Petőfi Népe, 1969. január (24. évfolyam, 1-25. szám)

1969-01-16 / 12. szám

IMS. Január IS. csütörtök I. oldat Technikai újdonságok Műanyag érpótló A sdv- és érsebészet egyik legfontosabb problé­máját, a nagyerek kisebb- nagyobb szakaszainak pót­látást, műanyagból készült érpotézisekkel oldják meg. A Szovjetunió A, V. Vis- nyevszkijről elnevezett or­vosi intézetében legújab­ban ftoroplasztból készí­tettek az emberi szervezet­be beültethető fő verőeret (aortát). A rugalmas, haj­lékony cső Idővel teljesen beépül az eltávolított ere­deti ér helyébe. Nemcsak továbbítja a vért. hanem kialakul benne a belső hár­tya, valamint az Izmos ér- fal Is. Tökéletesen beillesz­kedik a szervezetbe. Program — a következő évekre Hatvanezer holdon lucerna A magyar mezőgazdaság növénytermesztő ágában 10 év alatt két nagyszabású, átfogó program került meg­valósításra. Az első, jól em­lékezhetünk rá — a ke­nyérrel állt kapcsolatban. Több kenyérre volt szük­ség, több búzát kellett ter­melni. A szakemberek és a gazdaságok hat év alatt megoldották a feladatot Az Intenzív fajták termeszté­si feltételeinek megterem­tése, majd az új búzák ve­Japánba és Etiópiába is szállítanak A több mint ezer asz- szonyt és lányt foglalkoz­tató Kiskunfélegyházi Há­ziipari Szövetkezet jól zár­ta a múlt esztendőt: érték­tervüket Í7 millió 600 ezer forintra teljesítették. Az eredmény külön érdekes­sége, hogy 10 millió 300 ezer forint értékű árut ex­portra szállítottak. A múlt évet még no­vemberben befejezték, s december óta az 1969-es megrendelésekre dolgoz­nak. Ax első szállítmány 5 ezer hímzett női blúz. ja­nuár első napjaiban indult útnak a csehszlovákiai megrendelő címére. A kis­kunfélegyháziaknái új ve­vők is jelentkeztek: egy ja­pán cég 1200 női ruha szál­lítását várja Etiópiába is küldenek még januárban egy tétel női hímzett blúzt. Hamarosan elindul a Szov­jetunióba is az első szál­lítmány, a moszkvai üzle­tekbe kerül 7 ezer 500 hím­zett bébiruha tésterületének gyors növe­lése sikert hozott. Az ered­mények ugrásszerűen növe­kedtek, a 20, sőt 30 mázsás táblaátlagok mellett a me­gye mezőgazdasága 1968- ban — az aszály ellenére — 16,5 mázsás átlagter­mést ért el búzából. Következett a takar­mánykérdés, és öt év alatt a kukoricatermesztés ered­ményei megkétszereződtek. A mennyiségi arányok te­hát lépést tartanak az igé­nyekkel. De az intenzívebb, belterjesebb állattenyésztés differenciáltabb tápanyag­összetételt igényel. Az ország évente több mint 10 millió dollárt költ fehérjedús takarmányok importálására, olajpogácsa, halliszt behozatalára. Ezek a dollármilliók óriási mér­tékben befolyásolják az ál­lattenyésztés gazdaságossá­gát, ráadásul az igényeket így sem tudják kielégíteni. Ezeket a milliókat meg lehetne takarítani. Az egyik növény, amely a fehérje­mérleget helyre billentheti és a talajerőgazdálkodást is segíti, a lucerna. Vetéste­rületének növelésével rö­vid időn belül megoldható a fehérjeproblóma. „A szántóterület 20 szá­zalékára lucernát” elv a je­lenlegi viszonyok között túlzásnak bizonyult. A meglevő 8 százalékot vi­szont — rövid időn belül — felével meg kell emelni, és ezzel Bács-Kiskun megyé­ben 60 ezer holdra nő a lucerna termőterülete. A szakemberek bőséges tapasztalatokat szereztek a búza és a kukoricafronton ahhoz, hogy a „lucernahá­borút” is sikeresen vívják meg. Az első „hadmozdu­latokat” az Agrobotanikai Intézetttel karöltve a Tes- sedik brigád tette. Jánossy, Manninger és Böjtösi pro­fesszor vezetésével öt éve val nem növekédhet az ál­lamapparátus létszáma. Az első nyilatkozatok — pl. Stefan Sadovsky fel­szólalása — jelentős elköte­elnökséget, illetve bízott- lekedés, a bér- és szocdál- ságot a paritás alapján, politika, a sajtó és tájékoz- mindkét kamara képviselői- tatás stb. A két nemzet nemzeti „£££* * tógánlkTépviselője0^11^ utaUák^ph az egészségügyet lezettséget tartalmaztak a két köztársaság legfelsőbb ... államhatalmi szerve a Cseh és a Szlovák Nemzeti Ta- Mint ismeretes, a Oseh- nács, melyek elsősorban a szlovák Szocialista Födera- köztársaságok alkotmányos tív Köztársaság miniszter- és más törvényei felől ha- elnöke ismét Oldrich Cer- tároznak. nik lett, akinek négy he saganak kép se je_ es y a művelődésügyet, az ok- nemzetiségi lakossággal kapcsolatban is. (A szlovák kormányban Dobos László, a CSEMADOK Központi Bizottságának elnöke, mint tárcanélküli miniszter kép­viseli a magyar dolgozók Misztériumok és miniszterek lyettese’van. Tizenhat mi- érdekeit.) A garancia ter- niszter és hat államtitkár rnészetesen nem csak ez, segíti munkáját. A Szlovák £a,ne™ a afmze.tlsf^0k Szocialista Köztársaság el- helyzetet szabályozó 1968. ső kormánya is megalakult, október 27-i alkotmanytor- A kívülálló számára bl- 19 tagja van, élén Stefan zony egy kicsit soknak tű- Sadovsky-val. A Cseh Nem- U nik a minisztériumoknak és zeti Tanács az elmúlt hé- saaalmi reiaaar. minisztereknek a nagy szá- ten nevezte ki a Cseh Szó­rna Csehszlovákiában. cialista Köztársaság kormá­Létezik eev föderációs nyát> mely 21 tagot szam' tehát szövetségi kormány VH’* ehlÖke Stanislav Razl ismertetésből is valószínű­,"4‘' leg kiderül — igen jelentő­sek. Szinte lehetetlen, hogy ezek ne járjanak együtt — az előzőkben idézett poli­tikai állásfoglalásokat és az ezeket követő pozitív rea­gálásokat is figyelembe vé­ve — a helyzet további A csehszlovákiai állami életben bekövetkezett vál­tozások — ez a vázlatos lett. a közös ügyek intézésére. Hatáskörébe tartozik a kül- Ha megfigyeljük, a szö- politika, nemzetvédelem, a vetségi és a nemzeti kor­föderális törvényhozás és mányokban sok a gazdasági közigazgatás stb. szakember — mérnök, ön­Létrehozták ezenkívül álló tudományos dolgozó, mindkét nemzet saját kor- docens stb. , mintha eb- _ neívzet tovaooi m ánvát is kö7Ös és önálló ben is az ország jelen hely- ve ./l. n,elyzet tovaooi ?iaPya..1 Is ,KOZOS onano utalás s a iövő rendeződésével, megszilar­jogkorokkel. A föderációs zetere vaio utaias, s a jovo ^■ Amelv a? egész és a két köztársaság közös felmérése jutna kifejezés- dulasával. Amely az egesz hatáskörébe tartozik pl. a re­tervezés, a pénzügy, az Leszögezték, hogy az új ipar, a földművelés, a köz- minisztériumok felállításá­cseh és szlovák nép jól fel­fogott és sürgető érdeke. F. Tóth Pál folynak a termelési próbák a kísérleti gazdaságokban. Válogatják a magyar vi­szonyoknak megfelelő in­tenzív termőképességű, di­namikus fejlődésű hazai és külföldi fajtákat. A tápió- bicskei TN—1 jelű és a martonvásári Szin Alfa ha­zai nemesítésű fajták meg­felelnek az igényeknek. Ezekből 1969-ben már 1500 hold magtermését takarít­ják be. Három kísérleti gazda­ságban megoldották a lu­cerna komplex gépesítését a vetéstől egészen a — pil­lanatnyilag legkorszerűbb végtermék — a lucernabri­kett előállításáig. Az itt végzett számítások, megfi­gyelések a program indulá­sa előtt már vázolták a gyakorlatban várható ered­ményeket Az előzetes tervek alap­ján 1975—76-ra a lucerna vetésterületének növelésé­vel növénytermesztésünk képes megtermelni a kí­ván fehérjemennyiséget. A program megvalósításán a Tessedik brigád megyei csoportja sokat és eredmé­nyesen munkálkodott. Mun­kájuk szép elismerése, hogy a lucematermesztők idei országos tanácskozása szín­helyéül — éppen a megyei kísérletek előrehaladottsá­ga miatt — Szombathely mellett Kecskemétet is je­lölték. Bárányt Pál Döntő ellenérvek Igen időszerű témával löszhát vidéke és a Ho­foglalkozik az a kandidátu- mokhátság lehetőségeinek sí értekezés, amelyet Már- maximális hasznosítására.” ton János aspiráns, a Me- a pártértekezlet óta be- zőgazdasági és Élelmezés- bizonyosodott, hogy ez a ügyi Minisztérium Agrár- felosztás a valóságnak gazdasági Kutatóintézeté- megfelel. Az azóta elért nek osztályvezetője készí- eredmények, egyre győr­iéit. A megye mezőgazda- sabb ütemű fejlődés bizo. sági termelésének körzeteit nyitja, hogy a párt- és az dolgozta fel. A bíráló bi- állami vezetés helyesen is- zottság és a vitaülés meg- merte fel a megye termelé- állapnotta, hogy a kezde- Sj adottságai alapján a so- ményezés igen dicséretes, ron levő tennivalókat. A hiszen az általános fejlődés termelési körzeteket forrná- szükségszerűvé teszi azok- fő tényezők: a mezőgazdá­nak a törvényszerűségek- sági termelési viszonyok a nek feltárását, amelyek a termelőerők fejlettsége, a mezőgzdaság szocialista át- természeti félté.elek, a me. szervezését követően meg- zőgazdasági termelés iránti határozzák a termelés elhe- szükséglet, a termelési ha- lyezkedését, további fejlő- gyományok és egyéb viszo. nyok alapján másképp nem A vitaülésről hírt adtunk, lehet felosztani a körzete- A közlemény természetesen két. csak a tényeket tartalmaz- Márton János értekezé- ta. Az értekezés jelentősé- sében kissé önkényesen két. gét mi sem vitatjuk, azon- téosztja a Homokhátságot, ban néhány megjegyezni elveszi a bácskai körzet valónk van hozzá. A fel- jelentőségét. A megyében dolgozás a megye termelési készült számos értékelés, körzeteit ugyanis így hatá- tanulmány, vizsgálódás bi- rozza meg: Nyugati körzet, zonyítja, hogy ez így nem ide tartozik a Duna menti helyes. Természetesen az rész és a bácskai terület, értekezés készítőjének is Központi körzet, Kecske- megvannak a maga érvei mét és járásával, valamint Vizsgálatai alapján ezt a a kiskőrösi járással, végül felosztást tartja helyesnek, a Keleti körzet, ehhez tar- Ezek a vizsgálódások toz,k Kiskunfélegyháza es azonban, úgy látszik, hely- Kiskunhalas varos, járás. télén következtetésre vitték Ez a felosztás nem felel a szerzőt, meg a valóságnak. A me- Nincs arra mód, hogy gyei párt. és állami veze- részletesen ismertessük az tés Márton Jánossal egy- érveit. Azt azonban meg- időben foglalkozott a tér- jegyezzük még, hogy ame- melési körzetek mcgállapi- zőgazdaságban elért eddigi tásával. Érdemes idézni az eredmények és a fejlődés 1962. október 25—26-án tar- naponta bizonyítja, hogy az tott megyei párlértekezlet említett felosztás nem ava- beszámolójából: „Egyaránt ló helyzetet tükrözi, gondot kell fordítani mind- Döntőbb ellenérvekre, három termelési körzet: a úgy gondoljuk, nincs ir Duna melléke, a bácskai szükség. K. S. Naponta 25 ezer tonna tüzelőanyag Februárban áramot ad a Gagarin Hőerőmű Visontán épül, hazánk legnagyobb hőerőműve, a Gagarin Hőerőmű. Az épít­kezés első üteme befejező­dött és az első gépegység február 28-tól már áramot is ad. Kallós József, a Ga­garin Hőerőmű igazgatója a beruházás jelenlegi hely­zetéről és több, nagy ér­deklődést kiváltó kérdésről nyilatkozott munkatársunk­nak. — Elkészült az üzemi fő­épület és az I-es, sőt már a Il-es blokk befogadására szolgáló létesítmények is. Befejezték a közút és a vas­út építését, üzembe helyez­ték az erőmű vízellátását biztosító szivattyúm ű veket is. Az I-es blokk üzembe helyezésével párhuzamosan folyik a Il-es blokk szere­lése is. Az I-es, 100 mega­wattos blokk üzemi próbái folynak, február végére a berendezés áramot ad. — A geológiai kutatások alapján kb. 35 évig elegendő a Mátra alján levő lignit. Ezenkívül az ország más részén is rendelkezünk bar­naszén-készletekkel. Ezért a kormány úgy döntött, hogy az eredetileg tervezett 600 MW-os erőmű helyett 800 MW-os erőművet kell épí­teni. Az erőmű kazánjaiban természetesen a lignitet ke­verőszénnel égetjük. — Ha az erőmű teljesen elkészül és 800 MW kapa­citással termel, akkor na­ponta átlagosan 25 ezer tonna lignitnek megfelelő tüzelőanyag kerül a kazá­nokba. — Bevezetjük a tüzelő- és tamasztóolaj-rendszert is. Az utóbbi időben felme­rült az a gondolat, hogy a begyújtó- és támasztóolaj­rendszer helyett földgázt használunk. Ugyanis az erő­műtől kb. 15 kilométerre épül ki a Szovjetunióból importált gáz egyik ge­rincvezetéke. Az említett gázvezetéket a Barátság II. olajvezetékkel párhuzamo­san építik a Szovjetunióból Tiszapalkonyán keresztül Budapestig. A gázfűtés gaz­dasági, műszaki feltételeit és költségkihatásait most vizsgáljuk. Kétségtelen, hogy ha ezek a számítások kedvezőek lesznek, a gázt is hasznosítani fogjuk. Hangsúlyozom, hogy a gáz az erőműben kizárólag az olajat és nem a szenet fog­ja pótolni. — A Mátra alja rendkí­vül szegény vízben, az erő­mű üzemeltetéséhez pedig — amikor teljes kapacitás­sal dolgozik —, óránként 900 köbméter vízre lesz szükség. Ezt a mennyiséget elsősor­ban a bánya víztelenítésé­ből nyert, a Mátra vízgyűj­tő területéről összegyűjtött és a Markazi-tóban tárolt vízből biztosítjuk. Ez a két vízforrás akár 1500 köbmé­ter óránkénti fogyasztás is lehetővé teszi. — Az erőmű üzemelte-1 téséhez számos szakember­re, nagy létszámú kiszolgá­ló személyzetre lesz szük­ségünk. Maga a Gagarin Hőerőmű Vállalat több mint egy éve alakult meg. Az első géplánc megindí­tásához 550 dolgozó szűk. séges, amikor majd teljes kapacitással termel az erőmű, 1000 dolgozót fog­lalkoztatunk. — A Gagarin Hőerőmű az ország legnagyobb erő­műve lesz, a legnagyobb gépegységekkel üzemel, ehhez szükséges, hogy dol­gozóink magas szakmai is­meretekkel rendelkezzenek. Több tanfolyamot szervez­tünk, nagyon sok dolgozónk vesz részt szakmai tovább­képzésen. Komoly problé­mát jelent a szükséges la­kások biztosítása. 400 lakás épül Gyöngyösön dolgozó­ink részére, ebből 240 ta­nácsi beruházással, Sajnos, a lakásépítés üteme nincs összehangolva az erőmű építési és átadási ütemter- véveL — Ennek ellenére az erő­művet építő és szerelő vál­lalatok nagyon komolyan gondolják az első 100 MW-os blokk február 28-i üzembe he­lyezését, íz országos hálózatba való tekapcsolását. Valamennyi- ök nevében ígérhetem, hogy mindent elkövetünk e határidő betartásáért. K. J.

Next

/
Thumbnails
Contents