Petőfi Népe, 1968. november (23. évfolyam, 257-281. szám)

1968-11-06 / 261. szám

1968. november 6, szerda S. oldal Francia könyv a „Kodály-módszerröi“ Az 1964-es magyarorszá­gi zenepedagógiai kongresz- szus után Samuel Baud- Bovy, a genfi konzervató­rium professzora, a zenei nevelés nemzetközi társa­ságának elnöke azt mon­dotta, hogy a „magyar módszer” új perspektívát nyit és szorgalmazni kell minél gyorsabb elterjeszté­sét. Ezen a tanácskozáson részt vett Jacqueline Ri- biera, fiatal francia tanár is. A látottak-hallottak na­gyon fellelkesítették — és elszomorították. Ezt a mód­szert ugyanis Franciaor­szágban még nem alkal­mazzák általánosan, ellen­tétben az angol nyelvterü­lettel. Alapos tanulmányok után most egy könyvet adott ki a „Kodály-system- ről”. A művet az előkelő Leduc-Musikverlages pá­rizsi kiadó jelentette meg „ti’ éducation musicale in Hongrie” (Zenei nevelés Magyarországon) címmel. H. N. A türelem osztályában Szabadtéri játékok Szentendrén Néhány évvel ezelőtt a Színházművészeti Főiskola több hallgatója javasolta, hogy Szentendrén rendez­zenek szabadtéri előadáso­kat. Színhelyül a város központját, az ódon házak­kal övezett Marx teret je­lölték meg. Azóta több tár­sadalmi szerv és intéz­mény tett lépéseket ebben az ügyben és sürgetésükre a Pest megyei tanács ille­tékesei megkezdték a szentendrei szabadtéri já­tékok előkészítését. A ter­vek szerint a XVIII. és a XIX. századi magyar népi és városi színjátszás éne­kes, zenés, vidám hangvé­telű, ma már feledésbe merült gazdag anyagából vett jeleneteket, részlete­ket mutatnak be. Műsorra tűzik a magyar népi ko­médiák fennmaradt emlé­keit. A szentendrei szabadtéri játékokat első alkalommal a jövő év nyarán rendezik meg. A tanítás itt orvos­ságosztással kezdődik. Csil­lapítót kapnak a legérzéke­nyebb idegzetű gyerekek, hogy figyelemmé szelídül­jön állandó nyugtalansá­guk. A folytatás sem hasonlít az iskolai órák szokásos fegyelmezett hangulatához. Nem nagyon sietnek elfog­lalni helyüket a gyerekek, még folytatódik bennük az óra előtti játék, gondtala­nul jönnek-mennek a te­remben, nevetgélnek, duru­zsolnak. A tanárnő egy csöppet sem lepődik meg ezen, nem tükröződik az arcán szigor vagy bosszú­ság. Mosolyogva sétál a padok közé, mindegyik gyerekhez szól néhány ked­ves, rábeszélő szót, és fo­kozatosan eszükbe jut, hogy mit is kell tenniük: illedelmesen leülnek, fi­gyelnek a nevelőre. ötvennégy tanulója van a Kiskőrösi Petőfi Sán­dor Általános Iskola gyógy­pedagógiai tagozatának, há­rom csoportra osztva láto­gatja a tanítást a kilenc évfolyam. Azért kilenc, mert az első osztályt itt egy előkészítő évfolyam előzi meg. Dr. Rónay Edéné osztá­lyában mindössze tizenné­gyen, vannak, előkészítő­sök, elsősök, másodikosok. Éppen beszédfejlesztési óra folyik. Nem ritka a gyere­kek között a beszédhibás, és akiknek viszonylag jó a kiejtése, azok is nehezen fűzik még egyszerű mon­dattá is a szavakat. A társalgás elég döcögő­sen indul. Témája: az ott­hon, a lakás berendezése. Türelmes, ötletes kérdése­ket kell feladni a tanárnő­nek, hogy kicsalogassa a válaszokat. Az asztalon já­tékbútorokból miniatűr szobát és konyhát állítanak össze, és így a szemlélte­tés, a közös cselekvés las­san megoldja a nyelveket. Mire helyén van a beren­dezés, az egyik fiú büsz­kén elfújja az aprólékos gonddal megszerkesztett mondatot: A szobában ágyak, szekrények, asztal és székek vannak. Ezzel azonban korántsem végeztek a szobával. Szinte minden gyereknek külön- külön fel kell tenni a kér­dést, mégis egy apró ter­metű cigányfiú ötödszöri végigsorolás után is csak annyit mond: Nem tudom. De nála már az is ered­mény, hogy szóra lehetett bírni. Otthon, lakás. Amíg folyik a beszélgetés, a gye­rekek nyilvántartási lap­ját nézegetem. „Heten használnak három fekhe­lyet” .........az apa alkoholis­t a, az anya lopás miatt börtönben van”... „a gye­rekek ápolatlanok, tetve­sek”. .. „a gyerekeiket egész nap igénybe veszik gazda­sági munkára...” — Ilyen és ehhez hasonló bejegy­zések nem számítanak rit­kaságnak a környezetta­nulmányokban. Többsé­güknek nagyon lehangoló élményei lehetnek az ott­honról. Nem csoda, hogy idegze­tüket erősen megviselték a mostoha körülmények, ér­telmi képességeik elmarad­nak hasonló korú társaik mögött, túlérzékenyek, nyugtalanok vagy ellenke­zőleg: közönyösek, daco­sak, befelé fordulók. — Nagyon kifárasztja egy tanítási nap? — kér­dezem a szünetben a ta­nárnőt. — Hét éve tanítok gyógy­pedagógiai osztályban. Nem mondom, hogy könnyű, de eltörpül a nehézségek mel­lett az eredmény lehetősé­ge. Nem tudok szebb ju­talmat elképzelni pedagó­gus számára, mint hogy ezek a gyerekek néhány év múlva kiheverik sérülé­seiket, dolgozhatnak, beil­leszkedhetnek a társada­lomba — Megvan erne a re­mény? — Hinnünk kell a sikerben, másképp értel­metlen lenne a munkánk. Eddigi eredményeink azt mutatják, hogy egy-két ki­vételtől eltekintve nincs elveszett eset. Sokat segí­tene, ha a szülők nem ide­genkednének annyira a „gyépés” osztálytól. Annál nehezebb a dolgunk, minél később kerül ide a gyerek. Csekély töredéke csak a fogyatékos értelmi képes­ségű az iskolás korú gye­rekeknek, és az életszínvo­nal növekedésével, a szo­ciális körülmények állandó javulásával egyre keveseb­ben lesznek. Társadalmunk a lehetőségekhez képest mindent megtesz gyógyulá­suk érdekében. A városok után a nagyobb községek­ben is sorra létesültek gyógypedagógiai osztályok, de még mindig sok megol­dandó feladat van hátra. A kecskemétin kívül nincs bentlakásos intézet a me­gyében. Nincs akkora áldo­zat, amit meg lehetne ta­gadni ettől az ügytől, hi­szen az emberek megmen­tése felbecsülhetetlen érté­kű tett és kötelesség. Sz. J. Művelődési otthon — vagy bérház? Szeptember közepén fel­hőszakadás volt Izsákon, s az egyik állami tulajdon­ban levő lakás mennyeze­te leszakadt. Az ott lakó négytagú családot sürgő­sen el kellett helyezni, s mivel más megoldás nem akadt, a községi művelő­dési otthon klubszobáját jelölték ki részükre. Gazsi Lajos, a községi tanács vb elnökhelyettese arra hivat­kozik, hogy a családot a közvetlen életveszélyből kellett kimenteni, haloga­tásra nem volt idő. Érvelésével nehéz volna vitatkozni, hiszen az em­beriesség felette áll min­den más szempontnak. Amiért az ügyet mégis szó- vá tesszük: Izsákon senki sem tekintheti a művelő­dési házba való költözte­tést végleges megoldásnak — beleértve a községi ille­tékeseket és az érintett családot is. Igaz, a tanács egyáltalán nincs irigylésre méltó helyzetben a kiad­ható lakásokat illetően, ilyesmivel úgyszólván nem rendelkezik, bár üres la­kások akadnak, ezek azon­ban egyházi érdekeltsé­gűek vagy pedig magántu­lajdonban vannak. Ez utóbbiak száma 30—10-re tehető... Mindenesetre paradox helyet, s a megoldás — úgy tűnik — túl nő a köz­ségi vezetés hatáskörén.. J Pedig kell találni megol­dást! A művelődési otthon nyújtotta lehetőség még a szóbanforgó helyiséggel együtt is meglehetősen szerény. S elvégre Is, a művelő­dési otthon nem bérház. Tartósan legalábbis nem lehet az. A hét hangversenyei KÉT teljesen különböző jellegű hangversenyről szá­molunk most be együtt e cikk keretében. Az elsőre vasárnap este került sor a Városi Művelődési Ház rendezésében a kecskemé­ti Nagytemplomban. Ez volt az idei szezon második or­gonaestje, ezúttal külföldi művészek közreműködésé­vel. Ennek ellenére gyen­gébb volt az érdeklődés, mint öt héttel ezelőtt, ta­lán azért, mert az idén ősszel a bérleti sorozat is sűrített programmal indult meg. A HIRTELEN megbete­gedett Vlagyimir Rusó he­lyett Erika Hahnová gyors, bátor beugrása mentette meg a hangversenyt. Part­nerével, az ugyancsak po­zsonyi Havasy József te­noristával alig volt ideje próbálni, a hangszeren pe­dig nem is tudott a körül­mények miatt gyakorolni. Dicséretére szól, hogy játé­kán mindez nem volt érez­hető, s így a „zűrös” előz­mények után végül mégis szép koncertet hallhattunk. Hahnová stílusosan kivá­lasztott hangszínekkel, rit- mikailag pontosan, techni­kailag is kifogástalanul muzsikált. Színvonalas mű­sorából Bach: C-dúr tocca­ta, adagio és fúga c. mű­vének árnyalt, plasztiku­san formált előadása emel­kedett ki, s a kortáns ze­nét képviselő Peter Eben Fantáziája keltette fel ér­deklődésünket. Havasy programja ele­jén intonációs bizonytalan­ságokkal küzdött, s az összegyakorlottság hiá­nya érződött főként az elő­adott Bach-áriában. Jó hangadottságai és előadó késasége sokkal jobban ér­vényesült Dvorak: Bibliai dalok c. művében, külön érdeme, hogy a nagy cseh zeneszerző igen szép, de nálunk teljesen ismeretlen darabjait megismertette közönségünkkel. 49. Nagyon várnak minket, nyugtalankodnak miattunk. Mi meg hallgatunk. Való­színűleg rövidesen megkez­dik a keresésünket, repü­lőgépet küldenek a felku­tatásunkra ... Hogy aggód­hatnak értünk otthon!... Uszkov keserűen sóhaj­tott. — Mit akarok mondani! — szólalt meg Ljubimov. — Nem kellene megint két csoportra oszlanunk? Az egyik elindulna az óramu­tató járásának irányába, a másik meg az ellenkező irányba. Időt takarítanánk meg. Mit gondolsz? A krá­terben nem tévedünk el. Hvataj-Muha itt marad Orocskóval. De Uszkov valami miatt ellenkezett: — Űj hely, szokatlan. Jobb együtt. — Jól van, ha együtt, Ljubimov. — Ügy látom, nagyon óvatos lettél. Meg­égetted magad a forró tej­jel és most a víztől is félsz. Így van? A csoport vezetője és az idegenvezető még egy pár szót váltott, majd néhány száraz fát tettek a tűzre és elhallgattak. Csendes éjszaka szállt az erdőre. Az égen téliesen ra­gyogtak a nagy és fényes csillagok. A sziklacsúcso­kon hósapkák fehérlettek, kék jég szikrázott az Ersot kúpjának hajlataiban, de itt, az erdei tisztáson nyo­ma sem volt a télnek. A föld meleget árasztott, őszi nyirkosság szaga terjengett a levegőben. A rothadó avar és az ázott föld szo­morú őszi illata volt ez, amilyent októberben és no­vemberben áraszt az erdő. A tábor aludt. Az em­berek a tűlevelű ágyon he­vertek a tűz körül, beke­csükkel takaróztak, amely oly nélkülözhetetlen vise- leet nagyobb tundrákon, s amelyet ágynak, sátornak egyaránt lehet használni. Luka Lukics horkolt. Bo­risz dörmögött valamit ál­mában, aztán felemelte fe­jét, vakéin ránézett Usz- kovra, s ismét elaludt. Orocsko olykor felnyögött, úgy látszik még mindig fájt az oldala. Mind a két ku­tya összecsavarodva fe­küdt a közelükben. Tuj fü­lei égnek álltak. Még ál­mában is fülelt, mint aki nem igen bízik ebben a meleg erdei zugban. Csak Uszkov nem tudott aludni. Hanyatt feküdt és a hideg csillagos eget bá­multa. Valahol a mere­délyről kövek hullottak a mélybe. Ág reccsent az er­dőben, alighanem egy fent- ről lezúdult sziklatörme­lék nyomta 6zét. Aztán is­mét csend, csend ... A geológus megnézte az óráját. Három óra. Messze még a reggel. Megigazgat­ta a tüzet, aztán ismét le­feküdt, de most még köze­lebb a tűzhöz. Már elszuny- nvadt, amikor újfajta hang törte meg a csendet. Mint­ha valahol nagyon messze egy hatalmas kürtbe fúj­tak volna. Mély. durva és erős hang volt. De a geoló­gus ezt már nem hallotta. Tuj viszont nyomban fel­ébredt, felkapta a fejét, s körülhordozta nedves orrát a levegőben. Ugyanolyan csend volt, mint az imént. Semmi gyanús nesz. Tuj forgott egyet-kettőt, aztán visszafeküdt a helyére. A megmagyarázhatatlan féle­lem késztette, hogy még közelebb húzódjon az em­berekhez. * Kora reggel Luka Lukics vállára vetette puskáját, megpöndörítette bajszát, füttyentett Kávának és el­tűnt az erdőben. A tó felé haladt Egy óra múlva, alig hogy a többiek felébredtek, a csapatgazda már vissza­tért zsákmányával. — Ugyanazok az ugráló halak — mondta Pétyának, s megmutatta a vászonvöd­röt, amelyben lustán fi­cánkolt vagy harminc pér­hal. — Nagyon sok van be­lőle! Kézzel is kifoghatod, egyszerűen belemászik az ember markába... — Messzire van ide? — Nincs ... alig egy ki­lométer. — Mély a tó? — kíván­csiskodott Uszkov. — A fenekét nem láttam. Lehet, hogy mély, már amiatt, hogy oly sötét a vi­ze... És meleg, mint a forralt tej. Ha úszni tud­nék, nyomban megfüröd- nék! Reggeli után Uszkov, Ljubimov, Borisz és Pé- tya, minden felszerelés nélkül, csak a puskát akasztva vállukra, elindul­tak az erdőbe, hogy a nap folyamán alaposan meg­vizsgálják a kráterfalakat. Ljubimov számítása szerint az egész út kilenc-tíz kilo­méter lehet. Uszkov búcsú­zóul így szólt a csapatgaz­dához: — Orocskót rád bízom, legyen rá gondod! Nem volna rossz, ha még lőni is tudnál valami ebédre va­lót magatoknak. Mi nap­nyugta előtt itt leszünk. Ketten maradtak a tűz­nél. Négyüket elnyelte az erdő. A kutyák is a felde­rítőkkel mentek. XIV. FEJEZET Meglepő felfedezések. — Vendégszerető medve. — Történelemelőtti erdő. — Titokzatos trombitáló hang. Ezután ez történt a tá­borban. Luka Lukics meg­tisztogatta puskáját, fel­vette patrontáskáját, rápa­rancsolt az agronómusra, hogy nyugodtan feküdjön s ne keljen fel. (Folytatjuk) MÁSNAP, hétfőn est» zajlott le a színházban bér­leti sorozatunk idei máso­dik zenekari estje. A mű­sorban a Nagy Októberi Szocialista Forradalom kö­zelgő évfordulója tisztele­tére — hagyományainknak megfelelően —, többek kö­zött egy szovjet és egy ma­gyar kompozíció szerepelj mégpedig Prokofjev ra­gyogóan ötletes „klasszi­kus” szimfóniája és Bar­tók egyik legnagyobb kon­cepciójú alkotása, a 2. he­gedűverseny. Mindkét mű — tudtommal —, ez alka­lommal hangzott fel Kecs­keméten először. AZ EST karmestere régi ismerősünk: Németh Gyula volt, aki azonban némi csa­lódást okozott. A Bartók- versenymű többféle szem­pontból is próbára teszi a karmestert, s ő a mű­vel való küzdelemben alul maradt: ritmikai bi­zonytalanságok is előfor­dultak, de főleg a mű di­namizmusával maradt adó­sunk. A romantika világá­ban sokkal inkább otthon van, így a befejezésül elő­adott Mendelssohn; Olasz- szimfóniában sok szép részletet hallottunk. Itt is meg kellett azonban álla­pítanunk, hogy vezénylé­sében sok látványos külső­ség helyettesíti a valódi szuggesztivitást, amit pe­dig korábban legnagyobb értékének véltünk. Ezen az estén sajnos a budapesti MÁV Szimfonikus Zenekar sem állt tudása magasla­tán. A HANGVERSENY vi­tathatatlan értéke volt vi­szont Szász József játéka, a Bartók-hegedűverseny rendkívül nehéz és igé­nyes magánszólamában. Technikailag tökéletesen ura a műnek, kidolgozott, tudatos formálása, minden felesleges manírt kerülő póztalan tolmácsolása a bartóki művészet tartalmi mélységéig hatolt. Kvar­tett- és szólista-fellépései után szívesen hallanánk őt Kecskeméten a jövő sze­zonban a Budapesti Ka­maraegyüttes élén is! Körber Tivadar i

Next

/
Thumbnails
Contents