Petőfi Népe, 1968. szeptember (23. évfolyam, 205-229. szám)

1968-09-20 / 221. szám

1 oldal

1968. szeptember 20, péntek

I

tfe

A bugaci „madzagyasút“

^4 j“WZe“mi <^ben ««« be negyvenedik

„a *,.? ~b10aci "mad2<igvasút". Sok vita folyt a létesítése korul annak idején, de ismételten vitatták mar azt is, hogy érdemes-e a fenntartása, a létesítését az erdőgazdaság szorgalmazta erdei termékeinek köny- nyebb szállítása reményében. Aztán közlekedési közügy lett belőle: Nemcsak az erdészetnek lesz jó, hanem az arra lakó népnek is. Az első nagy elgondolások idején Pusztamérgesig akarták kiépíteni, hogy ott kezet fogjon Szeged „madzagvasút”-jával. Városi végét nem a Rávágy térre tervezték, ugyanis a vasút tovább kanyarodott volna a város szélén, aztán a Kuruc körúton át egészen a mostani belső sportpályáig. Ugyaninnen a Műkért mellett elkanyarodva a mostani Lászlófalva, te akkori Szentkirály felé is terveztek egy vonalat. Zsitvay Tibor kormánypárti képviselőjelölt egyik választási beszédében nemcsak ígérte a kisvosUtat az arra lakó magyaroknak, hanem azt mondta, látja is már a füstjét. Így utólag megállapíthatjuk, hogy jó képzelőtehetsége volt, mert rajta kívül se akkor, se azóta, máig sem látta senki füstölögni a kávédarálónak becézett kisvasúti mozdonyt arrafelé.

Tfoltak efféle tervezések régebben is. Már a múlt " század Végén villanyos vonatot akartak Bugacra kivezetni. Nem éppen csak oda, de Kerekegyházára és Lajosmizsére is, nem szólván a belterületi utcákra szánt nyikorgó, sisteregve szikrázó, síneken járó csodáról. Kapitalista pénzügyi akadályok miatt a terv nem vált tetté. Különben sem volt rá — mondták — égetően szükség. Bugac puszta nagyobb részét baromjárásnak használták. A gulya és a ménes ott éldegélt a pásztornéppel együtt. Tavasszal a jószág a maga lábán utazott ki a pusztára,- ősszel ugyanúgy vissza az istállóba. Voltak odakint állandó lakosok is. Azok a maguk kocsiján jártak, sokszor nem is Kecskemétre, hanem Félegyházára, mart hogy onnan sokan kolonizálódtak a bugaci szűz- földekre. Nem sokat érő földek voltak azok még szűzföld korukban sem. Az erdőirtások még csak valahogy, de a buckás, futóhomokos részek csak bukfencvete- ményre voltak jók, de még ebből a magból is csak nyomorúságot termeltek.

Aki a mostani portalanitott autóúton megy Bugac felé a városból, alig tudja elképzelni, hogy rendes útja sem volt ennek a vidéknek. A kocsik kerekét agyig elnyelő természetes „aszfaltja” volt a Halasi útnak. Nyáron jól húzó lovakkal még csak el lehetett rajta poroszkálni, de télen csak a- kényszerűség fordít''”" arra a kocsirudat. Vadászatra négyesfogat, vagy i röpítette a rangbéttéket. Négyesfogaton járt be < kintről Mendel doktor úr is, aki csak tanító volt ugyan és úgy csöppent a doktorságba, hogy a rossz utak miatt kijárni nem tudó hatósági orvosok az ő kezére bízták a trachomás szemeket kúráló szembecsöppentő felszerelést. A világtól elszigetelten élő nép aztán, ha akarta, ha nem, rákényszeritette az általános doktor Ságot. Valami rokonszakmája amúgy is volt már a szemkezelésen kívül, ő volt a puszta hatósági halottkéme.

f¥nOV ennek mi köze a madzagvasúthoz? Hát var ■“ köze, ha akkor is meglett volna a vasút, bajosan szorult volna a nép a messzi pusztán a némi egészségügyi ismerettel rendelkező műkedvelő tanító-doktorra. .

1928. szeptember 11-én először döcögött végig a liliputi vágányokon személyvonat. Eredetileg Bugacon át Kiskunmajsáig közlekedett és pedig éveken át ráfizetéssel. A tanyai magyarok nemigen akartak rá pénzt költeni. Hiába hívogatta őket a mozdony nagyfejü csövének füstje. Az akkor kezdődő idegenforgalom vendégeinek annál jobban tetszett a kölyökvasút. Hát még, ha nem is a játékgőzmozdony, hanem az annál is kisebb, személykocsiból sinenjáróvá alakított autó vontatta az ilyenkor egyetlen vagonból álló szerelvényt.

1934—35-ben a költségvetés tárgyalásakor a pénzügyi osztály javasolta a vasúti üzem megszüntetését, a sínek felszedését és az egész felszerelés értékesítését. Persze ellenvélemények is voltak. Az erdészet képviselője azt javasolta, hogy alakítsák át fafütésüre a mozdonyokat és a bugaci erdőben kitermelt fával tüzeljenek a kazán alá. Akkor vetődött fel a benzin- és nyersolajmotoros megoldás. A nyersolajmotor bizonyult a legolcsóbbnak a számba vett hajtóművek közül. Egyelőre az így reformált további fenntartás mellett döntöttek, próbaidőre. Közben a forgalmi személyzet, élén Chiovini Béla forgalmi főnökkel, a vasútmenti lakosság körében hatásos propagandát fejtett ki a gyorsan termő növények — szamóca, csiperkegomba — telepítésére. Ezeknek termése kis mennyiségben is megéri, hogy vasúton a kecskeméti piacra szállítsák. Az új telepítésű növények és a szomszédos gyümölcsösök termését mind többen vitték, különösen hetipiacos napokon, a kis- vasúttal a piacra. A madzagvasút mérlege évről I évre javult. 1943-ban már évenként százezer pengőnél' több tiszta hasznot hozó vállalkozása volt a városnak. /§ felszabadulás után a batyuzók eldorádója volt " egy ideig a bugaci vasút. A kiéhezett pestiek serege lepte el a vasútmentét, az országos áraknál sokkal olcsóbb élelmiszerekre vadászva. Nem egyszer annyian voltak, hogy kisegítő vonattal kellett erősíteni a menetrendszerinti szerelvényt.

1948-ban a vállalkozást államosították személyzetével együtt. Megépült a fehértói állomástól Kiskőrösig Or- goványon keresztül haladó szárnyvonal is. Aki akár Majsa, akár Kiskörös felé végigvonatozik a kisvasúton, meglepődve láthatja, hogy a vasút szállítóerejében bízva mennyi nagy gyümölcsöst telepítettek és telepítenek errefelé az állami gazdaságok és termelőszövetkezetek,--------------------------------------------J

oós Ferenc

n Leninvárossal vetekedve

Régi szándékok valósulnak meg Kecskeméten a Széchenyi városban, ahol az építők az új lakótelep első három, egyenként 56 lakásos épületének a felhúzásán szorgoskodnak. Ez a beruházás, korát tekintve ugyan csak „kisöccse” lesz a Leninvárosnak, méreteiben, kiterjedésében, a lakások számát tekintve azonban jelentősen felülmúlja majd.

Már az első szakaszban 1480 lakás kerül tető alá, a következő tervidőszakban esedékes teljes megvalósulás után pedig ösz- szesen 4 ezer lakással gazdagodik Itt a lakosság. A városhoz legközelebb fekvő lakóépületbe még ez év utolsó negyedében beköltözhetnek a tulajdonosok. Képünk is arról ad hírt, hogy már az erkélyek festésén dolgoznak. Első pillantásra talán veszélyesnek hat a képen látható munkamozzanat, a dolgozó azonban a biztosító hevedert gondosan bekötötte, s — valljuk be —, éppen az alsó szinten került lencsevégre.

(Pásztor Zoltán felvétele.)

NAPKÖZBEN

A bizalom légkörében

— Tessék csak leülni, Józsi bácsi. Ügy. Most nyugodtan, szépen sorjában elmondhatja, mi is a probléma... — mondta a fiatal- asszony a solti tanácsházán a szemmelláthatóan gondterhelt és ideges ügyfélnek. A korosabb férfi akinek kezében még remegett a kalap, hálás pillantást vetve az asszonykára, sorolni kezdte gondját...

A kecskeméti tanácsháza folyosóján bizonytalankodva topog egy — alighanem tanyai — házaspár. Irat- csomóval a kezében éppen arra halad a vb-apparátus egyik dolgozója. Nem vár a megszólításra, hanem kedvesen megkérdezi:

— Milyen osztályt, kit tetszik keresni ?... No, tessék csak velem jönni, elkalauzolom a néniéket... — S a házaspár hálákodva követte a rokonszenves útbaigazítót.

Ellesett pillanatok. Apróságok, melyeket azonban látni is jólesik, s nem véJavítás helyben...

Kiskunmajsán és a környékbeli községekben, Csó- lyospáloson, Kömpöcön és Szánkon 160 kisiparos dolgozik. Közülük kilencven- ketten működnek Kisteun- majsán.

— Nincs is nagyobb baj a lakosság igényelnek kielégítésével — mondta látogatásunk alkalmává Juhász István szabómester, a KIOSZ helyi csoportjának elnöke. Legutóbb 20 új működési és iparengedélyt adtak ki, ezzel szemben csak nyolc Ipar szűnt meg. Ez azt jelenti, hogy tovább növekszik a kisiparosok száma.

Ezt a növekedést a községi tanács is, a KIOSZ is segíti. Több olyan üzemi dolgozó van a községben (szerelő stb.), aki működési engedélyt kért és kapott arra, hogy üzemi munkája után még a lakossági javító-szolgáltató munkákat is elvégezhesse. Ezzel a kontárkodás felszámolása is együtt jár.

Érdekes, hogy Kiskunmajsán és környékén még most is 14 kovács működik. Máshol ez a régi magyar mesterség már kihalóban van.

A majsai kisiparosok példásan bekapcsolódnak a község fejlesztését szolgáló munkába, de gyűjtést indítottak a hős vietnami nép megsegítésére is. A közülük kiöregedett, vagy megrokkant kisiparosokról sem feledkeznek meg, rend. szeres segélyben részest tik őket.

T. M.

letten a gondolattársítás, hogy jómagámnak az ilyen pillanatképek láttán is megannyiszor az a harminc, ünneplőruhás tanácsi dolgozó jut eszembe, akik á közelmúltban, alkotmányunk születésének évfordulóján a Kiváló dolgozó megtisztelő címben, kitüntetésben részesültek. És szinte hallom a megyei tanács vb-elnökének az ünnepeitekhez intézett szavait is: „Ez a kitüntetés egyben elismerés mindazoknak a tanácsi dolgozóknak, akik hasonló hivatásszeretettel, hozzáértéssel, szolgálatkészen végzik munkájukat, ezzel is elősegítve a helyi tanácsok jó tömegkapcsolatát.”

A megyében nagyon sokan vannak az ilyen állam- igazgatási dolgozók, akik soha nem tévesztik szem elől, mennyire fontos az állampolgárokhoz fűződő viszonyuk. Hiszen az ember, az ügyfél a mindennapi életben a „hivatalnokon” keresztül alkotja meg véleményét arról, hogyan funkcionál a szocialista állam. Abból ítél, milyen hangnemre, modorra, igazságra, emberségre talál, ha valami dolga akad a tanácsnál. Márpedig ilyen ítéletalkotók nagyon sokan vannak. Azaz: egyáltalán akad-e valaki, aki nem érezheti magát ügyfélnek?

örvendetes, hogy az utóbbi években mind kevesebb a közalkalmazott ési az állampolgár viszonyát érintő észrevétel, bírálat, panasz. Hozzájárult ehhez, hogy a különböző hatásos egyszerűsítések — például a hatósági igazolások jelentős csökkentése — jóvoltából az ügyintézés mind jobban az emberekhez igazodik. Emellett a tanácsi dolgozók szakmai és politikai hozzáértése is egyre fejlődik. És kamatozik.

Persze, szépítés lenne azt állitani, hogy most már minden a legnagyobb rendben megy, nincs is bosszúság, a „hivatallal” szembeni észrevételezés. Mert akad. Még egyes tanácsi dolgozók — mert ebből indultunk ki — magatartásában is. Nem vet jó fényt a tanácsi apparátus dolgozójára például, ha már jóval nyolc óra előtt beér a hivatalba, s a rá várakozó embercsoportnak kijelenti: „Várjanak még, csak nyolckor kezdődik el a hivatal!” Vagy: nem egy tanácsnál szépséghiba még, hogy az ott dolgozók figyelmességéből nem mindig futja arra, hogy például székkel kínálja a várakozó ügyfelet.

Ahol szükséges, az ilyen szépséghibákat is javítani kell. Mert tény: az állam- igazgatás dolgozói, amikor elintéznek valamit, nem ké- nyük-kedvük, egyéni rokon- vagy ellenszenv alapján fogalmazzák meg a döntést. Hanem a törvényes előírások, lehetőségek szellemében. Ám, az is tény, hogy az udvariasság, türelem, bizalom légkörében az első pillantásra nagyon nehéznek, kibogozha- tatlannak tűnt ügy is megelégedésre elintézhető.

S a fentebb említett ítéletalkotásra alapul szolgáló viszonyban ez a lényeg.

P. L

Zugmérők

SE SZERI, se száma

azoknak az írásoknak, amelyekben a mindenkori illetékesek váltakozó sikerű harcot vívtak és vívnak — az illegális dohányterme- lőkkel, a titkos pálinkafőzőkkel és árusítóival, a borhamisítókkal, az engedély nélküli árusítókkal és a zugmérőkkeJ.

A Bach-korszak idején, mikor minden Bécsnek ment, az adót a császári udvar kebelezte be, a tiltott^ dohánytermelés még dicsőségnek számított*

Ma már elenyésző, szinte jelentéktelen a titkos dohánytermesztés. Kifizetődőbb az állammal kötött szerződés, no meg, ki csavar ma már cigarettát? Ki bajlódik a dohányvágással? A házi szerkesztésű vágógépek, amiket házról házra vittek a falusi estéken, majdnem kivétel nélkül a padlásra kerültek.

KEVESEBB a változás a bor-, pálinkapiacon. A magánbortermelőknek ma is érdeke, hogy barát ne adóztassa meg az állam, a titkos pálinkafőző azért tudja olcsóbban adni éleszt tőszagú pálinkáját, mert áruja után semmilyen terhet nem visel. A borhamisítók — sajnos nem is mindig magántermelők, hanem néha egyes szövetkezetek, sőt vállalatok —, szintén jogtalan többlet- haszon, nyereség érdekében „vegyészkednek”.

A hamisítóknak, zugmérőknek, titkos főzőknek egyetlen célja: a jogtalan nyereség. A közterhek viselése alól vonják ki magukat azzal, hogy nem fizetnek adót. Nem beszélve arról, hogy nálunk a népi hatalom zsebéből húzzák ki a milliókat.

A TÄRSKÄROKRÖL pedig még nem is esett szó. Arról, hogy mennyi egészségre káros szennyeződés van a fazékban főzött pálinkában. Arról, hogy mennyire segíti az alkoholistákat és mennyire teszi szereencsétlenné a családjukat a zugmérők azzal, hogy már akkor árul, ami. kor még a kocsma zárva van, és bármilyen késő éjszaka hajlandó „vendégeit kiszolgálni”.

Még mindig él az a tévhit az ivósokban, hogy ez „házibor”, tehát jobb, még több pénzt is ér, mint a kocsmai. Holott a magán- termelők és a zugmérők — sőt, egyes tsz-ek pesti, vidéki városi kiméréseinek az eladói manapság sem riadnak vissza egy kis „nyújtástól”. Még jobbik eset, ha jó bort gyengébb minőségűvel „nyújtanak” és nem csapvízzel.

Nélkülöehetetlen munkát végez a pénzügyőrség, amikor fáradhatatlanul igyekszik minél több adóforintot teremteni az eldugott borok feltárásával, azzal, hogy lecsap a titkos pálinkafőzőkre, a lelkiismeretlen harácsolókra.

A PÉNZÜGYŐRÜKNEK vannak segítőtársaik, hiszen a községekben már kialakulóban van egy józan állampolgári gondolkodású réteg, amely azt tartja igazságosnak, hogy hogy a közteherviselésből ki-kl méltányosan vegyen részt. Ezek az emberek sokat tehetnek azért, hogy a falusi közvélemény egyre Inkább elítélje, következetesebbé tegye indexre a titkos kifőzdék pálinkáját, a lelkiismeretlen kotyvasztok han*te borát.

A. F,