Petőfi Népe, 1968. december (23. évfolyam, 282-306. szám)
1968-12-04 / 284. szám
1 oldal 1968. december 4. szerda A riporter visszatér Fntónénak három „A kíváncsi Hilda, a sze- pegő Bea, és a huncut Zsuzsa” — írtuk az akkor nem egészen másfél esztendős Futó-ikreknek lapunk 1965. május 13—i számában megjelent fényképe alá. Azóta a hármas ikrek — nem csupán édes szüleik, de egész Kunbaja büszkeségei —, ötesztendős nagylányokká serdültek. Ugyan, „hölgyekről” lévén szó, korántsem akarjuk öregíteni őket, hiszen a nevezetes dátum Szilveszter előtt két nappal érkezik csak majd el. Mi azonban nem vártunk az ötödik születésnapig, s a megye déli részén jártunkban fölkerestük őket. A riporter kénytelen férfiasán bevallani: nemcsak arról nem volt tudomása, hogy Kunbaján két óvoda között lehet válogatni. Emlékezni is csupán arra emlékezett, vezetéknév nélkül, hogy a három leányzó egyikét Zsuzsának hívják. Persze, említettük, hogy ebben a községben mindenki ismeri őket, így hát csakhamar benyithattunk az állami óvodába, az egyik borús novemberi nap késő délelőtti óráján. Meseország Babák — szőkék és barnák, mosolygósak és komolyak —, tűzhelyek, vasalók, labdák, s ki tudná végigsorolni, mennyi minden gyönyörűséggel csalogatja az apró emberkéket az óvoda játéksarka. Valóságos meseország! Most azonban nincs helye a játéknak. Fegyelmezetten, illedelmesen ülnek csöpp asztalaiknál a gyerekek, az ebédre várva. — Jő-na-pot kí-vá-nokt — hangzik kórusban a köszöntés, amint belépünk. Gabi néninek is éppen csak hogy bemutatkoztam még, így egyelőre ő sem tudja, mi járatban vagyok. — Van-e köztetek Zsuzsika? — kérdem, míg a ragyogó pofikat fürkészem. — Ott van Zsuzsika — mutat a szemközti fal játékbirodalmának babáira a legcserfesebb, Évi. S nyomban elkezdi a versikét: „Cini-cini muzsika, táncol a kis Zsuzsika”. Gabi nénitől, Bajusz Pétemétől csakhamar megtudom, hogy rossz helyen „kereskedem”: ez a kisebbek csoportja. Az olyan korúak, mint a Futó. lányok, a másik csoportban varrnak. — Várjon, mindjárt áthozom őket. Barátkozás Aztán bejönnek ők hárman. A több mint hároméves fénykép nyomán is nagyjából rájuk ismerek. Körülállnak: Zsuzsi nagy, fényes, barna szemével bátran rám mosolyog. Hilda egyelőre félszegen hátat fordít, Bea pedig nem tudván melyik nővére példáját kövesse, komolykodón ácsorog. Nem csak korban, de jóformán nagyságban is ez köztük a sorrend, bár magasságukat tekintve csak leheletnyi a különbség. — Bizony, ti nem emlékezhettek már a bácsira, pedig ő látott benneteket, amikor még ilyen picik voltatok! — kezdem a diskurzust Zsuzsi sugárzik: ő látszik a legelevenebbnek, pedig kiderül, hogy a legkomolyabb, a két kisebb „pótmamája”; ő teszi rendbe a bizony gyakran szanaszét dobált holmikat és így tovább. Hilda nehezen enged fel, a fal felé fordulva vála- szolgat. Leguggolok, s kettőjüket átölelve magyarázom, nézzen rám, mert így nem értem, mit mond. Egyszerre érzem, hogy Bea, a „Benjámin”, aki mindeddig életjelt sem adott magáról, komótosan rátelepszik , a térdemre. Kész a barátság. A legfőbb „napirendi pontok“ — Apuék otthon vannak? — Dolgoznak a gazdaságban. Gárdonyi Géza: EGRI CSILLAGOK — Értetek jönnek néha? — Nem kell: Itt lakunk a szomszédban. Ilyesféle eszmecsere folyik köztünk. A múltkorihoz képest mindenesetre ez is magvasnak számít, hi- ezer akkor még csak sírni tudtak, a fotomasinától megriadva. (Zsuzsi ugyan már akkor is dacosan tekintett a világba!) Végignézem az ifjú népet, amint ebédjüket fogyasztják, meglepő biztonsággal forgatva a kanalat. Néha magasba emelkednek az ujjak: repetát kérek! Némelyikük, mint a kis Ági, önfeledten kacérkodik az idegennel. De akad olyan „egyéniség” is, mint Árpi, aki egy filozófus komolyságával tömi kerek fejét a finom husival. — Legyetek jók! — búcsúzom a hármaktól. — Ha a bácsi erre jár, újra meglátogat benneteket. — Felszabadultan rebbennek tova, hogy pár perc múlva békés ebédutáni szender- gésre térjen az egész gye- rekhad. — A játékon kívül az ebéd meg a szieszta a legfőbb programpontok — magyarázza Bajuszné, míg kikísér. ... Futóék háza valóban pár lépésre van csak az óvodától. Szép, modem új családi ház. A kapu zárva: a család nagyja dolgozik, az apraja. — mint fentebb említettem —, szundizik. Az udvaron három tűzpiros melegítőt lenget kötélen a szél. Futónénak háromszoros gond jutott egyszerre az anyai teendőkből. De azért, gondolom, nem cserélne senkivel széles e világon! Jóba Tibor Találkozásom Siller Tl- bornéval mindössze néhány perces volt. Ismerkedéshez, maradandó élményszerzéshez mégis éppen elég. A rokonszenves, beszédes kedvű asszonyka 11 éve tanít Ballószögön, melyről mindenki tudja, hogy nem a világ közepe. Számára mégis az. Nem emlékszem már milyen problémával kopogtatott a község tanácselnökéhez. Pontosan arra sem, hogyan került szóba a megFeldolgozta: Márkusa László. Rajzolta: Zórád Ernő. Életmentőt tüntettek ki Kedden délután dr. Varga Jenő, a megyei tanács vb-elnöke fogadta Rudiik Lajost, a Dunaföldvári Vasipari Vállalat dolgozóját, aki október 5-én, élete kockáztatásával kimentette a Dunából Krisztián Eszter, 18 éves solti lakost. A megyei tanács vb-elnö- ke, a magyar forradalmi munkás-paraszt kormány Életmentő Emlékérem kitüntetést adta át Kudlik Lajosnak. A hős életmentővel dr. Varga Jenő a kitüntetés átadása után hosszasan elbeszélgetett Emeletes buszok vidéken Vidéki városainkban — különösen a történelmi emlékekben gazdag — Pécsett, Sopronban, Győrött, Veszprémben, Egerben stb. a belvárosok utcáit évszázadokkal ezelőtt nem a mostani csuklós autóbuszokra tervezték, s ma már az utcák szélesítésére gondolni sem lehet. Az utazási Igény viszont állandóan nő. Ezért gondolt az Autóközlekedési Tröszt arra, hogy emeletes busszal kísérletezik, december végéig a tröszt főműhelye elkészíti a kísérletre szánt emeletes buszt. „Földszintjén" 34 ülőhely és 42 állóhely lesz, „emeletén" pedig 24 ülés, de ott az utasok nem állhatnak. Az emeletes busszal forgalmi próbákat végeznek több vidéki városban. Erős szálak lehetősen szétszórt település szinte tanyai számba menő iskolába kerülésének története. — Bácsi az új tanító úr? — kérdezte egy pöttömnyi emberke, amikor édesapám elkísért az első munkahelyemre — mesélte. — „Nem én, hanem a kislányom” — szólt a fiúcskához apám. „Akkor én éneklek a taniMennyit ér A c ímben feltett kérdésre könnyű válaszolni: Minden rendelet annyit ér, amennyit megvalósítanak belőle. Tudjuk — hiszen ezt számtalan tapasztalati tény bizonyítja —, hogy a lakosság általában törvénytisztelő. s nemcsak azokat a jogszabályokat ismeri, amelyek jogait írják elő, hanem tisztában van kötelességeivel is és azokat a körülményekhez képest végrehajtja, teljesíti. Hangsúlyozom: általában törvénytisztelő a lakosság. Mint az élet minden területén, sajnos azonban itt is találunk kivételeket, olyan embereket, akik könnyelműen túlteszik magukat egyes előírásokon.. Közelebbről most arra a közlekedési szabályra gondolok, amely kötelezően írja elő a kerékpárok, lovas fogatok és egyéb járművek esti, éjszakai kivilágítását. Egjdk, a Tárgyalóteremből felcím alatt megjelent cikkünkben már utaltunk arra, hogy a KRESZ-ben nincsenek felesleges és kevésbé fontos részek. Minden szavának, mondatának jelentősége van az országútokon. Különösen annak, amely a járművek kivilágítását írja elő. Érdemes volna statisztikai számokat felkutatni annak bizonyítására, hogy hány motoros rohant bele a sötétben botorkáló lovas kocsiba, hány kerékpárost ütöttek el éjszaka. Emlékeztetőül felidézzük azt az úthengert, amely lámpa nélkül vesztegelt a sötét úton és beleszaladt egy személyautó: három ember meghalt. Akik járják a megye útjait, nagyon jól tudják, hogy esténként hemzsegnek a „sötét kerékpárosok” és sokszor csupán tó néninek!” — húzta ki magát a legényke és egy nagyon kedves népdalt énekelt. Majdnem elsírtam magam! Kellett ennél szebb fogadtatás egy kezdő énekzene szakos pedagógusnak? A kisfiú: Strausz Endre első osztályos szorgalmas tanítványom lett. Ma már kész legény. De az ő nótájának szálai nagyon erősek maradtak. Nincs is nagyobb öröm, mint ezek között a kedves emberkék között lenni, őket tanítani! a rendelet? a véletlennek köszönhető, hogy nem történik karambol. A szirénázó mentőautó és a rendőrkocsi azonban gyakran olyan balesethez száguld, amely a lámpa hiánya miatt következett be. Ismerjük a közlekedési rendőrségnek azokat az erőfeszítéseit, amelyekkel arra akarja rábírni, kötelezni az állampolgárokat, hogy elsősorban a saját érdekükben, de a közúton közlekedők testi épsége, élete érdekében is világítsák ki a járműveket. Minden útra azonban nem állhat rendőr, s éppen ezért arra van szükség, hogy a lakosság belátására apelláljunk. Nem kell megvárni, amíg több száz forintos büntetést rónak ki a lámpa nélkül karikázó biciklisekre, fogatosokra, hanem önmagunk előtt tegyük törvénnyé, hogy amikor elindulunk, rendben legyen a világítás, ott függjön a viharlámpa a szekér oldalán, s ha alkonyodik, álljunk meg egy percre és gyújtsuk meg. Ez a legkevesebb, amit kötelességünk megtenni. Annak idején, amikor az új közlekedési szabály életbe lépett, kötelezővé tette a kerékpárok kivilágítását is (azért hangsúlyozzuk a a kerékpárt, mert leggyakrabban ezek a járművek) karikáznak lámpa nélkül). A türelmi idő — úgy gondoljuk — lejárt. A szép szó, a figyelmeztetés nem mindenkinél érte el a várt hatást. Talán nagyobb eredménye lenne, ha a rendőrség a „sötét kerékpárosokat” sokkal nagyobb bírsággal sújtaná, vagy — ezt is el tudjuk képzelni —• a helyszínen elkobozná a járművet. — dorgál — Maratoni muzsika Jó fülre és idegekre volt szüksége a párizsi „nemzetközi zenei hét” közönségének. Az egyik elektronikus hangszereken játszó zenekar előadta a „Szent János apokalipszisa” című szerzeményt. A koncert egyfolytában 26 órán át tartott. Állítólag több száz hallgató „végigélvezte” ezt a zenei maratoni. AZ EGYIK RONTÁSBAN GERGELY REGI ELLENFELE, JUMÜROSAK BUKKANT FEL. \> ÍGY KOZVlTEZ KIUGROTT A ÉS MEGSZEREZTE, , A BÉG GYŐZELMI LOBOGÓJÁT. ALINAK SIKERÜLT MEG EGY UTOLSÓ ROHAMRA PARANCSOLNIA A Töm SEREDET'. A FÖLDBASTYANAL.. VELEM JÓS3? A MÁSVILÁGRA, KUTYA! EGY ACÉLBA ÖLTÖZÖTT TÖRÖK DOBÓRA TÁMADT. A PÁNCÉLRÓL LESIKLIK A KARD, DOBO EZÉRT RÁ- - VETI MÁSÁr. VIGYÁZZ, GERGELY'/ / VITÉZ VAGY, TÓTH ZÁSZLÓ! ; Folytatjuk
