Petőfi Népe, 1969. február (24. évfolyam, 26-49. szám)

1969-02-13 / 36. szám

I l. oldal 1969. február 13. csütörtök A JKSZ határozata A Jugoszláv Kommunis­ták Szövetségének Köz­ponti Bizottsága a múlt hé­ten elfogadott és most nyilvánosságra hozott ha­tározatában, amelyet a márciusban összeülő IX. pártkongresszus egyik do­kumentumaként nyilvános vitára bocsátott, lényegé­ben „a szocializmus jugo­szláv útja” néven ismert, s a többi szocialista ország gyakorlatától eltérő társa­dalmi-politikai rendszer to­vábbfejlesztése mellett szállt síkra. A JKSZ ennek megfelelően a jugoszláv fejlődés további útját ab­ban látja, amit „közvetlen szocialista demokráciának és önigazgatásnak” nevez. A dokumentum szerint „az önigazgatás fejlettségé­nek foka Jugoszláviában lehetővé teszi, hogy a po­litikai rendszer egésze fo­kozódó mértékben megsza­baduljon a politikai képvi­selet hagyományos elemei­től” amit Jugoszláviában a „deetatizálásnak” nevezett, s elsősorban a szövetségi állami szervek közvetlen irányító szerepének csök­kentését szolgáló folyamat magyarázataként szoktak használni. A JKSZ kongresszusa elé terjesztendő okmány szük­ségesnek tekinti az egész képviseleti rendszer to­vábbfejlesztését, s a kom­munisták elé azt a felada­tot tűzi, hogy „a parla­mentekben a dolgozó em­berek érdekeit képviseljék, ezeket az érdekeket, amennyire csak lehetséges, közvetlen úton fejezzék ki, ne pedig politikai képvise­leteken keresztül”. Theodorakisz nem volt jelen Szerdán kellett volna megkezdeni az athéni fel- lebbviteli bíróság előtt Theodorakisznak, a neves görög zeneszerzőnek és az egységes demokratikus bal­oldali párt (EDA) öt volt képviselőjének a perét. A tárgyalást azonban kényte­lenek voltak elhalasztani, mert Theodorakisz nem volt jelen. A bíróság el­Provokátorok a kiskapunál Nyers Rezső felszólalása az Olasz Kommunista Párt kongresszusán Az EAK közvetít Saana és Aden között Alig egy hónap van hátra március ötödikéig a nyugatné­met elnökválasztás napjáig, és a bonni kormány immár ne­gyedszer nemzetközi méretű Provokációra igyek zik fe.hasz­nálni ezt az alkalmat. Tudvalevő, hogy a négyha­talmi megállapodások értelmé­ben Nyugat-E erlin nem tarto­zik Ny ugat-Nénié.országhoz, ­hanem külön politikai egység­nek tekintendő. Ráadásul: ez a külön politikai egység a szu­verén Német Demokrat kus Köztársaság területén fekszik. A bonni állam és a vezető nyugati hatalmak nem isme­rik el a Német Demokratikus Köztársaságot. Az viszont min­denképpen vitathatatlan, hogy ez mit sem változtat az érvé­nyes négyhatalmi megállapo­dásokon. 1949-ben a nyugatné­met állam első elnökét, Heuss professzort még Bonnban vá­lasztották meg, s Nyugat-Ber- lin törvényes státusát azzal is elismerték hogy a nyugat-ber­lini képviselők az elnökválasz­tás során nem kaptak szava­zati jogot. A hidegháború éveiben ki­teljesedő amerikai politika, amely Nyugat-Németországot a NATO európai főlámaszpontjá- <aak tekintette - megnövelte a BOLOGNA A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bi­zottsága nevében köszö­nöm, hogy meghívták kül­döttségünket az Olasz Kommunista Párt XII. kongresszusára. Hatszáz­ezernyi magyar kommunis­ta üdvözletét tolmácsoljuk önöknek — mondotta Nyers Rezső. A kongresszusi referá­tumnak a nemzetközi hely­zetről, a nemzetközi kom­munista és munkásmozga­lom soron következő fel­adatairól szóló megállapí­tásait hallgatva, üdvözöl­jük olasz testvérpártunk fellépését a békéért, a nemzetközi enyhülésért, a népek gyarmati elnyomá­sának felszámolásáért. Nagyra értékeljük a párt harcát az imperializmus el­len és részvételét a nem­zetközi munkásmozgalom egységéért folyó küzdelem­ben. Az agresszív imperialis­ta erők megpróbálnak hasz­not húzni abból, hogy fon­tos politikai kérdésekben még nem alakult ki a nemzetközi kommunista és munkásmozgalom antiim- perialista egysége. Őszintén reméljük, hogy a moszkvai tanácskozás eredményeként erősödik a kommunista és munkás­pártok antiimperialista ak- cióegysége, ennek nyomán kiszélesedik minden de­mokratikus, békeszorető erő nemzetközi összefogá­sa. nöke közölte, hogy „súlyos biztonsági okokból kifolyó­lag”, a fővádlottat nem szállíthatták Athénbe szám- űzetési helyéről, egy el­dugott peloponneszoszi fa­luból, ahol 1968. augusztu­sa óta fogva tartják. Ta­núk hiányában a pertmár- kétszer is elhalasztották. (AFP) bonni poli ikusok étvágyát. Eh­hez tartozott az az igény is, hogy Nyugat-Berlint agresszív és provokációs központtá épít­sék ki. Ehhez viszont szükség volt annak a demonstrálására, hogy Nyugat-Berlint a Német Szövetségi Köztársaság részé­nek tekintik. Bonnban persze nagyon jól tudták, hogy gyakorlatilag nincs mód Nyugat-Berlin va­lamiféle „bekebelezésére”. Ezt lehetetlenné tette a város föld­rajzi helyzete és katonai stá­tusa is. Hiszen Nyugat-Berlin katonai szempontból a három nyugati nagyhatalom el enör- zése alatt áll. Ezek pedig vi­lágosan látják ma is, hogy a város katonai helyzetének megváltoztatására irányuló — minden kísérlet világháborús kockázatot jelent. By módon Bonn számára nem maradt más hátra, mint olyan provokációs lépések megszervezése mint a nyugat­német elnökválasztások „átte­lepítése” Nyugat-Berllnbe. — 19 1-ben, amikor Heuss másod­ízben lett nyugatnémet elnök, már Nyugat-Berlinben válasz­tották újra. Érdekes, hogy ek­kor még a nyugat-berlini kép­viselők külön urnába adták le szavazataikat. A város négyha­Kedves elvtársak! A ma­gyar nép csaknem negyed- százada új szocialista tár­sadalmat épít. Népünk szo­cialista építőmunkájához felbecsülhetetlen értékű se­gítséget kapott az SZKP- tól, a Szovjetunió népeitől. A szovjet és magyar nép barátsága erős, elválasztha­tatlan jelenünktől és jö- vőnktől. Eredményeink jelentő­sek, de tudjuk, hogy nem érik még el lehetőségeink szintjét. Nem látjuk hibát­lannak gyakorlatunkat, is­merjük a nehézségeket. Pártunk politikájának alapja, hogy nyíltan szem­benézzünk a reális hely­zettel. Ragaszkodunk po­litikai irányvonalunkhoz, de nem ragaszkodunk a ko­rábbi módszerekhez, ame­lyeket szükség esetén újak­kal váltunk fel. Üj módszerrel fejleszt­jük népgazdaságunkat. Az előrehaladás következmé­nyeit is számba véve és a NATO­tervek Február 20 és 26 között az atlanti-óceáni NATO haditengerészeti flotta ha­jóinak egy csoportja a lon­doni kikötőbe látogat. A brit hadügyminisztérium ezzel kapcsolatos keddi köz­leménye szerint a látoga­tást az északatlanti tömb fennállásának 20. évfordu­lójával kapcsolatos ünnep­ségekhez időzítették. Február 14-én Angliába érkezik Lemnitzer tábor­nok, a NATO egyesített európai fegyveres erőinek főparancsnoka. Lemnitzer ellátogat egy skóciai ten­geralattjáró-támaszpontra. Londoni megfigyelők sze­rint a magas rangú NATO- parancsnokok és a hadiha­jók angliai látogatásai szo­ros összefüggésben vannak az angol kormány jelenlegi politikájával, amely a há­borús hisztériakeltés mód­szerével kívánja elősegíte­ni a katonai tömb megszi­lárdítását. talmi státusát tehát már mesz­szemenően megsértették — de bizonyos formaságokra még te­kintettel voltak. 1959 ben és 1364-ben (amikor mindkét eset­ben Lübkét választották Heuss utódjává) a provokáció már maradéktalan és teljes volt. A választásokat ezúttal is Nyu­gat-Berlinben tartották és a nyugat-berlini képviselők a szavazás során a nyugatnémet parlament tagjaival azonos helyzetben voltak. Megfigyelhető tehát, hogy a bonni kormány fokozatosan növelte a provokáció súlyos­ságát. Ilyen előzmények után hirdették meg decemberben, hogy a márciusi elnökválasz­tást, ezúttal negyedszer, ismét Nyugat-Berlinben tartják. A Szovjetunió és a Varsói Szerződés többi országa több Ízben is komolyan figyelmez­tette Bonnt, hogy az európai helyzetet élező sorozatos pro­vokációk nem maradhatnak méltó válasz nélkUl. A szov­jet diplomáciai tevékenység legújabb szakaszát ebben a Vo­natkozásban Abraszimov ber­lini szovjet nagykövet és Schütz nyugat-berlini főpol­gármester tárgyalása vezette be. Ennek során megvitatták az elnökválasztás ügyét, s Ah- rasz;movnak módjában volt új­ra, hangsúlyozottan megismé­telni a Szovjetunió elitélő ál­láspontjáét. ugyanakkor felve­tődött egy olyan lehetőség is, hogy a Szovjetunió és az NSZK Nyugat-Berlin bevoná­sával kereskedelmi szerződést múlt tapasztalatait felhasz­nálva gazdasági reformot hajtunk végre. Lényege: a szocialista vállalatok önál­lóságának és a személyi felelősség rendszerének fo­kozottabb érvényesítése, va­lamint a dolgozó emberek anyagi érdekeltségének ösz- szekapcsolása a központi tervezés rendszerével. Engedjék meg, hogy be­fejezésül a Magyar Szo­cialista Munkáspárt Köz­ponti Bizottsága, a magyar kommunisták nevében újabb sikereket kívánjak a kongresszusnak, a demok­ráciáért, a szocializmusért harcoló erőknek. Ha önök győznek, akkor mi is a győztesek között érezzük magunkat. Ez a győzelem nem késhet soká, napja megállíthatatlanul közeleg! (MTI) A dél-vietnami szabad­ságharcosok egyre élénkülő tevékenységéről tájékozta­tott szerdán reggel az ame­rikai katonai szóvivő. Éjjel Saigon közvetlen közelében a front egyik egysége me­rész támadást hajtott vég­re a 4. számú stratégiai út egyik hídja ellen. A tá­madást aknavetőtűz vezet­te be, majd közelharcra ke­rült sor, amelynek során 15 amerikai katona megse­besült. Pleiku körzetében az erdős, hegyes vidéken A Belga Kommunista Párt parlamenti csoportja tiltakozott a képviselőház elnökénél, amiatt, hogy Marcel Couteau kommunis­ta képviselőt La Louviere városban egy antimilitaris- ta, amerikaellenes tüntetés alkalmával a rendőrség sú­lyosan bántalmazta. Az eset február 8-án történt. A rendőrök rátámadtak a kommunista képviselőre és gumibotokkal ütlegelték. Ezután megbilincselve a rendőrszobára vonszolták. kötne. Nyilvánvaló, hogy ezt az utóbbi lehetőséget (amely­ben nyugatnémet gazdasági körök erősen érdekeltek) sú­lyosan veszélyeztetné a pro­vokatív elnökválasztási dön­téshez való ragaszkodást. Bonn helyzetét ezekben a hetekben az is nehézzé teszi, hogy a három nyugati hata­lom a maga részéről nem volt hajlandó felelősséget vállalni az elnökválasztási provoká­cióért. A nyugati hatalmak az ilyen irányú bonni felszólítá­sokat óvatosan visszautasítot­ták és az egész kérdést „né­met belügynek” nyilvánították. Ez persze elvileg kifogásolha­tó magatartás. A gyakorlatban azonban mégiscsak azt jelenti, hogy Washington, London és Párizs „visszadobta a labdát” Bonnak. Gers .enmaier. a nyugatnémet parlament elnöke (aki erede­tileg a márciusi elnökválasztást Nyugat-Berlinben meghirdette) egy kínos pénzügyi botrány után kénytelen volt megválni tisztségétől. így „megnyílt a kiskapu” Bonn számára: van formai lehetőség a provoká­ciós döntés felülvizsgálására. A kérdés: él-e a nyugatné­met kormány ezzel a lehető­séggel. A választ majd az ese­mények adják meg. S ebből a válaszból nemcsak a nyugat­német politika áramlataira le­het következtetni — hanem ar­ra is, hogy az új Nixon-kor- mány milyen irányba igyek­szik befolyásolni bonni szövet­ségesét. Kahtan Mohammed el Saa­bi dél-jemeni elnök kedden egy nagygyűlésen elhang­zott beszédében javasolta a szomszédos Jemen vezetői­nek: találkozzanak és tár­gyalják meg a két ország egyesítésének lehetőségeit. (Dél-Jemen az egykori Dél- Arábiai Szövetségből és Aden volt brit gyarmatból áll.) A két országnak együtt kell működnie a feudalizmus és a gyarmati rendszer maradványainak felszámolása érdekében — hangoztatta a dél-jemeni államfő. Az utóbbi időben a 'két ország kapcsolatai megrom­lottak és mindkét fél a másikat vádolja azért, hogy nem sikerül elérni a jeme­ni területek teljes egyesíté­sét. Most Nasszer elnök személyes megbízottján ke­resztül közvetíteni próbál a két testvérország viszályá­nak elsimítására. ugyancsak közelharcra ke­rült sor egy amerikai egy­ség és az egységet menet­közben meglepő szabadság- harcosok között. Az ame­Von Hassel, a szövetségi gyűlés elnöke szerdán hi­vatalosan összehívta a köz- társasági elnököt választó gyűlést Nyugat-Berlinbe. Von Hassel előzőleg tár­gyalásokat folytatott Kie­singerrel, Brandttal és a politikai pártok más ve­Méteres hó A Lengyel-Kárpátokban kemény tél van. Az el­múlt napok havazásai kö­vetkeztében a hótakaró vastagsága meghaladja az egy métert, így hivatalo­san lavinaveszélyt hirdet­nek. A hónak eddig egy ha­lálos áldozata van, több he- gyiutat lezártak, köztük a kurnica—Zakopanéi autó- utat is. Földrengés A prezsevalszki földren­gésjelző állomás Kirgíziá- ban helyi idő szerint teg­nap hajnali 4 óra 9 perckor négy ball erősségű földlö­kést észlelt. A földrengés epicentruma a Tien-San hegyeiben volt. Az indiai parlament vendége Ivan Szpiridonov, a Szov­jet. Legfelsőbb Tanács Szö-É vetségi Tanácsának elnöke szerdán baráti látogatásra Indiába érkezett, Szpirido- novot az indiai parlament hívta meg. Exhumálják a kalifát Az iraki hírügynökség jelentése szerint több mint 1100 évvel a halála után kiemelik sírjából Harun el Rasid, a legendás kalifa földi maradványait. Az Ezeregy éjszakából és szá­mos közel-keleti legendá­E1 Saabi elnök közölte, hogy kormánya kész kezde- ményezőleg fellépni és el­sőnek beszüntetni a pro­paganda-hadjáratot a másik Jemen vezetői ellen. KAIRÓ Az EAK megkezdte jó- szolgálati misszióját azzal a céllal, hogy közvetítsen Saana és Aden között. Je­men és Dél-Jemen egy­aránt felkérte az EAK-ot, segítse elő viszályuk rende­zését. Az Al Ahrain szerint az EAK a következő két alap­elv alapján vállalta jószol­gálati tevékenységét: 1. El kell felejteni a múltnak azokat a viszá­lyait, amelyeket az impe­rialista erők azért szítot­tak, hogy megosszák Jemen északi és déli közösségeit. 2. A fő csata nem az Arab-félszigeten folyik, ha­nem Izrael és az arab nem­zetek között. (MTI) rikaiak két halottat és 17 sebesültet ismertek be. Szerdán hajnalban több más helyen is támadtak a DNFF egységei. (AFP) tetőivel. Mint a parlamen­ti elnök sajtófőnöke közöl­te, az NDK legutóbbi in­tézkedései „semmiféle okot sem adnak arra, hogy meg­változtassák Gerstenmaier előző elnök döntését és máshol tartsák meg az el­nökválasztást. ból ismert kalifa tetemét Teherán közelében fekvő sírjából Bagdadba szállít­ják, hogy volt birodalmá­nak székhelyén temessék el újból. (AP) Amerikai szenátor Kubáról A Kuba és az Egyesült Államik közötti diplomá­ciai kapcsolatok helyreál­lítása megkönnyítené több probléma megoldását, je­lentette ki kedden Stephen Young, Ohio állambeli de­mokrata szenátor. A sze­nátor szerint csaknem az egész kubai lakosság támo­gatja Castro rendszerét. Wilson Kiesingerrsl tárgyal Harold Wilson brit mi­niszterelnök szerdán Bonn­ban megkezdte kétnapos tárgyalásait Kiesinger kan­cellárral. Nyugati hírügy­nökségek szerint a megbe­szélések központi témája várhatóan Anglia Közös Piacba való belépésének kérdése lesz. Wilson a tár­gyalások kezdete előtt a szövetségi kancellári hiva­talban tett rövid nyilatko­zatában csupán annyit kö­zölt, hogy a tárgyalások célja az európai integráció előmozdítása. (DPA) Támadnak a szabadságharcosok Összehívták az NSZK elnökválasztó gyűlését

Next

/
Thumbnails
Contents