Petőfi Népe, 1969. január (24. évfolyam, 1-25. szám)

1969-01-19 / 15. szám

A messzeségben gőzUL. BARTHA BULCSU: ■rm- gő tanyák... Vert- falú ház, keresztben pajta, akól... Akácfaárnyak, sötétlő nyár- fatomyok... A meszelt tűzfalak és a nyárfák jól látszottak az útról... A téli alkonyat palaszürke eget vont föléjük... Elmosódtak, aztán újabbak tűntek elő s. a fagyott mezőségek mé­lyén ... Az újság kiesett a kezemből. A papír zizzenő neszére összerezzentem. A sofőr rámpillantott, aztán figyelme visszatért a keskeny úthoz, mely egyre bi­zonytalanabbá vált a szürkületben. Előhúztam a meg­hívót és beleolvastam: ......Orgovány, Alsójárás ...” „ Orgovány... Orgovány...” — keringett bennem a szó. A sofőrhöz fordultam: — Mondja, ez az Orgovány Alsó járás... Ez az aa Orgovány? — Egy Orgovány van — mondta és mereven nézte az utat. összehajtottam a levelet, s néhány pillanatig a köny­vekre gondoltam, szépségükre, és hasznosságukra, mint­ha máris előttem üldögélnének a tanyai emberek, s várnák, hogy mit mondok a betűről, az olvasás szük­ségéről ... Emlékezetemben könyvcímek után kutat­tam, mintha egyetlen cím varázslatán múlna minden, a mutatvány gyorsaságán és nem a tartalmán. Cím helyett egy név jutott eszembe. Halkan ismételget­tem: „Jasznaja Poljana... Jasznaja Poljana...” Talán a tanyák ablakán kialvó fények, és a dértől fehérlő aikácfaámyak idézték Lev Tolsztoj szellemét, szakál- lát, de csak a szellemét és a szakállát... Néma árny maradt, gyorsan tovatűnt. Elnyelte a kunsági este. A kukoricások szélén magyar árnyak ólálkodtak, arc nél­kül, test nélkül... Bámultam az árnyakat, aztán tű­nődve megszólaltam: — Ezt a Francia Kiss Mihályt, ezt mostanában vé­gezték ki... Nem...t — Mostanában... 1957-ben, vagy 58-ban..; — mondta a sofőr. — Azt a másikat, a tisztet, azt. 11 — Héjjas Ivánt?... Nem tudom. Ot éve kerültem Kecskemétre. Akkor szereltem le... Azt mondják az valami földbirtokos volt... Tartalékos főhadnagy... A Prónay-különítménytől kapta a parancsokat, ha i gaz... — És ez a Francia Kiss Mihály ez...? — Szabadszállás határában rejtezkedett, álnéven;:: Dinnyés lett... Ismeri ezt nem?... Dinnyét termelt és kint lakott egy csőszkunyhóban... Néha még a pia­cokra is elmerészkedett... Aztán egy este elgyütt Or_ goványra... Talán kíváncsi lehetett, vagy mi... ? Ez okozta a vesztét... Ügy mesélik, hogy benézett az egyik ablakon ... Késő este volt, a szobában égett a vil­lany ... Az asszony összerezzent, és odakapta a fejét az ablakra... Látta az arcát. Mindjárt szólt is a férjé­nek: „Te, a Francia Kiss Mihály benézett az abla­kon ... Tisztán megismertem ...” Az ember nem akar­ta hinni, de a beszéd megindult róla... Elég hamar elfogták... Mondom, ott lakott egy csőszkunyhóban a dinnyeföldek között... Kivégezték... — Azok, itt vannak eltemetve? — Van a határban egy emlékmű. 1. Hogy aztán hol mennyi van belőlük? ... Azt beszélik, hogy a kecske­méti fogházból harminchat embert hurcoltak el, és ko­csikon vitték a tanyákra... De van aki hatvankettőt mond, mások meg százhúszat... A tanyavilágból is szedtek hozzájuk, meg a faluból is... Olyan Is volt, hogy nem ásták el elég mélyen űket, és a kutyák fel­dúlták a sírt... Nem lehet pontosan tudni, az embe­rek nem szeretnek róla beszélni... TV émán bámultam az út mentén vastagodó sötét- séget. Arra gondoltam, hogy a tanyák messze esnek egymástól, nagyon messze ... A faluban égtek a villanyok. Felpillantottam a há­zakra. Sok volt az új ház, de úgy tűnt, hogy nem lak­nak mindben... Az egyik utcatáblán zománcba öntött név csillogott: „Hajma József utca”. — öt is? — kérdezem a sofőrt. — Igen, direktóriumi tag volt. A fiai itt élnek a kö­zelben. A párttitkár barátságosan fogadtott. — Megszerveztük kérem... Én ugyan nem tudok el­menni, mert éppen a beszámolómat írom... Az ünnepi taggyűlésre készülünk, a párt megalakulásának ötven­éves jubileumát ünnepeljük itt is ... Elővettem a megyei újságot és rámutattam egy ap­róhirdetésre: „Kilencholdas szőlőbe kisegítő munka­erőt keresek...” — Azt hittem itt mindenki tsz-tag..; — Ez .: A csoportba lépett be, nem a tsz-be... Van ilyen... Nézze, ez a kilenc hold itt nem olyan nagy dolog ... A Duna és Tisza között vagyunk ... Ha ma­gas a talajvíz szintje, mindent kilúgoz, ha alacsony, a napfény égeti el a termést. Akinek terem, az éjjel-nap­pal dolgozik ... Ez pedig, éppen egy vörös katona ... Makacs ember... Együtt volt lefogva a Francia Kiss Mihállyal... — Mindegyik másért, nem? • — Igen, a Francia Kiss Mihály, akkor vizsgálati fog­ságban volt, de kérvényt írt a Horthynak és kienged­ték. — Mondja, nem lehetne megnézni a helyszínt, ahol ezek történtek? Egy pajtát, vagy tanyát, ahol... A párttitkár elkomorult: — Nagy a sár — mondta —, még a szekér Is meg­süllyedne ... És hát nem is szeretik a népek... Nem szeretik, ha ezt bolygatják... Rossz emlék, ma már Orgoványra nem ez a jellemző... Van itt egy özvegy, asszony a faluban, akinek az urát elevenen ásták el, oda elmehetnénk, de... Gondolja még... Mit monda­nánk neki, miért jöttünk? A tanyák meg, ahol ezek történtek, mind nagygazdáké voltak... Éppen azon gondolkodom, hogy ezeket az ünnepi taggyűlésen nem hozom föl... Nem szeretik az emberek... Borzalmas volt... Gondolja el... Megásatták a gödröt és a szé­lén fejszével verték agyon az embereket... A Francia Kiss Mihály neve itt... És élt... Gondolja csak meg, azok után amik itt 1919. november 19-ről 20-ra virra­dóra történtek, azok után Itt az emberek 1945-ben ki merték osztani a földet... Gondolja meg... Az alsójárási iskola, ahol a tanyai emberekkel az olvasás hasznosságát kellett megvitatnunk, tele volt árnyékkal. Hosszúterem, három sor pad, Ferkó-olaj, alma- és bakancsszag. Közvetlenül az utolsó ablak mellett dobogó, a dobogón asztal, asztalon petróleum­lámpa. A kályha mellett öten-hatan ültek. — Még gyülekeznek... Addig talán átmehetnénk a Vadász-csárdába... Nincs messze — mondta a tanács­elnök. A tanyavilágban a távolságnak más a fogalmi érté­ke, mint a városokban. A vadászcsárda olyanszerű volt, mint a földművesszö vetkezeti Italboltok szerte az országban. Egy nagyobb terem söntéssel, egy kisebb a rendezvények számára. A kisebb 'teremben ezen a na­pon mindössze néhány szék volt, más nem... — Itt csinálják a vadászvacsorákat — mondta az elnök, majd a sarokba pillantott és újra megszólalt: — Később biztosan beállítják a kályhát... ''L? isszamentünk a söntésbe. Hirtelen úgy éreztem, mintha leejtettem volna valamit. A padlóra pillantottam, de semmit sem láttam... A söntéspult mögött, idős, barázdált arcú férfi állt, a söntés előtt egy vadászkutya hevert. — Sándor bácsi, bemutatom az elvtársat... A köny­vekről tart előadást — mondta az elnök, s közben va­lamennyien a söntéspultra támaszkodtunk. A sofőr, a helyi vezetők, s talán még valaki... Kezet nyújtot­tam a kocsmárosnak ás bemutatkoztam. Kérges, el­nézően szorító keze volt: — Hajma Sándor — mondta. — Hajma... ? — kérdeztem és megnéztem az arcát. — Mit kér? — nézett rám vissza. — Pálinkát... Hajma... ? — Cseresznye, szilva, vegyesgyümölcs . 1: Vegyesgyümölcsöt kértem. Az elnök cseresznyét... Valaki sört... Hajma Sándor azt mondta, hogy a ve­gyesgyümölcs a legjobb. Leültünk a söntés előtt az első asztal mellé, s a kutya közelebb jött hozzánk... — Az öné... ? — kérdeztem, aztán lehajtottam a pálinkámat. — Igen, nagyon jó kutya. — Maga is vadászik? — Szenvedélyesen — mondta és megtöltötte a po­haramat, amit közben átnyújtottam neki. A háttérben megjelent egy alacsony öregasszony. Hajma Sándor felesége. A söntéspult túlsó sarkán állt, és engem né­zett ... Talán egy ajtó lehetett mögötte. Ügy tű­nik ... Tévedhetek is ... Rokonszenves asszonynak látszott, és félt valamitől... Hajma Sándor is félt valamitől, és a tanácselnök is... Mindenki. Attól fél­Baranyi Ferenc* Apu, a kisautón elromlott a lámpa, tengelye is eltört, nincs, ki megcsinálja, apu, nagy a csönd most, lemezt sose forgat senki a lakásban — hol a dal s te hol vagy ? Apu, a focisták összefolyó foltok, mi a nevük? Honnan tudjam, ha nem mondod? Apu, hogyha bőgök, anya megpirongat, és ő minden éjjel sírhat és szipoghat? Apu, tegnap este eljött nagyapám és Az elhagyott kisfiú dala nyakába vett folyton: „Gyere, te kis lángész!” Ám jobb, amikor te térden lovagoltatsz, nem fütyül más senki olyan indulókat! Legutóbb — emlékszel? — messze vitt a vágta: karamell-köveken koppant a ló lába, csokoládé-hegylánc fogott körül minket, drazsé hullt a fákról, megtömted az inged, anyunak is hoztunk, mókás volt a képe, kacajától folyt a könny az édességbe, úgy ette a cukrot, könny-keseredetten, fintor volt szép arcán ■ olyan jót nevettem! Ma reggel kiságyam léceire néztem, mint a hárfahúrok sorakoztak szépen, jaj, közébük csaptam s dallam kelt a fából, csokoládé-hegylánc visszhangozta távol, jajgatott a léc-húr: apu, gyere vissza! Apu, gyere vissza, Apu, gyere vissza... **VVVVVV»/VVVVV\/VVV\A/VVWV\A/VVVVVWV\A*/VVWV\rtArYVVVVWV\/WV/VVVVVVWVWVVWV>/V/V\/V\/V^^ * lek, hogy megkérdem Hajma Sándortól, mint már annyian annyiszor, hogy miként történt az apjával az a szörnyűség 1919. novemberében ... — Sándor bácsi nagy vadász... Halász, vadász, ma­darász ... És az FMSZ kocsmárosa — mondta az el­nök. — Én is halászom... A halak az igen..; — mond­tam. — Van itt valami tó? — Két jó nagy tó van itt... Főleg ponty, cornpó, csuka. Kár-ász is ^kad ... — Compó az ;gazi... Az adja az ízt... Voltak ne­kem kis szerszámos barátaim a Dráván... — mond­tam, s ekkor már tudtam, hogy nem kérdem meg. Semmit sem kérdezek... Csak ülök, beszélgetek vele a halászatról, és megiszom a pálinkámat. Azt hiszem, Hajma Sándor is tudta már, hogy nem kérdezős­ködöm ... — Mi is kisszerszámmal dolgozunk... Most ugyan, éppen szét mentünk... Nem való mindenki halász­nak ... Aki türelmetlen, ha nem fogunk, az jobb, ha máshoz kezd... Az igazi halász akkor mutatkozik meg, ha nincs fogás... Amikor újra kell indulni... Várni... Megérezni a haljárást... — Igaz... — mondtam. — Az is előfordul, hogy Jú­liusban semmi sincs... — Elő. — Mondta Hajma Sándor. — Van úgy, hogy elülnek a halak. 1%/í egittam a második pálinkámat is, aztán feláll- tam. Kint utolért bennünket az öregasszony. — Át akarna menni a Sándor, csak átőtözik —■ mondta. — Megvárjuk? — Nem köll várni, odaér a Sándor, — mondta as öregasszony. Nem mentem föl a dobogóra. Megálltam az ablak alatt, így a lámpa éppen megvilágította az arcomat. Az iskolában ekkor már legalább tizennyolcán ültek. A könyvekről beszéltem. Arról, hogy a betű, a szó út embertől, emberig, sok mindent megtudhatunk a vi­lágról és egymásról. Arról, hogy a szép emberséget adó gondolatoknak olvasással elébe mehetünk. Néha nyílt az ajtó, de a gyér lámpavilágnál a terem végéig nem láttam el. Így azt sem tudtam, hogy az ajtó nyikordulása érkező, vagy távozó embereket jel­zett. Jobb arcomra hűvös levegő párállott a sötét ab­lakokról Kint a kunsági éjszaka dermedt árnyai jár­tak. Az arcom, s a bent ülőké, talán két-háromszáz méterre is látszott... „A könyv nemcsak szórakoztat, nemcsak a szépség felé kalauzunk, de a munkában is segít” — mondtam és néztem a tanyai emberek arcát... Azok meg az én arcomat nézték .........A szakkönyvekből például meg­t udja az ember, hogy melyik talajra milyen alany va­ló, vagy megtudja, hogy bizonyos évben ez vagy az a dátum milyen napra esett-,.. Például megtudható, hogy 1919. november 19-ről 20-ra milyen nap vir­radt?” Az alma. és bakancsszagú iskola utolsó padjaiban megszólalt egy mély férfihang: — Csütörtök... 1%J agy csend maradt a nyomában. Az emberek mozdulatlanul ültek a helyükön. Megborzonl gott a hátam. Ügy éreztem, hogy Francia Kiss Mihály kint áll a fák alatt és benéz az ablakon. Aztán vá­ratlanul nevek jutottak eszembe, Vértso Gábor, Kósa László, Nemes Gusztáv, majd egy tanya neve: „Bel­sőnyír 138” ... Aztán a dinnyék... A dinnyék is szép pirosak belülről, mint a vér... Meghajtottam magamat, és tétován odább léptem. Közelebb a félhományban üldögélő taríyai emberekhez. Vaszil Zaharevs Falusi asszonyok. Ténagy Sándor: Keresem keresem szíved országát arcod országát melled hasad combod országát folyót utat hegyet keresek apró házat a kövér tájban ahol megbújhatok mint álmod belsejében lecsukott szemhéjad alatt \

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents