Petőfi Népe, 1968. december (23. évfolyam, 282-306. szám)
1968-12-08 / 288. szám
ll>nDI\LOM Az utcákon át hideg szél fújt. Papírcipőmből lábam De én széles jókedvvel galoppoltam végig a várost. S mint egy fellázadt ördög-fattyú zengő hangon dalolva kiabáltam: Vörös Újság! Vörös Újság! Vörös Újság! Vörös Újság! És kapkodták az emberek, mintha ingyen adtam volna. És én repültem, mint kilőtt golyó uccákon keresztül, körutakon át. És daloltam és zengett a hangom: Vörös Újság! Vörös Újság! Gál Farhas: Október Gesztenye vassá érik repedezett csönd kéklik aranyló vérben áznak seregei a fáknak. Hidegebb napok jönnek súlya lesz bennem a csöndnek hogyha az ember hallgat gyöngyöz piros nyugalmat. Fehér válladon hó van de jó e meleg hóban de jó, hogy mindig látlak verdesnek fehér nyárnyak dobognak habzó mének csak téged, téged, téged csak neked és miattad élek ha élni hagynak. Csak érted és csak benned van értelme a rendnek. Pedig én nem akartam elveszteni hatalmam hittem magam erősnek páncéljában a gőgnek s úgy tudtam verhetetlen a büszkeségben lettem. Flő ágadba fontál és nincs hatalmam most már hiába csonttá érett súlya harmincnégy évnek... Mosdatlak hóval, vérrel utamról jajj ne térj el. Budapestet is megelőzve A kecskeméti az ország leglátogatottabb színháza A kulturáltságnak nem egyedüli, de bizonyára sokatmondó fokmérője a színházlátogatók számaránya. Kecskemét e tekintetben mindig igen előkelő helyet foglalt el. A város büszke színházi múltjára. Itt született Kelemen László, az első magyar színigazgató, aki kezdeti pesti kudarca után, s később is mindig ide tért vissza erőt meríteni, talpra állni. Itt született Katona József, a mindmáig legnagyobb magyar dráma megalkotója. A város számos nagy művészegyéniségnek és dinasztiának adott otthont és megélhetést a legzordabb időkben is. A felszabadulás után pedig a kecskeméti volt az egyetlen vidéki társulat, amely mindvégig elkerülte a sokat emlegetett színházi válságot. Érdemes egyszer már részletesebben is elemezni, hogy minek köszönhetők ezek a páratlan eredmények. Bátran mondhatjuk, hogy páratlanok, hiszen néhány hete magunk is meglepődtünk azokon az adatokon, amiket a Népszabadság közölt, összehasonlítva az ország nagyobb vár Csalnak kulturális helyzetét. Több levél és hozzászólás érkezett ennek nyomán szerkesztőségünkbe is. Hadd idézzük közülük az egyik legjellemzőbbet: „Roppant büszkeséggel olvastam — írta Szabó István, Bethlen körút 2. szám alatti lakos —, hogy a múlt évben a színházlátogatók száma az ország városai között Kecskeméten volt a legtöbb; 1000 lakosra 1600 látogató jutott nálunk, míg Budapesten is csak 1556! A többi vidéki városban ennek alig fele a nézőszám. Szeretném, ha elemeznék ennek az eredménynek az okait, mert nyilvánvalóan nem véletlenül született a szép „helyezés”, hanem többek: a színház, a sajtó, a közönségszervezés, az iskolák stb. jó munkájának köszönhető. Megérdemlik, hogy méltassák és elismerjék fáradozásaikat.” örömmel fogadjuk meg a tanácsot. Mivel azonban évadnyitás és zárás alkalmával évről évre megszólaltatjuk az igazgatót, a főrendezőt, s ilyenkor megírjuk a magunk véleményét is a színház művészi munkájáról, kerüljenek ezúttal reflektorfénybe azok, akikről ritkán esik szó: a közönségszervezők, akik feltűnés nélkül, névtelenül dolgoznak, bár a nézőkkel nekik a legszorosabb a kapcsolatuk, s oroszlánrészük van az eredményekben. Csapiár Vilmoshoz, a Kecskeméti Katona József Színház szervezőtitkárához fordultunk tehát kérdéseinkkel: — Kecskemét közönsége nagyon szereti színházát — felelte Csapiár elvtárs. — Ez közhely, annyit hangoztattuk már, de igaz. Tudjuk tapasztalatból, mert eddig még mindig építhettünk erre a színházszere- tetre. — Itt bizonyára nem a tervteljesitésre gondol. — Arra is, hiszen éppen az anyagi biztonság következtében vállalkozhattunk a kísérletezésre, sőt kockáztathattunk is. Színházunk országosan ismert arról, hogy támogatja az élő drámairodalmat. Az anyagiakat tekintve biztosabb út volna, ha teszem azt beérnénk az utánjátszó színház szerepével, s csak a Pesten már kipróbált sikereket tűznénk műsorra. De mi szívesebben adunk elő új magyar drámákat. Első műves szerzők darabjait is. Az ilyen törekvés olykor óhatatlanul kudarcokkal is jár, de közönségünk nem hagy cserben bennünket a gyengébb produkciók esetében sem. Ügy látjuk, ma már büszke is ránk a kísérletek miatt, s végeredményben jobban a pártunkra áll, mintha csupa óvatoskodást tapasztalna, s csak a biztos kasszasikereket kínálnánk neki. — Másutt, mondják, gyakran megesik, hogy húszan- harmlncan ülnek a nézőtéren. Itt sohasem fordult elő ilyen bukás? — Nem. Igen népes ugyanis a „törzsgárdánk”: a bérletesek. Számuk már meghaladta az ötezret. Ök azok, akik mindig eljönnek és velünk izgulnak egy- egy ősbemutató sikeréért. Ilyenkor sok levelet is kapunk, nem szólva a megszámlálhatatlan személyes gratulációról. El se tudnám mondani, hányán érdeklődtek például tavaly, hogy mint fogadta a budapesti közönség az Egyszál magam bemutatóját, amikor társulatunk a Fővárosi Operettszínházban vendégszerepeit Raffai Sarolta művével. Vagy hányán érdeklődnek, amikor a Televízió felvételt készít, hogy mikor lesz a közvetítés ... — Igen, közmondásos színházszeretetünkről ezek a példák meggyőzőek. Szeretnénk azonban hallani; miként dolgoznak e gyümölcsöző szeretet névtelen kertészei, a közönségszervezők, — Jól kiépített közönségszervező hálózatunk van az üzemekben, a nagyobb vállalatoknál és hivatalokban. A közönségszervezők társadalmi munkában végBÖRÜKÖN hordják hitüket, szerelmüket. Vagy se hitük, se szerelmük... így akarják pótolni. Vagy hitet-szerelmet akarnak magukba csalogatni, s ezek a rajzolatok a kabalák? Belépnek a rendelő ajtaján. Hemzseg rajtuk a sok kusza ábra, felirat. Van aki már szégyelli. Az egyik be- dülleszti ábrás mellét a kíváncsiságunkba, a másik meg pirul és lekaparná az egészet. Az alkaron női nevek egymás alatt. Piroska, Teréz, Ilona, Márta, Gyöngyi, Eta, Erzsi, Sári, Juci, a legutolsó xlszel áthúzott... Kihúzás, vagy megjelölés? Talán „sajtóhiba”? Nős? — kérdezem. — Igen. — Hogy hívják a feleségét? A nevek közül egyik sem illik rá. Sorsok, egyetlen névbe zártan! TRAPÉZ mell. Tele trágársággal. A bőr eleven mozgó Sodorna. A szív felett egy sziget, egy tisztás a triviális rengetegben. Benne a szöveg: Édesanyám, te jó asszony. Tetováltak Humor? Fenntartott jóság-rejtek? Konzervált gyermeki ártatlanság? A mell közepén pálmafa áll. Tövében egy arcfélét improvizáló kancsalság, nőt sejteni benne. Picassoi merészség! A nő előtt ugrásra merevedett oroszlán. Mellette vadász. Szinte tapos az oroszlán farkán. Miért nem felé ugrik? Rejtély. A puska füstöl. Golyók szállnak belőle. A röppálya szerint nem is az oroszlánt találják. Valahol a nő és a pálmafa között lyukgatják a levegőt. Halálfej... félszemű kalóz ... Popey ... Nők, nők.:.' torzók ... Hadigálya ... Bűn az élet... Kaland az élet... Bűn az élet... Nevek ... Évszámok ,,, Dátumok... Bőrökön kínált szavak, jelszavak, sorsfordulók... eltorzított szó mögött. Miféle félbenmaradt „lateiner” Tetováltak. EGY SUDÁR cigánylegény mellén, egész szélességben olvastam: „Mamenti, móri”... Újabb regény, két. eltorzított szó mögött. Miféle félbenmaradt „lateiner” lehet, aki ezt a keserű figyelmeztetést odakínlódta?... Kanyó János zik ezt a sokszor éppenséggel nem hálás és nem is mindenki által támogatott feladatot. — Valamennyien jól dolgoznak? — Szeretném azt mondani, hogy igen. Mert ha nem, az tapasztalataink szerint nem rajtuk múlik. — Ml akadályozza munkájukat? — Meglátni, hogy hol szeretik az üzem vezetői maguk is a színházat, s hol közömbösek iránta. Az ilyen helyen görbe szemmel nézik, hogy a közönségszervező munkaidő alatt végzi feladatát. De mikor tegye, ha nem akkor, amikor a dolgozók bent vannak az üzemben? Nagyon sokat jelent nekünk, hogy ilyen esetekben bízvást fordulhatunk segítségért a szakszervezethez. — Milyen előnyöket tudnak nyújtani ezért a munkáért? — A színház semmiféle díjazást nem adhat. Éppen ezért különös hálával tartozunk a Szakszervezetek Megyei Tanácsának, hogy évente értékeli a közönség- szervezők munkáját és tíz-tizenötöt megajándékoz közülük. Mi csupán azzal adhatunk kifejezést köszöne- tünknek, hogy évadkezdés előtt külön az ő számukra rendezett műsorban bemutatjuk nekik a színház új tagjait. Erre a közönségszervezők vendégeket is hozhatnak. Egyben jó propaganda is, ha a műsor tetszett, utána ugrásszerűen emelkedik a bérletezés. — A vidéki színházak számára máig is kérdéses a zenés és prózai művek aránya« Figyelik-e az ízlés ilyen irányú változását? — Hogyne. Erősen növekszik a próza látogatottsága. Főképp a fiatalabb nézők körében, ök már a zenésműfajban is inkább a mai műveket kedvelik, nem az operettet, éppen ezért a kilenc előadásból álló ifjúsági bérlet műsorán csak egy operett szerepel. A próza megszerettetésében úgy gondolom, igen nagy szerepe van nálunk Udvaros Béla rendezőnek, aki a drámatörténeti sorozattal sok nézőt, főleg fiatalokat, az igényes színház pártjára állított... Egyébként eddig csak a középiskolákban szerveztünk bérletjegyzést. Szeretnénk javasolni az oktatási szerveknek, hogy engedélyezzék a szervezést az általános iskolák felső két osztályában is. — Helyes javaslat. Még egy kérdésünk volna: Menynyire színházlátogató ma Kecskeméten a parasztság? — Hasonlít a helyzet az üzemekhez, annyiban, hogy ahol a vezetőség rajta van, ott szívesen járnak színházba. Helvéciáról, a Szikrai Állami Gazdaságból például sokan jönnek autóbuszon, Városföldről azonban senki sem. A termelőszövetkezetek közül az Alkotmány tagsága és a nyárlőrinciek a legjobb barátaink. De velük együtt is aránylag elég kevés a paraszti látogatónk. Ugyanakkor viszonylag igen sok a messziről bejáró bérletesünk. Félegyházáról, Nagykőrösről, Ceglédről, Soltvadkertről, Kiskőrösről, sőt még Kelebiáról is. Ez valóban megható ragaszkodás, hiszen télen, rossz időben órákat utaznak a színház e távol lakó barátai. A kulturáltságnak — említettük — nem egyedüli, ám sokatmondó fokmérője a színházlátogatók aránya. Hozzátehetnénk, hogy a nézők száma nem egyszerűen azt jelenti; kevesebb, vagy több emberhez jut-e el a kultúra. A növekedés minőségi változást is jelent. Mert ha a színháznak nincs mit félnie válságtól, kudarctól, tervlemaradástól, ha tehát biztosan számíthat látogatókra, merészebb is lehet. Nem kell keresnie a nézők kegyét: egy lépéssel előtte járhat az átlagízlésnek. Ez mindinkább megmutatkozik Kecskeméten is. Mester László Szlovák György: Eger.
