Petőfi Népe, 1968. november (23. évfolyam, 257-281. szám)

1968-11-06 / 261. szám

Nagy küzdelemben harmadik a Kecskeméti Dózsa Budapesten, a Sportcsar­nokban rendezték meg az idei országos cselgáncs CSB I. osztályú bajnokság 2. fordulóját. A Kecskeméten rende­zett első forduló után a K. Dózsa versenyzői az előke­lő második helyen álltak, de rendkívül szoros volt a yerseny. A szombati for­duló meglepetése a Dózsa nagyszerű győzelme volt. A kecskeméti együttes vá­ratlanul 3:2 arányban le­győzte a bajnokság váro­mányosát, a Bp. Sparta­cus! A mérkőzés hőse a kecskeméti Kiss volt, aki iponnal verte Zomborit az idei országos bajnokot, bí­rói döntéssel nyert Pulai, s a harmadik győzelmet Fodor szerezte. A második mérkőzésen a Közgazdasági Egyetem el­len 5:0 arányban nyert a Dózsa, itt Pulai, Kiss és Fodor nyert iponnal, Nagy és Tóth pedig bírói dön­téssel. A Budapesti Honvéd el­len aratott 3:2 arányú győ­zelem már nem is voL meglepetés, itt is Pulai, Kiss, valamint Fodor győ zött, Nagy és Tóth pedig vereséget szenvedett. Az Újpesti Dózsa elleni 3:2 arányú vereség balszeren­csének és bizonyos érte­lemben bírói műhibának volt köszönhető, mert Nagy Lajos sérülése után a sza­bályok értelmében döntet­len eredményt kellett vol­na kihirdetni. Végül az utolsó mérkő­zésen Tatabánya ellen 5:0 arányban győzött a kecs­keméti együttes Pulai, Kálmán, Kiss, Tóth és Fo­dor győzelmével. A bajnoki táblázaton a Kecskeméti Dózsa azonos pontszámmal mindössze három segédponttal ma­nb m. DÉLNYUGATI CSOPORT 1. Szekszárd 27 17 7 3 63:27 41 2. P. BTC 27 14 8 5 50:29 36 3. P. EAC 27 13 6 8 48:28 32 4. Baja» 27 13 7 7 40:29 31 5. D. VSE 27 11 8 8 45:29 30 6. P. Volán 27 12 6 9 36:27 30 7. Sárbog. 27 11 6 10 50:40 28 8. Steinmetz 27 11 6 10 43:38 28 9. Bonyhád 27 10 7 10 43:47 27 10. Bábod 27 11 4 12 55:40 26 11. Kapv. V. 27 10 5 12 41:56 25 12. Mohács* 27 10 5 12 41 :45 23 13. D. spart. 27 6 11 10 29:36 23 14. P. Helyi. 27 7 7 13 35:48 21 15. Kapv. D. 27 6 8 13 27:59 20 16. Szigetvár 27 — 5 22 23:105 5 »Két büntetőpont levonva. NB III. DÉLKELETI CSOPORT 1, M.kovh. 27 15 6 6 30:25 36 2. B. VTSK 27 13 8 6 41:23 34 3. Hódmv. 27 12 10 5 39:24 34 4. Kossuth 27 10 11 6 34:22 31 5. Mezőber. 27 11 9 7 29:23 3l 6. Szalvai 27 13 4 10 46:42 30 7. Kun Béla 27 10 8 9 35:38 28 8. Sarkad 27 9 8 10 35:31 26 9. Kkhalas 27 9 8 10 32:29 26 10. Szeg. Sp. 27 8 8 11 34:33 24 11. Szeg. AK 27 7 10 10 27:32 24 12. Mhe. M. 27 7 10 10 26:38 24 13. Orosháza 27 8 7 12 27:34 23 14. Szarvas 27 7 8 12 21:31 22 15. Mhe. K. 27 6 8 13 28:42 20 16. Szentes 27 5 9 12 29:50 19 NB III. KÖZÉPCSOPORT 1. Vasas íz. 27 17 7 3 63:23 41 2. Vasas T. 27 13 7 7 50:33 33 3. Vasas L.* 27 12 6 7 46:29 30 4. Dújv. É.* 27 11 9 7 30:22 29 5. I. SZ. ÉP. 27 12 9 10 42:34 29 6. MÄVAUT 27 12 4 11 52:44 28 7. Soltvadk. 27 10 6 11 41:46 26 8. Elekt.* 27 9 9 9 30:20 25 9. Kalocsa 27 10 5 12 41:38 25 10. Bp. Vegy. 27 9 7 11 36:37 25 11. Ercsi 27 10 5 12 36:55 25 12. Kiskör*. 27 10 6 11 36:41 24 13. B. N. A. 27 9 6 12 37:44 24 14. Nagytét. 27 8 7 12 24:36 23 15. MAFC 27 5 11 11 17:41 21 16. V. HTG 27 3 6 18 28:66 12 radt le az Újpesti Dózsa mögött és bronzérmes lett. * A Kecskeméti Dózsa eselgáncsozói vasárnap bé- késcsabán a Keleti Terü­let ifjúsági és serdülő egyé­ni bajnokságán vettek részt. Első helyre a követ­kezők kerültek: Ifjúságiak: 58 kg Bog­nár, 65 kg: Kerekes, 75 kg: Deli. Nehézsúly: Na­szódi. Serdülők: 44 kg: Bíró, 48 kg: Szokolai, 56 kg: Szebellédi, 60 kg: Fai- kas. Csütörtökön délután 2 órai kezdettel a Bp. Hon­véd NB I-es labdarúgócsa­pata Kiskőrösön a Kiskő­rösi Gépjavító I NB III-as csapatával játszik barátsá­gos mérkőzést. Tekehíradó Kecskeméti Petőfi— Bp. Pénzverő 5:3 (3667—2637) NB II. férfi mérkőzés, Budapest. Eeredmények: Munkácsi 478, Gyebrovszki 475, Do­rogi 455, Orbán 443, Kun 409, Tóth 407. Ceglédi Építők— Kecskeméti MÄV 6:2 (2607—2568) NB II. férfi mérkőzés, Kecskemét. Eredmények: Pintér G. 462, Körösi 449, Balogh 424, Pintér T. 421, Túri 413, Bauer 399. Megyei bajnoki eredmények K. Spartacus—K. Vasas 6:2 (2356—2179), K. Petőfi II.—Bamevál 3:5 (2387— 2410), K. Sütőipar—KTE 3:5 (2270—2320), K. MÁV II.—Vörös Meteor 6:2 (2364—2196), K. Pincegaz­daság—Kiskunhalasi ME­DOSZ 2:6 (2251—2311). Jánoshalma újra az élen ÉSZÁKI CSOPORT Kiskunfélegyházi Gépjavító —Izsáki MEDOSZ 8:2 (4:1) Kiskunfélegyháza, 100 néző, vezette: Simovits. A hazaiak nagy íölény- nyel nyertek. Góllövő: Pa- rádi 4, Pallagi 2, Csenki II., Máriás, illetve: Filus, Szabó. Jók: Kurucsai, Ist- vánfi, Parádi, illetve: Fi­lus, Varga. Ifjúsági eredmény: 2:1 a Gépjavító javára. Kiskunmajsa—Cskalov SE 2:2 (1:1) Kiskunmajsa, 400 néző, vezette: Nagy. A lelkesen játszó hazai csapat megérdemelten sze­rezte meg az egyik pontot. Góllövők: Kiss 2, illetve: Bravik, Szórád. Jók: Ke­resztes, Kiss, illetve: Kál­lai, Szórád. Klapka SE—Tiszakécske 1:1 (1:0) Izsák, 200 néző, vezette: Almási. Jó iramú találkozón igaz­Továbbra is hullámvölgyben A Bp. Előre jön Kecskemétre fKét büntetőpont levonva; A VASÁRNAPI Miskolci VSC—Kecskeméti Dózsa l:0-ás végeredménye a bo­rúlátókat igazolta. Az utol­só hetekben határozottan a balszerencse kísérte s kecskeméti lila-fehéreket, snem látszott valószínűnek, hogy éppen Miskolcon tá­mad fel az együttes és vég­re, olyan hosszú idő után újra melléje szegődik „For­tuna isteniasszonya”. Persze, ha tárgyilagosan nézzük az NB I. B-t, akkor látnunk kell, hogy jelenleg az a két együttes áll a ta­bella élén, amelynek a já­tékosai a legképzettebbek, s akiknek már NB I-es ta­pasztalatuk is van. Az Eger és a Komló egész évi teljesítménye alapján tel­jesen megérdemelten van az NB I. küszöbén, s a Dó­zsa csak utánuk következik. A harmadik hely egyálta­lán nem lebecsülendő, hi­szen egy évvel ezelőtt csak nagy üggyel-bajjal kerülték el a kiesést. Amikor a most folyó bajnoki év kezdődőit! a csapat vezetősége — egy­általán nem túlzott szerény­ségből, vagy óvatosságból —, azt a célt tűzte ki, hogy a Dózsának ebben az év­ben ne legyenek ki­esési gondjai. S mint legtitkosabb vágy merült fel az az óhaj, hogy a ta­bella első felében végezzen a csapat. A KÖZMONDÁS szerint is — evés közben jön meg az étvágy. Így jártunk mi is, nomeg a kecskeméti szurkolók. Jól ment a Dó­zsának, hosszú ideig való­ban az egyik feljutó hely várományosa volt. Ekkor azonban még nagyon rosz- szul ment a játék az Eger­nek és a Komlónak. Ké­sőbb változott a helyzet: a nagy riválisoknak szinte minden sikerült, a kecske­métieknek viszont alig va­lami. Rozgonyi, Lód:i, Pa- selk megsérült, több stabil­nak vélt játékos formáié­ban visszaesett (Gór. Czéh TI., Kiss II., Dobó), közben Fajt több hetes eltiltása is rontotta a csapat egységét. Mindezek károsan hatottak az együttesre, s már ősszel közel sem tudott olyan ütő­képes lenni, mint a tavaszi fordulók során. A JELENLEGI helyzetet — tudomásul kell venni. A Dózsa számára nem ma­rad más hátra, mint szépen búcsúzni a végeredményben nagyon sikeres bajnoki sze­zontól és levonni a tanulsá­gokat. A labda továbbra is kerek az NB I E-ben is, nagyszerű mérkőzések szín­helye volt eddig is és lesz ezután is a Szektái Stadion. Érdemes lesz megnézni va­sárnap a Dózsa—Bp. Előre mérkőzést, szurkolni a lila­fehérek győzelméért. A KTE-TÖL a szurkolók hazad pályán joggal vártak biztos győzelmet. A Debre­ceni Elektromos azonban nem úgy játszott, mint egy olyan együttes, amely már elbúcsúzott az NB II-től. Igaz, hogy — sajnos —, a KTE sem küzdött úgy, mintha ettől a mérkőzéstől függne a bentmaradása. Pe­dig lehet, hogy a könnyel­műen elhullajtott pont a csapat számára szomorú következményekkel jár majd. Reméljük, nem így lesz... ENNÉL sokkal jobban játszott a Félegyházi Vasas Szolnokon a MÁV ellen, gólhelyzetei is voltak, eze­ket azonban a Vasas-csatá­rok kihagyták. Ugyanakkor a szolnokiak ügyesebbek voltak, s ez eldöntötte a mérkőzés sorsát. M. I. Több mint 200 nevező a kecskeméti úszóyersenyen A november 7-e tiszte­letére Kecskeméten a fe­dett uszodában sorra kerülő nagyszabású országos úszó­versenyre eddig már 200- nál több nevezés érkezett. Itt lesz úgyszólván vala­mennyi nagy egyesület. Arról is érkezett hír, hogy az olimpiáról hazatért ver­senyzők kitűnő formában vannak, s így nem lehe­tetlen, hogy néhány jó eredmény is születhet a csütörtöki versenyen. Műszaki munkakörben dolgozó házaspár kb. 6 hónapi időtartamra ALBÉRLETI SZOBÄT KERES Kecskemét városában, esetleg Kecskemét környékén. Ajánlato­kat Kiss Árpád nevé­re a Habselyem Kö­töttárugyár 3. sz. Gyá­rába kérjük levélben vagy telefonon meg­adni. Habselyem Kö­töttárugyár, Kecske­mét, Őtemető u. 2., vagy 28-45 telefonon. 9138 A 9. sz. Autóközleke­dési Vállalat gyakor­lattal rendelkező gépkocsivezetőket, autószerelőket, rakodókat, MÄVAUT. jegykezelőket felvesz. Jelentkezés a vállalat személyzeti és munkaügyi osztályán, Kecskemét, Csáktor­nyái u. 4—6. 9129 ságos döntetlen. Góllövők: Kiss, illetve: Rusvai. Jók: Szűcs, Burhus, Mezei, il­letve: Dobos, Rusvai. Alpár—Kiskunfélegyházi Vasas II. 3:0 (0:0) Alpár, vezette: Nyári. A hazaiak a második fél­időben biztosan nyertek. Góllövők: Bodor, Lengyel, Kamasz. Jók: Szepesi, Len­gyel, illetve: Sabin I., Sán- tha. Ifjúsági eredmény: 4:2 a Vasas javára. Lajosmizse—Szánk 1:0 (0:0) K. Fémmunkás—K. Dózsa II. 1:0 (0:0) Kecskemét, 200 néző, ve­zette: Kürtösi. A Fémmunkás megérde­melten nyerte a találkozót. Góllövő: Farkas II. Jók' ölvedi, Farkas II., Virág, illetve: Peller, Kasza, Ro- gics. Egyetértés— Heteny egyháza 2:0 (1:0) Kecskemét, 200 néző, ve­zette : Jelinek. A hazaiak végig fölény­ben játszottak és biztosan nyertek. Góllövő: Kiss I. 2. Jók: Pongrácz, Kiss í., illetve: Bognár. Ifjúsági eredmény: 9:2 az Egyetértés javára. K. MÄV—KTE n. 4:2 (2:2) Kecskemét, 150 néző, ve­zette: Szabó. KTE-vezetés után a MÁV került fölénybe és sikerült győznie. Góllövők: Kará­csonyi 2, Katona, Tormási, illetve: Poós, Beregi. Jók: Karácsonyi, Kara, Simon, illetve: Pólyák, Poós. K. Volán—Radnóti SE 1:1 (1:1) Kecskemét, 200 néző, ve­zette: Csonka. A hazaiak végig fö­lényben voltak, de kihagy­ták gólhelyzeteiket. Gól­lövők: Simon (11-esből), il. letve: Szűcs. Jók: Dómján, Farkas, Kun, illetve: Szűcs, Tanító. DÉLI CSOPORT Gábor A. SE—Szamuely SE 0:0 Kiskunhalas, 400 néző, vezete: Tóth F. Az első félidőben a ha­zaiak, fordulás után a ven­dégek támadtak többet. Jók: Sajtár, Szécsi, Oláh, illetve: Fodor, Szabó. Kiskunhalasi MÄV— Hercegszántó 1:1 (1:1) Kiskunhalas, 100 néző, vezette: Gerőházi. Jó iramú mérkőzés, igaz­ságos pontosztozkodás. Gól­lövők: Tóth, illetve: Bar­na. Jók: Tóth IV., Balogh, illetve: Nagy, Csuport, Barna. Ifjúsági eredmény: 5:0 a MÄV javára. Bátya—Császártöltés 3:3 (2:1) Bátya, vezette: Kemény. Gyenge iramú mérkőzé­sen pontosztozkodás. Gól­lövők: Hears 2, Balázs, il­letve: Hanzen 3. Ifjúsági eredmény: 5:0 a Bátya javára. Nemesnádudvar—Hajós 2:1 (1:1) Góllövők: Féderer 2, il­letve Gidi. Jók: Féderer, Nagy, Kovács. Vaskút—Bácsbokod 5:0 (3:0) Bácsbokod, vezette: Sóly­mos. Á jó formában levő Vaskút győzelme megér­demel! Góllövők: Péter, Závódszkl, Németh, Véber, Sipőc. Jók: Sipőc, Véber,’ illetve: Hears, Máder. Ifjúsági eredmény: 3d) a Vaskút javára. Mélykút—Bácsalmás 2:1 (1:1) Mélykút 200 néző, ve­zette: Dobra. A Mélykút helyzeteit ki­használva nyert. Góllövők: Rajcsány, Bényi, illetve: Kocsis. Ifjúsági eredmény: 4:1 a Mélykút javára. Balogh A. SE—Kecel 2:1 (1:0) Kiskőrös’ vezette: Kal­már. A hazaiak jobb erőnlét­tel biztosan nyertek. Gól­lövők: Simon 2, illetve: Jók: Dombóvári, illetve: Ledény, Lajkó. Seurin, Lajkó. Bajai Bácska Posztó— Gara 2:1 (1:1) Gara, 300 néző, vezette: Száll. A vendégek lelkesebb játékkal nyertek. Góllövők: Szabó, Boros, illetve: Té­ny! Jók: Gugán, Szabó, illetve: Tényi, Fusch. Ifjúsági eredmény: 1:0 a Gara javára. Jánoshalma—Katymár 4:1 (2:1) Közepes iramú mérkő­zésen a hazaiak biztosan nyertek. Góllövők: Feny­vesi III., Pintér, Kisa 2, illetve: Pánosias. Ifjúsági eredmény: 2:0 a Jánoshalma javára. Kiskunhalasi Mészho­mok Téglagyár felvé­telre keres férfi és női segédmunkásokat Jó kereseti lehetőség! 8705 A Kiskunhalasi Vörös Szikra Tsz mindennemű gép járművillamossági (dinamó, önindító, fesztszabályozó), valamint adagolók, szabályozók javítását vállalja a tsz-központban, Kiskunhalas, Alsószállás 40. 8815 ÉSZAKI í. k. d. n. 2. Fémműn. 3. Cskalov 4. Alpár 5. Radnóti 6. Egyetért. 7. Klapka 8. Lajosmi. 9. K. Volán 10. Ki. Gép.» 11. Tiszáké. 12. Kkmajsa 13. KTE II. 14. Szánk 15. K. MÁV 16. Kf. V. n. 17. Heténye.* 18. Izsák» •Két CSOPORT 31 23 30 19 30 16 30 17 30 15 30 14 30 13 30 14 4 4 169:37 50 8 3 69:37 46 7 7 79:45 39 4 9 81:34 38 5 19 71:66 35 6 10 64:55 34 7 lfl 77:61 33 5 11 58:54 33 31 10 12 9 43:42 32 30 11 8 11 59:46 28 5 14 53:61 27 5 14 66:76 27 5 14 50:64 27 5 15 58:79 25 8 14 43:75 24 7 15 61:70 23 2 23 30:100 10 3 25 26:155 5 30 11 30 11 30 11 30 10 30 8 30 8 30 5 30 2 büntetőpont levonva. DÉLI CSOPORT 1. Jánosh. 30 24 1 5 104:37 49 2. Szamuely 30 22 4 4 99:24 48 3. B. B. P. 29 17 5 7 93:24 39 4. Gábor A. 29 15 8 6 53:32 38 5. Császárt. 29 15 6 8 58:40 36 6. Kh. MÁV 30 13 9 8 43:34 35 7. Bácsal.* 28 15 6 7 68:39 34 8. Kecel 30 13 6 11 56:47 32 9. Vaskút 30 13 5 12 45:41 31 10. Hajós 30 14 1 15 66:50 29 11. Mélykút 30 9 7 14 24:47 25 12. Hercegsz. 29 8 7 14 49:69 23 13. Katymár* 30 10 4 16 47:75 22 14. Gara 29 8 4 17 48:80 20 15. Bátya 30 6 7 17 42:80 19 16. B. A. SE 30 5 7 18 46:99 17 17. Nemesn. 30 5 7 18 43:106 17 18. Bácsbok. 29 4 6 19 35:95 14 ?Két büntetőpont levonva;

Next

/
Thumbnails
Contents