Petőfi Népe, 1968. december (23. évfolyam, 282-306. szám)
1968-12-31 / 306. szám
Gondolatok a költő születésének 146. évfordulóján Minden évfordu- ló: mérlegkészítés számvetés, önvizs gálát. Petőfi évfor dűlői, a híres 1923 as centenárium (Babits, Gellért Oszkár versei!), az an tifasiszta megmozdulás a 40-es években stb., mind arra hívják fel a figyelmet, hogy egy igazán forradalmár egyéniség kort és embert formáló ha tása nem korlátozódik saját korára. „Ki meri idézni az igazi arcát?” — kérdezte felelősség re vonva a Petőíi- centenárium hazug ünneplőit 1923-ban Babits Mihály. Petőfi igazi arcát a haladó magyarság érezte mindig ma gáénak. Így jutott és jut el hozzánk Mindenekelőtt Petőfi eszméinek min denütt felbukkanó hajszálgyökerei járták át gondolkodó sunkat Petőfi él és talán tudat alatt is formálja-alakítja gondolkodásunk irányát: nép-központú szemléletével. Tőle tanultak és tanulnak mindenkor legjobbjai a „nép nevében” szólni; az ő példáját idézve rombolták le a kiváltságok tornyait a felszabadulás után — ahogy ő a nemzetgyűléshez írt versében vallotta —, s építettek új hazát. A költő republikánus szemléletét őrizve tanulták meg a haladó politikusoktól az átlagemberig hazánkfiai, hogy együtt lássák Magyarország és a nagyvilág ügyét. Hitt a világforradalomban. (Az ítélet). Petőfi „szabadság — szerelem” vallomásának kettős csillagzata alatt nőttek fel nemzedékek. Korunk, nemzedékünk mindig Petőfi szellemi örökségéből táplálkozott: hiszen ő jósolta meg a jog, az anyagi bőség és a széliem egyenlőségét a XIX. század költői című versében szinte az utópista szocialisták hatása alatt. Petőfi emberi egyénisége is példa volt és most is az, nemzedékek óta. Tüzes szenvedélye, az elvei melletti hűség és kitartás, a tántoríthatatlan hit a jövőben a legelkeseredettebb pillanatokban is, a közösségért szóló ember rendfthetetlensége és áldozat- készsége: „Meghalni az emberiség javáért!” (Sors nyiss nekem tért). — De volt szava a szomorúságra is: a megfáradt-üldözött harcos keserve az övé: „A bánat? egy nagy óceán.” S a barátság melegét lopta A János vitéz első kiadásának címlapja. lírájába, ezt Is nemzedékek érezték példának: úgy szeretni a hű barátot mint Petőfi Arany Jánost, aki „agyonszorította” volna egy öleléssel. S hány fiatal tanult „szerelmi vallomást. Tőle a verssorokat „kölcsön véve”! S hányán vették észre Petőfivel együtt az elmúlás pillanatát így sóhajtva: „Elhull a virág, eliramUk az élet” (Szeptember végén) Benne él Petőfi eszmevilágával, gondolkodásmódjával, érzelmi gaz- dadságával sokszor észrevétlenül mindennapi életünkben. Az utókor Petőfi-képe nem mindig azonos, időszakonként, egy-egy kor másképpen látja sokszor a költőt. Egyszer az alföldi táj szépségeinek megének- iőjét ünnepelték csak benne szinte elfeledve a forradalmárt; máskor pedig a közéleti problémák élesszemű megvilágítóját látták csak, elhomályosítva az egyes ember panaszait daloló költőt. Napjainkban a modern magyar próza egyik legjelentősebb úttörőjének tartják az útirajzokat, útileveleket író Petőfit, kinek prózastílusa a latinos idegenségtől és a franciás romantika túlfűtöttségétől eltávolodva: példáját adta a közvetlen, természetes, hétköznapi beszédhez közelálló kifejezésmódnak. Például amikor Petőfi naplójegyzeteit olvassuk — vele együttérezve, együttizgulva az élmény forróságát, közvetlen kifejezését veheti észre az olvasó: „A forradalom lángja becsapott Németországba, egyre tovább harapózott, végre Bécset is fölgyújtotta, Bécset!... és mi folyvást lelkesedtünk ugyan, de nem mozdultunk.” — És az utókor felfedezte Petőfi Sándort, a drámaírót is: a Tigris és a hiéna című Victor Hugó-hatást tükröző drámáját nemrégen mutatta be a Thália Színház, Kazimir Károly rendezésében. Nekünk, páca megyeieknek különös okunk is van, hogy kegyelettel őrizzük Petőfi Sándor emlékezetét. Kiskőrös, a szülőfalu, gyermekkorának legkedvesebb városa, Kiskunfélegyháza, Kecskemét, ahol iskolába járt, majd jóval később színészi jutalomjátékát játszotta, Dunaveese, amely talán a legszebb, családi boldogság után sóvárgó verset váltotta ki belőle, egyik legtermékenyebb költői korszakának színhelye, Szalkszentmárton, Szabadszállás, ahova a leghaladóbb eszmékért közdő politikusként tért vissza az egykori diák: mind jelentős állomásai emberi és költői egyénisége alakulásának. A könyvkiadás, az irodalomtörténet, az iskolai irodalomtanítás, a közvélemény sohasem felejtkezik el Petőfi Sándorról. Költészetéről való felfogását, a A kalocsai MEZÖKER telepén teherautó áll a rámpa mellett. Tömény vöröshagymaszag mindenütt, pedig a Vajas felől csípős szél dudál. Felhős az ég. Tizenöt-húsz fiú szorgoskodik az autó mellett, hagymás zsákokat hord a raktárból. Telik a kocsi, nagy a szorgalom. Már jöhet is a következő. Így megy ez hetente egy délutánon. Kik ezek a fiúk? A telepőrtől tudom meg: az Állami Fiúnevelő Intézet növendékei. Először értetlenül álltam a látvánnyal szemben, hiszen — tudomásom szerint —, a kalocsai intézet afféle „javítóintézet”, szinte börtönfegyelemmel. Így tudják ezt mások is, sajnos, sokan. Nos, néhány napot töltöttem az öreg falakon belül, módomban van bemutatni: milyen is ez az intézet. A fiúnevelő intézettel szemben táplált előítélet teljesen indokolatlan, hiszen mintegy három év óta gyökeresen megváltozóban van itt minden. Míg a régi vezetés teljesen elszigetelte az intézetet az élettől, addig az új igazgató, Érsek Kálmán azt tűzte ki feladatul, hogy a munkára nevelés lesz az első teendő. És az első eredmények már mutatkoznak: az imént rajzolt kép a MEZÖKER telepén egyik jó példa. Ebben az üzemben a fiúk egész évben találnak állandó elfoglaltságot. És alig van panasz ellenük. Kitüntetés, ha valaki bekerül a csoportba, amelyik itt dolgozik. És a jákabszállási Népfront Tszcs elnöke, Nagy Béla a megmondhatója, milyen hasznos munkát végeztek ott a fiúk tavaly nyáron. Százharmincöten jöttek el a tszcs-be és két héten keresztül segítettek a gyümölcsszedésben. Most ismét hívja őket a gazdaság, sőt a motorkerékpár-üzemben hajlandók 10 fiút állandó munkára felvenni, szakmunkássá kiképezni és a letelepedésben is segítséget nyújtani számukra. A bajai építőtáborban a nyáron negyvenen dolgoz, tak, közülük és a felnőtt munkanorma hetven százalékát teljesítették. A Kalocsai Gépjavító Állomástól bérmunkáit vállaltak és 2800 kőműveskanalat és 6000 függőónt készítettek el. Csak rövid mondatokban az eredményekről és még annyit: a 180 fiúnak 104 ezer forintja van takarékban. H. T-nek 2900, D. L.-nek 2700 forintja. Sorolhatnánk a többit is. Minden fillér hasznos munkából jött össze. De nemcsak pénzért dolgoznak a fiúnevelő intézet növendékei. Gyakran látni őket, ■mint járdát építenek társadalmi munkában, vagy utat planíroznak bitumenezés alá. Az óvoda kertjét minden évben rendbehozzák. Mindennap egy csoport megy dolgozni, társadalmi munkában, vízvezetékhez csatornát ásnak, parkot rendeznek, ami éppen soron van. Tavaly — 1967-ben — 150 négyzetméter járdát készítettek el és az intézet növendékei által végzett társadalmi munka meghaladja a 14 ezer órái. Száraz számok ezek, de mennyi igyekezet, szorgalom és önfegyelem van mögöttük! Orlay Petrich Soma híres képe a fiatal Petőfiről. „néppel tűzön, vízen át” — elvet nemzedékek vallották. Ifjúságunk előtt mindig példaként kell idéznünk a világszabadságért küzdő költőt, akiről Ady írta híres tanulmányában: „Petőfi nem alkudott, Petőfi nem alkuszik s Petőfi a forradalomé volt.” Szekér Endre — Sajnos — mondja Érsek Kálmán, a fiatal igazgató —, a tőlünk kikerülő fiatalokat gyakran úgy fogadják: „Javítóból jött, nem alkalmazzuk!” Tudomásul kellene már venni — és erre kérjük a közvéleményt! — a mi intézetünk 1965 óta nem javítóintézet. Az itt lakó 180 gyerek közül mindössze 10 a bíróság által beutalt. És nem is velük van a legtöbb baj, inkább a 14 éven aluliak adnak több gondot. Az intézetben nincs megkülönböztető egyenruha, a börtönfegyelmet nem ismerik. A 38 tagú tantestület vigyáz rájuk és neveli őket lelkiismeretes gonddal. Az sem utolsó szempont, hogy a pedagógusok 65 százaléka 6 évnél régebben dolgozik az intézetben. Persze azért vannak bajok is. Az intézet belső életével kapcsolatban érdekes dolgokat mond el az igazgató. Sajnos — ez közismert tény —, az elhelyezés nagyon megnehezíti a pedagógusok munkáját, a nevelési célkitűzések megvalósítását. _— Van 9 tantermünk, megvannak a szükséges hálótermek, egy korszerűtlen konyha, ebédlő, tornaterem és egyetlen mosdó. Már reggel hatkor elkezdik a mosdást és fél nyolcig alig tudják befejezni. Rosszabb körülmények között dolgozunk tehát, mint egy átlagos állami gyermekotthon. Pedig a mi célkitűzéseink és feladataink messze meghaladják azokat Ez a jobb sorsra érdemes intézet valóban szűkös körülmények között igyekszik feladatát teljesíteni. Sokféle verzióban hallottunk már arról, mi lesz a sorsa. Az a hiteles, amit Érsek Kálmán igazgató elmond: — A Művelődésügyi Minisztérium felajánlott Kalocsa városnak tízmillió forintot, ha a mellettünk levő általános iskola helyiségeit rendelkezésünkre bocsátja. Az egyezség megszületett, a tízmillióból már épül a Vajas parti új lakótelepen a 12 tantermes iskola, mi pedig az új területet birtokba véve 20—25 millió forinttal felújítjuk az intézetet. Hatezer négyzetméterre növekszik így a területünk. Elsősorban munkatermeket alakítunk ki, hiszen, mint mondottam, a célkitűzéseink között elsőként a munkára való nevelés szerepei. Szükségünk van kulturális helyiségekre is és korszerűsítjük a konyhát, meg az ebédlőt. Továbbá: új sporttelepünkön — a városon kívül — épülnek már az öltözők és a fiúk szakköri munkában elkészítettek 300 méter drótkerítést is. Az intézet nevelési eredményeinek „jövőjével” kapcsolatban azonban volna Érsek Kálmán igazgatónak egy kérése: — A tőlünk kikerülő fiatalok utógondozásában vállaljon nagyobb részt a társadalom. Az üzemi szakszervezet például egy-egy fiatal elhelyezésében tegyen pártoló javaslatot. Hogyan legyen a lelkileg sérült és nálunk rendbehozott fiatalból ember, ha nem előlegezik neki a bizalmat? Néhány példát valóban felsoroltunk, amelyek bizonyítják: megérdemlik, hogy bízzunk bennünk. Miért éljenek ezek a fiatalok egész életükben felhők árnyékában? Balogh József Fiúk, felhős ég alatt TÖBB BIZALMAT ÉRDEMELNEK! TIZENNÉGYEZER ÖRA TÁRSADALMI MUNKA A JÖVÖ KÜSZÖBÉN
