Petőfi Népe, 1968. szeptember (23. évfolyam, 205-229. szám)
1968-09-29 / 229. szám
jegyzet Szegény tengerlmalacoli Faros forgás a csárdás ütemére. A Budapest Tánceggyüttes köszöntése Mai kelebiai fellépésével kezdi meg több mint egyhónapos Bács-Kiskun megyei vendégszereplését az Állami Budapest Táncegyüttes. A Művelődésügyi Minisztérium 1951-ben alakította meg a hivatásos táncosokból és zenészekből álló művészeti csoportot. A fennállásuk óta eltelt tizenhét esztendő alatt jelentős érdemeket szereztek a magyar népi táncművészet hagyományainak ápolásával és népszerűsítésével. Az együttes művészeti vezetője és koreográfusa Molnár István Érdemes művész, akit a közelmúltban tüntettek ki 60. születésnapján a Munka Érdemrend arany fokozatával. A magyar koreográfusok közül 6 kezdte először alkalmazni a néptánckutatásban Bartók és Kodály módszereit. Fáradhatatlanul gyűjtötte az ország minden táján az eredeti motívumokat, tudományos igénnyel rendszerezte és publikálta őket. A Budapest Táncegyüttes műsora rendkívül gazdag, változatos, a tizenötödik századig visszavezethető pásztortáncoktól a legmodernebb feldolgozásokig végigkíséri a magyar tánckultúra fejlődését. Térben is ugyanilyen kiterjedt: az Alföld, a Dunántúl és a Felvidék csaknem minden néprajzi egységének jellemző táncait magában foglalja. Az együttes mintegy százhúsz előadást tart évente, művészetüket határainkon túl is jól ismerik. Számos kompozíciójuk, így a Magyar képeskönyv és a Dobozi csárdás több nemzetközi folklórfesztiválon nyert már díjat, tavaly Iránban, az idén az NSZK-ban szerepeltek nagy sikerrel. Bács megyei kőrútjukat, amelynek során harmincegy községben lépnek fel — a Kommunisták Magyarországi Pártja megalakulásának 50. évfordulója tiszteletére ajánlották föl. Méltó emlékezés ez évfordulóra, hiszen csak a szocialista fejlődés tette lehetővé a népi kultúra értékeinek igazi megbecsülését csapása. Sok váratlan fordulat Szüntelen izgalom. Óhatatlan a közönség részvétele; apellálni kell rá. A közönség egyesekkel szimpatizálva, mások iránt ellenszenvet érezve — az előadás résztvevője. A dráma egyetlen pillanatra sem lehet unalmas. Pihentető: lírai elemek: Dózsa hihetetlen együttérzése övéivel; Dózsa szerelme Anna, a fiatal parasztlány iránt. Szélsőséges hangulatok: izzó összecsapás, szerelmi líra, agytekervények harca, csalárdság-összeesküvés, átgondolt tudatos cselekvések, érzelmi megnyilvánulások. DÍSZLET. Kitűnő Nemzeti Színházi előadás — naturalista díszletek. Az egyes helyszínek képzőművé- szetileg is részletesen kidolgozva. Mindez tizenkét évvel ezelőtt érthető: a közönség akkori színvonala és igénye miatt. A hatalmas díszletépítmények váltakozása több perces átdíszítési szünetet okoz. Díszlet ma: jól jellemzett jelzésrendszer. A közönség igényt tart az asszociálás lehetőségére. Egy jól eltalált falrészlet a közönség képzeletében sokkal valódibb várat jelent, mint egy teljes színpadot elfoglaló várrészlet. Emellett esztétikai hatása is! A kilenc díszletkép váltakozása csak másodpercnyi váltakozásokat okoz. A jelzett díszlet nem töri meg az elő- sc! äs ívét. JELMEZ. A Nemzetiben — naturalista jelmezek. Jelmez ma: mint tizenkét évvel ezelőtt: naturalis- ta. Miért? Egy ruha önmagában is teljes eredményt ér el. a valóságot itt csak naturálisán szabad felidézni. A jelmez segítség a figurák ábrázolásához. ZENE. A közönség másodpercekre sem eshet ki a darab atmoszférájából, amíg az egyes színhelyek változnak. összekötő zene: összevon, átsegít. Az egyes képvések han "ulatától a következő kép kezdetére vezet. FŐFIGURÁK. Dózsa György — nem született hősnek. A körülmények teszik azzá. A figura fejlődése a darabban: egyszerű parasztlegény, virtusból kerül egy csoA múltkor egy Ketrec, legutóbb egy Aranyszoba! Javasolnám még a Televízió „Péntek esti bemutató” című sorozata számára a Zárkát és a Zöld szalont. Továbbá a Kalitkát, az Akváriumot, Babajárókát és Fürdőfülkét, a Fogdát, a Pincegádort, Padlásfeljárót, Hófehér leányszobát, Beépített konyhát, Várótermet, Tornacsarnokot és Fedett uszodát, továbbá a Rabomobilt és a Gumicellát... Nem folytatom. Az ember ne hallgasson az első mérgére. Beszéljünk komolyan. Nagyon helyes, hogy a Televízió elindította ezt a péntek esti sorozatot, amelyben művészi tv-játék ok kapnak helyet. Nem könnyű és felszínes, buta kis zenés összeállítások, nem is moziba szánt filmek és színházi közvetítések, hanem új, művészi, magyar tv- játékok. Ez a műfaj ugyanis nálunk még úgyszólván gyerekcipőben jár. Alig van művelője. Külföldön a legrangosabb írók sem szégyellnek tv-játékot írni. Nálunk többnyire novellákból készült átírásokkal pótolják a hiányt. A Magyar Televízió tehát afféle missziót teljesít, amikor ösztönzi ennek az új műfajnak önállósodását, meghonosodását. Ám ez elkerülhetetlen buktatókkal is jár. Éppen ezért csak segíthet a vita, a véleménynyilvánítás. Le kell szögeznünk, hogy a legutóbbi két tv-játék éppenséggel nem tartozott a műfaj gyöngyszemei közé. A Ketrec fiatal írónő műve volt, az Aranyszobát azonban olyan kitűnő, becsült mester írta, mint Vészi Endre. A két tv-játék hibái mégis valahogyan közös tőről fakadnak. Épp ezért jogos a kérdés: vajon az írók a felelősek vagy pedig a sorozat szerkesztői, rendezői: azok tehát, akik válogatják a műveket és képernyőre viszik. Hogy hogy lehet ilyet kérdezni? Annyit hallani^ hogy a filmmel nem úgy áll a dolog, mint az irodalommal. Ott nem ősnemzéssel születnek a művek, hogy ami meglett, arról tudhatjuk, kit szidjunk érte. Nem. A filmben az író csak az egyik szülő, ö — mondjuk —, az apuka. Ä gyerek legtöbbször nem is rá hasonlít, hanem az anyukára: a rendezőre. Ilyenkor aztán az apuka igyekszik kibújni a felelősség alól. Nem vállalja a gyereket. Nyilatkozik, hogy nem úgy akarta, másképp képzelte, tulajdonképpen nem is az övé. Ekkor a film — zabigyerek. Aztán megint egy más eset, a szeplőtelen fogantatás. Néhány éve erre a ritka tüneményre is volt példa a magyar filmgyártásban. Kiírtak ott mindenkit a vászonra, a rendező asszisztensétől, a kameramannig és a maszkmesterig, csak épp az író nevét nem. Agyonhallgatták az apát. A hívők csupán a szűzanya nevét foglalhatták imáiakba. Visszatérve a televízióhoz: nagyon is indokolt tehát a gyanú, hogy elsősorban itt is az" „anyukákban” van a hiba. Annyiban legalább, hogy ők döntenek a forgatókönyvek fölött, s az kerül a nyilvánosság elé, a nem éppen bő választékból, amit ők ítélnek alkalmasnak. Ám a felelősség megállapítása végül is csak annyi-! ban fontos, amennyiben segít elkerülni a további hibákat. A szerzőségnél fontosabb a mű. Ezért szóljunk a továbbiakban a művekről. A Keetrecről már elmondtuk egyszer a véleményünket. Bíráltuk zárt és időtlen világát, erőltetett konfliktusát. Itt most csak azért említem meg, mert az Aranyszoba lényegében ugyanezek miatt marasztalható el. Tartalma két mondatban: Egy híres boxoló karrierje kettéroppan, s vele maga az ember is. A felesége egy ideig hitegeti, hogy van számára visszatérés, de lassan ráébred az igazságra, s megsemmisül tőle. Ennyi a történet. Csakhogy az a baj, azt se tudni, kiről van szó, hol él az illető. Amerikában? Ausztráliában? Európában? Magyarországon? Kapitalizmusban, vagy szocializmusban? port élére. Tudatfejlődése: Helyzetei előhívják általa sem ismert képességeit, a vezetésre területiséget. Erkölcsi felemelkedés. Mészáros Lőrinc — katolikus papból Dózsa alve- zére. Érdeklődő, gondolkodó ember. Múltjával, neveltetésével kerül ellentétbe. El tudja dobni, meg tud szabadulni gátlásaitól. Nemes felemelkedés. Anna — tudatlan jobbágylányból a vezér méltó partnerévé nő. Kizárólag érzelmi alkat. Nagyszerű érzék a nemes, az igaz, a jó iránt. Menyus — idős parasztember. A körülmények általa sem ismert képességeit hozzák előtérbe. A magyar paraszt magasszintű költői ábrázolása. Zápolya — a gondolkozó főnemes. Mindig tudatos. Soha nem adja ki magát. Saját érdekében úgy használ föl minden eszközt, mintha más érdekében tenné. Báthori — „a d>" vad magyar főúr” nagyon buta. Hihetetlen akaraterő. Egyéni karrier szüntelen hajszolása. A kudarcok sem riasztják. Többiek. Jól jellemzett figurák, mindegyik színészi megvalósítása alkalmat ad az összetett ábrázolásra. Sematikus figura nincs a darabban. SZIMBOLIKA — DINAMIKA — RITMUS. Dózsa figurája a magyar szabadságharcosok szimbóluma, századokkal később is. Az elnyomott magyar jobbágyok — minden emberi elnyomás jellemző szimbólumai. A XVI. századeleji főnemesség képviselői ma is a leg- rkegyetlenebb elnyomókat jelentik. A darab drámai ereje, dramaturgi íve, az ellenfelek összecsapásai, a felkorbácsolt indulatok; a drámai sűrűség hallatlan színpadi dinamikát kíváii. A modern színjátszás lényege — mai életritmusunk lüktetése. Esy-egy eltalált ritmussal minden egyes fordulat, váltás kifejezhető. A Dózsa György bemutatója ünnepi feladat. A legnagyobb élő költő kitűnő művének első vidéki előadása. Méltó a 600 éves Kecskemét ünneoére. Turián György Ez nem akadékoskodás, kérem. De hát az ember valahol csak él. Különösen, ha boxoló. Ügy értem, hogy egy sportoló pályafutását és kiérdemesült korában a további sorsát alapvetően meghatározza, hogy kapitalizmusban él-e, vagy szocializmusban. Ki ne ismerné Hemingway remek novelláit a profi ökölvívókról? S ki nem ismeri Papp Lacit? Persze a kapitalizmusban sem megy minden ökölvívó tönkre. S nálunk sem lesz mindenki Papp Laci. Ez az Aranyszoba-lakó bajnok ugyanúgy nem számíthat senkinek a segítségére, mint ahogyan Hemingway figurái sem — s ez egyszerűen nem igez nálunk. Sokkal kisebb hírességek is meg tudnak élni itt életük végéig, egészen jól, a sportból. Nem kell elveszniük, számíthatnak a sportszervek, a közönség, az állam, a társadalom segítségére, kamatoztathatják tapasztalataikat, vagy elhelyezkedhetnek más szakmában stb stb. Igen ám, de az Aranyszoba hőse olyan alak, aki semmire se jó a ringen kívül. Jó, lehet, hogy van ilyen. Nem egyetemi tanárok mennek el boxolónak. Mégis ilyen egyedül akkor sem maradnak nálunk az emberek. Legfeljebb, ha többszörösen bebizonyítják, hogy érdemtelenek a segítségre, mint az a börtönviselt barát, akit logikusai^, vonultatott fel a film elrettentő példának. Ha valóban egy semmire se jő, fmi-olvasni sem tudó senki ez a mi hősünk, akkor mi jogon számít a rokonszenvünkre? Mert a film félreérthetetlenül mellette áll, együttérzést sugalmaz, részvétet kelt. Ha pedig nem semmirekelő, akkor miért tagadják meg tőle a film készítői a segítséget? Ezek azok a kérdések, amikre, ha nálunk kell válaszolni, van válasz, a kapitalista rendszerekben pedig nincs. Ezért kérjük számon az alkotókon a helyszínt, a kapitalista, vagy szocialista környezetet. Egy, vagy két esztendeje, nem tudom pontosan, láttunk már egy tv-filmet erről a témáról. Papp Laci játszotta el ugyanezt a sorsot. Nem jobban, mint most Szabó Gyula, de igazabban játszott. Elhittük neki. Az országot ugyan nem nevezték meg ott sem, de hogy nem rólunk szólt a mese, abban biztosak lehettünk. A legfurcsább az egészben az, hogy az Aranyszoba mindezek ellenére jó film lehetett volna. Ha befejezik. De nem fejezték be, hanem megálltak az első felvonás végén és abbahagyták. Mire gondolok itt? Ez az ellenszenves alak megérdemelte volna, hogy magára hagyja mindenki. Tegyük fel: megpróbálnak rajta segíteni, de ő nem, az istennek sem hagyja magát, elmar mindenkit, minden józan segítő szándékot visszaver, mert nem hajlandó belátni, hogy a sportdicsőség múlandó. Követelőzik, de önmaga nem tesz a jövőjéért semmit. Megérdemli a sorsát. Ez az egyik változat^ De akkor ezt az embert kellett volna megmutatni, nem az elárvultat. A másik lehetőség: Lassan ébred rá, hogy vége a karrierjének, a köny- nyű és fényes életnek. De amikor ráébred, futja a tartásából arra is, hogy új életet kezdjen. Talán így lapos, kevésbé „művészi” volna ez a téma? Ma divat a borúlátás. Mintha az, ami előremutató, életrevaló, buzdító, nemes, csak vezércikktéma lehetne, művészi alkotásé nem... Nem igaz, nem igaz, nem igaz! A művészetnek joga megmutatni a rosszat és felháborítani ellene. Joga is, kötelessége is. De miért ne lenne ugyanúgy joga és kötelessége megláttatni a jót, lelkesíteni és erőt, bizalmat önteni az emberekbe? Ez aztán a szép és nehéz művészi feladat. Bizony nehéz, nehezebb mint a pesszimizmus. Mert felháborítani, elkeseríteni, sötéten látni lehet fals hangokkal is, ügyetlenül is. Sötétben nehezebb észrevenni a kátvút. A világosban meglátszik minden oda nem illő szín és görbén húzott vonal. S itt van még egy ellenvetés: a művésznek joga van kísérletezni. Jó. De mire kíváncsi? Előbb a Ketrecben, legutóbb az Aranyszobában a figurák egyaránt légüres térben mozognak. Kiszakítva a valóságos világból, elrekesztve minden külső kapcsolattól. Kívülről kukucskálunk rájuk, mint valami kísérletre szánt tengerimalacokra. De a kísérlet rossz Mi arra volnánk kíváncsiak, hogy ilyen, vagy olyan helyzetben mint viselkednek, hogyan reagálnak. Am ehelyett csak annyit látunk, hogy levegő nélkül nem tudnak élni. Regen felfedezett igazság. Minek annyit ismételni a kísérletet? Siester László Peter Huchel (NDK) : y jp jj q ^ ^ A Felejtés esője csapkod közöttünk. A kútban érmék ezüstje dereng. A fal tetején a macska, A Hallgatás felé tartja fejét, Minket meg sem ismer már. A szerelem sovány fénye Elmeiül szembogarában. Zötyög a szerkezet a toronyban, Elszökött órákat kongat. Időt nem hagy a föld, Hogy megbújjunk a halál mögött. Elmerülnek a hangok Nyomtalanul. Két galamb röppen el a párkányról, ör-esküjét állja a híd. A komorló kő az Adige vizében Gőgös csendjéből les ránk. S minden dolgok közepében a gyász. Bán Ervin fordítása
