Petőfi Népe, 1968. szeptember (23. évfolyam, 205-229. szám)

1968-09-29 / 229. szám

1 oldal 1988. szeptember 29, ▼asámap Az emberek jóki Épül az áruház Új otthont kap “ be'«yóg>£*Z felkészülnek a közlekedési sérültek gondos ellátására i? • • • a tűzoltóság csu­pán egyszer vonult W Kecskeméten, a méhgs- laposl városrészbe, ahol jelentéktelen kárt oko­zott a villámcsapás.” (Idézet az Esőzóna a megye felett c„ szep­tember 18-án megjelent tudósításunkból.) héttel is esőáztatta korom­szag lengi körül. A nyárfa, amely a fellegek felé törte­tő hivalkodásával vonta magára a mennykő harag­ját, megperzselt derékkal, de zöld koronával tekint a miatta nádkalapját vesztett házikóra. A vályogfalakat a leégett nádtető maradvá­nyai, s üszkös gerendák barikádozzák körül A fel­dúlt udvarra belépő ide­gennek szemmel láthatóan örvendező, barátkozásra kész kiskutyán kívül sehol egy lélek... Vajon hová lett az ázó- fázó, könyörgő szemű bá­csi és néni, akikre a „96 család, a népfronti első te­lepülők és Mészáros Fe- rencné, 6-os tömb, föld­szint 2. számú lakásból” le­vélben hívták fel szerkesz­tőségünk figyelmét? — tű­nődöm pár percig az ud­varon. Egyszer csak görbedt “ hátú, botjára tá­maszkodó embert pillantok meg, aki a száz méternyi­re levő útmenti házból tart a kapásnövény-táblákon át nehézkesen a romház felé. — Bácsika a gazda? — kérdem a nagy, fehér ba- juszú öreget, mikor a szo- rriorú portához ér. — Én kérem... — mond­ja elcsukló hangon, s a szeme sarkából könny buggyan ki. Megsimogatom remegő kezét. Kissé megnyugszik. Letelepszik a rossz kiska­pu melletti farönkre, s egyre közlékenyebb. — Idős Pataki Józsefnek hívnak, kérem. Ugyan az Jubileumi pályázat képzőművészek számára A Bács-Kiskun megyei Tanács V. B. művelődés- ügyi osztálya a magyar pol­gári demokratikus forrada­lom, a Kommunisták Ma­gyarországi pártjának meg­alakulása és a Magyar Ta­nácsköztársaság kikiáltásá­nak 50. évfordulója tiszte­letére képzőművészeti pá­lyázatot hirdet. A pályázaton olyan mű­vészi alkotások vehetnek részt, amelyek elsősorban a három évforduló esemé­nyeit, illetve az ezekhez kapcsolódó élményeket — történelmi események alap­ján — dolgozzák fel. A pályamunkák benyúj­tási határideje: 1969. feb­ruár 15. A műveket a Kecs­keméti Katona József Mú­zeum címére (Kecskemét, Bethlénváros 75.) kell el­juttatni. Pályadíjak: l. díj 3000,— Ft ti. díj 2000Ft fii. díj 1000,— Ft Pályázhatnak a Középma­gyarországi Területi Szer­vezet tagjai és a Bács-Kis- kun megyében élő művé­szek, bármilyen műfajú, az eszmei követelményeknek megfelelő alkotásokkal. Á zsűri által elfogadott műveket 1969. tavaszán ki­állításon mutatják be, ugyanakkor történik a pá­lyázat nyilvános eredmény- hirdetése ife — időst nem kell mondanom, mert szegény jó fiam, aki az „ifjú” volt, negyvenéve­sen hagyott is. Súlyos be­tegség vitte el... már nyolc éve annak... A por­tám meg Szolnokihegy 61. számú. Tizennégy óta élek itt. Akkoriban, tán két év­vel előbb épült a művész­telep. Nem is igen volt más ház a környéken... Ha­nem az a csapás, az.,. — vált hirtelen témát, s me­gint remeg a hangja. — Egy és egynegyed óra­kor történt. Éjszaka. Hir­telen az a nagy füst... Sok, nagyon sok vizet lo­csoltak el a tűzoltók! Most meg úgy ijedezek minden­re. Ha megy a repülő, úgy megrettenek, mintha fáz­nék»,. . — Honnan érkezett az előbb, Pataki bácsi? _ I tt tanyázok Poór Já- * nos szomszédnál, aki nagyon jó ember, olyan lelki jó barát. Mert vissza kellett vinni a ponyvát... A feleségem meg elment a Csilléritelepre rendezked­ni, mert ott adtak nekünk lakást. Ö hetvenegy éves, még jobban bírja magát. Nem úgy mint én, egy év híján nyolcvanévesen... Merthogy a lakás a harma­dik emeleten van. Azt mondja a feleségem, hogy bent a víz, villany, meg minden. Csak én azt nem bírom elgondolni, hogyan fogok felmenni oda, arra a harmadikra... De majd az onokám, aki már fiatal- asszony ... Itt, a népfron­tos telepen épít. Földszin­teset. Azt mondja, részle­tekben kell fizetni, ö hoz­ta a ponyvát is a Duna— Tisza köziből, merthogy ott dolgozik, bent az irodában. A főnöke nagyon magas beosztású. Ügy hívják, hogy Mészöly. Az is olyan na­gyon jó ember. Adott az onokámnak egy nagy pony­vát, hogy tegyük fel tető helyett, mert hogy meg­roggyantak a falak, ránk ne szakassza az esővíz... P illanatnyi szünetet ■ tart. Ültében mind­két kezével megmarkolja botját, mintha abból gyűj- tené az erőt. És folytatja: — Az emberek jók. Igaz, hogy énnekem se volt ha­ragosom soha. Mikor csak tudtam, segítettem. Ezek a népfrontos telepiek meg ki­váltképpen. Tetszik tudni, itt, a hatos házban van egy bizalmi asszony. Ane- vit nem tudom, de nagyon jó asszony. Neki is fájt* mikor azt írta az újság: „a kár jelentéktelen”. Mert­hogy nekünk a mindenünk volt. Hát kérem, elégett az összes, majd ötven kiló lisztünk, a bödönke zsír. Meg a nagyon jó sütőtek- nő, amibe öt kenyér is el­fért. Olyant már nem is csinálnak. Meg volt ott há­rom deszka. Meg ciroksep­rű. Magam csináltam. Har­mincöt darab. Az is magá­ban háromszáz forintot megért... Most a zsebkendőjét gyű- rögeti. Megtörli a szemét és megint a népfronttelep felé tekint. — Tetszik tudni, az a bi­zalmi nagysága, már enge- delmet, én csak így tudom tisztelni, mindjárt az első napon, a csapás után ho­zott három kiló lisztet, meg meleg ételt. És a többiek is. Most is hoznak napon­ta ezt, meg azt, még tíz­órait is. És azt is mondták, hogy „ne búsuljon bácsika, fölépítjük a házát társadal­mi munkával” ... Csak­hogy nem lehet ám. Az onokám kilincsről-kilincsre járt ott, a tanácsnál és azt mondták neki, nem lehet. Merthogy itt széles út ve­zet majd és a mentibe a népfrontos telepet építik tovább. Ki fogják .sajátíta­ni ezt a szegény portát... H irtelen valami eszé­be juthatott Pataki bácsinak. Oldalvást pil­lant, „méreget”, amint ott ülök mellette a fűben. S úgylátszik, elfelejtette a bemutatkozásomat, mert megkérdi: — Engedelmet kérek, honnan is tetszett jönni? — Az újságtól — mon­dom. — Akkor hát megkérem, okvetlenül írja bele, hogy az emberek jók, az embe­rek nagyon jók!... Perny Irén Párbeszéd a bajai kór­házban: — Jaj, drága néni, maga sem tudott aludni az éj­jel? — Nem én! Egy szemet sem! Két ágyhoz is állan­Ez a párbeszéd bizonyos értelemben időtlen. Hall­hattuk volna tavaly, vagy húsz éve, avagy ezen a hé­ten, hiszen fennállása óta vannak nagy kórtermek a bajai kórházban. De ez az időtlenség csak egyirányú, mert jövő időre már nem sokáig vonatkozik. Leg­alábbis a belgyógyászaton körülbelül két év múlva megszűnik a zsúfoltság, legfeljebb hat beteg fek­szik majd egy kórterem­ben, viszont lesznek 4, sőt 2 ágyas „Szobák” is. Jö­vőre megkezdik a bajai vá­rosi kórház új belgyógyá­szati osztályának építését. Szükség van erre, hiszen dr. Soltész Rózsa városi főorvos mondta: — A bajai kórház 1. szá­mú belosztályán 60 ágy van, de mindez néhárty te­remben, hiszen az épület­ben akad 20 ágyas kórte­rem is. Egyébként a Bács­almásén működő 2. számú belosztályon már kisebbek a termek, mivel azt nem­rég létesítettük. De Baján, dóan bejártak, ott a terem végén ketten olyan rosszul voltak! — Nagyon rossz egy ilyen nagy kórterem, ennyi be­teggel. az összesen 70 ággyal ren­delkező sebészeten is van nagy kórterem, ahol a fris­sen operáltak együtt fek­szenek a többi beteggel, zavarják azok nyugalmát. A jövőre kezdődő építke­Ez már a későbbi ter­vekhez tartozik. Az illeté­kesek azt szeretnék, ha ott a sebészet bővülne egy traumatológiai részleggel. Mi a traumatológia? Bal­eseti sebészet. A közleke­dés gyors fejlődésével ön­állósuló sebészeti ág. A hirtelen bekövetkezett, eset­leg katasztrofális állapo­tok, gyors elhatározást* nem egyszer például azon­nali csonkolást kívánó sé­rülések — ezek tartoznak például a traumatológiá­ra. S Baja és a környék fejlődő közlekedése, páro­sulva az emberi gondatlan­sággal — sajnos —, ilyen kórházi felkészülést is igé­nyel. Sőt, hasznos dolog, ha közvetlenül mellette van a röntgen is. Ezért a terv: November 7-re, a Nagy Októberi Szocialista Forra­dalom évfordulójára készül el Bácsalmás új, korszerű földművesszövetkezeti áru­háza. A lakosság itt szerez­heti majd be konfekeiós női, férfi, készruha, méter­áru, kötöttáru stb. szükség­letét nagy választékban. Építői, a Jánoshalmi Ve­gyes Építőipari Szövetkeze­tének dolgozói már a hom­lokzat klinkertéglával való burkolását végzik. zés célja: a belosztályt ki­hozni a régi épületből, s egy új tömböt építeni a számára. A rendelkezésre álló pénz eddig mintegy I millió 200 ezer forint. Eb­ből kezdik meg a munká­latokat a volt Mikolics- ház udvarán, s kétszintes, tehát egyemeletes épületet húznak fel. Az itt otthon­ra találó új belgyógyászat ágylétszáma az eddigi ter­vek szerint körülbelül ugyanannyi marad, csak a betegellátás javult a mo­dern épület révén. 80—85 ágylétszámúra nö­velt sebészeti és traumato­lógiai osztály létesítése a régi épületben, s a röntgen áttelepítése ennek föld­szintjére. És még valamit: a mo­dern fekvőbetegellátás nem nélkülözheti az úgyneve­zett intenzív therápiás rész­leget sem. Ide a közvetlen operáció előtt levő, továb­bá a műtét utáni, súlyos állapotban fekvő betegek kerülnek, akik néhány na­pig fokozottabb figyelmet kívánnak. Most ilyet is ter­veznek Baján. Szép tervék, fontos fel­adatok ezek. A betegek ér­dekében minden úton se­gíteni kell a bajai kórhá­zat, hogy minél előbb való­ra is váljanak. F. D. 19. Pétya nem vesztegette az idejét. Fogta az utászlapá­tot, amelyet minden expe- díciós útra magukkal vit­tek, és ásni kezdett a part­nak azon a részén, amelyet a szeszélyes folyó még nem bántott Eleinte könnyen ment az ásás, a laza, ho­mokos talaj gyorsan mé­lyült. A homok a vízbe szó­ródott. Csaknem egy méter mélyre sikerült leásnia, amikor lapátja beleakadt valamibe. Itt már át volt fagyva a talaj. A fagy pán­céllá keményítette a ho­mokot és szilárdan tartot­ta fogva a ládát. Pétya megtörölte homlokát és megkönnyebbülten felsó­hajtott. Nem, a láda nerrt zuhan a folyóba. Orocskö- nak kár volt nyugtalan-* kodnia. Nagy munkájukba fog kerülni, míg kiszaba­dják a ládát a jéggé fa­gyott földből. Olykor mé­gis hozzáért a kötélhez. Megvizsgálta, erősen tart­ja-e a ládát. Az óvatos­ság soha sem árt. Pétya ezt elég jól megtanulta. Beesteledett. A fiú leült a fűbe a part szélén és elgondolkodott. Biztosan koporsó. Kétségtelenül az. De vajon ki van itt elte­metve ezen az ismeretlen tajgai tájon? Azok egyi­ke, akik a jaranga-sátrak- ban laktak? Lehet. De ő olvasta, és Uszkovtól hal­lotta, hogy az északi no­mádok a múltban nem te­mették halottaikat fekve, méghozzá fakoporsókba. Elvégre koporsót nem oly egyszerű készíteni. Lehet, hogy egy orosz kozák van itt eltemetve, egy azon bátrak közül, akik alig egy évszázada cserkészték be a néptelen északi tá­jakat Terszkijje! és Ha­baróvval? Az ismeretlen felfedező, Észak Robinson­ját Akkor sincs ebben semmi különös, ha azóta két évszázad telt el. Az átfagyott talajban akár egy évezredig is épségben marad a holttest. Hisz egész mammutokat ásnak ki a fagyott talajból. Pé­tya képzelőereje fantaszti- kusabbnál fantasztikusabb képeket rajzolt eléje. Biz­tosan Jermák idejéből való páncélinges kozák fekszik benne, oldalán súlyos, kétélű kard és régi vas si­sak a fején... Avagy egy peches aranyásó, aki itt halt meg ebben az isten háta mögötti völgyben. De az is lehet, hogy szám­űzött, aki valamely távoli településről szökött meg és itt lelte halálát. Besötétedett és ... kísér­tetiessé vált a vidék. Né­ma óriás vörösfenyők raj­zolódtak a sötét égre. A folyónak acélcsillogása volt, a látóhatáron komo­ran sötétlettek a sziklás he­gyek. Csend ölelte át az elalvó völgyet. Csak a ka­vicsok surrogása és a mo­hó folyó sűrű vízcsobba- nása hallatszott. Brr. Az egyedüllét hirtelen össze­szorította Pétya szívét. Hirtelen felugrott és han­gosan mondott valamit. Hangjától megbolydult a csend, amely végül elnyel­te. De Pétya szinte meg­könnyebbült. Gyorsan ro­zsét szedett és tüzet rakott. A tűz mellett mégis csak kellemesebb. A sötétség nyomban meghátrált, de most még sűrűbb lett. Csak már jönnének... Mennyi ideig kell még vár­nia? S ekkor meghallotta messze az erdőben Káva ugatását. A fiú megörült, felugrott és nagyot füty- tyentett. Jól tudta csinálni, Két ujját a szájába tette és ... A levegő szinte si- vított. Az ugatás közelebb­ről, hangosabban hallat­szott, a következő perc­ben pedig a tűztől megvi­lágított körbe szinte bere­pült Káva, mögötte meg Tuj. Mind a két kutya nyelvét csöngetve nyomban a földre feküdt. Sűrűn li­hegtek és ragaszkodó, paj­kos tekintettel nézegették Pétyát. A fiú félelme eloárolgott. A hű pajtások társaságában a sötétség már nem tűnt olyan sű­rűnek és titokzatosnál!, az erdő zord némasága sem volt már annyira félelme­tes. Rövidesen megjött Lju- bimov, Uszkov, Borisz és Hvataj-Múha. Lapátokkal, Csákányokkal, kötelekkel és lámpásokkal voltak fel­szerelve. Ám e pillanat­ban mintha nsak si­ettetni akarta az embere­ket, leszakad a partsze­gélyből egy, a víz által alámosott hagy földdarab és lecsúszott. — Siessünk, mert omlik a part! — kiáltotta az ag- ronómus izgatottan. Együttes erővel kiszaba­dították a ládát és óvato­san a tűzhöz, a világos­ságra hozták. — Koporsóra hasonlít — jegyezte meg Ljubimov. — Szerintem is koporsó — bólintott Uszkov. — Kár is találgatni, ko­porsó ez a javából! — summázta Hvataj-Muha magabiztosan. Az idegenvezető övéből előhúzta fejszéjét és óva­tosan feszegetni kezdte a fedelét. A deszka könnyen szétvált. Facsapok tartot­ták össze. Az idegenvezető komótosan leszedte a desz­kát, mindnyájan levették fejfedőjüket. Egy ember feküdt a szá­raz mohapárnán. Megsöté­tedett arca nyugodt és be­esett, szeme csukva. Sötét, erősen őszes, nagy sza­kálla egész mellét elfed­te. (Folytatjuk) Megszűnik a zsúfoltság Mi lesz a régi épületben?

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents