Petőfi Népe, 1968. december (23. évfolyam, 282-306. szám)
1968-12-17 / 295. szám
1968. december 17, kedd V. oldat Üzemegészségügy és második műszak Iványi Istvánnal, a Kiskunfélegyházi Villamosszigetelő és Műanyaggyár szb- titkárával lelkes egyetértéssel beszélgetünk arról, milyen gyors iramban fejlődött ki az a gyársor, melynek egyik tekintélyes képviselője éppen az övék. Ezzel párhuzamosan javultak természetesen a munkakörülmények — egészséges, világos csarnokok. nincs zsúfoltság, egyre korszerűbb gépek —, s a szociális ellátottság is —• fürdő, öltöző van, s össze sem lehet hasonlítani ezeket a kezdeti évek primitív megoldásaival... Ez év első napjától 44 órás a munkahét. Nem kívánjuk most részletezni, mit jelent ez a gyár több mint ezer dolgozójának, — akik 60—65 százalékos arányban munkás- nők. Előbb as előfeltétel eket... Most a továbbiak, a közeljövő érdekel bennünket. Mit tesz ezután a szak- szervezet — a gyár vezetősége — a dolgozó nők. családanyák helyzetének köny- nyítése érdekében? — A munkaidő-csökkentést még egy tehermentesítéssel szeretnénk megtoldani — kezdi Iványi elvtárs. — Minthogy háromműszakos termelés folyik nálunk, ezzel az is együtt jár, hogy hatodik szombatonként mindenki sorra kerül éjszakai műszakra. Ezt akarjuk megszüntetni. A termelékenység növelését műszaki fejlesztéssel — például a kézi kikészítés helyébe sorjázógép működése lép —, korszerűbb technológiával, s egyéb szervezési intézkedésekkel kívánjuk elérni. Ezeket a törekvéseket komolyan elősegíti az új. 4000 négyzetméteres csarnok megépítése — 1969—1970- ben ... Tehát meg kell teremtenünk az előfeltételeket — Három műszakban, dolgoznak ... Elképzelhető, mennyi idegességet, kapkodó sietséget bosszúságot okozhat a bevásárlás a háziasszonyoknak. hiszen hetenként más-más napszakban van erre módjuk. Nem történik valami ennek enyhítésére? Egy pariion több gyúrnak — A szakszervezeti bizottság már 1967-ben tett egy javaslatot de annak megvalósítása még nem volt lehetséges. Most — úgy látjuk, eljött az ideje. Tárgyalunk a földművesszövetkezettel, hogy 1960 első felében állítsanak fel itt egy fűszer-, élelmiszer-, zöldségárusító pavilont, ahol az asszonyok — mun- kábajövet leadnák a rendelést és hazamenet vinnék a becsomagolt árut... Bízunk a földművesszövetkezet mozgékonyságában, hogy ezt a pavilont megépítetteti, berendezi, s miként az szb-titkár mondja, „utcára” is szóló árusítással. Hiszen közvetlen szomszédok a cipőgyár, a vegyesipari vállalat, s legalább másfél ezer munkásnő, alkalmazott segítéséről van szó. S miért ne lehetne azon is gondolkodni, hogy a húsbeszerzést is valamilyen hasonló módszerrel könnyíte- nék meg a munkásasszonyoknak —, gondolva szintén a több műszakból adódó zavarokra. Kevés a rendelési idő — És ha az egészségügyi ellátást tesszük mérlegre? — Még nem megfelelő — jellemzi tömören Iványi iv.lvtiáSivtv.v (Nagycsarnokban Hírt adtunk már arról, hogy a Fémmunkás Vállalat kecskeméti gyárának 160 millió forintos beruházása keretében 10 ezer négyzetméteres nagycsarnokot építenek. Képünk a nagycsarnokban készült, ahol már gyűlnek a szerelőállványok, munkapadok és gépek. Rövidesen megkezdik a berendezés szerelését, hogy a jövő év első negyedévében a termelés is megindulhasson a hatalmas műhelyben. (Pásztor Zoltán felvétele.) István, majd így tájékoztat. — Alacsony a rendelési óraszám: hetenként 6. Ez így oszlik meg: hétfőn, szerdán, pénteken 1—1 óra, a fennmaradó három óra különböző üzemegészségügyi felmérésekkel, írásbeli teendőkkel megy el. Az egy orvos és egy asszisztensnő tehát végeredményben csak három órát tud foglalkozni közvetlenül a betegekkel. Egy-egy rendeléskor 30—40-en várnak sorukra. Tudom, mert ilyen napokon mindig látom a sorban állást. — Eszerint másfél-két perc jut egy-egy betegre? — Körülbelül... Aztán — mint említettem, hétszáz nő dolgozik nálunk. Szükség lenne nőgyógyászra... Egy asszisztensnőre, aki 8 órán át itt lenne... Akkor még hozzá kell tennem a bőrgyógyászati szak- rendelést. A gyár jellege — műanyagtermékek — is követelné. A városi tanács egészségügyi osztályának felmérése szerint a városban előforduló bőrmegbetegedések fele nálunk adódik. Ha itt, helyben lenne ilyen szakrendelés, igen ©ok sok fáradságot, munkaidőt takarítanánk meg, hiszen egy-egy út az SZTK-ba, kezelésre, vizsgálatra másfélkét óra veszteség... De a lényeg a megelőzés, rendszeres ellenőrzés lenne. — Hol szorgalmazták már ezeknek a gondoknak az enyhítését? — Irtunk a minisztériumba is. Azt válaszolták, hogy erre a megyében kell meg- ‘alálni az anyagi eszközöket ... —th —n r Ev végi büntetés? A SZOT és a Maeyar Nemzed Bank figyelmébe Panaszkodik ismerősöm, hát az Snnep előtt. S ez hogy megint — s már nem nagyon okosan van így. Ez először — rosszul jártak a humánus intézkedés. Gon- vállalatuk dolgozói. Náluk doltak azokra, akik még ugyanis minden hónap 2-án ebből a pénzből szcreíné- van a havi bérek kifizeté- nek valamit vásárolni kasé. így azután év utolján — rácsonyra. De miért nem de néha közben is — ked- gondoltak hasonlóan a ja- vezőtlenebb helyzetbe ke- nuár 2-án sorra kerülő dol- rülnek, mint azok, akiknek gozókra is? Miért kivéte- a fizetési napja 30-án, 31- lek ezek az emberek? A én, illetve elsején van. Ezek kétnapos ünnep — szil- ugyanis még a most kétna- veszíer és újév — enyhe possá vált ünnep előtt vidámságától akarják tán pénzhez jutnak. Mivel a megfosztani őket? Ugyan hónap háromnapos karácso. kinek lenne ez érdeke? Va- nyi munkaszünettel is di- lószínűbb, hogy nem gon- csekedhet, a sok ünnep ala- dolták át megfelelően ezt posan kimeríti majd a dől- az idejétmúlt rendelke- gozók pénztárcáját. Miért zést, mely folyton ismétli nem lehetne ezen — kivé- önmagát, telesen — úgy enyhíteni, Nem szívesen álltam kö- hogy a 2-án esedékes bére- télnek, hogy tolmácsoljam két is az ünnep előtt fize- ezt a kérdésfeltevést. Hifik ki? — kérdezte nekike- szén nincs rá esély és re- seredve. mény, hogy egy országos Mivel kollégáimmal együtt intézkedést ilyen „cgy”- jómagam is ebbe a kate- hangú felvetés nyomán mő- góiába tartozom, próbáltam dosítsanak. Ha már vala- magyarázni neki ennek az melyik testületnek eddig intézkedésnek a jelentősé- még nem jutott eszébe ja- gét. Annak idején, úgy tu- vasolni, nem valószínű, dóm, a banki torlódások el- hogy most ripsz-ropsz vállsérülésére született ez az toztatnak rajta. De talán intézkedés. S végeredmény- mégis eljut ez a kis meg- ben már meg is szoktuk, s jegyzés az illetékesekhez. — legfeljebb ilyen ritka eset- „A Magyar Nemzeti Bank ben okoz némi kellemetlen- a SZOT-tal egyetértésben séget. szabályozta.. — olva— Jó, jó — tromfolt is- som —, s ha most nem, ta- merősöm —, de miért nem Ián legközelebb fontolóra lehet azonos mércével mér. veszik. Elvégre a SZOT a ni? A karácsonyi ünnepek- dolgozók érdekképviseleti nél ugyanis megtalálták a szerve. S nem hiszem, hogy helyes megoldást. Nem csak megoldhatatlan dologról a 24, 25, 26-i — tehát az lenne szó. ünnepre eső —, hanem a Mindenesetre ideje lenne közvetlen ünnep utáni 27-i eltörölni ezt az „év végi bért is kifizetik 22-én, te- büntetést!” T. P. Csomagolás teszi az árut Ha jól emlékszem, körülbelül egy esztendeje írtunk — a "nemzetközi hírű egri borpincészet igazgatójának elbeszélése alapján — egy kedves-tréfás epizódról a korszerű csomagolás hatásával kapcsolatban. Arról volt szó, hogy gyakorlott üzletemberek a pincészet legegyszerűbb borát dicsérték fel egészen a magasztaláéig, mert... A tetszetős külföldi palackba — éppen a bizonyítás kedvéért trükkből kitöltött magyar borról azt hitték, márkás, külföldi ital. Ezt jelenti a vonzó, modern csomagolás. Ugyancsak ez időtájt említettük egyik cikkünkben, milyen jóleső büszkeséggel fedeztük fel az egri üzletek kirakataiban a Bajai Állami Gazdaság pincészetében készült borokat, igen tetszetős csomagolásban. Minden bizonnyal sikerük volt a híres borvidék kevésbé megnyerő palackokban kínált boraival szemben. AZ ELBA MENTÉN i. Egy táj új arcot ölt N I yolc éve már annak, hogy az Alsó-Elba- vidék, valamint a Sude folyó völgyében Schwerin megye habenowi járásának parasztságát egy híradás hozta izgalomba: „A nyugatnémet kormány Gees- thachtnál el akarja rekesz- teni az Elbát.” A felháborodás jogos volt. Ez a hír nem kevesebbet jelentett, mint hogy a meglevő gátak nem tarthatják az Elba és a Sude vizét, s 5 ezer hektár termőterület kerül víz alá! Évszázados majorságok tűnnek el, s a szántóföldek, rétek, legelők további 20 ezer hektárja válik terméketlenné a talajvíz miatt Ha csak az NDK kormánya nem akadályozza meg ezt a szándékot, s nem. talál hatékony ellenrendsza- bályokat. A bonni kormány minden tárgyalási törekvést nyersen visszautasított. A fenyegetett vidék sok parasztja fogcsikorgatva bár, de már-már megadta magát sorsának. Rövidesen bebizonyosodott azonban, amire már számtalan bizonyság akadt: az NDK nem hagyja cserben egyetlen állampolgárát sem! A párt- és állami funkcionáriusok nyomban megtették a szükséges intézkedéseket. A vízgazdálkodás tudományos kutatóinak népes csoportja a legtapasztaltabb gazdákkal és a gátfelelősökkel együtt (ezek a környék parasztsága által választott H személyek, akik a töltések és a mögöttes terület biztonsága felett őrködnek) kidolgozta az árvízvédelmi terveket. Jóformán még meg sem száradt a tinta a tervrajzokon, amikor az építőmunkások, a dömperek és a hemyótalpasok hada már csatasorba is állt. ozzávetőleg 40 kilométernyi gátat töltöttek fel és erősítették meg, 12 kilométernél hosszabb új töltést építettek, ezenkívül Boizenburgnál vezérlő berendezés létesült, amelynek segítségével a vízállás szabályozható. „összességében olyan terv ez” — mondotta a munkáról Günter Wald építésvezető —, „amelynek kivitelezésével ebben az évszázadban csak kevés mérnök büszkélkedhet.” A vállalkozás révén nem csupán a fenyegető veszélyt sikerült elhárítani, hanem a múlté már a dagály réme is, amely pedig hajdanában sorozatosan és rendszeresen felrohant az Északi-tengerből az Elbába, áttörve a gátakat. Ez azonban az érem^ nek csupán az egyik oldala. A másik tennivaló annak a vízterületnek a szabályozása volt, amelyik a töltések mögötti földeken a mezőgazdaság egyik jelentős jövedelmi forrása. E célból az állami vízgazdálkodási társulások, és az Alsó-Elba menti tsz-ek szövetségre léptek. A szövetkezés feladata, hogy egyedi tervek szerint rendezze a gátak által védett, mezőgazdaságilag hasznosítható teljes területet. Állami és társadalmi erőket egyaránt messzemenően mozgósítanak ennek a feladatnak az elvégzésére. amely az NDK fennállásának 20. évfordulójára — tehát jömár befejezést is vore nyer. Az Alsó-Elba-vidék parasztságának évszázados álma teljesül ezzel. A megvalósulás hosszú ideig váratott magára, hiszen a császárság, majd a hitleri állam uralkodó erői inkább törekedtek idegen területek meghódítására, mintsem, hogy megteremtsék a német parasztok országát. A kenyérharcban, a mindennapi gondokban sínylődő parasztság pedig érthetően nem volt abban a helyzetben, hogy annak idején ilyen programot kidolgozzon, végrehajtson és valóra váltson. E hhez az erőt a szo“ cialista közösségben találták meg, amely a párt és a munkásosztály vezetésével mindinkább fei'ődik. gyarapszik. Ennek a közösségek a jóvoltából sikerülhet most nekik megváltoztatni az Elba völgyének arculatát. (Totn+rt.tvk,) Hans Schuster Hogy akkor nem csupán a lokálpatrióta szólt belőlünk, a közelmúltban hallott kis epizód is bizonyítja. A nálunk vendégségben járt német újságíró kollégát, Hans Schuster-t, a Schweriner Volkszeitung munkatársát kísértük végig a megyén, bemutatva neki a Duna—Tisza közének értékeit, tájait, embereit. Elvittük a vaskúti borkombinátba is, ahol Szentlászlói László, a Bajai Állami Gazdaság borászati üzemegységének vezetője kalauzolt végig bennünket a pincék labirintusán. Az erre a célra félretett reprezentatív készletből kedvesen megajándékozta a német vendéget egy üveg borral, amelynek csomagolását mi már jól ismerjük. Arról a magas, házalakú „tetős” dobozról beszélünk, amelyről — legyen az a vaskúti palackozott bor Szombathely vagy Mátészalka valamelyik kirakatában, mindjárt tudjuk, hogy a mi aranyhomokunkon termett. Nézegette, magától eltartva gyönyörködött az ötletes dobozcsomagolású borban a mi német kollégánk is. Nem győzött bólogatni — Schön, sehr schön! — Szép, nagyon szép! Ekkor említette Szentlászlói László, hogy nem sokkal azelőtt egy osztrák üzletember volt hasonlóképpen elragadtatva a dobozcsomagtól. Annyira, hogy kérte: adják el nekik a szabadalmát... Persze, ez nem történt meg. Kell-e kommentár? Tóth István
