Petőfi Népe, 1968. december (23. évfolyam, 282-306. szám)

1968-12-18 / 296. szám

N A P T A R 1968. december 18, szerda Névnap: Auguszta Napkelte: 7 óra 27 perc. . Napnyugta; 15 óra 54 perc. Holdkelte: 6 óra 09 perc. Holdnyugta: 14 óra 11 perc. — A KISZ Központi Bi­zottságának vándorzászló- iát nyerte el a néphadse­reg egyik Kiskunhalason állomásozó egységének if­júsági szervezete. A ván­dorzászló ünnepélyes át­adására december 20-án, pénteken délelőtt kerül sor — Üj ABC-áruházat ad­nak át ma Bácsborsódon. A községi tanács, a lakosság és a MÉSZÖV összefogásá­nak eredményeként jól fel­szerelt, modern üzlet várja a vásárlókat. — Közel negyedmillió fo­rintot fordított az idén a községi tanács Kunszent- miklós közvilágításának fejlesztésére. Villanyhálózat épült a község keleti részén terjeszkedő lakónegyedben, valamint a néhány kilomé­terre levő. de közigazgatá­silag ide tartozó Bösztör helységben. A TEST ALKATANAK MEGFELELŐ FORMÁK HM­Néhány esztendő óta a bad-kreuznaehi Max Plan zk-inlézet mezőgazdasági és gazdaságtechnikai részlege is foglalkozik a test alkatának megfelelő traktorcsülésck kikísérletezésével (bal oldali fe.vétel). Az autóbuszok kényelmesebb és egészségesebb vezetőülését pedig jelen pillanatban próbálják ki. — A test- formakutatők felismeréseit igyekeznek magukévá tenni a for­matervezők Is, akik most elsősorban a fürdőszobák korszerű­sítésén munkálkodnak. A szakértők szerint a fürdőszobák be­rendezése legalább 40 évvel maradt vissza a technika fejlődése mögött. Az NSZK egyik vállalata most hozta forgalomban az első műanyagból gyártott fürdőkádat — mélyedésekkel és ki­emelkedésekkel. A zajtalan WC és az újszerű mosdókagyló is hamarosan piacra kerül. — Az ENSZ demográfiai évkönyvének adatai szerint a házasságban élő emberek átlagos életkora magasabb, mint a magányosoké, az el­váltaké és az özvegyeké. A legmagasabb az átlagos életkor az izlandi nőknél (76 év) és a svéd férfiaknál (71,5 év). A legalacsonyabb viszont a felső-voltai nők­nél (31 év) és a gaboni fér­fiaknál (25 év). A legtöbb országban a nők átlagos életkora magasabb, mint a férfiaké. — A kecskeméti járásban működő termelőszövetkeze- teg tagjai közül jelenleg 25 tsz-gazda üdül Debrecen­ben, a tsz-üdülőben. A biz­tosítási és önsegélyező cso­portok szervezésében létre­jött üdültetési akció de­cember 13-tól 22-ig tart — Több mint egy hóna­pon át munkaszüneti nap igénybevétele nélkül végez­te munkáját a Bács megyei Állrmi Építőipari Vállalat építkezésein Héjas Gergely 16 tagú szocialista burkoló brigádja. Nem kis részük van abban, hogy vállalatuk tel'e'íthette idei lakását­adási tervét. A brigádveze- fő helytállásának értékét növeli, hogy még betegen is irányította beosztottai munkáját. — A tervezettnél 300 ezerrel többet, összesen 4 millió tojást értékesít év végéig a Városföldi Állami Gazdaság bugaci baromfi- elepe. Tyúkonként 235 to­jás az idei termelés. Az árunak több mint felét a gazdaság saját piaci stand­ján értékesítette, ez előnyö­sen befolyásolta a termelés gazdaságosságát. — Kétnapos továbbkép­zésen vettek részt kecske­méti járás polgári védelmé­nek egészségügyi szakasz­parancsnokai. A december 17-én véget ért előadásso­rozat utolsó részleteként a jövő évi feladatokat ismer­ték meg a parancsnokok. — Elutasította a felleb­bezést és jogerőre emelte a megyei bíróság ítéletét a Legfelsőbb Bíróság Mészá­ros Ignác harkakötönyi la­kos ügyében. Amint megír­tuk, Mészáros ez év nyarán kalapáccsal agyonütötte fe­leségét és súlyosan megsér­tette gyerekét. A bíróság 15 évi szabadságvesztésre ítél­te, s 10 évre eltiltotta a köz­ügyek gyakorlásától. — Tabrizban (Irán) a polgári repülőtérre nemrég íarkascsor- da tört be. A repülőtér sze­mélyzetének és a tűzoltóknak hosszú harcot kellett vívniuk a farkasokkal és elég sokáig tartott, amíg néhányat agyon­vertek közülük. Közben a lé­gi közlekedés nem szünetelt. Várható időjárás szerda estig: felhőátvonulások, né­hány helyen havas eső. Mérsékelt, időnként élénk déli, délnyugati szél. A hő­mérséklet tovább emelke­dik. Várható legalacso­nyabb éjszakai hőmérsék­let mínusz 1—plusz 4, leg­magasabb nappali hőmér­séklet szerdán plusz 2—7 fok között. A Kecskeméti Agrometeoro­lógiai Obszervatórium jelenti: december 16-án a középhőmér- séktet 0,2, (az 50 éves átlag 0,7), a legmagasabb hőmérs'k- let 1,1 Cclsius-fok. December 17-án a reggel 7 órakor mért hőmérséklet mínusz 1,6, a dél­után, 1 órakor mért hőmérsék­let 1, a legalacsonyabb hőmér­séklet mínusz 1,6 Celsius-fok. — ZAMENHOF halálá­nak 108. évfordulója alkal­mából emlékünnepséget rendezett hétfőn este a megyei eszperantó bizott­ság Kecskeméten, a Cifra­palotában. A lengyel dr. Zamenhof Lajos Lázár munkásságát, érdemeit Ku- rucz János tanár méltatta, majd beszélt az eszperantó mozgalom múltjáról, a je­lenlegi helyzetről. Az est további részében a Ku­ruc téri és a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskolák tanulói Petőfi- és Arany­verseket szavaltak eszpe­rantó nyelven. Szintén esz­perantóul mondott verset Balogh István másodikos gimnazista is. — Járdaépítésre 115 ezer forintot költöttek az idén Kunszentmiklóson. Ez a pénz csupán az anyagkölt­ségeket fedezte, a 3 ezer négyzetméternyi gyalogjár­da építését a lakosság tár­sadalmi munkában végezte. Mini-tokaji A Tokaj Hegyaljai Ál­lami Pincegazdaság a ka­rácsonyi és újévi ünnepek­re újdonságként hozza for­galomba a „mini” palac­kokba töltött háromputto- nyos tokaji aszút, továbbá az édes és száraz szamo­rodni borokat. Az ünne­pekre kereken 20 ezer két és fél decis üveget töltenek meg a palackozó üzemben a nemes borokkal, ame­lyeket előzőleg 4—5 évig „iskoláztak”. Tállyán, Má­don és Sátoraljaújhelyen a nemes penésszel vastagon bélelt pincékben. A töltés­re kerülő borok kiváló mi­nőségűek, az utóbbi évek borversenyein számos aranyérmet nyertek. Mit ígér az IBUSZ Kedden, dr. Hetényi Ist­ván vezérigazgató-helyettes sajtótájékoztatón ismertet­te az IBUSZ munkáját. Az IBUSZ-nak Budapes­ten és a nagyobb vidéki városokban 38 irodája van, ezenkívül 13 szállodában, 21 határátkelőhelyen kiren­deltsége működik. A világ 60 országában mintegy 500 utazási irodával tart üzleti kapcsolatokat. Tovább szé­lesíti a rokonlátogatással egybekötött utazásokat. A rokonlátogatóknak 30 nap­ra szóló vízum esetén csak 10 napi valutát kell beválta­niuk és a vízum további két hónapra meghosszabbítható. Az IBUSZ elsősorban tengerentúlról, repülős tú­rókat szervez a rokonláto­gatók részére, kedvezmé­nyes áron. A jövőben a Bécsbe érkező rokonlátoga­tó csoportokat a schwechati repülőtéren magyar autó­buszok és magyar idegen- vezetők várják, s innen speciális túrákat indítanak „Ismerje meg az óhazát” jeligével. Gazdag utazási progra­mot kínál a magyar turis­táknak, szinte egész Euró­pára, továbbá Közép-Ázsiá- ba, a Közel-Keletre és Af­rikába. Az IBUSZ új irodát nyitott az idén Kiskőrösön, Salgótarjánban, Kecskemé­ten, Siófokon és Budapes­ten a Tanácskörúton, a jö­vő évben — a többi között — Balatonfüreden és Ti­hanyban nyit irodát és Sió­fokon a modem szálloda­sorral szemben új korszerű irodaház építését kezdi meg. Már készül az a program, amelyet azoknak az érdek­lődőknek kínálnak, akik szabad szombatjukat, illet­ve a szabad szombatos he­teket a hét végén kirándu­lással, turizmussal kíván­ják eltölteni. Nincs járvány Közismert, hogy az influ­enza kórokozóinak válto­zékonysága miatt periodi­kusan új járványok kelet­keznek, amelyek egy-egy földrész szinte valamennyi országán végigvonulnak. Telenként hazánkban is meg-megújulnak az influ­enzás megbetegedések, ép­pen ezért valamennyien nyugtalanul fogadtuk az Ázsiában terjengő „hon- kongi” járvány hírét. Dr. Mohácsi Alajostól, a me­gyei Közegészség- és Jár­ványügyi Állomás főorvo­sától érdeklődtünk, alapos oka van-e ennek a nyug­talanságnak? — Természetesen vár­ható, hogy az influenza­hullám hozzánk is eljut — mondotta. — Egyelőre azonban nincs ok aggoda- omra. A jelenlegi időjá­rás, a száraz, hideg levegő nem „kedvez” a vírusok­nak. Eddig még egyetlen ilyen jellegű megbetege­désről sem érkezett jelzés az állomásra. A szokvá­nyos téli náthát nem sza­bad összetéveszteni az influenzával. Sajnos, a nát­hát sokan nem veszik ko­molyan. — Mit ért ez alatt? — A beteg legtöbbször könnyelműen fogja fel. Rossz közérzete ellenére ..hősködésből”, vagy rosz- szul értelmezett lelkiisme­retességből (nem akar a munkájával elmaradni), to­vábbra is dolgozik. Nem gondol arra, hogy ezzel több kárt okoz, mintha egy-két napot feküdne, hi­szen fertőzi munkatársait, s a náthából épp úgy, mint az influenzából súlyos szö­vődmények keletkezhetnek. — Az influenza ellen le­het-e védekezni? — Legalább is a járványt enyhíteni, mindenesetre le­het. Mindenki tudja —bár nehéz betartani —, hogy ilyenkor kerülni kell a túlzsúfolt helyeket, a kéz­fogást. Különös gondot kell fordítani a lakásokban, munkahelyen a szellőztetés­re. Azt azonban már ke­vesebben tudják, hogy mennyire egészségtelen nagy hőmérséklet-ingado­zásnak kitenni magunkat. Semmi esetre sem szabad a lakásokat túlfűteni! — Mit ajánl még véde­kezésként? — Elsősorban a helyes áplálkozást, a vitamindús gyümölcsök fogyasztását. Talán a legfontosabb ta­nács: senki ne kezelje ma­gát házilag, hanem for­duljon orvoshoz! Végezetül a szülők felelősségét sze­retném hangsúlyozni. Ha gyermeküknek hőemelke­dése van, lázas — ne en­gedjék el iskolába, mert a gyermekkorban fellépő szö­vődmények különösen sú­lyosakká válhatnak! K. K. A tavalyinál nagyobb a mezőgazdaság idei bruttó termelési értéke Kedden a MÉM-ben a megyei tanácsok vb elnök- helyetteseinek és mezőgaz­dasági osztályvezetőinek ér­tekezletén az idei év ered­ményeit értékelték. Dr. Di- mény Imre mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter megnyitójában rámutatott: a gazdaságirányítás új rend­szerének bevezetése kedve­zően befolyásolta a tárca felügyelete alá tartozó ága­zatok fejlődését Kazareczki Kálmán ml- nisÄerhelyettes előadásában elmondotta, hogy a mező- gazdaság bruttó termelési értéke idén 1—2 százalék­kal meghaladja az elmúlt évit A csapadékhiány mi­att azonban nem termett elegendő étkezési burgonya, ezért 100 ezer tonnás beho­zatal kell a szükségletek fe­dezéséhez. Az idei esztendő almából jó közepes termést hozott, szőlőből a 24 mázsás holdankénti szüreti-ered­mény a vártnál 150 ezer hektoliterrel több borter­méssel járt. Ugyanakkor az aszály miatt a zöldségfé­lék felvásárlásánál 160—180 ezer tonnás lemaradás mu­tatkozik. Kedvezően alakult a la­kosság élelmiszerellátása: a belkereskedelem a tavalyi­nál 4—5 százalékkal több élelmiszeripari terméket hozott forgalomba. Az év első kilenc hónapjában 22 százalékkal növekedett a vi­déki húsforgalom. Tőkehús­ból a sertéshús aránya a ta­valyi 65 százalékról 75 szá­zalékra nőtt; mindent egy­bevetve az idei év összegé­ben az utóbbi évtizedek legjobb húsellátását hozta hazánkban. A termékforgalmazás új rendje lehetőségeket nyúj­tott a termelőüzemek részé­re, hogy termékeiket köz­vetlenül a nagyfogyasztók, illetve a fogyasztók részé­re hozzák forgalomba. A mezőgazdasági nagyüzemek árusítóhelyeinek forgalma 40—45 százalékkal emelke­dett, s összesen 1,7—1,8 mii liárdot tett ki. Azonban az értékesítés fő iránya to­vábbra is az állami és a szövetkezeti felvásárlás ma­rad. A miniszterhelyettes jövő esztendei tervekről szólva rámutatott: a mezőgazda­ságban a bruttó termelési érték 2—3 százalékos nö­vekedésével számolnak. Az átlagot meghaladó fejlődést irányoznak elő a baromfi- a tej-, a tartósító, a szesz-, a bor és a növényolajipar­ban. Az átlagosnál las­súbb lesz a fejlődés a ma­lom-, a hűtő, a tészta-, a cukor- a sör- és a dohány­iparban. A közgazdasági ösztönzők tekintetében csak kisebb változtatásokat ter­veznek. Így például 50-ről 20 százalékra csökkentik a használt gépek javításához nyújtott ártámogatást; ezzel új gépek vásárlására ösz­tönzik a gazdaságokat. Magasabb oktánszámú benzin, jobb gázolaj kerül forgalomba A vegyipar terveiről nyilatkozott a miniszter Kedden délelőtt a vegy­ipari dolgozók szakszerve­zetének központi vezetősé­ge ülést tartott a szakszer­vezet székházában. Dr. Lé- várdi Ferenc nehézipari miniszter adott tájéKozta- tót a vegyipar, az olaj- és az alumíniumipar negyedik ötéves tervének előkészüle­teiről. A kőolaj- és gázipar fej­lesztésével kapcsolatos el­képzeléseket — mondotta — a népgazdaság energia­helyzete és annak várható alakulása alapozta meg. Az energiaszükséglet ki­elégítésében. egyre inkább előtérbe kerültek és kerül­nek a jövőben is a szén­hidrogének. Ez tekintélyes megtakarításoKat jelent a népgazdaság számára, — ugyanakkor azonban nagy anyagi erőfeszítéseket, ha­talmas beruházásokat is kí­ván. Fokozott erővel kell folytatni a kutatásokat, korszerűsíteni a szállítást és fejleszteni a feldolgo­zást Üzemanyagtöltő állo­másaink belátható időn be­lül 86-os és 98-as oktán­számú, jó gyorsító tulaj­donságokkal rendelkező uenzint, csekély kéntartal­mú gázolajat és jó minő­ségű kenőolajakat fognak árusítani* Az alumíniumipar fejlő­désének mértékét és üte­mét elsősorban a szovjet— magyar és a lengyel—ma­gyar timföld-alumínium egyezmények határozzák meg. A fejlesztés legfőbb célja, hogy a bauxit alumí­niumtartalma minél gazda­ságosabb és értékesebb formában álljon rendelke­zésre a készgyártmányok előállításához. A „klasszikus” vegyipar eddigi fejlődéséről elmond­ta a miniszter, hogy — nagyrészt a harmadik öt­éves terv körülbelül 20 milliárd forintos beruházá­sainak eredményeképpen — ebben az iparágban az utóbbi tíz év alatt több mint 30 százalékkal nőtt az az állóeszközökhöz viszo­nyított termelési érték. A fejlődés ellenére a hazai termelés csak körülbelül kétharmadát fedezi a ha­zai igényeknek, és ráadá­sul a növekedés üteme is elmarad más országok vegyipara fejlődésének se­bessége mögött. Éppen ezért a vegyipart a továb­biakban fokozottan kell fej­lesztenünk. A szakszervezet központi vezetősége ezután intézke­dési tervet vitatott meg ar­ról, miképpen vehet részt a szakszervezet a vegyipar negyedik ötéves tervének előkészítésében. (MTI) Tejcukorgyár A zalaegerszegi sajt­gyárban megkezdték az ország első tej cukorgyárá­nak szerelését. Az emen­táli sajt melléktermékéből készítik majd a tejcukrod a gyógyszeripar e fontos alapanyagát. A naponta több 10 000 liter savó fel­dolgozására alkalmas gyár a jövő év első felében kezdi meg a termelést. A tejcukrot eddig külföldről szereztük be. mgpe - A Magyar Szocialista Munkáspárt Bacs-Kiskun megyei Bizottsága es a megyei tanács lapja — Főszerkesztő: F Tóth Pál - Kiadja a Bacs Kiskun megyei uapkiaac »ansiai K »iílús» izinriiv őr Mezei István igazgató - Szerkesztőség Kecskemet városi Tanacsnaz - Szerkesztőségi telefonközpont- 26-19 25-1» Szerkesztő olzcti-ao in-9« Kiao n-mai Kecskemet, — reieio» 6zabadság tér 1/a. Telelőn; 17-09. r- Terjeszti a Magyar Posta - Eionzetneto a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél FI*fizetési dl) egy nőnapra: 17,— tonnt. Bács-Kiskun megyei Nyomda V. Kecskemet. Telefon, u-W. — index: 25 065

Next

/
Thumbnails
Contents