Petőfi Népe, 1968. szeptember (23. évfolyam, 205-229. szám)
1968-09-26 / 226. szám
4. oldal 1968. szeptember 26, csütörtBk Céltudatosság, türelem nélkül nem megy Régi, s máig is megoldatlan gondként nehezedik Kecel párt-, tanácsi és társadalmi vezetőire a cigánykérdés. Igaz, eddig is nagyon sokat tettek azért, hogy ezeknek a régebben számkivetett embereknek szociális, anyagi, társadalmi felemelkedését biztosítsak. A községben 37 cigánycsalád él, nagyobb részük már benn a faluban, takaros házakban. Dolgos, becsületes emberek, gyorsan beilleszkedtek a közösségi életbe. A falu szélén, az úgynevezett Csalános- ban azonban, még mindig ott éktelenkednék a cigánytelep düledező putrijai, a földbe vájt bunkerlakások és kísért a múltból étöröklődött elavult életforma. A keceli emberek jől tudják ezt, s azt is, hogy ezt a „sebet” mihamarabb be kell gyógyítani. Sokan mégis ellenzik a törekvést, miszerint a telepen lakó családokat más, de a községben levő környezetbe telepítsék. Mi lehet ennek a furcsa kettősségnek az oka? Először talán azt Vizsgáljuk meg, miből származik a telepen lakó cigánycsaládok társadalmi elmaradottságai Kecelen és környékén télen és nyáron bőven van munkaalkalom. Ezek a családok azonban éppen primitív, vándor életmódjukból adódóan, nem élnek ezzel a lehetőséggel, nem dolgoznak. S ha véletlenül ráfanyalodnak a munkára, elisszák keresetüket. Ez a dologtalan- ságból, elmaradottságból származó nyomor különböző kisebb bűncselekményeket is szül. Példákat lehetne elmondani rá, hogy a szülők lopni küldik gyermekeiket, aminek anyagi haszna végül is szeszes ital formájában kerül a család felnőtt tagjai elé. S a dáridók után még a felnőtteknek is veszélyes a környéken mutatkozni. A községi tanács pedig lehetőségeihez képest eddig is sokat áldozott azért, hogy a telepen élő cigánycsaládok szociális elmaradottságát enyhítse. Jelenleg 180 ezer forintos költséggel nyolclakásos társasházat építenek számukra. A cigánycsaládok gyermekeit iskolai ruházattal, ingyenes étkeztetéssel segítik. Sajnos — egyelőre —, a telepen élő cigánycsaládok nem minden tagja érti meg az erőfeszítések jelentőségét. A részegen garázdálkodó, munkakerülő családfők megfékezésére legutóbb már a rendőrség segítségét kellett igénybe venni. Rövid idő alatt ugyanis több olyan garázdaság történt Kecelen, amely mélységesen felháborította nemcsak a község lakosságát, de az országos szerveket is. Néhány példát erre. Györgye Ferenc a már fent említett cigánylakásók építkezésén dolgozó emberekbe kötött, Mindennek lehordta őket, s azt követelte, ne folytassák a munkát. Kolompár Sándor a szomszédját fenyegette meg vasrúddal, Szabó Miklós pedig feleségét, gyermekeit baltával kergette végig az utcákon. Kolompár Ferenc, aki feltételesen van szabadlábon, kijelentette: mindenkit kiirt, aki a telepre beteszi a lábát. Györgye József az egész környéket rettegésben tartotta. Ezt a garázdaság-hullámot — 25—30 napi elzárásra ítélték a felsoroltakat —, megfékezte a rendőrség. A végleges megoldást, e botrányok megszűnését azonban, csupán ilyenfajta intézkedésektől nem lehet várni. A cigánykérdésben a döntő fordulatot, a putrik végleges eltüntetése és az életforma gyökeres változása jelenti majd. Talán végre sikerül ezeket a családokat kulturált környezetbe helyezni, a helyes útra rávezetni, Nagy türelmet, s ha kell — mint a fenti példák is bizonyítják —, más módszereket is megkíván ez a vezetőktől, a falu lakóitól. A néhány dologtalan, részeg ember botránysorozata rendkívül nagy visz- szatetszést keltett Kecelen. Ám az egész cigánylakosságot mégsem lehet megítélni néhány garázda személy tettei alapján. Hiba lenne az általánosítás, hiszen több azoknak a cigánycsaládoknak a száma, akik már hasznos tagjai társadalmunknak. Gémes Gábor A vb napirendjén gy eredményei es község gondjai Legutóbbi ülésén a Du- naveesei Járási Tanács Végrehajtó Bizottsága megtárgyalta a KunszentmikEgészségűnk védelmében A megyei KÖJÁL-nál folyó munka jelentős hányadát teszik ki a lakosság egészségvédelme érdekében folytatott vizsgálatok. A kórházból érkezett vizsgálati anyag úgynevezett rezisztencia-vizsgája kimutatja a beteg fertőzöttségének fokát. Ennek segítségével állapítják meg a kórokozó fajtáját, s gondosan „kiszűrik”, hogy mely antibiotikum a legalkalmasabb a gyógykezeléshez. A felső képen Kiss Sándor né labor-asz- szisztens „azonosítja” a baktériumot abból a célból, hogy a fenti kérdésekre választ kapjon. Már évek óta folyik az állomáson a vér hemoglobintartalmának vizsgálata. Az ártalmas anyagokkal, vegyszerekkel rendszeresen dolgozó munkások vérét félévenként vizsgálják abból a szempontból: vajon nem tartalmaz-e a megengedettnél több benzolt, sztár olt stb. Kottái Zoltánná (a jobb oldali képen) éppen az Alföldi Cipőgyár kiskunfélegyházi üzeméből kapott vérminták fotometriikus ellenőrzését végzi. Ebben az üzemben a toluol ártalmai ellen kell a következetes próbákkal védekezni. (Pásztor Zoltán felvételei.) lósi Községi Tanács V. B. tevékenységét. Az ezzel kapcsolatos beszámolóból mindenekelőtt kitűnik, hogy a 7600 lakosú nagyközség vezető testületének évi ügyiratforgalma eléri a 19—20 ezret. Ez azt jelenti, hogy lakosonként 2—3 beadvány, panasz, folyamodvány kerül elintézésre. Éppen a megfelelő ügyintézés igénye teszi szükségessé, hogy a közalkalmazottak ne csak munkaterületük jogszabályaival legyenek tisztában, hanem a szakmai tudáshoz kellő politikai képzettség is társuljon. Az ügyintézők közül hárman már részt is vettek politikai oktatásban, idén pedig négyen iratkoztak be a marxista—leninista középiskolába. Emeljünk ki néhány jellemző szempontot, megjegyzést a terjedelmes, sokoldalú beszámolóból. A vb jónak értékelte a fejlesztési tervek teljesítését, amelynek során elsősorban a kommunális feladatok megoldására törekedtek, figyelembe véve a lakosság igényelt A község vezetői szívükön viselik a külterületek ellátását, így például Bodakút, Bábony és Bösztör telefon-, illetve villanyigényét is. A járdaépítést már jóideje kizárólag társadalmi munkában végzik, s ily módon évente 4—6 kiloméKecskemét — bronzplaketten November 7-én adják ki Emlékplakett készül a 600 éves Kecskemét városról, az idei jubileumi ünnepség alkalmából. Az érem tervezésével Pálfl Gusztávot, a város fiatal szobrászát bízták meg, akt most végez a Képzőművészeti Főiskolán. A plakett egységes képet ad a régi parasztváros múltjáról és jelenéről. Látható rajta az egykori pusztát jelképező gémeskút, szemlélteti a vidék szőlőkultúráját, formázza a város főterét, s gyárkémények jelzik a város felszabadulás utáni gyors iparosodását. A kompozíciót 8 centiméteres átmérőjű bronzplakettra nyomják, s az állami pénzverdében sokszorosítják. Az érméket november 7-én adja ki a Kecskeméti Városi Tanács. Drukkol az asszony Szomorú vasárnap volt a legutóbbi, még ha száz fehér virággal is. Esett, esett és csak esett. Ebéd után már akkora bánat ülte meg lelkemet, hogy még a szemetet se volt kedvem levinni a kuka kukájába. Tűkön ültem, úgy vártam a televíziós meccsközvetítés kezdetét. Lehet, a levertség volt az oka, de nagy emberbarát! elhatározás született bennem. Véget vetek annak az áldatlan állapotnak, hogy a feleségem továbbra is abszolút közömbös maradjon a futballmérkőzés közvetítésekkel szemben. Mégiscsak tűrhetetlen, hogy egy kultúrlényt eny- nyire ne érdekeljen a sportolásnak ez a minimuma sem. Legyen az atlétika, vízipóló^ labdarúgás vagy torna, nőm rá se néz a képernyőre, csak köt, horgol rendületlenül. Néha már nem bírom cérnával, s odaszólok neki szenvedőn, könyörgőn: „Nézd azt a biztonságot, ahogy Ducza Anikó bukfencei a gerendán!... Hát nem lélegzetelállító?” — Mire ő — miután befejezte egy sor szem megszámlálását. — Mi? Rosszul érzed magad? S horgol tovább, anélkül, hogy felnézett volna. Máskor: ,Csalc pár percre figyrlj már oda . . . Téged abszolút hidegen hagy, hogy fiaink a címeres mezben most a magyar nép nevében szálltak sorompóba?” — Éppen csak felkapja a szemét. Rá a televízióra, ahol éppen a csapatok kivonulása látható. — Kit gyászol az a három férfi, aki ott elöl lépeget, feketében? ... Természetesen engem az érdeklődésnek ez a halvány jele is örömre gerjeszt. Távirati stílusban, de minél szlfie» sebben igyekszem őt felvilágosítani, mi miért van, és hogy a futball iránti szeretet Sz embernek abból a vágyából ... De az asszony pár szóval agyonvágja lelkesedésemet. — Na és melyik csapat a Kecskeméti Dózsa? — Nem érted? Ez válogatott mérkőzés: MagyarországAusztria. — Attól még lehet Kecskemét, nem? Ilyenkor legjobb legyinteni. Egyszer mégis csoda történt. Elfogyott a pamut, nem tudott horgolni. A rendes bajnoki forduló valamelyik rangadóját láthattuk. Nőm is nézte öt teljes percig. Ezalatt azonban tízszer érdeklődött, kik is játszanak, és ezek miért nem arra szaladnak mTért erre rúgják a labdát? Aztán kiszállt a számára reménytelenül unalmas sportéi-« ményböl. Mérgesen felugrott, nekiesett a ruhásszekrénynek. Pár perc múlva ismét horgolásba merülve láttam őt. Ü£y látszik, mégis csak talált fonalat — futott át az agyamon. A közvetítés végén tapasztalom a keserű valót. Hogy legyen horgolnivalója, kedves asszonykám elkezdte szétfejteni egyetlen pulóveromat. Akkor már mindkét ujja gombolyag formájában hevert az ölében. Azóta nem kísérleteztem. Csak a legutóbbi szomorú vasárnapon szántam el magam újra a sport népnevelő munkára. No, gondoltam, egy kis aktuális elmélettel keltem fel a kíváncsiságát, s 15.25 előtt azt kezdtem magyarázni, hogy az Eger is, meg a Bp. Előre is ugyanabban az osztályban játszik, amelyikben a Kecskemét, illetve szülővárosának csapata — Szolnok. — És az mire jó? — kérdezte a hagy tűk cikázása fölött. Ezúttal azonban nem adtam fel a reményt. A laikus kérdést elengedtem a fülem mellett, s míg a mérkőzés egy- egy mozzanatára ékesszólóan hívtam fel a figyelmét éreztem hogy valamit kapiskál már. Ilyen figyelmeztetéséből is. — Jó, ne beszélj bele!... Hadd hallgassam inkább a Szepesit, ö is mondja a magáét, meg te is. összezavartok ö jobban ért hozzá. Ujjongtam magamban. Még abból se ábrándítottam ki, hogy „a” Szepesi most éppen Mexicóban tartózkodik. Már oda-odanézett a képernyőre is. Meg-megcsóválta a fejét, mikor a foci valami víztócsába esett, s összefröcskölte a játékosokat. — Nem szégyellik magukat. Ekkora mélák emberek, és úgy ősszesározzák magukat, mint a taknyos kölykök! S csodák csodája! Mire a képernyő — adáshiba miatt — hosszabb időre elsötétült, nejem félrerakta a horgolni valót. Figyeljek csak — pisszegett le ha szóltam —, milyen meghitten beszélgetnek a nézők a tribünön. Valóban. Mikor eltűnt a kép, minden olyan meghitt, közvetlen lett, ami onnan Egerből jött. „TE hülye bíró!” — hallhattuk most tucatnyi árnyalatban a sötétből hangzó káderezést. Majd a futballisták dédelge- tése következett némi visítás, bömbölés, száj-szirénázás kíséretében. „Ezt az állatot!” — „Gyerünk te idióta!” — ’Aztán egyiküket fennhangon küldte valaki oda, ahová ilyen szomorú vasárnap dukál. — Menj te oda, disznó! — kiáltott ekkor magából kikelve az asszony, s nekihevill- ten figyelte, mikor világosodik ki a képernyő. -- Csak látnám meg, melyik pimasz- kodott! — emelte Ifz öklét fenyegetően. Amiből örömmel győződhettem meg arról, hogy a félő4* ségem végre drukker lett. . . Tóth István tér járda készül el. Említésre méltó tény, hogy az egy évtizede mindössze 12 ezer forintot kitevő társadalmi munkák értéke tavaly megháromszorozódott. Fokozódik a lakosság építési kedve, s ez újabb és újabb családi házak létrehozásában ölt testet. Bár az oktatás tekintetében akadnak hiányosságok — így néhol zsúfoltság van, javításra szorulnak a higiéniai, vagy étkezési lehetőségek —, ugyanakkor nagyon eleven és eredményes ága a művelődésnek a néphagyományok ápolása. A kultúr munka még meglevő „szépséghibáit” egy korszerű művelődési ház lenne hivatott eltüntetni, amelyben helyet kapna a múzeum, fellendülhetne a szakköri munka, s az egyébként jól működő könyvtár jelenlegi túlzsúfoltsága is megszűnne. A járás legfőbb közigazgatási testületé a téma jelentőségének megfelelő alapossággal vitatta meg Kun- szentmiklós eredményeit és gondjait. A jobb kéz, meg a bal Minden kecskeméti mozilátogató emlékszik rá, micsoda nyaktörő járda volt az Árpád mozi utcájában. Egyszer-kétszer mi is szóvátettük, a közönség pedig naponta bosszankodott. Szívből örültünk háti amikor néhány héttel ezelőtt rövid pár nap alatt elkészült a szép sima, új aszfaltjárda. Annál nagyobb lett a meglepetés, amikor kisvártatva újra munkások jelentek meg a mozi előtt. Felszedték az út közepét, mély árkot ástak és megbontották egy darabon a vadonatúj járdát is. Megint kárt csinálnak1 — legyintettek a moziiá■» togatók. És igazuk van. Mert mi történhetett? Valahol, az illetékes hivatalban „beütemezték’* mindkét munkát. Aztán kiadták az utasítást, vagy a megrendelést — nem tudom melyik az ideillő szó. Nem is fontos, elég az, hogy nyilvánvalóan más cég építi a járdát és megint másik a csatornát. De a jobb kéz nem tudja, mit csinál a bal. Csak akkor vesznek tudomást egymásról, amikor véletlenül egymáshoz érnek. Mint most is. De akkor már késő. Mert a csatornaépítők nem segíthettek a bajon, a tervrajz szerint haladtak, s ahol útjukban állt a járda, fel kellett bontaniuk. Nem hinnénk, hogy pályázaton kell eldönteni, mi legközelebb ilyen esetben a teendő. A kár sem akkora, hogy felelősségre- vonást követeljünk. Fogjuk fel tandíjnak, de legalább okuljanak belőle, akiket illet. A módszer, amivel a „kezek” munkáját össze lehet hangolni, nem valami új. A koponya dolga. Némi előrelátás, több körültekintés — ennyi az egész. ■ Ezzel a kár is megelőzhető és megkíméljük az embereket a jogos bosszankodás- tól. ~-i —6
