Petőfi Népe, 1969. február (24. évfolyam, 26-49. szám)

1969-02-12 / 35. szám

*. oldal 1969. február 12. szerda Nyers Rezső az olasz kommunisták vendége BOLOGNA Az Olasz Kommunista Párt kongresszusán részt vevő magyar pártküldött­ség hétfőn délután látoga­tást tett a Bologna köze­lében levő Malalbergo köz­ségben. Nyers Rezsőt, az MSZMP Politikai Bizottságának tag­ját, a Központi Bizottság titkárát, Jakab Sándort, a magyar pártküldöttség tag­ját Primo Carlini, a község kommunista polgármestere fogadta. Elmondotta, hogy Malalbergo község tanácsá­nak húsz tagja közül tizen­kettő kommunista. A válasz­táskor a párt a szavazatok Magyar—olasz tárgyalások Veneiro Cattani olasz kül­kereskedelmi államtitkár elutazott Magyarországról. Az államtitkárt budapesti tartózkodása alatt hivata­lában fogadta dr. Szalai Béla külkereskedelmi mi­niszterhelyettes. A két or­szág közötti gazdasági kap­csolatok továbbfejlesztésé­nek lehetőségeiről tárgyal­tak. Venerio Cattani Szi­lágyi Béla külügyminisz­ter-helyettessel is eszme­cserét folytatott. Nixon válasza a szovjet vezetőknek Richard Nixon amerikai elnök válaszolt Nyikolaj Podgomijnak, a Szovjet­unió Legfelsőbb Tanácsa Elnöksége elnökének és Alekszej Kosziginnak, a Szovjetunió Minisztertaná­csa elnökének hozzá intézett táviratára. — Köszönöm hivatalba lépésem alkalmából hoz­zám intézett baráti üdvöz­letüket. Országaink nagy fe­lelősséget Viselnek azért, hogy a világ valamennyi országával együtt fáradoz­zanak az egész emberiség javát szolgáló valódi és tartós béke megteremtésén. Kormányom ünnepélyesen kötelezte magát, hogy min­den erejével és energiájá­val e feladat megoldására törekszik. 62 százalékát szerezte meg a hatezer lakosú községben. Nyers Rezső, a magyar szocialista építőmunka ta­pasztalatairól beszélt fel­szólalásában. A magyar küldöttség megtekintette a község értékesítési szövet­kezetének hűtőházát, a né­pi lakásépítő szövetkezetek által emelt lakóépületeket, májd meleghangulatú ba­ráti vacsorán vett részt az olasz kommunisták vendé­geként. (MTI) Az indiai ..félidei válasz­tások” befejeződtek, s nyil­vánosságra kerültek az első eredmények. A helyi parla­ment és kormányzat újjá- választására négy indiai ál­lamban került sor: Uttar Pradeshben, Punjabban. Nyugat-Bengáliában és Bi­harban. Ezeknek az álla­moknak összlakossága mintegy kétszázmillió. A legutóbbi általános válasz­tások után hatalomra ke­rült kormányok ezekben megbuktak és a belső hely­zet olyan bizonytalanná vált, hogy elnöki uralmat vezettek be. amit az alkot­mány előírásai szerint ál­A bonni militaristák részvételével tervezett új politikai unió létrehozása, az újabb katonai elképzelé­sek megvalósulása és Nyu- gat-Németország további közeledése a nukleáris fegyvertár felé — egyaránt hozzátartozik Wilson an­gol kormányfő közelgő bonni látogatásának várha­tó témáihoz. Ez a látogatás tehát sok­mindent szolgál, de semmi­képpen sem szolgálja az európai népek békéjét és nyugalmát. Ezért érthető, hogy Wilson utazása bizo­nyos aggodalmat kelt Eu­rópa népeiben. Anglia ve­szélyes kacérkodása a nyu­gatnémet militaristákkal egyebek között azokban az elképzelésekben is megmu­tatkozik, amelyek alapján Boe már szabad DAKAR Portugál-Guinea és a Zöldfoki-szigetek Afrikai Függetlenségi Pártja (Pa­ige) hétfőn közleményt adott ki, amely szerint a portugál-guineai hazafias erők január 28-án és feb­ruár 5-én számos sikeres katonai akciót hajtottak végre az ország déli és dél­keleti részén. A Madina erőd bevételével — álla­pítja meg a közlemény —, befejeződött a háromezer­ötszáz négyzetkilométer te­rületű boe-i körzet teljes felszabadítása a portugál gyarmati uralom alól. talános választás követ. Az elmúlt hót végén le­zajlott választások első eredményei szerint a Kong­resszus Párt határozottan vezet Uttar Pradesh állam­ban. ahol ellenfele minde­nek előtt a jobboldali hin­du nacionalista Dzsana Szangh volt. Biharban a Kongresszus Párt baloldali és centrista pártokat szo­rított hátra. Punjabban azonban a kongresszus ve­szít és a helyi szikh na­cionalisták Akaii pártja ve­zet. Bengáliából még kevés eredmény érkezett be, ezek a baloldali egység­front sikereit mutatják. angol—nyugatnémet kon­zorciumot hoznának létre a dúsított urán gázcentrifugás módszerrel való előállításá­ra. A készülő új nyugat-eu­rópai politikai szövetség Franciaország részvétele nélkül jönne létre, amely­ben London vezető szerep­re számít. Ennek érdeké­ben kész katonai előnyök­höz juttatni Bonnt, figyel- 'men kívül hagyva magá­nak Angliának, s az euró­pai biztonságnak az érde­keit. Harold Wilson brit mi­niszterelnök kedden dél­után elutazott Bonnba, ahol Kiesinger kancellár meghí­vására tesz hivatalos láto­gatást. Wilson szerdán kez­di meg tárgyalásait Kiesin­gerrel. Befejeződtek az indiai választások Miért utazik Wilson Bonnba? Megbocsát-e Mao Több napja katonaság és rendőrség őrzi a Pekingbe ve­zető utakat és a fontos ke­reszteződéseket. Az őrjáratokat az éjszakai órákban megerősí­tik. Peking egyik külvárosá­ban — értesülések szerint - konferencia folyik a legmaga­sabb rangú katonai és polgári vezetők részvételével. Ügy tud­ják itt, hogy megint Peking- ben tartózkodnak azok a tar­tományi vezetők, akik január második felében jelen voltak Mao Ce-tungnak, a katonai káderek részére adott fogadá­sán. A jelek arra vallanak, hogy a központi vezetőség ha­marosan összehívja az október óta hivatalosan emlegetett IX. pártkongresszust vagy leg­alábbis azon fáradoznak, hogy a közeljövőben összehívhassák. Külföldi megfigyelőt valószí­nűleg nem hívnak meg. A pár kongresszus előkészüe ei, a kínai vezetőség központja, az úgynevezett kulturális for­radalommal foglalkozó csoport szervezi és ellenőrzi. Figyelemre mé! ó körülmény, hogy bár Mao Co-t uig a múlt év második felében elrendelte a párt helyreállítását és a ve­zetőség kidolgozta a párt új szervezeti szabályzatának meg­lehetősen rugalmas fogalmaz­ványát, a pártvezetés ügye hó­napok óta alig szerepel a saj­tó napirendjén. Az alapszintű szervezetek helyreállítása a je­lek szerint megrekedt a „ki­igazítás” magyarán a tisztoga­tás szakaszában. A kongresz- szust előkészítő tartományi ér­tekezleteken nem lehettek ott a régi pártszervezetek tagjai, csupán azok a kommunisták, akiket a kulturális forradalom Mao-hű szerveibe, az úgyne­vezett forradalmi bizottságok­ba, annak idején beválasztot­tak tartományi, városi, megyei vagy járási szinten. Ilyen körülmények között jelöltek ki több ezer delegá­tust egy olyan pártnak a kong­resszusára, amelynek régi rendszere megszűnt, új struk­túráját pedig még mindig nem tudták meghatározni. Pekingben az a vélemény, hogy bár a jelek szerint alig­ha kell sokat várni a kong­resszus megnyitásának beje- lehtésére, néhány belpo’itika* probléma rendezéséhez hozzá kellett fogni. A tisztogatás fel­Ce-tung? adatát sok helyütt úgy értel­mezték, hogy miután minden káder a régi pártvezetés bur- zsoá befolyása alatt állt, a tisztségviselőket válogatás nél­kül megalázták és eltávolítot­ták. Közben az új közigazga­tási rendszer a katonaság-ve- zette forradalmi bizottsági szervezet nem volt elég érett azoknak a bonyolult felada­toknak a megoldására, ame­lyeket régen a Kínai Kommu­nista Párt végzett el. Ezért Ja­nuár elsején a központi lapok azonos szövegű vezércikkben kihirdették, hogy szűkíteni kell a középkáderek elleni támadá­sok felületét, meg kell gondol­ni, kik tartoznak a javíthatat­lanok kategóriájába. Január 25-én a központi bi­zottság katonai tanácsa nyilat­kozatot adott ki, amelyben ki­emelte, hogy a hadseregnek tiszteletben kell tartani a kol­lektív vezetés elvét a forradal­mi bizottságokon belül. A nyi­latkozat azoknak a nem kato­nai vezetőknek a megnyugta­tására szolgál, akik nehezmé­nyezték, hogy a végrehajtó szerep a bizottságok katonai tagjainak kezében összponto­Elnapolták a Biztonsági Tanács ülését Jordánia hétfőn este el­fogadta a Biztonsági Ta­nács e havi elnökének, a francia Armand Berard- nak azt a javaslatát, hogy meghatározatlan időre na­polja el a tanács keddre kitűzött ülését. Az ülést a hét végén Jor­dánia kérésére hívták ösz- sze, amely panaszt emelt Izrael ellen a jeruzsálemi óvárosban élő arabok va­gyonbiztonságát csorbító iz­raeli törvények ügyében. Tekintettel arra, hogy Iz­rael hétfőn bejelentette, elhalasztja annak _ a tör­KAIRÖ Jaszer Arafat, a Paleszti­nái felszabadítási szervezet nemrég megválasztott új vezetője a Rosza el Jusszef című kairói hetilapnak adott nyilatkozatában ki­jelentette, hogy a Paleszti­nái gerillák akkor is foly­tatják harcukat Izrael el­len, ha sikerül megállapo­dásra jutni a közel-keleti helyzet politikai rendezé­séről. „Nem tartom való­színűnek a békés rendezést, mert a cionisták nem olyan ostobák, hogy kivonulná­nak az arab területekről” — mondotta. — „Nem elle­nezzük, hogy az arab or­szágok a politikai megol­dás irányában dolgozzanak. Ez azonban nem jelenti, hogy készek vagyunk elfo­gadni egy olyan politikai megoldást, amely garantál­ja Izrael létezését és biz­tonságát.” „Egyszóval, to­vább fogunk harcolni, még akkor is, ha egy politikai megoldást kényszerítenének a térségre.” Arafat utalt arra, hogy rövidesen nagyszabású gyűjtést kezdeményeznek a Palesztinái gerillák ügyé­nek támogatására, mert a Palesztinái felszabadítási szervezet jelenleg csak mintegy nyolchónapi tar­talékkal rendelkezik a harc folytatásához. A legtekin­télyesebb palesztinai szer­vezet vezetője elismerte, hogy még mindig vannak nézeteltérések a különböző palesztinai gerillacsoportok sült. (A hadsereg 29 tartomá­nyi forradalmi bizottság kö­zül 24-et teljes mértékben el­lenőriz.) Ezeknek az intézkedéseknek a célja a közhangulat lecsen- desítése, a nemzeti és politikai egység látszatának megerősíté­se volt. De az a felismerés is benne rejlett, hogy Mao Ce- tungnak az úgynevezett bur- zsoá eszmékkel befolyásolt ér­telmiséggel, a parasztsággal és a nevelésüggyel kapcsolatos reformterveit csak egy széles alapokon megszervezett hiva­tali apparátus segítségével le­het valöraváltani. A kinai vezetés ezeket a re­formokat tartja elsődlegesek­nek, de nyilvánvalóan úgy döntött, hogy szüksége van a legérettebb társadalmi erő, az egykori párttagság támogatá­sára. Ilyen légkörben terjedtek el azok az értesülések, hogy Mao Ce-tung esetleg megbocsát a kulturális forradalom viharai­ban letűnt pártvezetők néme­lyikének, talán Teng Hszia- ping főtitkárnak is, aki más poszton ugyan, de éppen úgy a legalitás színezetét adná a kínai belpolitikának, mint ihogy a Kommunista Párt ed­dig nem ismert mődszerekkel összehívandó kongresszusa is. vénynek a hatálybalépését, amely izraeli felügyelet alá helyezné a megszállott óvárosban az arab tulaj­donban levő üzleteket és vállalatokat, a Biztonsági Tanácsban tárgyalások kez­dődtek az ülés elhalasztá­sáról. ENSZ-diplomaták ezzel a döntéssel azt akarják el­kerülni, hogy a Jeruzsálem státusáról a tanács ülésén folytatandó szenvedélyes viták gátolják a közel-kele­ti rendezést szolgáló négyha­talmi erőfeszítések eredmé­nyességét (MTI) között és a hónap elején megtartott palesztinai nem­zeti kongresszusról a geril­lacsoportok egy része tün­tetőleg távol maradt. V égül Arafat közölte, hopv szervezete február 22 a palesztinai néppel való szolidaritás napjának nyilvánítja. Valamennyi or­szágban arra hívják fel az arabokat, hogy 'egynapi fi­zetésüket áldozzák fel az izraeli megszállás alatt élő arab lakosság támogatá­sára. (UPI) A lengyel diákszövetség kongresszusa Varsóban folytatja mun­káját a lengyel diákszövet­ség VII. kongresszusa. A tanácskozáson elhangzott felszólalásban Józef Tejch- ma,a LEMP KB titkára tol­mácsolta a párt központi bizottságának üdvözletét, összegezte a szocialista Lengyelország építésének negyedszázados eredmé­nyeit, ismertette az egye­temi és főiskolai oktatás fejlődésének adatait. A lengyel állam az idei tanévben csaknem hatmil- liárd zlotyt fordít a főis­kolai oktatás céljaira. Be­jelentette, hogy ez év már­ciusától minden egyetemi hallgató, akinek a család­jában az egy főre jutó ha­vi jövedelem nem haladja meg a 600 zlotyt, havi 800 zloty ösztöndíjat kap. Így a hallgatók 55 százaléka részesül ösztöndíjban. Tejchma felhívja a kong­resszus figyelmét a diák­önkormányzati szervek fej­lesztésére, az eszmei-politi­kai tevékenység fokozására és a munkán keresztül tör­ténő nevelés fontosságára. Végül kiemelte, hogy min­den területen nagy hiány mutatkozik magasképzett­ségű szakemberekben, ezért van szükség az egyetemi évek minél gondosabb ki­használására, a lelkiismere­tes tanulásra. Hajó a zátonyon A dán Bornhplm sziget közelében az erős szél- és hóviharban a napokban zá­tonyra futott a Bangai ne­vű holland hajó. Varsói lapjelentések szerint a Bangai segélytkérő jelzése­it véve, az „Op—294” len­gyel tengeralattjáró a hely­színre indult és kimentet­te a bajba jutott holland tengerészeket Az áldozatok fele gyalogjáró A gépkocsibalesetek szá­ma 1968-ban Romániában 9,3 százalékkal volt maga­sabb, mint az előző esz­tendőben. A most nyilvá­nosságra hozott adatok sze­rint 1968-ban 1984 személy vesztette életét gépkocsi­balesetek következtében, míg 1967-ben 1664 volt a halálos áldozatok száma. A halálos áldozatok fele gyalogjáró, egy negyede gépkocsiutas, tizennyolc százaléka gépkocsivezető. Lengyel lap hazánkról A Katowicében megjele­nő Trybuna Robotnicza, a legnagyobb példányszámú vidéki lengyel napilap öt folytatásból álló cikksoro­zatot közölt a magyar gaz­dasági mechanizmusról. A cikk szerzője Jan Fibig, nemrég Magyarországon járt és tanulmányozta gaz­dasági gyakorlatunkat. Sarkköri ruha A sarkkörön túl fekvő Norilszkba, a Szovjetunió egyik leghidegebb városá­ba megérkeztek az első, meleget árasztó öltözékek. Az újfajta munkaruha fe­leslegessé teszi a szőrmebe­kecseket, a vattabéléses ka­bátokat és nadrágokat, még a legnagyobb hidegben is. Az Ukrán Tudományos Akadémia egyik intézeté­ben dolgozták ki azt az el­jL, _______=32* sí­j árást, amelynek segítségé­vel létrehoztak egy selyem­hez hasonló könnyű anya­got, amelybe ha vékony drótszálon 12 voltos ára­mot vezetnek, meleget su­gároz. A kísérletek bebizonyí­tották, hogy az újfajta anyagból készült munkaru­ha a 60 fokos idegben is a nyári kellemes meleg illúzióját kelti viselőjében. Az anyag rugalmassága le­hetővé teszi a munkások kötetlen mozgását, amire egyáltalán nem hat zava­rólag a beépített villamos- energia-forrás. 250 ezredik A Volks wagen-művek ezen a héten exportálta Angliába 250 ezredik járművét. Az üzem gyártmányainak Angliába tör­ténő exportálása 1952-ben kez­dődött. Nagy-Britannia tavaly 24 ezer Volkswagen-autót im­portált. Életmentő amatőrök A Magyar Televízió mun­katársainak csoportja befe­jezte egy Lettországról szó­ló rövidfilm forgatását. A film alapötletét egy való­ságos eset szolgáltatta. Egy évvel ezelőtt a veszprémi rádióamatőrök segélyfelhí­vást fogtak Rigából: egy műtét után súlyos állapot­ban levő asszony számára kértek sürgősen magyar gyártmányú gyógyszereket. A kérést haladékt''1 anul teljesítve, az életmentő pre­parátumokat elküldték a Szovjetunióba. A beteg élet­ben maradt. Olvasóterem a kupola alatt A Német Demokratikus Köz­társaság állami könyvtára 2.6 millió könyvet - 4,7 millió kö­tetet — őriz a berlini Unter den Lindenen fekvő épületcso­portjában. A tervek szerint 1970 végéig eltűntetik a k;»nyv- íáréoületek még meglevő há­borús sérüléseit, s a többi kö­zött ismét felépítik a 34 jpé- ter magas kupolás olvasóter­met is. Tovább harcol a palesztinai felszabadítási szervezet

Next

/
Thumbnails
Contents