Petőfi Népe, 1968. december (23. évfolyam, 282-306. szám)
1968-12-24 / 302. szám
0. oldal 1968. december 24. kedd Csengőd két arca Az 1912-es kiadású Révai féld grófok birtokához tar- tagadhatatlanul első helyen Nagy Lexikona ennyit tud tozó egykori juh- és mar- álló, meghatározó — termeha'egelőket a múlt század lési ágat emlegetnénk a Csengődről: „Páhihoz tar iozó puszta Pest-Pilis-Solt- Kiskun vármegye kunszent- miklósi járásában, 807 lakos.” — Ezzel szemben az Üj Magyar Lexikonban az alábbi adatok találhatók: „önálló tanácsú község, Bács-Kiskun megye, kiskőrösi járás, 3420 lakos, jelentős szőlő- és bortermelés ...” A rideg adatok is híven tükrözik azokat a változásokat, amelyek Csengőd életében az idők során bekövetkeztek. A DégenA tanácsháza bízvást díszére válnék az ország bármelyik községének. Nemrégiben alakították át és tették — mint arról képünk is tanúskodik — a közügyek valóban impozáns hajlékává. utolsó évtizedében kezdték községgel kapcsolatban. A el parcellázni. Az első te- szeretettel, gonddal ápolt lektulajdonosok azonban Dankó-emlékek, hagyomá- hasztalan próbálkoztak a nyok is: csupán egyik arca szántóföldi műveléssel, míg Csengődnek. A másik arc végre rájöttek, hogy a buc- most, alig pár év óta ala ka aranya — a szőlő. Ez a kul, válik egyre markán- napsütötte homok nem tűri sabbá, s teszi a néhai pusz- meg a filoxerát, immunis iát mind korszerűbb, a fej- vele szemben. Azóta Csen- lődéssel, a ma követelmé- gőd nevétől elválaszthatat- nyelvel lépést tartóí tetsze- lan a szőlőkultúra, s bárki tös, csinos nagyközséggé. Az az országban szinte „tör- ünnepet megelőző héten vényszerűen” valamilyen tett körsétánk a fényké- borfajtóval társítja a dalia- pész lencséjén és a riporter mos hangzású falunevet. gondolatain keresztül igyek- Hibát követnénk el per- szik bemutatni ezt a két sze, ha csak ezt a — bár arcot. ben , s még sok m^ bús dallam szerzőjének Joggal büszkék a községbeliek Borbényi Gyulára is. ujjai érintették valaha... „Az igazi, eredeti csengődi bor őnála kóstolható” — mondotta valaki. Hogy ez valójában így van, azt a borversenyeken kiérdemelt számos oklevél, érem is bizonyítja. Legutóbb az országos borverseny alkalmával ötfajta „nektárját” tüntették ki ezüstéremmel. A pince mélyén segítőtársával, Janisek Ferenccel már a legközelebbi vetélkedő szereplőit vizsgáztatja, ellenőrzi a buckái borok „átvia”. A beleszólás joga Egészen hétköznapiasan szólva, beszélgetéseinkben, vitáinkban, cikkeinkben, tanulmányainkban sláger mostanában az üzemi demokrácia — mint a szocialista demokrácia rendkívül fontos része. Miért került ennyire előtérbe, hiszen a demokratizmussal összefüggő jogokat, kötelességeket alkotmány, törvények serege biztosítja, rögzíti — azokkal eddig is élhettünk. Rögtön itt tegyük azonban hozzá, hogy — témánknál maradva — az üzemi demokrácia mégsem úgy érvényesült a gyakorlatban, ahogy az elvekben leszögeztük. Miért? Éppen az új mechanizmussal járó hatalmas változások teszik szükségszerűvé, hogy az üzemi demokratizmussal is az új lehetőségek és követelmények összefüggései szerint foglalkozzunk. Hogy úgy fejezzük ki magunkat, új gazdaságirányítási rendszer nem bontakozhat ki a „kor színvonalán álló” üzemi demokrácia nélküL Induljunk ki abból, hogy üzemi demokráciáról mindig az egyszemélyi felelős vezetéssel összefüggésben kell beszélni, mert igy reális. Ugyanannak a dolognak, a demokratizmusnak két oldaláról van szó. Mert — leegyszerűsítve — hogyan is áll ez? Van a gyári kollektíva, egy termelési apparátus, s azon belül hierarchia, alá- és fölérendeltség. Ennek tudatos elismerése felett — ma már nagyon kevés, elmaradott ember vitatkozik. Azt azonban már valamivel többen felvetik, hogy „no, éppen ez az: ugyanígy, van a kapitalista üzemben Is”. Igen, a formai azonosság megvan, de más a tartalma a vezetők, munkások együttműködésének nálunk, a szocialista üzemben. A tőkés gyárában az alá- és fölérendeltség egyben az osztályhelyzetet is tükrözi. Nálunk a gyárigazgató és a segédmunkás egyformán tulajdonosa az üzemnek, társadalmilag egyenlőek Az alá- és fölérendeltségi viszony a munkamegosztásból következik Tudás, áttekintőképesség, hatáskör, felelősség szempontjából — nyilván — vannak különbségek Ennek tudomásulvétele mellett sem lehet azonban a vezető módszere paranA régit az újjal összekötő kapocs a csengődi Aranyhomok Szakszövetkezet. Az évtizedek óta világszerte híres olvadt arany, a tüzes homoki bor erényeit korszerű technológiával párosítják, nagyüzemi felkészültséggel öregbítik tovább a szövetkezet gazdái. Már elkészült az erőgépeik karbantartását, javítását végző gépműhely, Jövőre pedig a ma még félkész hűtőtárolót is használatba veszik. A 4 millió forint költséggel épülő új létesítmény 50 vagon szőlő, gyümölcs és zöldség osztályozására és tárolására szolgál majd. Két éve tárta ki kapuit a lakosság minden korosztálya számára a művelődés csengődi otthona, a reprezentatív kultúrház. Az itteniek a kínálkozó lehetőségekkel jól élnek. Az egykori grófi robotolok unokái közül például tizennégyen tanulnak zongorázni. Sokan jutottak már el Bach vagy Bartók műveinek nem csupán a megértéséig, de megszólaltatásáig is. így az általános iskola hetedik osztályába járó Zódor Anikó, akinek ujjai négy éve barátkoznak a billentyűkkel. Jóba Tibor — Pásztor Zoltán csolgatás, önkényeskedés, diktá toroskodás. Végül is hát, „mibe szólhat bele” a dolgozó, hol érvényesítheti tulajdonosi jogait a vezetésben való részvétellel? Mert így vetődik fel a kérdés, ha üzemi demokráciáról beszélünk — a vezetettek oldaláról. Nézzük meg a válaszhoz azt is, mennyire a mindenkori gazdaságirányítási rendszernek is függvénye az üzemi demokrácia. Amikor több tucatnyi tervmutató diktálta a termelés minden mozzanatát, amikor a szociális, jóléti ráfordítások legapróbb tételeit is központilag írták elő, látszatértelme volt a dolgozó felé olyan kérdésfeltevésnek: „Mit szóltok hozzá, mit javasoltok?” Hiszen az igazgatók is lépten-nyomon hangoztatták, hogy meg van kötve a kezük, önállóan mit sem tehetnek. S ha az elvek értelmében — részlet- kérdésektől eltekintve — a munkahely egész menetének érdekében biztatták véleményalkotásra, módosító javaslattételre a munkásokat, következményeiben, hatásában eléggé formális volt az ilyen fokú demokratizmus. Ma pedig ez az irányítási rendszer érvényesül: Nem adunk rengeteg tervmutatót, a jövedelemmel számoljatok el. A gyár a „ti asztalotok”, tervezzetek önállóan, keressetek piacot gyártmányaitoknak. Ha olyat termeltek, amire a közönségnek szüksége van, és olyan jól készítitek el, hogy áruitok iránt stabil lesz a bizalom, sokat Is tudtok eladni, jobban kerestek — és így tovább. Milyen döntő különbségeket eredményez mindez a régebbi mechanizmushoz képest? Akkor az igazgató — s a többi vezető — csak arra szorítkozhatott, hogy a tervet végrehajtassa, ennek megtörténtét ellenőrizze, a dolgozók meg „hozták a tervet”. Most pedig? A gyár termelési apparátusa önálló, ahogy a vállalat dolgozik, úgy keres a kollektíva — főigazgatótól segédmunkásig. De ez az „úgy keres” már az indulásnál eldőlhet, illetve el is dőL A terv — hiszen házi használatra készül — nem lehet jó, ha nem az egész kollektíva — s közös érdekére épül, ha nem a közösség együttes fejtörésével készül. Tehát a vezetésben való részvétel az új mechanizmus körülményei között már a tervezés szférájában is érvényesül. Aztán ugyanígy menet közben, a megvalósításban — a terv teljesítésében, mennyiség, minőség, határidő stb. — s az ellenőrzésben is felülről lefelé és fordítva. Siker csak így születhet, együttműködve, tudatos figyelemmel és a dolgokba való beleszólással. Persze itt feltehető a kérdés: mi szerepe lehet még az „egyszerű dolgozó” véleményének, mikor az üzem közgazdásza bonyolult körülmények összevetése után ragyogó prognózist dolgozott ki, a tervmatematikus gyönyörű analízist produkált, s a műszaki iroda „patikusi” érzékenységű mérleget készített a kapacitásról? Ugye az üzemben mindenki felelős a saját I munkaterületéért, kockázatot válla] — hogy engedhetnének ők is beavatkozást — másoknak? Az ügy természetesen bonyolultabb, de éppen a demokratizmus oldaláról, van egyszerű oldala is. Mert akár a főmérnök, akár a tervmatematikus igazán megbízható és magas színvonalú számításokat akkor végezhet, ha a műhelyig, a brigádig, közvetlenül vagy közvetve az adott munkahelyek gazdáitól, legjobb ismerőitől tájékozódik, s figyelembe veszi véleményüket. Még az exportkérdés sikerét is motiválják az ilyen észrevételek, pedig az látszólag, mint például a piackutatás, távol esik a munkás feladatkörétől, aminek ellátásáért a fizetést kapja. Nincsenek hát a közös munkának olyan „magas” régiói, amelynek egy-egy összefüggését bármely egészséges észjárású munkással meg ne lehetne értetni. Csak ... Csak úgy kell szót érteni velük az üzem egészének problémáiról, csak rendszeresen kell informálni őket. Éspedig nem nagyképű adatözönnel, mert ahhoz — kevésbé képzett embernek — nincs kapcsolódási, viszonyítási lehetősége. Az üzemi demokrácia ilyen — a kölcsönös bizalmon és egyetértésen alapuló — kibontakoztatása az új mechanizmusban elengedhetetlen. Mert igaza van annak a napjainkban született bölcs megállapításnak: „Olyanok a lehetőségeink, annyira ránk van bízva saját gyárunk sorsa, hogy elmondhatjuk: vezető és dolgozó — együtt sír vagy nevet.” Az új mechanizmus nemcsak a lehetőségeit teremti meg az üzemi demokrácia érvényesülésének, nemeseik a kereteket biztosítja, hanem az intézményeket is mindehhez. Ne mondjunk mást, mint az üzemi szakszervezeti tanácsot, amely a képviseleten át érvényesülő demokrácia új szerve, s az emberek oldaláról, a vállalat egészét érintő kérdések eldöntésének fóruma. De ami itt közvetve jelenti a dolgozók beleszólását a vezetésbe, ugyanannak közvetlen megnyilvánulási terei az elsődleges szakszervezeti „egységek”, mint a termelési tanácskozások, szakszervezeti taggyűlések, informáló, orientáló célzatú szakszervezeti aktívaülések — s ki győzné most részletezni ... Van hát fórum elég, ahol „bele lehet szólni”, részt lehet kérni a vezetésből. Csak a munkások éljenek is e jogokkal, lehetőségekkel. Mert enél- kül csak kitöltetlen váz marad az üzemi demokrácia. És mésr eey döntő feltételt hangsúlyozzunk, ami logikusan következik az eddigiekből. Ha a tervkészítésbe, a végrehaitásba beleadtuk véleménveinket. javaslatainkat, ötleteinket, s a kollektív tapasztalatok figyelembevételével az egyszemélyi felelős vezető döntött, utána már a végrehajtás „demokráciáiénak” van helve. Akkor már nem vitatkozunk ... Tóth István
