázók utalja­nak a felhasznált forrásokra (okmányokra, határozatokra, stb.) ha családoktól, egyének­től szerzik a felvilágosítást, akkor tüntensék fel az adat­közlőket (név, foglalkozás, életkor, cím). A tanulmányhoz szemléltető fényképek, rajzok csatolhatók. A pályázaton bárki részt vehet. A dolgozatokat ké­szítheti egyéni pályázó vagy munkaközösség. A pályamű A pályadíjak: öt, egyen­ként 5000 forintos I. díj; tíz 3000 forintos II. díj; húsz 2000 forintos III. díj; továbbá huszonöt, egyen­ként 1000 forintos jutalom. A pályaműveket 1969. de­cember 31-ig a Hazafias Népfront területileg illeté­kes megyei, illetve buda­pesti titkárságához kell megküldeni három példány­ban. A pályázat eredmé­nyét 1970. április 2-án hir­detik ki. Utódok adóssága Tél végi vasárnap dél­előtt. Az ember bokáig jár a latyakban. A kis udvart ellepte g víz, a hóié — téglákon kell ugrálni. A vízben visszatükröződik a nap. Bent a szobában — ma­gányosan, de nem magára hagyatva — idős ember fekszik az ágyban, betegen. — Mi a baj ?... Banális a kérdés, de amennyire fájdalmas, annyira jól is esik. Az ágyban fáradtan, tört tekintettel fekszik a város idős polgára, a költő, a munkásmozgalom régi har­cosa, a Magyar Alföld volt főszerkesztője — Hajnal József. — Elsősorban a nyolc­vannégy év... — válaszolja halkan. — Kevés az erő ... Sensibiliter még igen, de fizikailag már nagyon ne­héz. Persze, beteg is va­gyok ... Kilencféle orvos­ságot szedek... ott vannak az íróasztalomon, nézze csak.. . A szomszéd szobából a kályha duruzsolása, a tűz pattogása hallik át, a tárt ajtón ide sugárzik a me­leg, a betegágyhoz. De az udvaron madániai csendül, a tavasz kopogtat. — Márciusban leszek nyolcvannégy éves ... Sze­retném megérni... és sze­retném befejezni, amit el­kezdtem ... A biztató szóért erőtlen mosoly a köszönet. — Igen... A számomra nevezetes napok 1899-ben kezdődtek el, amikor heten összehoztuk a kecskeméti munkásmozgalom első sejt­jét. Illegálisan. Inkább csak személyi agitációt folytat­tunk még akkor, mert nem volt saját újságunk. De hosszú évek küzdelmei után, 1911. augusztusában megindulhatott az is... Megjelent a Magyar Al­föld első száma... A szorgos munkához szokott kéz erőtlenül pihen a kockás takarón. De most mégis mozdulatot tesz, amelyben az emlékezés erőteljes sodrása érződik. — Ezt az újságot szer­kesztettem ... Az első vi­lágháború miatt beszüntet­ték, én pedig harminc hó­napon át gyűjthettem az él­ményeket a fronton. De itt is folytathattam az írást: a huszonkilences gyalogezred tábori lapját, a Czibót szer­kesztettem. A cím annak a kis folyómak a nevét viselte, amelynek a partján egy te­let töltött el az ezredünk... — Újból 1918. november 16-án indulhatott meg a Magyar Alföld... Ez úgy történhetett meg, hogy én éppen idehaza jártam a frontról, szabadságon és így itthon ért a forradalom ... A többiek közül csak né- hányan jöttek el a mun­kásotthonba — ahol a tag­gyűlésen olyan határozat született, hogy a lapot is­mét meg kell jelentetni... Én lettem a szerkesztője, engem bíztak meg... De hiszen sokszor elmondtam én már ezeket... A takarón pihenő kéz ismét mozdulatot tesz, visszainti az emlékeket... — 1919. március 21-én, amikor a két párt egyesült, a Magyar Alföldnek há­rom szerkesztője lett: drá­ga barátaim, Tóth László, Simon István, meg én ... — ök már nem élnek... A lap megírása jobbára rám maradt. Nagyon el voltak foglalva a gyakorla­ti munkákkal. Sokat lehet­ne mesélni róluk, akiknek az emlékét ma már utcák viselik. Megremegnek az ajkak. Talán a beszéd nehéz. Vagy talán az emlékek... — És nem felejthetem el soha a „három kilenc” emlékét. 1919. szeptember 19 ... Úgy tíz óra tájban, fagyos, rögös úton zötyö- gött velünk a kocsi — ak­kor még nem volt kikö­vezve a Mátyási utoa... — puha testek zuhantak be a kocsinkba... akkor még él­tek, de nem sokáig. . A fáradt szemek kifelé néznek az ablakon, ahol kék, tiszta kora tavaszi ég ragyog. — Én a lapot a börtönig szerkesztettem. Mert ak­kor engem is börtönbe zár­tak. A második emeleti öt­venes szobában raboskod­tam. Tizenhatan voltunk együtt... Sok mindent láttunk, amikör a kémlelőnyílás kis vaslemezét félretóltuk. És mellőlünk hurcolták el Pa­taki Istvánt, Kauffer Ar­túrt is..: „Sensibiliter még van erőm...” így csengtek a szavak már az első percen és igen, sensibiliter igen ... de a test gyenge. Kell egy kis pihenő beszélgetés köz­ben ... — Az első venseskötetem Gőzikalapács címmel jelent meg, 1913-ban. Mindig a közösségért dolgoztam. Mindig nagyon szegény voltam ... szegény gyerek, és szegény felnőtt... és ma is az vagyok... — Prózai kötetemnek a Földindulás címet adtam, amiben a harctéri levelei­met, jegyzeteimet jelentet­tem volna meg. Peterdi Andor írta az előszavát... Később sajtó alá rendez­tem egy kötet prózát, „Ke­nyérmorzsák” címmel... útiélményeim is benne vannak: Mexico, Kuba, európai utazásaim... A verskötetem címe meg, ügye érthető... „Heten voltunk?” A test elerőtlenedik. Vé­ge a beszélgetésnek. A kályha duruzsol csak és a békesség, az emberszeretet szavai csengenek búcsú­zóul: — Amit tettem, mindig az emberekért, dolgozó embertársaimért tettem ... Ez az egy vezérelt mindig. A közösség.;. a munkás- ember ... Csurog a hóié az ud­varon, és a beteg költő sza­vai már is itt élnek, jön­nek tovább, áradnak szer­te a tavaszodó világban. És amint a hőiével elle­pett tégladarabokon kifelé igyekszem az udvarból — az utódok adósságára gon­dolok ... Antalfy István

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents