Petőfi Népe, 1968. november (23. évfolyam, 257-281. szám)
1968-11-06 / 261. szám
1968. november 6, szerda S. oldal Francia könyv a „Kodály-módszerröi“ Az 1964-es magyarországi zenepedagógiai kongresz- szus után Samuel Baud- Bovy, a genfi konzervatórium professzora, a zenei nevelés nemzetközi társaságának elnöke azt mondotta, hogy a „magyar módszer” új perspektívát nyit és szorgalmazni kell minél gyorsabb elterjesztését. Ezen a tanácskozáson részt vett Jacqueline Ri- biera, fiatal francia tanár is. A látottak-hallottak nagyon fellelkesítették — és elszomorították. Ezt a módszert ugyanis Franciaországban még nem alkalmazzák általánosan, ellentétben az angol nyelvterülettel. Alapos tanulmányok után most egy könyvet adott ki a „Kodály-system- ről”. A művet az előkelő Leduc-Musikverlages párizsi kiadó jelentette meg „ti’ éducation musicale in Hongrie” (Zenei nevelés Magyarországon) címmel. H. N. A türelem osztályában Szabadtéri játékok Szentendrén Néhány évvel ezelőtt a Színházművészeti Főiskola több hallgatója javasolta, hogy Szentendrén rendezzenek szabadtéri előadásokat. Színhelyül a város központját, az ódon házakkal övezett Marx teret jelölték meg. Azóta több társadalmi szerv és intézmény tett lépéseket ebben az ügyben és sürgetésükre a Pest megyei tanács illetékesei megkezdték a szentendrei szabadtéri játékok előkészítését. A tervek szerint a XVIII. és a XIX. századi magyar népi és városi színjátszás énekes, zenés, vidám hangvételű, ma már feledésbe merült gazdag anyagából vett jeleneteket, részleteket mutatnak be. Műsorra tűzik a magyar népi komédiák fennmaradt emlékeit. A szentendrei szabadtéri játékokat első alkalommal a jövő év nyarán rendezik meg. A tanítás itt orvosságosztással kezdődik. Csillapítót kapnak a legérzékenyebb idegzetű gyerekek, hogy figyelemmé szelídüljön állandó nyugtalanságuk. A folytatás sem hasonlít az iskolai órák szokásos fegyelmezett hangulatához. Nem nagyon sietnek elfoglalni helyüket a gyerekek, még folytatódik bennük az óra előtti játék, gondtalanul jönnek-mennek a teremben, nevetgélnek, duruzsolnak. A tanárnő egy csöppet sem lepődik meg ezen, nem tükröződik az arcán szigor vagy bosszúság. Mosolyogva sétál a padok közé, mindegyik gyerekhez szól néhány kedves, rábeszélő szót, és fokozatosan eszükbe jut, hogy mit is kell tenniük: illedelmesen leülnek, figyelnek a nevelőre. ötvennégy tanulója van a Kiskőrösi Petőfi Sándor Általános Iskola gyógypedagógiai tagozatának, három csoportra osztva látogatja a tanítást a kilenc évfolyam. Azért kilenc, mert az első osztályt itt egy előkészítő évfolyam előzi meg. Dr. Rónay Edéné osztályában mindössze tizennégyen, vannak, előkészítősök, elsősök, másodikosok. Éppen beszédfejlesztési óra folyik. Nem ritka a gyerekek között a beszédhibás, és akiknek viszonylag jó a kiejtése, azok is nehezen fűzik még egyszerű mondattá is a szavakat. A társalgás elég döcögősen indul. Témája: az otthon, a lakás berendezése. Türelmes, ötletes kérdéseket kell feladni a tanárnőnek, hogy kicsalogassa a válaszokat. Az asztalon játékbútorokból miniatűr szobát és konyhát állítanak össze, és így a szemléltetés, a közös cselekvés lassan megoldja a nyelveket. Mire helyén van a berendezés, az egyik fiú büszkén elfújja az aprólékos gonddal megszerkesztett mondatot: A szobában ágyak, szekrények, asztal és székek vannak. Ezzel azonban korántsem végeztek a szobával. Szinte minden gyereknek külön- külön fel kell tenni a kérdést, mégis egy apró termetű cigányfiú ötödszöri végigsorolás után is csak annyit mond: Nem tudom. De nála már az is eredmény, hogy szóra lehetett bírni. Otthon, lakás. Amíg folyik a beszélgetés, a gyerekek nyilvántartási lapját nézegetem. „Heten használnak három fekhelyet” .........az apa alkoholist a, az anya lopás miatt börtönben van”... „a gyerekek ápolatlanok, tetvesek”. .. „a gyerekeiket egész nap igénybe veszik gazdasági munkára...” — Ilyen és ehhez hasonló bejegyzések nem számítanak ritkaságnak a környezettanulmányokban. Többségüknek nagyon lehangoló élményei lehetnek az otthonról. Nem csoda, hogy idegzetüket erősen megviselték a mostoha körülmények, értelmi képességeik elmaradnak hasonló korú társaik mögött, túlérzékenyek, nyugtalanok vagy ellenkezőleg: közönyösek, dacosak, befelé fordulók. — Nagyon kifárasztja egy tanítási nap? — kérdezem a szünetben a tanárnőt. — Hét éve tanítok gyógypedagógiai osztályban. Nem mondom, hogy könnyű, de eltörpül a nehézségek mellett az eredmény lehetősége. Nem tudok szebb jutalmat elképzelni pedagógus számára, mint hogy ezek a gyerekek néhány év múlva kiheverik sérüléseiket, dolgozhatnak, beilleszkedhetnek a társadalomba — Megvan erne a remény? — Hinnünk kell a sikerben, másképp értelmetlen lenne a munkánk. Eddigi eredményeink azt mutatják, hogy egy-két kivételtől eltekintve nincs elveszett eset. Sokat segítene, ha a szülők nem idegenkednének annyira a „gyépés” osztálytól. Annál nehezebb a dolgunk, minél később kerül ide a gyerek. Csekély töredéke csak a fogyatékos értelmi képességű az iskolás korú gyerekeknek, és az életszínvonal növekedésével, a szociális körülmények állandó javulásával egyre kevesebben lesznek. Társadalmunk a lehetőségekhez képest mindent megtesz gyógyulásuk érdekében. A városok után a nagyobb községekben is sorra létesültek gyógypedagógiai osztályok, de még mindig sok megoldandó feladat van hátra. A kecskemétin kívül nincs bentlakásos intézet a megyében. Nincs akkora áldozat, amit meg lehetne tagadni ettől az ügytől, hiszen az emberek megmentése felbecsülhetetlen értékű tett és kötelesség. Sz. J. Művelődési otthon — vagy bérház? Szeptember közepén felhőszakadás volt Izsákon, s az egyik állami tulajdonban levő lakás mennyezete leszakadt. Az ott lakó négytagú családot sürgősen el kellett helyezni, s mivel más megoldás nem akadt, a községi művelődési otthon klubszobáját jelölték ki részükre. Gazsi Lajos, a községi tanács vb elnökhelyettese arra hivatkozik, hogy a családot a közvetlen életveszélyből kellett kimenteni, halogatásra nem volt idő. Érvelésével nehéz volna vitatkozni, hiszen az emberiesség felette áll minden más szempontnak. Amiért az ügyet mégis szó- vá tesszük: Izsákon senki sem tekintheti a művelődési házba való költöztetést végleges megoldásnak — beleértve a községi illetékeseket és az érintett családot is. Igaz, a tanács egyáltalán nincs irigylésre méltó helyzetben a kiadható lakásokat illetően, ilyesmivel úgyszólván nem rendelkezik, bár üres lakások akadnak, ezek azonban egyházi érdekeltségűek vagy pedig magántulajdonban vannak. Ez utóbbiak száma 30—10-re tehető... Mindenesetre paradox helyet, s a megoldás — úgy tűnik — túl nő a községi vezetés hatáskörén.. J Pedig kell találni megoldást! A művelődési otthon nyújtotta lehetőség még a szóbanforgó helyiséggel együtt is meglehetősen szerény. S elvégre Is, a művelődési otthon nem bérház. Tartósan legalábbis nem lehet az. A hét hangversenyei KÉT teljesen különböző jellegű hangversenyről számolunk most be együtt e cikk keretében. Az elsőre vasárnap este került sor a Városi Művelődési Ház rendezésében a kecskeméti Nagytemplomban. Ez volt az idei szezon második orgonaestje, ezúttal külföldi művészek közreműködésével. Ennek ellenére gyengébb volt az érdeklődés, mint öt héttel ezelőtt, talán azért, mert az idén ősszel a bérleti sorozat is sűrített programmal indult meg. A HIRTELEN megbetegedett Vlagyimir Rusó helyett Erika Hahnová gyors, bátor beugrása mentette meg a hangversenyt. Partnerével, az ugyancsak pozsonyi Havasy József tenoristával alig volt ideje próbálni, a hangszeren pedig nem is tudott a körülmények miatt gyakorolni. Dicséretére szól, hogy játékán mindez nem volt érezhető, s így a „zűrös” előzmények után végül mégis szép koncertet hallhattunk. Hahnová stílusosan kiválasztott hangszínekkel, rit- mikailag pontosan, technikailag is kifogástalanul muzsikált. Színvonalas műsorából Bach: C-dúr toccata, adagio és fúga c. művének árnyalt, plasztikusan formált előadása emelkedett ki, s a kortáns zenét képviselő Peter Eben Fantáziája keltette fel érdeklődésünket. Havasy programja elején intonációs bizonytalanságokkal küzdött, s az összegyakorlottság hiánya érződött főként az előadott Bach-áriában. Jó hangadottságai és előadó késasége sokkal jobban érvényesült Dvorak: Bibliai dalok c. művében, külön érdeme, hogy a nagy cseh zeneszerző igen szép, de nálunk teljesen ismeretlen darabjait megismertette közönségünkkel. 49. Nagyon várnak minket, nyugtalankodnak miattunk. Mi meg hallgatunk. Valószínűleg rövidesen megkezdik a keresésünket, repülőgépet küldenek a felkutatásunkra ... Hogy aggódhatnak értünk otthon!... Uszkov keserűen sóhajtott. — Mit akarok mondani! — szólalt meg Ljubimov. — Nem kellene megint két csoportra oszlanunk? Az egyik elindulna az óramutató járásának irányába, a másik meg az ellenkező irányba. Időt takarítanánk meg. Mit gondolsz? A kráterben nem tévedünk el. Hvataj-Muha itt marad Orocskóval. De Uszkov valami miatt ellenkezett: — Űj hely, szokatlan. Jobb együtt. — Jól van, ha együtt, Ljubimov. — Ügy látom, nagyon óvatos lettél. Megégetted magad a forró tejjel és most a víztől is félsz. Így van? A csoport vezetője és az idegenvezető még egy pár szót váltott, majd néhány száraz fát tettek a tűzre és elhallgattak. Csendes éjszaka szállt az erdőre. Az égen téliesen ragyogtak a nagy és fényes csillagok. A sziklacsúcsokon hósapkák fehérlettek, kék jég szikrázott az Ersot kúpjának hajlataiban, de itt, az erdei tisztáson nyoma sem volt a télnek. A föld meleget árasztott, őszi nyirkosság szaga terjengett a levegőben. A rothadó avar és az ázott föld szomorú őszi illata volt ez, amilyent októberben és novemberben áraszt az erdő. A tábor aludt. Az emberek a tűlevelű ágyon hevertek a tűz körül, bekecsükkel takaróztak, amely oly nélkülözhetetlen vise- leet nagyobb tundrákon, s amelyet ágynak, sátornak egyaránt lehet használni. Luka Lukics horkolt. Borisz dörmögött valamit álmában, aztán felemelte fejét, vakéin ránézett Usz- kovra, s ismét elaludt. Orocsko olykor felnyögött, úgy látszik még mindig fájt az oldala. Mind a két kutya összecsavarodva feküdt a közelükben. Tuj fülei égnek álltak. Még álmában is fülelt, mint aki nem igen bízik ebben a meleg erdei zugban. Csak Uszkov nem tudott aludni. Hanyatt feküdt és a hideg csillagos eget bámulta. Valahol a meredélyről kövek hullottak a mélybe. Ág reccsent az erdőben, alighanem egy fent- ről lezúdult sziklatörmelék nyomta 6zét. Aztán ismét csend, csend ... A geológus megnézte az óráját. Három óra. Messze még a reggel. Megigazgatta a tüzet, aztán ismét lefeküdt, de most még közelebb a tűzhöz. Már elszuny- nvadt, amikor újfajta hang törte meg a csendet. Mintha valahol nagyon messze egy hatalmas kürtbe fújtak volna. Mély. durva és erős hang volt. De a geológus ezt már nem hallotta. Tuj viszont nyomban felébredt, felkapta a fejét, s körülhordozta nedves orrát a levegőben. Ugyanolyan csend volt, mint az imént. Semmi gyanús nesz. Tuj forgott egyet-kettőt, aztán visszafeküdt a helyére. A megmagyarázhatatlan félelem késztette, hogy még közelebb húzódjon az emberekhez. * Kora reggel Luka Lukics vállára vetette puskáját, megpöndörítette bajszát, füttyentett Kávának és eltűnt az erdőben. A tó felé haladt Egy óra múlva, alig hogy a többiek felébredtek, a csapatgazda már visszatért zsákmányával. — Ugyanazok az ugráló halak — mondta Pétyának, s megmutatta a vászonvödröt, amelyben lustán ficánkolt vagy harminc pérhal. — Nagyon sok van belőle! Kézzel is kifoghatod, egyszerűen belemászik az ember markába... — Messzire van ide? — Nincs ... alig egy kilométer. — Mély a tó? — kíváncsiskodott Uszkov. — A fenekét nem láttam. Lehet, hogy mély, már amiatt, hogy oly sötét a vize... És meleg, mint a forralt tej. Ha úszni tudnék, nyomban megfüröd- nék! Reggeli után Uszkov, Ljubimov, Borisz és Pé- tya, minden felszerelés nélkül, csak a puskát akasztva vállukra, elindultak az erdőbe, hogy a nap folyamán alaposan megvizsgálják a kráterfalakat. Ljubimov számítása szerint az egész út kilenc-tíz kilométer lehet. Uszkov búcsúzóul így szólt a csapatgazdához: — Orocskót rád bízom, legyen rá gondod! Nem volna rossz, ha még lőni is tudnál valami ebédre valót magatoknak. Mi napnyugta előtt itt leszünk. Ketten maradtak a tűznél. Négyüket elnyelte az erdő. A kutyák is a felderítőkkel mentek. XIV. FEJEZET Meglepő felfedezések. — Vendégszerető medve. — Történelemelőtti erdő. — Titokzatos trombitáló hang. Ezután ez történt a táborban. Luka Lukics megtisztogatta puskáját, felvette patrontáskáját, ráparancsolt az agronómusra, hogy nyugodtan feküdjön s ne keljen fel. (Folytatjuk) MÁSNAP, hétfőn est» zajlott le a színházban bérleti sorozatunk idei második zenekari estje. A műsorban a Nagy Októberi Szocialista Forradalom közelgő évfordulója tiszteletére — hagyományainknak megfelelően —, többek között egy szovjet és egy magyar kompozíció szerepelj mégpedig Prokofjev ragyogóan ötletes „klasszikus” szimfóniája és Bartók egyik legnagyobb koncepciójú alkotása, a 2. hegedűverseny. Mindkét mű — tudtommal —, ez alkalommal hangzott fel Kecskeméten először. AZ EST karmestere régi ismerősünk: Németh Gyula volt, aki azonban némi csalódást okozott. A Bartók- versenymű többféle szempontból is próbára teszi a karmestert, s ő a művel való küzdelemben alul maradt: ritmikai bizonytalanságok is előfordultak, de főleg a mű dinamizmusával maradt adósunk. A romantika világában sokkal inkább otthon van, így a befejezésül előadott Mendelssohn; Olasz- szimfóniában sok szép részletet hallottunk. Itt is meg kellett azonban állapítanunk, hogy vezénylésében sok látványos külsőség helyettesíti a valódi szuggesztivitást, amit pedig korábban legnagyobb értékének véltünk. Ezen az estén sajnos a budapesti MÁV Szimfonikus Zenekar sem állt tudása magaslatán. A HANGVERSENY vitathatatlan értéke volt viszont Szász József játéka, a Bartók-hegedűverseny rendkívül nehéz és igényes magánszólamában. Technikailag tökéletesen ura a műnek, kidolgozott, tudatos formálása, minden felesleges manírt kerülő póztalan tolmácsolása a bartóki művészet tartalmi mélységéig hatolt. Kvartett- és szólista-fellépései után szívesen hallanánk őt Kecskeméten a jövő szezonban a Budapesti Kamaraegyüttes élén is! Körber Tivadar i