Petőfi Népe, 1968. október (23. évfolyam, 230-256. szám)
1968-10-11 / 239. szám
S. oldal 1968. október Ti, péntek TovábSsra is feszit légkör Saigonban A Nobel Békedíj kitüntetettje Változatlanul feszült rémhírekkel terhes saigo- ni légkör. A katonai rezsim csütörtökön hajnalban azzal a bejelentéssel állt elő, hogy sikerült leleplezni egy kormány ellen irá. nyúló összeesküvési kísérletet. Thieu bábelnök puccsveszélyre hivatkozva korábban riadókészültségbe helyezte a zsoldoshad- sereget és a rendőrséget. Ezek az intézkedések továbbra is érvényben maradnak. Saigon! hivatalos helyen Igyekeznek olyan benyomást kelteni, mintha a kormányzat „korrupcióellenes hadjáratával” elégedetlen diemisták restaurá- ciós kísérletéről volna szó. A lázadás élére — jólértesült források szerint —, Le Nguyen Khang tábornok, a dél-vietnami tengerészgyalogos lövészhadosztály parancsnoka állt volna. Az AFP megemlíti, hogy a tengerészgyalogság egységeinek körében számos parancsmegtagadási esetet jegyeztek fel. Khang tábornok nemrégiben nagy hatalmat összpontosított kezében — őt nevezték ki a főváros katonai körzetének, a harmadik úgynevezett harcászati körzetnek és a tengerészgyalogság hadtestének főparancsnokává. Thieu elnök azonban két előbbi tisztségétől megfosztotta, s olyan hírek terjedtek el, hogy a rangfosztást teljessé altarja tenni. E források szerint ez a körülmény adta meg a lökést a tábornok szervezkedéséhez. Csütörtökön a saigoni rezsim hivatalos formában cáfolta a letartóztatásokró' korábban elterjedt híreket. Egy hivatalos szóvivő szerint maga Khang tábornok is szabadlábon van. A fővárosban immáron napok óta tapasztalható nyugtalanságot kommentálva az'amerikai nagykövetség szóvivője azzal a megjegyzéssel intézte el az ügyet, hogy „diplomáciai képviselete” nem tapasztalt semmiféle szokatlan tevékenységet. íz izraeli terv senni ója! nein tartalmaz Az utolsó alkalom Wilson brit miniszterelnök és Ian Smith, a rhode- siai fehértelepes rendszer vezetője szerdán éjszaka találkozott a Rettenthetetlen elnevezésű angol romboló fedélzetén és mintegy fél órán keresztül négyszemközt tárgyalt. Harminc perc elteltével a tanácskozáshoz csatlakoztak a küldöttségek miás tagjai Is: így az angol igazságügyminiszter, a nemzetközösségi ügyek minisztere, valamint a rhodesiai igazságügyminiszter és külügyminiszter. Jelen volt még Sir Humphrey Gibbs rho- désiai főkormányzó. A két kormányfő véleménye megegyezik abban, hogy a gibraltári megbeszélés az utolsó alkalom nézeteik egyeztetésére. Wilson, brit miniszter- elnök csütörtökön reggel a hadihajó fedélzetén ismét találkozott Smith rhodesiai miniszterelnökkel és a két kormányfő megkezdte a rhodesiai probléma rendezésének lehetőségeiről folyó érdemi megbeszéléseit. Smith egy másik hadihajó fedélzetén kapott szállást, amelyet híd köt össze a Rettenthetetlennel. A brit sajtó első kommentárjai egyelőre nem találnak párhuzamot a rombolókat összekötő hajóhíd és a vitás kérdések áthidal- hatósága között. (MTI) Az Al Ahram című kairói lap csütörtöki számában válaszol Abba Eban izraeli külügyminiszter kilenc pontos, úgynevezett új programjára, amelyet az ENSZ-közgyűlés keddi ülésén terjesztett elő. A lap visszautasítja az izraeli javaslatokat. A kilenc pontos program „semmi újat nem nyújt, ennélfogva nem méltó a figyelemre”. Az Al Ahram szerint az izraeli terv nem veszi figyelembe az ENSZ Biztonsági Tanácsának a közel-keleti rendezésre vonatkozó múlt év november 22-i határozatát. Az izraeli terv semmi újat nem tartalmaz. Csak tovább viszi ugyanazt az izraeli politikát, amely a Jarring küldetésének kudarcához vezetett — írja az Al Ahram. Eban nyilatkozatából az is kiderül, hogy Izrael a Biztonsági Tanács novemberi határozatát pusztán olyan intézkedésnek tekinti, amely a közvetlen arab—izraeli tárgyalásokhoz vezet. Ezt az arabok elfogadhatatlannak tartják, s ebben Franciaország, Nagy-Britannia Wenfland tábornak öngyilkossága Az NSZK-ban nagy feltűnést keltett Wentland tábornoknak, a nyugatnémet hírszerzőszolgálat helyettes vezetőjének öngyilkossága. A hivatalos verzió szerint a tábornok depressziós zavarokban szenvedett, s emiatt vált meg életétől. Több nyugatnémet lap azonban kételyeket hangoztat, s arra hivatkozik, hogy a tábornok nem maradhatott volna ilyen fontos beosztásban, ha súlyos betegségben szenved. Megfigyelők szerint a Bundestagban is fel fog vetődni az öngyilkosság hátterének kérdése. (MTI) és a Szovjetunió is támogatja őket. Az izraeli csapatok „visszavonása a tűz- szüneti vonalakról” kifejezés annyit jelent, hogy Izrael megtagadja csapatainak visszavonását a közel-keleti háború előtti vonalakra. Szerdán a kairói külügyminisztériumban megbeszélések sorozata zajlott le több külföldi diplomatával. A tárgyalások során az egyiptomi fél kifejtette az EAK álláspontját a legutóbbi eseményekről, valamint az izraeli külügyminiszter javaslatáról. A kairói lapok vezető helyen közlik, hogy az Egyesült Államok elnöke utasította Rusk külügyminisztert: kezdjen tárgyalásokat Izraeliéi 50 szu- perszónikus Phantom-tí- pusú gép eladásáról. Tiltakozások Mulele kivégzése miatt René Cassin 81 éves francia jogászt tüntették ki az 1968-as Nobel Békedíjjal. (Rádiótelefoto — AP—CP) A kinshasai Kongó diplomatái csütörtökön elhagy- ! ták a szomszédos Kongót, : azt követően, hogy Pierre Mulele kivégzése miatt brazzaville-i kezdeményezésre megszakadt a két Kongó diplomáciai kapcsolata. A brazzaville-i Kongó ellene irányuló gesztusnak tekintette a kinshasai kormány eljárását, annál is inkább, mert Mu- 1 leiét hazatérése előtt Braz- zaville-ben sérthetetlenségéről biztosította a Mo- butu-kormány külügyminisztere, Justin Bomboko. Mulelének, a kongói függetlenségi harc egyik hősének, Lumumba harcostársának a műve folytatójának kivégzése mély felháborodást keltett az 1 olasz közvéleményben. Különböző munkás-, diák-, nő- és szakszervezetek tiltakozó határozatokat és nyilatkozatokat tettek az ügv kapcsán. Az olasz lapok általában a kinshasai kormá .y tagjainak rosszhiszeműségét emelik ki. Az Umitá hangoztatja,- hogy Mulelét Kinshasá- ban gyilkolták meg, éppen úgy, mint hét évvel ezelőtt mesterét és barátját, Patrice Lumumbát, akinek művét folytatta. Lumumba nevében sikerült megvalósítani az ország egységét Mobutunak, aki — mint már tudjuk —- visszaélt Lumumba nevével. Az amerikai tanácsadók utasították Mobutut; Mulele meggyilkolására. Erősítsük a nép bizalmát a párt iránt PRÁGA (CTK) Szerdán Prágában ülést tartott a CSKP Közép-Cseh Területi Bizottsága, a terület jelenlegi politikai helyzetének egyes problémáiról Jan Pillér, a területi bizottság első titkára, a CSKP KB elnökségének tagja beszélt. Pillér hangoztatta, hogy tovább kell erősíteni a nép bizalmát a párt iránt és a párt vezető szerepét a társadalomban. Rámutatott, hogy a január utáni politika tartalmától és célkitűzéseitől élesen el kell határolni a szocialistaellenes erők elgondolásait, akik társadalomellenes céljaik megvalósítására törekedtek. Ezeknek a törekvéseknek a veszélyességére a központi bizottság már áprilisi és májusi plénumán rámutatott. Ugyanakkor fel keli számolni azokat a hiányosságokat is, amelyek januártól kezdődően a párt politikájának realizálásában mutatkoznak. A tömegtájékoztatási eszközök tevékenységéről szólva Pillér kijelentette, hogy a sajtónak, rádiónak és televíziónak világosan kifejezett szocialista szelKatonai ünnepségek Lengyelországban Ifizárások a Horvá! Kommunista Szövetségből A Horvát Kommunisták Szövetségének zágrábi egyetemi alapszervezete kizárta a Horvát Kommunisták Szövetségéből Milan Miricset, a Razlog című folyóirat felelős szerkesztőjét és Zselimir Falout-ot, a folyóirat munkatársát, egy nyilvános előadássorozat vezetőjét, mert a Jugoszláv Kommunisták Szövetsége irányelveivel ellentétes tevékenységet fejtettek ki a júniusi jugoszláviai diák- akciókkal kapcsolatban. A Razlog 57. számát, amely a JKSZ-szel ellentétes véleményeket hangoztatott a diákmegmozdulásokról, annak idején a zágrábi ügyészség betiltotta. (MTI) Lengyelország az idén ünnepli néphadserege fennállásának 25. évfordulóját. 1943. október 12-én, a hitleri hadsereg ellen, a leninél csatában vett először részt a szovjet hadsereg alakulatainak oldalán a Tadeusz Kosciuszko nevét viselő lengyel hadosztály, amely szovjet földön alakult meg és lett a magva a lengyel néphadseregnek. Á negyedszázados évforduló közeledtével csütörtökön nagyszabású katonai ünnepség keretében teszik le esküjüket a varsói Győzelem téren a tiszti iskolák most végzett növendékei. Az államtanács határozata alapján vezérezredessé nevezték ki Wojciech Jaruzelski nemzetvédelmi minisztert és Grzegorz Korczynski nemzetvédelmi miniszterhelyettest. Eddig mindketten altábornagyi rangot viseltek. Varsóban október 9-én területén is — mondotta a többi között, majd jellemezte azokat a módszereket, amelyekkel az imperializmus kiélezi a harcot a szocialista rendszer ellen. A világimperializmusnak ezeket a próbálkozásait azonban meghiúsítja a szocialista közösség ereje hangsúlyozta. Korczynski vezérezredes utalt a német imperializmusnak azokra a veszélyes erőfeszítéseire, amelyekkel meg akarja változtatni az európai határokat, fel akarja számolni a Német Demokratikus Köztársaságot és termonukleáris fegyverekkel akarja felszerelni a Bundeswehrt. lemben kell dolgoznia és át kell éreznie felelősségét az államérdekek védelmé« ért, jelenleg pedig a pozsonyi és moszkvai megállapodások teljesítéséért. El kell érnünk, hogy minden párttag teljességgel megértse köztársaságunk helyzetét a két anta- gonisztikus táborra osztott világban — folytatta Pillér. A köztársaságunk nem lehet sem keresztút, sem a Keletet a Nyugattal összekötő híd. Helye kizárólag a szocialista közösségben van. A vitában felszólalt Er- ban, a CSKP KB elnökségének tagja, aki a területi bizottságot tájékoztatta a múlt heti moszkvai tárgyalásokról. Hangsúlyozta, hogy az egész pártnak aktívan hozzá kell látnia a moszkvai megállapodások teljesítéséhez, ami elő fogja segíteni a szükséges bizalom helyreállítását köztünk és szövetségeseink között — mondotta. (MTI) Illegális sajtóértekezlet Mexikóvárosban A mexikói diákszervezetek vezetői szerdán illegális sajtóértekezleten tájékoztatták az újságíróikat a követeléseikről. A trópusi vihar közepette megtartott sajtótájékoztatón a 210 tagú országos diáktanács hat tagja el- este az^ ország ^területi vé- mondotta, hogy nem haj- j-i_! i*--£ j- iantjók tárgyalni a kormánnyal, amíg további politikai foglyokat nem helyeznek szabadlábra. Követelik ezenkívül, hogy a katonaság hagyja el az oktatási intézmények épületeit. A diáikvezetők elmondották, hogy a múlt szerdai véres utcai összetűzést követően közel 300 diák tűnt el nyomtalanul, ezek a fiatalok nyilvánvalóan börtönben vannak, minden bírósági ítélet nélkül. ] delmi felügyelősége rendezett katonai ünnepséget és ezen Grzegorz Korczynski méltatta a lengyel néphadsereg érdemeit, s rámutatott arra a nagy felelősségre, amely az ország védelmében az egész néphadseregre hárul. A lengyel katona kész minden erejével védelmezni a szocializmust az ellen- forradalmi erőkkel szemben. S ezt az elszántságát megmutatta Csehszlovákia Jól értesült körök úgy tudják, hogy a diákok képviselői egy magánlakásban találkoztak két olyan mexikói politikussal, akik igen közel állnak az elnökséghez. Ezek a politikusok megpróbálnak közvetíteni a fiatalok és a hivatalos hatóságok között. A diákok azt kívánják, hogy az elnök vagy személyes megbízottja a nyilvánosság előtt vitassa meg velük hat pontból álló beadványukat, amelyben sérelmeiket előadják.' A mexikói diákzavargások szeptember végén kezdődtek. Az összetűzéseknek közel 50 halálos áldozata volt, ötszázan megsebesültek, a letartóztatottak szá- j litikai rendőrség tagjai ma pedig eléri a kétezret, szemmel tartották. Eddig 49 körzeti bizottságot alakított a Mámét Kommunista Párt A Német Kommunista Párt észak-raj na-vesztfá- liai tartományi bizottságának tíz nappal ezelőtt történt megalakulása után a tartományban 49 körzeti bizottságot hoztak létre. Gyűlést tartottak Essen- ben, Duisburgban, Hagen- ban, Bochum,ban, Dortmundban, Siegenben, Ober- hausenben, Bottropban és Recklinghausenban. Ezeken a gyűléseken 1360-an kérték felvételüket az új pártba. A Rajna- és Ruhr- vidéken több nagyüzemben is bizottságokat alakítottak. Ezeket az adatokat a tartományi bizottság tagjai szerdán megtartott sajtóértekezletükön hozták nyilvánosságra. A sajtóértekezlet résztvevőit a po-