Petőfi Népe, 1968. szeptember (23. évfolyam, 205-229. szám)
1968-09-22 / 223. szám
Eredményesebben tanítani Karai László: Mint a neutroncsillagok Másodpercenként egyszer — mint a neutroncsillagok rádiósugárzása a földi oszcilloszkópok homályos üvegablakát — megérinted jelzéseidre éber magányomat, hogy tudjam: létezel. Másodpercenként egyszer — az idegsejtek vezetékein végigcsapkod a kéksörtés őröm korbácsoló villáma és a gerincbe mar — zölden kacsint felém az alkalom, hogy szavaimmal végül is elérlek. Másodpercenként egyszer fogvacogva és hideglelősein hagyom, hogy átlobogjon rajtam a felismerés, mint helyrebillentő impulzus, míg józanul, akár a műszerek, regisztrálom a' megváltozhatatlant: távolodsz. •2 Olvasó leány (Mohácsi Regős Ferenc rajza.) A XX. SZÁZAD szovjet lírájáról nagyon sokáig egysíkú, eléggé torz képet kaphatott az olvasó: Majakovszkij új korszakot nyitó, forradalmi-agitatív versei mellett egy hazafias Szimonov-vers, egy túlzottan emelkedettre hangszerelt Tyihonov-költemény stb. jutott el a nagyközönségig. Napjainkban nem csupán a világhírre szert tett fiatalabb szovjet költónemzedék, Jevtusenkóék nemzedéke és a nálánál is fiatalabbak (pl. Izskander) gazdagították a szovjet költészetet, hanem a méltatlanul elfeledett vagy igaztalan ítélet alapján elfeledtetésre kényszerített költők újraértékelése és müveik kiadása is. Így csak 1963-ban olvashattuk először kötetben magyarul Ahmatova verseit, melyet a közelmúltban követett Idők futása címen egy gazdagabb versgyűjtemény Rab Zsuzsa kitűnő tolmácsolásában. Ahmatova leírja önéletrajzában, hogy a Carszkoje Szelóban töltött évek, a tengerparti emlékek, Lev Tolsztoj ábécéskönyve, Gyerzsavin versei hatottak rá legerősebben. Majd férjével, Gumiljovval Párizsba került, később Eszak-Olaszországba. Életének nagy részét Péterváron töltötte, a Nagy Honvédő Háború kezdetén még Leningrádban van, a blokád idején repülővel tud csak Moszkvába jutni. Majd 1944-ben visszatér Leningrádba. 1966-ban bekövetkezett halála előtt még eljut Olaszországba, Londonba és szeretett Párizsába. t>ENGEM A VERS fűz a korhoz, népem új életéhez” — irta önéletrajzában. Költői pályáját a század elején kezdte, Mandelstamékkal együtt az akmeisták költői csoportjában, akik a ködös szimbólumok helyett a költői szó pontosságára, tisztaságára törekedtek, és témaviláguk kissé zárt, szűkebb körű, túlzottan személyes. Ahmatováék nemzedéke új „tárgyilagosságot” követelt a lírában, történetesen ö a szellemi érzés finom rajzával tűnt ki. Nem bánom, mi sir énekemben, nevessék, szidják — arra szántam. Megfulladnék a tűrhetetlen, szerelmes fojtó hallgatásban! Sokáig szokatlan volt Ahmatova költészetének sajátosan nőies hangvétele, ég bár más költői egyéniség Megkezdődött az új tanév, s ismét új feladatokat jelent. Az iskolareform kezdete óta az oktatás az állandó változás-fejlődés állapotában van. Mind közelebb kerülünk ahhoz a célhoz, amelyet tömören így fogalmazhatnánk meg: olyan ifjúságot nevelni, amely a szocializmus meggyőzödéses híve, s értelmi és testi képességeinek teljes kibontakoztatásával szolgálja társadalmunkat. Az iskolareform ennek a célnak a jegyében született meg. Az első feladat a korszerű tan- terv megteremtése volt, a második pedig az új módszerek meghonosítása az oktatásban. Az új tanév ezekre az alapokra épül. Miért mondjuk mégis most ismét, hogy újabb lépcsőfok előtt állunk? Erről kérdeztük Tövis Ferenc elvtársat, a megyei tanács vb művelődésügyi osztályának helyettes vezetőjét. — Az iskolareformmal — mondotta — leraktuk a következő évek oktató-nevelő munkájának alapjait, most már az a feladat, hogy ezeken az alapokon hatékonyabb, eredményesebb munkát végezzünk. Nemcsak arról van szó, hogy korszerű alapműveltséget adjunk a fiataloknak, hanem úgy kell nevelnünk őket, hogy kilépve az életbe, képesek legyenek önképzés útján lépést tartani a tudományok és a technika fejlődésével. Ha jól értem, ez végleges szakítást jelent azzal a korábbi törekvéssel, hogy az Iskolától „kész embereket” kapjon a társadalom. — Ma már nehéz volna azt követelni, hogy az iskola a tanulókat egy egész életre szóló, korszerű tudással vértezze fel. A tudomány gyorsan fejlődik, még az is elérhetetlen, kívánság, hogy az iskola mindig, mindenből a legkorszerűbbet nyújtsa. Csak az alapvető ismeretek elsajátítására törekedhet, amelyre később ráépülhetnek az új ismeretek. Ezért nem mindegy, hogy a végzett fiatalok a tanult anyagnak csupán ismerői, vagy tulajdonosai is. Az utóbbiak száma még kevés. Pedig z új tantervek, tankönyvek már lehetőséget adnak erre. Hogy eredményesebb munkát végezhessünk, változtatni kell a nevelők munkáján, a tanulók iskolai és otthoni tevékenységén, valamint a szülők és az iskola kapcsolatán. Kifejtené ezt részletesebben? — A nevelőkről elmondhatjuk, hogy meg van bennük a jó szándék és a szükséges képzettség is. Ismerik a korszerű módszereket, a modern pedagógiai eljárásokat. Mindezek következtében sokat fejlődött az oktatás, országosan javultak a tanulmányi átlageredmények. De egy valamiről minduntalan megfeledkezünk: az alkalmazás készségéről. Lássunk egy példát: A rendtartás szerint jelest az kaphat, aki „a kijelölt tananyagban a tantervi követelményeknek kifogástalanul eleget tett”. Aki tehát félévkor jeles, annak az egész addigi tananyagot kifogástalanul ismernie kelL Nem elég, hogy szeptemberben és decemberben egy egy részanyagból jelesre felelt. Be kell vallanunk, hogy az értékelés mindmáig jobbára ilyen részfeleletek alapján történik és ily módon a félévi, vagy az év végi osztályzat egyáltalán nem biztosíték arra, hogy a tanuló az egész anyagot megfelelő mértékben elsajátította. Az okfejtés világos. De milyen tapasztalatokra alapozzák? Idők futása (Anna Ahmatova versei magyarul, Európa Könyvkiadó) volt, hasonlíthatnánk a mi Kaffka Margitunkhoz, aki a „költönő” rangját vívta ki magának, Ahmatovához hasonlóan. Pályakezdésének elismerése után a harmincas években a „nemesi udvarházak költőjének” bélyegzik, majd Zsdanov nyilatkozik megvetően róla. Így versei évtizedeken át nem jelentek meg. Pedig ő _ ha nem is érzi első pillanatban 1917 októberének j elentőségét, mégis népével, kora nagy eszméjével együtérezve ezt irta: „Boldog vagyok, hogy ezekben az években élhettem és olyan eseményeket láthattam, amelyekhez foghatók nincsenek.” LEGSZENVEDELYESEBB és legerőteljesebb költeménye a Rekviem, melyet fia letartóztatása, majd későbbi halála ihletett. A Nagyvilág kritikusa, Szőke György méltán veti össze a kitűnő verset és a szovjet lírában elfoglalt helyét Szölzsenyicin Ivan Gyenyiszo- vicséval. Nem idegen ég alatt bolyongtam, Idegen szárny védve nem borult rám, I De népemmel együtt vánszorogtam, Vele jártam Kálvária-útján. Megrázó anyai zokogás, egyedülállóan kristálytiszta öszinteségű és tömörségű vallomás fia ítéletekor, halálhírekor; „lelkem felét az őrület szárnyával már betakarta”. S hogy mennyire sommás és igaztalan volt a zsdá- vovi ítélet Ahmatova költészetéről, elég csak jelezni témáit: 1941-ben ir a Leningrádra leadott első ágyú- lövésről; 1945-ben tudja: „a győzelem nagy napja fellobog már"; 1950-ben a lenlngrádi Győzelem-parkban jár; 1961-ben így vall szülőföldjéről: „lelkűnkben él, és mivel egy velünk, nem lehet adásvétel, alku tárgya”. ADÓSSÁG című versének gondolatait felidézve búcsúzunk Tőle, ki érezte, hogy sok mindent szeretett volna megszólaltatni költeményeiben. Adósa lett a szélnek, a tűznek, a vizeknek. De hadd tegyük hozzá, hogy nem lett adósa szülőföldjének és a szovjet lírának, hisz sajátosan intim-női, intellektuális, s egyben rgen érzékeny lírájával ott van a XX. századi szovjet líra legjobbjai között. Szekér Endre Interjú az új tanév fejadatairól Tövis Ferenccel . ,. . , a megyei tanács vb — Az általános iskolát „ jeles eredménnyel végzett muvelodesiigyi tanulóknak például 15—20 osztályának százaléka a középiskola I. , , „., . osztályában megbukik és a helyettes vezetőjével legtöbben nem tudják tartani az előző tanulmányi átlagukat. Nem jobb a helyzet az érettségizettek esetében sem. Két héttel az érettségi után még a jelesek is kevés pontot szereznek a felvételi vizsgán, 25 százalék egyáltalán nem felel meg a követelményeknek. A gyengébb tanulók telje- sítményképes tudásáról nem is beszélek. Ez éppen elég figyelmeztetésnek, a helyzeten változtatnunk kell, nem fogadhatjuk el védekezésként a tantervi maximaliz- must, a tankönyvek hiányát és az időhiányt sem. Pedig ez mind helytálló érv. — Elismerem, csak azt nem, hogy indokolja a meglevő szomorú tapasztalatokat. Ismét a tapasztalatokkal igazolhatom álláspontomat, mert a rossz példák mellett szép számmal Vannak olyan tanulók,' akik a középiskolában is és az egyetemi felvételi Vizsgákon is tartani, sőt emelni tudják a szintjüket. Ezek nem szórványos példák. Az arányok iskolánként yáltoznak és mögöttük megtalálható a nevelő is. Ebből az következik, hogy az anyag megfelelő módszerrel megtanítható. Mit ért megfelelő módszeren? Mert az, hogy „jobban dolgozni” — biztatásnak elég, útmutatásnak kevés. 'Hogyan kell a jövőben jobban dolgozni? — A hibák forrása a korszerű műveltségnyújtás helytelen értelmezéséből adódik. Lényegében arról van szó, hogy nevelőink jó szándéktól vezetve, mindent meg akarnak tanítani, gyakran túllicitálva a tantervet is. Ez az úgynevezett nevelői maximalizmus. Eredménye: időzavar. Nem marad idő az ellenőrzésre, sem arra, hogy a tanulók az órákon aktívan részt vegyenek a munkában. A nevelő előadást tart, agyon magyaráz és nincs ideje meggyőződni arról, hogy a tanulók megértették-e az új anyagot, s hogy mit nem értenek belőle. Az idő sürget, haladni kell tovább. Ez főképp a középiskolákra jellemző, s valamivel kevésbé az általános iskola felső tagozatára. Ez így csak ismeretterjesztés, alapozásra nem alkalmas ez a módszer. Az iskolában tanítani kell, ami feltételezi a tánulók aktív részvételét. Hozzá kell tennem, hogy a kialakult helyzetért nem kizárólag a nevelők a felelősek. Hibás az ellenőrzés is. A nevelők tevékenységét ellenőrzik, nem pedig a munkájuk eredményét. Feltételezik, hogy a szinte egyetemi szintű előadásók. és a nagyszerű demonstráció önmagában is elég ahhoz, hogy az osztály megtanulja az anyagot Mi tehát a teendő? — A nevelő legyen tisztában a tantervi követelményekkel, a tananyaggal és gazdálkodjon helyesen az idővel. El kell döntenie mi a megtanítandó anyag gerince. Tudnia kell, hogy milyen előzetes ismeretekre támaszkodhat, mit kell abból esetleg feleleveníteni, s mi az, ami tankönyvből is megtanulható, tehát a feldolgozásban nem kell rá időt fordítani, s mi az, amit hozzá kell adni a tankönyvhöz a lényeg jobb megértése érdekében. Röviden: szelektálnia kell. A tanítási óra anyagának helyes összeválogatása a korszerű eszközök, eljárások alkalmazásával együtt a tananyag gyorsabb megértetéséhez vezet. Mi nem szólunk bele a módszer és az óratípus megválasztásába, ez a tanár joga. De megköveteljük, hogy vonja be a tanulókat a munkába és megfelelően sajátíttassa él a tananyagot. Itt szólnék arról is, mi a teendője a pedagógusnak az anyag számonkérésében. Mert nem elég jobban megszervezni az anyagleadást. Alaposabban meg kell győződni a tanuló tudásáról is. Meg kell teremteni az ellenőrzés többféle formáját. A szóbeli ellenőrzés kevés tanuló foglalkoztatására ad lehetőséget. Az írásbeli ellenőrzés viszont a gyengéket sújtja, mert arosz- szul sikerült dolgozat elkedvetleníti őket. A kettőt együtt kell alkalmazni. A jóknál több lehet az írásbeli feleltetés, a gyengéknél legyen túlsúlyban a szóbeli. Természetesen erre fel kell készülni, ismerni kell minden tanulót. Fontos továbbá, hogy a feleltetés ne esni"’ pán a napi anyagra szorítkozzon és gondoljunk az ösz- szefüggő anyagrészek rendszerezésére is. Ez valóban sokkal nehezebb feladat a nevelőknek, ezzel szemben bizonyos, hogy több teret ad az egyéni tanítási módszerek számára is. Lényegében véve bizonyára a nevelők is szívesebben dolgoznak majd ilyen módon. Eddig azonban csupán az ő munkájukról beszéltünk. Mit tanácsol Tövis elvtárs a szülőknek? — Előbb talán arról néhány szót, mit várunk a tanulóktól. Fegyelmet, rendszeres tanulást, szorgalmat. Bizonyos vagyok benne, ha a nevelők igyekeznek jobban aktivizálni a tanulókat, ha érdekesebbek lesznek az órák, akkor nem marad el diákjaik részéről az érdeklődés sem. Nekik még csak annyit tanácsolhatok, hogy ne vállaljanak többet, mint amennyi erejükből telik. A sokirányú elfoglaltság kapkodásra vezet, s az eredménye hiányos Ismeret lesz. Ezen a ponton kapcsolódna mondanivaló ahhoz, ami a szülőkre vonatkozik. Reálisabban értékeljék gyermekeik képességeit. Nem szabad erejükön felüli feladatokra kötelezni őket. Az átlagos képességű gyerektől ne várjanak átlagon felüli teljesítményeket, legfőképpen pedig ne terheljék őket agyon különféle mellékes elfoglaltságokkal. A zene, nyelvóra, sport és egyebek fontosak, de ki-ki hajlamai szerint válogasson közöttük és ne igyekezzen, felölelni az egészet. Kérjük általában is a szülők megértő segítségét. Gondoskodjanak a lehetőségekhez mérten a tanulás otthoni feltételeiről, ellenőrizzék gyermekük munkáját és érdeklődjenek az iskolában az előmenetelükről. M. b.
