Petőfi Népe, 1968. szeptember (23. évfolyam, 205-229. szám)
1968-09-29 / 229. szám
Fegyveres erőinket köszöntjük! Százhúsz évvel ezelőtt, 1848. szeptember 29-én, a pákozdi sukorói dombokon a fiatal honvédsereg fényes győzelmet aratott a szabadság eltiprására szomjazó császári seregek felett. Két évtizede ezen a napon köszönti dolgozó népünk, szocializmust építő társadalmunk azokat, akik fegyverrel a kézben óvják határainkat, védik békés építő munkánkat, őrködnek szocialista államunk biztonsága felett. Katonáinkat, határőreinket, rendőreinket, munkás őreinket köszöntjük e napon. Azokat, akik mesterei a modern haditechnikának, képesek megsemmisíteni az esetlegesen ránk támadó agresszort, akár a földön, akár a levegőben. Azokat üdvözöljük nagy szeretettel, akik éjjel és nappal, zimankós télben, s forró nyárban határainkat, a közrendet, a közbiztonságot óvják. Azokról emlékezünk meg tisztelettel, akik a nehéz fizikai és szellemi munka után önként vállalták a nép, a szocializmus ügyének szolgálatát. Fegyveres erőinket köszöntjük, azokat, akik nemcsak békében a gyakorlatokon, de szükség esetén a haza, a testvérországok védelmében is helytállnak. A határ© Vegyi felderítők Á Diesel-motorok egyhangú zúgását nem zavarta semmi. A felderítő úsz<5 ban találkozunk. Márfai és Gelencsér őrvezető velem jön felderítésre. Műszeregépkocsi egymás után hagyta maga mögött a kilométereket Feurstein János tizedes, a vegyvédelmi felderítők rajparancsnoka arra a feladatra gondolt amelyet néhány perccel ezelőtt Gárdonyi András hadnagytól kapott. — Tizedes elvtársi Derítse fel a KX 26-os négyszög délkeleti részén, a műút és a környező terep- szakasz vegyi és sugárszennyezettségét. Az eredményt rádión jelentse. Néhány perc múlva már úton voltak, s egyre közelebb jutottak ahhoz a bokros, fákkal tűzdelt útka- nyarhoz, amelynek felderítése rájuk hárult. A tizedes a térképet nézte, de nem tudott szabadulni gondolataitól. „Alig egy hónap van hátra — jutott eszébe —, s leszerelünk.” Elmosolyodott, mert a klubszobában, az ebédlőben ő maga is eldicsekedett azzal: kiszámította, hogy hányszor kell borotválkozni, csizmát tisztítani, reggeli tornára sorakozni addig. Pedig sajnálja egy kicsit itthagyni a fiúkat, a jól összeszokott kollektívát a műszerészeket, s a „Mancit”, mármint a gépkocsit. összerezzent. A motor prüszkölni kezdett, kihagyott, majd leállt. A vezető, Till István őrvezető megpróbálkozott az önindítóval. A bukósisak vastag párnázatán keresztül hallani lehetett a fogaskerekek kerregését, de a motor nem indult. — Próbáld meg mégegyszer! — Nem indul — mondta nyögve, kivörösödött arccal Till őrvezető — várjatok, megcsinálom! — mászott volna ki a kocsiból. — Állj! — a tizedes hangja megriasztotta. — Nem a telephelyen vagyunk, nem érünk rá bütykölni... Gépkocsiról! A gázvédőruhás katonák esetlenül huppantak a földre. A tizedes végignézett rajtuk. Bizonyítani kell! — ötlött fel benne. — A két nehéz, munkában, tanulásban telt év nem végződhet ilyen dicstelenül. _ Till őrvezető! Megjavítja a gépkocsit, a kanyark ei előkészíteni, gázálarcot fel! A gumiruhába öltözött katonák maguk elé tartva a sugárszámlálót elindultak... Gárdonyi hadnagy először az órájára, majd a rádiósra nézett. Az megértette parancsnokát, s a fejével tagadóan intett. — Hol lehetnek, mit csinálnak? — türelmetlenkedett a hadnagy. — Éppen Feuerstein? Nem lehet! Hívja őket — mondta a rádiósnak. Ebben a pillanatban a rádióban sistergés hallatszott. — Kormorán, itt Béka... Jelentem a feladatot végrehajtottam ... Az átkelőhelyet kijelöltem... Kormorán, itt Béka! A Manci egészséges... Értettem, bevonulok. A hadnagy elégedetten dőlt hátra a széken. A gyér fűvel borított ho- türelem. A nyomokból ol- mokdombok között, végig- vásott, s azokból arra kö- futott a pajkos szél. Meg- vetkeztetett: az a négy fiarázta a száraz kórokat, vé- talkorú szemrevételezte a gigzizegtette a füvet, majd határt, akikről tegnap este bevette magát az erdőbe, a falusiak beszéltek... Hajnalodott Távolról kakaskukorékolás hallatszott. Az egyik domb aljában, közvetlenül az erdő szélén, mintha csak a szél mozgatta volna meg, szétnyíltak a boíkrok ágai. Két figyelő szempár pásztázta végig a terepet. — Ott fenn, a bozótosnál valami nincs rendben, — suttogta Horváth Béla határőrnek a járőrtársa. — Indulás! — vezényelt az idősebb, s elindultak a bozótos felé Az esőverte homok megőrizte a lábnyomokat. Horváth Béla lehajolt, ujjaival végigsimította a férfi és női cipők bemélyedéseit. — Futás az őrsre, jelentsd ... én addig figyelek! — hangzott a parancs. A járőrtárs futó lépteinek dobbanása még el sem halkult, amikor Horváth Béla •határőr eltűnt a bozótosban. Kényelmesen elhelyezkedett, mert jól tudta, órákig kell mozdulatlanul figyelnie. A 20 éves tompái fiú eddig öt határsértőt fogott el, s ismerte a szabályt: ilyenkor legfőbb a gukban levő lány felért a dombra. — Ott a határ — mondta a barna orkánkabátos —, csak néhány méter már ... futás! Á műszakiak segítője A kiskunfélegyházi gyakorlótér zöld gyepén munkásőrök ültek, s figyelmesen hallgatták Gróf István, a munkásőrség megyei törzse munkatársának szavait. — ... elmondom még- egyszer. A szerelt gyutacsot óvatosan belehelyezem a robbanóanyagba, lefojtom, s begyújtom a zsinórt. Érthető? — Á zsivaj azonnal abbamaradt, amikor folytatta: — Ki vállalkozik elsőnek a robbantásra? A munkásőrök egymásra néztek. Valamennyien katonaviselt férfiak voltak, de a robbantástól mindegyiknek borsózott a háta. Nem gyerekjáték ennek a gyakorlása — latolgatták magukban —, hiszen csak éles robbanóanyaggal lehet elvégezni. A kényszeredett csendet végül is egy alacsony, barna munkásőr törte meg. Kissé bizonytalanul mondta: — Én megpróbálom ... — Rendben van, kezdjen hozzá! — Gróf István hátrább parancsolta a többieket, s minden figyelmét a „felelő” kezére összpontosította. Barátságosan biztatta. — Helyes, temesse el... A gyufa fejét helyezze a gyújtózsinórra ... Jól van, gyújtsa meg!... A munkásőr keze reme, gett, látszott rajta: ideges. Sehogyan sem sikerült a gyufát meggyújtani. A láng hirtelen felíobbant, s a munkásőr nekiiramodott. A domb mögött valamennyien csendben feküdtek, a robbanásra vártak, de hiába. Csak a, tücsök ciripelését hallották. Teltek a percek, semmi. Gróf István felállt, kényelmesen a robbanóanyaghoz ballagott. Lehajolt, s abban a pillanatban észrevette: nem gyulladt be a zsinór. — Jöjjenek ide! — kiáltotta, s amikor mindannyian ott voltak, begyújtotta a két percre méretezett gyújtózsinórt. Néhányan futottak volna, de megállította őket. — Várjanak! évvel ezelőtt, elérje a Kiváló címet. A robbantási gyakorlat nem ért véget, de a következő robbantáshoz már nem kellett önként jelentkezőket kérni... A szél elállt, de a szürke felhőkből nagy cseppekben esni kezdett az eső. A több mint tízperces egyhangú kopogásba hirtelen ágrees- csenés, suttogó hangok, dobogás keveredett. Horváth Béla határőr visszafojtott lélegzettel az erdő szélét kémlelte, onnan érkeztek a gyanús zajok. Elsőnek a barna orkánkabátot pillantotta meg, majd előtűnt a szőke, csapzotthajú fiú is. A tolvajok settenkedő lépteivel haladt előre, körülnézett, s intett társainak. A három fiú, s a társasár S mintha csak a villám vágott volna le, úgy állította meg a határ felé futókat Horváth Béla határőr kiáltása: — Állj!..: Ne mozduljanak! ... Fel a kezekkel!... A határsértők kényszeredetten emelték magasba a kezüket. Az erdő felől csörtetés hallatszott, meg- érkeztt az erősítés. A körbefogott fiatalok lehajtott fejjel indultak el az őrs felé... Az eső elállt, kisütött a nap. Derűs reggelre ébredt Hercegszántó. Foigalomellenőiző Elmondok valamit. A jó műszaki, ha szabályosan végzi a dolgát nem félhet. Még van másfél percünk ... Addig elmondok egy történetet. Ebben az évben érettségiztem, s a vizsgán olyan zavarban voltam, hogy összekevertem Móricz Zsigmondot József Attilával. — A munkásőrök elmosolyodtak. — Szerencsére még idejében kijavítottak, s ... most futás! — kiáltotta. A füsttel keveredett föld magasra vágódott, s a göröngyök szökőkút vízcsepp. jeiként hullottak vissza a földre. Nemcsak a robbantás sikerült, de leszoktatni a munkásoröket a félelemről is. Gróf István 8 éves munkásőri, s munkavédelmi felelősi tapasztalatát kiválóan alkalmazta a gyakorlati munkában. A kiképzést segítő sokoldalú munkájáért tüntették ki a Munka Érdemrend bronz fokozatával, s ezért lett Kiváló munkásőr. Azóta kevesebbet pihen, többet dolgozik, többet áldoz szabadidejéből azért, hogy a műszaki szakasz, akárcsak két Égész nap zuhogott az eső. Az E—5-ös út, mint ezüst szalag csillogott a zöldesbama földek között. Az emeletnyi magas ca~ mionolk, vízpárába burkolózva dübörögtek messzi céljaik felé. Fürge személygépkocsik előzték meg őket, méternyire fröcskölve szét az úttesten felgyülemlett vizet. — Hogy száguldoznak — szólalt meg halkan Dezsőn Alajos rendőr szakaszvezető, belekapaszkodva a Moszkvics volánjába. — Egy hirtelen fékezés pedig..: Nem fejezte be a mondatot, E'arta László rendőr őrmester, a járőr parancsnoka így is értette miről van szó. Valóban. Elég egy rosszul kiszámított előzés, s a vezető a fékbe tapos. A szépen csillogó országút azon nyomban tragédia színhelyévé változik. — Jobbra a bekötőútnál megállunk! — mondta Berta őrmester. A kékszínű Moszkvics az útpadkára farolt. S mintha csak a természet jóvá akarná tenni egész napos szomorú kedvét, a szél széthúzta a vastag felhőpaplant, amely mögül előbukkant a nap. Egy Opel közeledett. Messziről inkább motorcsónakhoz hasonlított, hiszen két oldalán magasra szállt a víz. A tárcsa felemelkedett, s a személygépkocsi billegve a fékezéstől, csúszva leblokkolt. — Jó napot kívánok — lépett tisztelegve a gépkocsi mellé Dezső fi szakaszvezető. — Gépjárműellenőrzés! Kérem a forgalmi engedélyt, a jogosítványt ... Köszönöm', rendben van — nyújtotta át az okmányokat, a kissé köpcös vezetőnek. — Szeretném felhívni a figyelmét, hogy az út csúszós. Az Opel vezetőjének arca mosolyra derült. — Köszönöm a figyelmeztetést ... Igaza van! Fél órán át tartott ez így. Az egyik tehergépkocsit félreállították, mert nem működött az irányjelzőkészüléke. Egy motorkerékpárossal a féklámpa égőjét cseréltették ki. Ütba igazítottak egy jugoszláv személygépkocsi tulajdonosát, aki Bugacra akart menni, s ellenőrizték az egyik közeli termelőszövetkezet pótkocsit vontató Zetorjá- nak összekapcsolását. Ez az aprónak tűnő, véget nem érő fáradságos munka, nagyon is fontos célt szolgált: megelőzni a közúti baleseteket. — Mindenkit hazavárnak — mondta Kállai Mihálynak az SZMT gépkocsivezetőjének Dezsői} szakaszvezető — én is alig várom, hogy ölbevegyem a másfél éves Andrist... Ezt azért mondom el minden .pilótának'’, mert elég ha egy csavar, egy filléres égő hiányzik, s az otthon- lévők hiába várják, hogy hazaérjünk.... Eső, fagy hóesés vagy oojkoli hőség. Legyen a természet mosolygós, vagy 'ord, a rendőrség forga- 'ímellenőrző járőre mindig Hon van. Ha kell segít! gyelmeztet, óvatosságra 't. egyszóval: értünk dolHk. Öszeállította: Gémes Gábor
