Petőfi Népe, 1968. december (23. évfolyam, 282-306. szám)
1968-12-15 / 294. szám
1 oldal 1968. december 15. vasárnap Kendőzetlenül Záróra: nyolckor Ülök a dunavecsei presszóban. Kellemes meleg van, a csöppnyi asztalkáknál fiatalok és idősebbek beszélgetnek halkan kávé, vagy ital mellett. Jók a készítmények, a felszolgálás is kifogástalanul udvarias. Mér-már abba a hangulatba ringatom magam, hogy lám, a vendéglátóipar is lépést tart a korral és követi a ,,Mindent a vendégért!** íratlan aranyszabályt, amikor egy hang riaszt fel boldog révede- zésemből: „Záróra, kedves vendégeink, szíveskedjenek fogyasztani !»» Rémülten pillantok órámra. Ilyen késő lenne már? Alig akarok hinni a szememnek: a mutatók nyolc órát jeleznek. A vendégek közül többen a felszolgálóra néznek, nem éppen barátságosan. És közben néhány zord megjegyzés is elhangzik. Valljuk meg, jogosan. Mert, mindenképpen felülvizsgálandó az az álláspont, hogy ezen a járási székhelyen este 8 után csak a kisvendéglő van nyitva, ahol cseresznyepálinkát, vagy egyéb üdítőitalt inni lehet, de csendesen szórakozni <— azt nem. Lenne egy szerény javaslatunk: hosszabbítsák meg a záróra idejét, legalább 10-ig. Ézzel az fmsz is jól járna és a vendégek is, akik most nyolc órakor „végét vetik a zenének’» és haza mennek — szegények. Csapat Lajos Á Petőfi Népe-kampány hajrája Több község a kitűnően teljesítők között A Petőfi Népe-kampány elérkezett a hajrához. Az elmúlt hat héten megyénk pártszervezeteinek irányításával folyt a lapterjesztési munka és ahol időben, kellő gondossággal készítették elő az akciót, ott az eredmény nem maradt el. Néhány nappal a kampány befejezése előtt — a legjobb eredményeket elérő Kecskemét város mellett — arról értesültünk, hogy a kiskunfélegyházi járás, Kiskunhalas város és járás is teljesítette előfizetésgyűjtési tervét, és már azon fáradoznak a járás és város aktivistái, hogy újabb eredményeket érjenek el. A kampány, mint ismeretes december 15-én zárul, de a pártszervezetek és minden társadalmi szervezet még a hónap végéig leadhatják gyűjtésüket, ami természetesén beleszámít a kampány végeredményébe. Az új előfizetők összeszám- lálására január elején kerül sor. Tehát mielőbb vigyék be a gyűjtők az előfizetői díjat a postára, hogj Fogadás a műszaki hetek befejezése alkalmából Pénteken este az Aranyhomok különtermében a MTESZ Bács-Klskun megyei szervezete a műszaki hetek befejezése alkalmából fogadást rendezett. Részt vett a fogadáson Er* dösi József, a megyei párt- bizottság első titkára, dr. Horváth István, a megyei pártbizottság titkára, Buda Gábor, a megyei tanács vbelnökhelyettese, Erdélyi Ignác, a városi pártbizottság első titkára, Reile Géza, a városi tanács vb-elnöke, és még többen a megye és a város közéleti személyiségei közül. A párt és tanács vezetői elismerésüket fejezték ki a MTESZ elnökségének a műszaki hetek sikeres megszervezéséért és lebonyolításáért Hétfőül 1 forinttal olcsói a vágott csirke A Baromfiipari Országos Vállalat a tavalyinál 800 vagonnal több, összesen 5000 vagon csirkét vásárolt fel és hozott forgalomba. A rendszeres, bőséges termelői kínálat és árualap nyomán kedvezően alakultak az idén a fogyasztói árak is. Központi intézkedésre január 1-től módosul, egy forinttal csökken a csirke fel- vásárlási ára. A baromfiipar — a Belkereskedelmi Minisztériummal egyetértésben, megelőzve a felvásárlási árcsökkenést — már december 16-tól, hétfőtől 1 forinttal olcsóbban hozza forgalomba az elsőosztályú vágott csirkét, amelynek kilója 32 forint lesz. A „konyhakészebb” darabolt csirkénél még nagyobb az engedmény mértéke. A bontott csirke 2 forinttal, a csirkecomb ugyancsak 2 forinttal, míg a csirkemell 4 forinttal lesz olcsóbb. ott gondoskodhassanak a Petőfi Népe január 1-től történő kézbesítéséről. A betelt előfizetésgyűjtő tömböt a pártalapszervezetek titkárai küldjék be a járási, városi pártbizottságok propaganda és művelődési osztályára, ahonnan kiadóhivatalunk majd egy csomagban kapja meg. Csak ezután kezdődik meg az új előfizetők hivatalos megszámlálása és a harmincezredik előfizetőnk megállapítása. Gál István kiskunmajsai sajtóaktivista. Fentebb már szóltunk arról, milyen szép eredmények születtek a kampány során a kiskunfélegyházi járásban. A járás legjobban teljesítő községe Kiskun- majsa, ahol Varga Antal párttitkár személyében lelkes pártsajtó-terjesztő működik. Eddig a községben 218 új előfizetőt szerveztek. Ebből Gál István, a Drótfonatgyár rak tárnoka 65-öt gyűjtött. Jól dolgozott Toldi János tanácstitkár, aki 20-at, a majsai kisiparosok 20-at, a Vöröskereszt aktivistái 9-et gyűjtöttek. Szép eredmények Két szülés, kilenc gyerek Ritka gyermekáldással büszkélkedhet Clara Felis- berto Mutangwane 34 éves zavalai (Mocambique) asz- szony. Szombaton négyes ikreket hozott világra, négy esztendővel ezelőtt pedig ötös ikreknek adott életet. Az újszülöttek — három fiú és egy lány — valamint édesanyjuk, kitűnő egészségnek örvendenek. A négy évvel ezelőtt született öt ikertestvér közül négy életben van. (AFP) születtek Pálmonostorán is. Eddig gyengén dolgoztak, viszont a szanki postások, ami azért feltűnő, mert a járás többi postahivatalai eredményes munkát végeztek. Kiskunhalas városban 342-vel nőtt lapunk olvasótábora. Ebben a városban is sok segítséget kaptak az utóbbi években a pártszervezetektől. Így volt ez az elmúlt hónapokban is. A kórház párttitkára, Béres László 26 Petőfi Népe előfizetőt gyűjtött, az ÉM Fémmunkás Vállalatnál Király Lajos párttitkár 28-at, az fmsz dolgozói 30-at, a városi tanácsiak 50-et, a Paprika Antal Tsz aktivistái 18-at gyűjtöttek. Viszont a pedagógus pártszervezet még elmaradt vállalásától. i Kiemelkedő eredményről érkezett hír Jánoshalmáról és Tompáról, valamint a I kalocsai járásbeli Dusnok- ról. Dicséretes munkát vég' zett a jánoshalmi községi sajtófelelős, Lusztig József és a postahivatal vezetője, Ádám Antal. Tompán Jyetvai Antal postahivatalvezetőnek is nagy szerepe van az eddig elért eredményekben. Dusnokon Vinek József párttitkár szervező- munkájának köszönhető, hogy eddig már túlhaladták a száz új előfizetői számot. Végre jó híreket hallottunk Dunapatajról, ahol a megtartott községi értekezleten a különböző községi szervek vállaltak száztíz új Petőfi Népe-olvasó megnyerését. A jól teljesítő községek, ezeq belül a szervezetek és aktivisták felsorolását hosszan folytathatnánk. Ebben korlátoz bennünket a szűkre szabott hely. Rövidesen azonban ismét jelentkezünk és újabb tájékoztatást adunk a kampány helyzetéről, eredményéről. A csaló házaspár ÁLTALÁNOS bűnügyi tapasztalat, hogy a csalók többnyire magányos emberek. Olyanok, akik szerény és egyszerű, már-már alázatos ábrázattal állnak oda a kiszemelt „áldozat” elé, fátyolos hangon elrebegika legnagyobb hazugságot, ami éppen eszükbe jut, zsebre teszik a kölcsönkért összeget és soha nem adják vissza. Kétségtelen, hogy a csaláshoz fantázia kell, mert olyan történetekre, valószerű szituációkra van szüksége a csalónak, amit egyből elhisznek az emberek, megsajnálják őt, és már nyúlnak is a pénztárcáért Ezt a „játékszabályt” ismerte a Kőszegfalvi házaspár is, akik Kecskeméten, a Pacsirta utca 19. szám alatt laktak. Igaz, hogy megtartott magának, jogi nyelven fogalmazva; elsikkasztotta. Ennél tovább azonban nem igen terjedt a fantáziája, hiszen mint említettük is — még tapasztalatlan volt. Jött azonban Kőszegfalvi, aki „dörzsölt” vagányként hamarosan megindította az üzleteket, s jött a pénz a munkakerülő házaspárhoz. A legképtelenebb hazugságokat találták ki, s ezeket sokszor el is hitték az emberek. Volt olyan „ügyfél”, akinek azt állították, hogy Kőszegfalvi orvos. Éppen most érkeztek meg a műszerek és ki kellene váltani. Mindössze 1500 forint kölcsönre van szükségük. Másik esetben bútorvásárlással hozakodtak elő. NEM ISMERTEK gátlást, ha valahol pénzt szimatol27 éves Kőszegfalvi Tibor- \ tak, ha észrevették valaki né férjéhez képest még csak kezdőnek számított e tekintetben, bár egy alkalommal már elítélték felfüggesztett börtönre, de a három év szerencsésen eltelt. A férj annál nagyobb rutinnal bírt. Eddig ötször volt büntetve. — holott mindössze 29 éves. Az asz- szonynak eddig hat munkahelye volt, az utóbbi Időben azonban foglalkozás nélkül tengődött. Azaz mégsem tengődött, talán jobban élt, mint aki dolgozik. Különösen azután, hogy egymásra találtak Kőszegfalvi Tiborral, s két évvel ezelőtt házasságot kötöttek. A BÜNÜGYSOROZAT első láncszeme még az asz- szony előző kapcsolatából származott. Egyik vezető állásban levő ismerőse „lebukott” és közel nyolcévi börtönre ítélték. Az Illető az akkor elvált asszonyra bízta Wartburg személy- gépkocsijának az eladását. Arra kérte, a pénzt helyezze takarékba. A fiatalasz- szony lebonyolította az üzletet, de az ötvenezer forintból csaknem húszezret Káposztafe jek a barázdákban A szabadszállási József Attila Termelőszövetkezetben új módszert dolgoztak ki a kelkáposzta téli tárolására. Harminc-harmincöt centiméter mély barázdákba gyökérrel felfelé egymás mellé helyezték a káposztafejeket, mintegy 100 mázsá- nyjt. Az értékesítés előtt — télen — szőlővessző kiemelő berendezéssel hozzák a felszínre a káposztát. Tisztítás után a budapesti értékesítő standokra szállítják. Ez a tárolási mód valószínűleg alkalmasabb, mint a prizmás, mert mindig a kellő mennyiség emelhető ki a nagyobb tömeg megromlásának veszélye nélkül. nél, hogy „meg lehet vágni” A számos eset közül csak egyet említünk meg; Megismerkedtek egy idős nénivel, akinek a bizalmába férkőztek. A néni elmondta, hogy van némi megtakarított pénzecskéje. Ügy érzi nemsokára meghal és majd abból az összegből fedezik hozzátartozói a temetési költségeket. Felcsillant Kőszegfalviék szeme. Mondanunk sem kell, hogy a takarékban levő pénz hamarosan az ő zsebükben lapult. Sorolhatnánk még a csaló házaspár által elkövetett bűnöket, de mindegyikből az az általános tanulság vonható le, hogy a hiszékeny embereket nem túlságosan nehéz becsapni. Persze Kőszegfalviék esetében azt is el kell mondani, hogy ők legtöbbször nagyvonalúan „dolgoztak”. Átvételi elismervényt adtak az összegekről, aláírással, dátummal stb. Csupán arról feledkeztek meg, hogy a sok kölcsön közül egyet is visszafizessenek. A KECSKEMÉTI Járás- bíróság dr. Tóth büntető- tanácsa a múlt héten hirdetett ítéletet az ügyben. Kőszegfalvi Tibor összesen 16 rendbeli különböző bűn- cselekmény miatt — csalás, sikkasztás, illetve az ezekben nyújtott bűnsegédi bűnrészesség — két év és tízhónapi szabadságvesztést kapott, s további két évre eltiltották a közügyekben való részvételtől. Kőszegfalvi Tibornét egy év tízhónapi börtönre Ítélte a bíróság és ugyancsak két évre tiltották el a közügyek gyakorlásától. Az ítélet nem jogerős. G. S. Kisjó Sándor: Csipmentes Lágymányosi háziasszonyok panaszolják, hogy nincs erős paprika a piacon. A legmérgesebb zöld és a leghegyesebb csövű is — melyből milliméter széles karikát szel az ember és kétszer fohászkodik, mielőtt befalja — füizű az idén. A bágyadt jelenségért sokan az időjárást okolják. Másoktól azt hallom, hogy megszelídítették az export érdekében, lévén fene hire, s a külföldi csak a gyengére nemesített paprikát veszi. Ami igaz, az igaz. Bugacon magam láttam harmincötben azt a hamburgi kereskedőt, aki bátran beleharapott, fél pillanat múlva üvöltözve szaladgált körbe, s szótárt ragadván, abból kérdezgette keserves arccal: — Szákádátlán? Szákádátlán?? Azaz hogy meddig kell tőle ordítania, ideig-óráig, vagy most már talán élete végéig szakadatlanul? A paprika erősségének több fokozata ismert. Van, melytől az embernek csak fölszalad a szemöldöke és azt mondja: — Hijj az anyád... Van, amelyre semmit nem mond, derékig nyomja a sóba, s amiközben eszi, forrósodni kezd a fejtetője. Van, hogy fúj kettőt, sziszeg hármat, s fél marék kenyérbelet egyszerre bekapván, azzal próbálja leszedni pofazacskójáról a lúgot, ugyanakkor kis darabkával kívül a szája szélét hűsít- getű Van aztán, mely úgy harapja torkon, hogy csak hápogni tud, és csendben verejtékezik. Nem is a szája, nem is az ínye, hanem maga a foga ég, s rágni nem mervén tovább, lenyeli elszántan, lesz, ami lesz. Erőssége és hatása függ persze az embertől is, aki eszi. Bállá Tóni városi aljegyző minden falat után fölugrott és körbeszaladta at íróasztalt. Kántor Zsiga a Kaszinó nyári J lyíségéban, a Km zóban — mely egyébként a régi villanegyedben, a Faragó Béla Árvaház környékén volt — ha erős paprikát evett, egyből vette le a bal dámát, s ha állva maradt, azt mondta, nem volt elég erős a paprika. Gudricza Gergőnek a hangszálait finomította. A Polgári Daloskör hangversenye előtt — mindig az egykori Iparos Otthon dísztermében rendeztük — kettőt ha megevett és fél liter ka- tarkát utána dobott, a Fel dalárok ".Héjában oly vi- /an vágta ki a iges cét, hogy azt ibe lehetett volna űzni. Molitórisz Gyula a Kiskunság paprikabajnoka volt. Pacalvacsorán egyszer titokban belevágtunk neki három bikaölő hegyeset, és lestük, mekkorát fog káromkodni. Gyula bácsi megkóstolta a levét, szeme felcsillant és *gy szólt: — Ez már majd nem jó, csak még egy kis erő kell bele. Es hozzádarabolt öt cseresznyepaprikát. Persze vannak gyengébb legények is. Csonth Balázs vi- vómesternek a széktói strandon, amiközben fürdés előtti sörét kortyolta, cimborái homoki vipe- ravanrikával kenték ki vadonatúj fürdőnadrágját belülről. Balázs a vízbe ment, öt perc múlva csörtetett a partra, rohant egyenest Ko- hajdáné boltjába, azon vizesen vágta a pultra a nadrágot és harsogta: miféle szúrós anyagból készült bóvlit adtak el neki? Kohajdáné királynői fejtartással fu- volázta: — De drága tanár úr, ez nem szúrhat, ezt én Landón- ból hozattam, eredeti ausztrél dzsen- szón... Balázs magából kikelve ordított: — Húzza föl a nassás asszony, majd megtudja, mi az a csönzön! A halk tónusú, nagyon előkelő úridivatházban teljességgel ismeretlen volt ez az alpári hang, s az áléit Ko- hajdánét az első segéd locsolta föl 4711-es kölnivel. Balázs ezt már nem látta. Bőszen vágta be maga mögött az ajtót és még harmadnap is vakarózott. Azóta hívták a Máriavárosban a homoki viperát Csonth-féle csön- zönnek. Gondolom, valami ilyen fajtával kellene tán regenerálni a lágymányosi esip- mentest.