Petőfi Népe, 1969. február (24. évfolyam, 26-49. szám)
1969-02-09 / 33. szám
1969. február 9. vasárnap 8. oldal Hogy retteghettek 1500 éve ettől a pallóstól; és milyen engedelmesen tűri most, hogy Kőhegyi Mihály leltári cédulával lássa el! (Pásztor Zoltán felv.) Szerda este. Megéhezett, s a hóekét a kecskeméti útmesteri telep felé irányította. A telepen utasítás várta; „Azonnal induljon menteni az 52-esre. ötven kocsit tart fogva a hó.” Felejtette az éhséget, fáradságot Kecskeméttől néhány kilométerre valóságos hegyet hordott össze a szél a frissen esett hóból. Ürögdi István teljes sebességre kapcsolta a ZIL-t, s az ekét a hófalnak irányította. Egymást követték a rohamok. Már-már sikerült keresztülvágni, amikor hangos reccsenéssel leszakadt tartóvasáról az eke. Órákig dolgozott a csontig hatoló jeges szélben, mire gépét megjavította. Azután ismét faragni kezdte a torlaszt. Hajnalra szabad volt az út. Nem kapott utasítást, mégis elindult az 5-ös útra. A szovjet harckocsi vezetőjével, akivel csak mutogatni tudtak egymásnak, ketten vágták az utat. Aztán a kecskémét—lakiteleki út következett. Nem tudta milyen nap, hány óra Roxolán A Bajai Türr István Múzeum raktára olyan, mint egy régi fejedelmi kincses- kamra. Gyöngyhalmok, különleges ékszerek, vágó és szúrófegyverek, fémszelencék, agyagedények — szinte mozdúlni sem lehet tőlük. * — A legnagyobb része madarasi lelet — emelgeti gyöngéd kézzel a tárgyakat Kőhegyi Mihály régész a fény felé. — Ástunk egész nyáron, sőt ősszel is, amíg le nem esett az első hó. Most, hogy mindezt összegyűjtöttük idebent, magam is csodálkozom mennyi mindent előadtak a roxolá- nok. — Ügy látszik nem könnyen adták. Mióta is tartanak már Madaras határában az ásatások? — Hét éve kezdtük el, 20 ezer négyzetméter a temető ez ideig körülhatárolt területe, de a végét még most is csak a déli oldalon értük eh A régészet sehol a világon nem tud ekkora népvándoriáskori temetőről. — Lehetséges, hogy nem Is sejtett jelentőségű település volt ezen a vidéken? — A korabeli jelentőségéről még nem mondhatunk bizonyosat A dolog egyelőre tudományos módszertani szempontból a legizgalmasabb. Én nem hiszem, hogy példátlan nagyságú temetőt vallatunk, viszont az tény, hogy több sírt fedeztünk fel, mint eddig bárki. Másképpen ástunk. Elterjedt vélemény a régészek között, hogy a nagy halomsírokat, a törzs- és nemzetségfők nyughelyeit, kivétel nélkül kifosztották. Ez Madarason sincs másképp, üresen találtuk a 72 fölfedezett kurgánt. Csakhogy nem álltunk meg a halomsíroknál, elvégre nem valószínű, hogy csupa főnök alkotta volna a szarmata roxolánok népét. Behatoltunk a kurgánok alá, új és új helyen kísérleteztünk, nagy távolságokat átfogya, és megszületett az eredmény. 250 egyszerűbb sírt találtunk, de ezek kifosztatlanok, és ékesen bizonyítják, hogy itt legalább száz éven át, a IV—V. században folyamatos település volt. — Milyen különösségei • • Otven óra a hóekén Kedd éjszaka. Ürögdi ] mellé beosztott segédmun- I van. Csütörtökön éjszaka István, a Közúti Igazgató- kasokkal, de tudta; nehéz Róza Imre útmester lépett ság kecskeméti útmestersé- | órák következnek. | a ZIL hágcsójára, gének gépkocsivezetője az órájára pillantott — Néhány perc múlva éjfel — állapította meg halkan, s hogy a mélyen alvó családot — feleségét és két gyermekét ne zavarja — halkan az ablakhoz lépett. A hó változatlanul zuhogott. Türelmetlenül rántotta vissza a függönyt, amikor az ágasegyházi ház előtt motorberregés hallatszott A csizmát felrántani, a bundába belebújni nem tartott sokáig. Megcsókolta kislányát, betakarta a négyéves Pistit, s feleségétől így búcsúzott: — Kint leszek az úton, ne várjatok. Ha tudok hazajövök ... Ettől a perctől Ürögdi István számára megszűnt az idő, a nappal és az éjszaka. A motoros hóeke kormányánál egyetlen dolog létezett számára; megtisztítani az utat a hótól. Szerda estig ki sem szállt a kocsiból. Kecskemét— Solt között, a megyeszékhely útjain tolta a havat, közben az egyre sűrűsödő felhőket, a feltámadt szelet figyelte. Mókázott a — István! Azonnal men jen a telepre, vacsorázzon és feküdjön le! Pénteken reggel a Kecskemét—Solt közötti úton találkoztunk Ürögdi Istvánnal. Azt firtattuk honnan merített erőt, kitartást ehhez az 50 órás küzdelemhez. — Gyermekeimre, feleségemre gondoltam. Tudtam az úton emberek vannak, akiket vár a családjuk. Pihenhettem én amíg ők nem voltak biztonságban? . jij Gémes Gábor Ifjúsági táncdélutánt rendeznek ma 16 órától a Bajai József Attila Művelődési Központ Dózsa-ter- mében és az ifjúsági klubban. Holnap, hétfőn 18 órakor pedig ugyancsak az ifjúsági klubban a „Szóljanak a bajaiak” sorozat keretében — Dunai Antal sportoló tart élménybeszámolót. hölgyek ébresztője vannak a madarasi temetőnek? — Sokféle. A sírcsoportok egymástól való nagy távolsága arra vall, hogy családonként temetkeztek, nemzedékek kerültek egymás fölé a földben. Ebben a korban ilyesmire sincs eddig példa, hiszen a nép- vándorlás hullámai, főként a hatalma csúcsára érkezett Attila hunjai szinte egyik napról a másikra birodalmakat söpörtek el. Egyedülálló az is, hogy találtunk egy kettős temetkezést, egy anya és leánya egymást átölelő csontvázát, aztán egy zsugorított ko- ponyájú nőt... És hát a legnagyobb, pillanatnyilag semmivel sem magyarázható rejtély: csak női tetemek bukkannak elő. Nem lehetetlen, hogy egy eddig ismeretlen társadalomtörténeti sajátosság zárait bontogatjuk Madarason. — És a tárgyi leletek? —• Gyöngy, rengeteg nyak- és bokadíszítő fűzér gyöngyei, főként borostyánból — ez megint szokatlan. Néhány kisebb aranytárgy is, ezek nem jelentősek. Annál inkább a bizánci eredetről árulkodó üvegpitykék, fémtükrök, római mintájú fibulák, agyagedények. Ezek között van egy madáralakú mécses, ehhez hasonlóról megint csaknem hallottunk eddig. — Folytatják az ásatásokat, ha beköszönt a jó idő? — Erősen remélem. Most már annyi munka fekszik benne, hogy vétek lenne abbahagyni, és dicsekvés nélkül mondhatom — hiszen nem én fedeztem föl a temetőt, már a század eleje óta tudnak róla — felbecsülhetetlen a tudományos értéke. Egy alig ismert kor és nép teljes társadalmi képét rekonstruálhatjuk, amennyire régésze- tileg lehetséges. Nagyszerű, hogy a megyei tanács eddig maximálisan pártfogolta az ügyet. Az ő segítségükkel rendkívüli mértékben előrehaladtunk tavaly, 5000 négyzetmétert derítettünk fel. Vastag hó a madarasi határban, a roxolánok asz- szonyai, lányai nyugtalanul pihennek alatta. Szeretnének már mindannyian visz- 6zakerülni a fényre. Sz. J. ANNUS JÓZSEF: Két sültkrumpli* Az öreg most is akkor jött át hozzánk, amikor vacsorához ültünk. Apám jó szóval invitálta: — Tartson velünk, István bátyám! — Csak isten áldásával — húzódott még hátrébb a kopott konyhaszékkel —, az enyém már megvolt. Mi ettünk, ő beszélt: — Kicsit húz a vállam. Kinyomtam máma a nagy akácot ott a farmezsgyén. Tizenegy guriga lett a derekából. kilenc a vastagabb ágakból, meg tizenöt kéve gally. — Hű. a mindenit — rándított a nyakán apám két kanál között. — Jó nagy volt! *A Központi Sajtószolgálat 1968 as pályázatán dicséretben részesített novella. — Hát azt még az apám bátyja ültette. Alighanem kilencvenhét őszén, amikor az új portát is megvettük. — Akác jó tüzelő — szólt közbe anyám is. — Az igen — bólogatott az öreg. — Reggel kivágja az ember, délben már főzhetsz vele. Ügy ég, mint az olaj! Anyám kibontotta az asztalkendőbe bugyolált héjában sült krumplit. Forgattuk, fújtuk, hámoztuk. Sót. paprikát hintettünk rá, azzal ettük. Közben hallgattuk az öreget. A sültkrumpliról jut eszembe, — mondta az öreg — én fogoly vótam, amikor ott kint elkezdődött a zenebona. Vagykét- három magyar társunk, akik körül vótak aggatva lőszerrel, meg . pisztolyokkal, bejött egyszer a lágerbe. Azt mondják, aka- runk-e harcolni a burzsu- jok ellen? Felcsapunk-e Benin katonájának? Ki az a Lenin? Az az orosz Kossuth Lajos, azt mondja az egyik társam, a halasi tanító. Na. mondom, akkor menjünk, ha már üzent! És mentünk. Szuronyos puskát kaptunk, hat tölténnyel. Azt mondják, ha elfogy, ott a bajonét. A fóradalom katonája nem mismásol. Nagy szükség persze nem vót a puskára. Leginkább strá- zsát álltunk. Ha néhány gyerek vagy asszony arra kódorgott, elég vót kiabálni. Nacsak, elég az hozzá, egy jó fogós hajnalon Lenin palotája előtt álltam posztot. Hárman virrasz- tottunk kint a ház előtt, kettő a kapuban, a többiek bent a gangon. Ormótlan nagy gang vót ám az! Pontosan ötven oszlop tartotta az ereszt, csupa vörös márványból! Mondom, hideg volt. Nem hűvösecske. mint itt januárban. Hohól Ott olyan időben még kiskabát- ban járkálnak. Hanem akkor a köpönyegben, de még a bundában is össze kellett húzódni. Kutya hideg volt! Ha az ember köpött egyet, hát az koppant a földön. Megfagyott, mire leért. Nem egyszer láttuk, hogy röoti- ben lefagyott a veréb! Nacsak. elég az hozzá, ott to- porgök a drótozott bakancsban. amikor valaki mellém lép. Lenin volt. Annyira álltam tőle. mint ez a stelázsi. Azonnal megismertem. Kihúztam magam, összeütöttem a bokámat. Kerestem a puskaszíj- jat, hogy szabályos legyen a hanták, de Lenin nem engedte. Ügy nyújtotta parolára a kezét, mintha csak földszomszédok lennénk. — Hova is való maga? — kérdezte. — Én. kérem Vásárhelyre. Gorzsára. Az Creeapám Orosházáról gyütt oda annakidején. — Szóval magyar? Igen. Pópity István, szolgálatára! — Jól van. István. De akkor lesz igazán jó, ha maguknál is a paraszté lesz a föld. aztán az hordja padlásra a búzát, aki learatta. — Milyen nyelven beszélték? — kérdezte a húgom. — Hát magyarul! — Lenin tudott magyarul? — Lenin? Hát hogyne tudott volna! Tizenkét nyelven tudott. Ennyi országban bújdosott a cári pandúrok elől. Mert félt ám tőle a cár! De a nép sehol nem adta föl. Nacsak. elég az hozzá, hát beszélgettünk. Azt kérdi tőlem: — Aztán nem fázik itt, István? — Jobban csak a kezem, meg a lábam. — Na, fogja! Avval a zsebibe nyúlt, oszt kivett két olyanforma sültkrumplit, mint az ott a szélin. A markomba nyomba. Jó meleg volt még. — Köszönöm, de akkor meg magának nem marad... — Tegye csak el, nekem van még vagy tíz. Rakott az asszony ... Hanem a lába ettől még megfagyhat. Na, jöjjön! Belülkerültünk az ajtón, leültetett egy sámlira. Ol- dozni kezdte a bakancsát. — Hányas lába van? — kérdezte. — Negyvenegy — mondom. — Nagyszerű! Akkor ez pont jó magának. Cseréljünk! — No. de.;. — Gyerünk továris, gyerünk! Tanulja meg, hogy mindig annak kell a jobb bakancs, aki nehezebb strá- zsát áll. El is cseréltük a lábbelit. Lenin az én drótozott bakancsomban ment föl az irodájába... Nem tudom, István bátyám látta-e valaha Lenint. Ha erősen rágontío- lok. én látom. De mindig a* István ba tyám drótozott bakancsában *. „•
