Petőfi Népe, 1968. szeptember (23. évfolyam, 205-229. szám)

1968-09-20 / 221. szám

1968. szeptember 20, péntek 5. oldal Lelkes munka az új iskolában Az újonnan felavatott korszerű jánoshalmi isko­la a kiskunhalasi járás legnagyobb általános isko­lája lett. A tanulók létszá­ma kis híján eléri az ezer­négyszázat, nem egy évfo­lyamon hat párhuzamos osztályt kellett indítani. Az eddigi két általános is­kola összevonása következ­tében jelentősen gyarapo­dott a nevelőtestület is, a Nem úgynevezett könnyű szórakozás ez a film, bár semmi nehézség nem rej­lik megértésében. André Cayatte rendezőtől — aki­nek Özönvíz előtt című filmjére még jól emlék­szünk — egyaránt távol áll a puszta szórakoztatás és az érthetetlenségig fokozott modernség. Az érzelmekre, az ember jobbik énjére akar hatni. Ennek érdeké­ben visszafogott tempójú cselekményvezetéssel fo­kozatosan építi fel történe­teit a drámai kifejletig. Nem a külső, hanem a bel­ső történés érdekli. Az, ami az emberben lezajlik, míg eljut jó, vagy rossz cselekedetéig. Mestere en­nek az ábrázolásmódnak, végül is feltétlenül izgalom­ba ejti a nézőt és magával ragadja, cserébe csupán né­mi türelmet kér arra a negyedórára, amíg minden­felől elvezeti a cselekmény- szálakat a csomópontig. >*A hivatás kockázata” voltaképpen többet mond, mint amit a cím takar. Egy fiatal tanítót megvádol né­hány gyereklány, hogy erő­szakoskodott velük. Ször­nyű vád, s nincs menek­vés. Akárhány jóakaró sem segíthet. Bizonyítani kelle­ne, de hogyan lehet ilyen esetben az ártatlanságot bi­zonyítani? Reménytelen helyzet, a tanítóra élet­fogytiglani kényszermunka vár. Lassan már a barátai is ellene fordulnak, egye­dül a felesége hisz benne kitartóan. S az a lavina, amit a tanító egy türelmet­len percében önön fejére zúdítot, csak a feleség áll­hatatos, megbocsátó szavá­ra engedi el foglyát. Igen, a tanítói hivatás­nak is megvan a maga koc­kázata, de a film számára ez csak ürügy. Felelősséget ébreszt a nézőben, arra ta­nítja, hogy küzdjön a lát­szatok ellen; felkavarja igazságérzetét és ugyanak­kor önmérsékletre is inti, azt hirdetvén, hogy ne az igazságtalanság iránti fel­háborodásunk vezessen tanárok, tanítók száma meghaladja az ötvenet, mi­nimális a szaktanárhiány. A szép épülethez méltó kulturális életet terveznek az új tanévre az iskolában. Máris négy énekkar, két zenekar és három tánccso­port kezdte meg működé­sét; új szakkörök is alakul­nak. bennünket, hanem aa igaz-j ság kiderítésének őszinte szándéka. Továbbá: a jól vátett hibát nem büntetni kell, hanem megelőzni a megismétlődését. Ezek persze szavak. Iga­zak, de így önmagukban talán nem elég meggyőző­ek. A filmben egyszer sem mondják ki egyiket sem, mégis ezt érzi a néző, ami­kor felkel a székből. A ké­nyes téma ellenére is majd­hogynem ifjúsági filmnek merném nevezni „A hiva­tás kockázatát". Felelőssé­get ébresztő film, s jól tudjuk, hogy a fiatalok mennyire fogékonyak az erős érzelmi hatásokra. 1L Gyakran megtörtént, hogy egy-egy ló farán ott maradt éles fogainak a nyoma. Luka Lukics bosz- szúsan nézegette a sebeket, bekente nyírfa kátrányke­nőccsel és szidta Büszkét. — Miért harapdálod ösz- sze a kancádat, te ördög- fajzat! Lehet, hogy a pá­rod vagy testvéred, te meg belémarsz! Te kapcabe­tyár! És rácsapott ostorával Büszkére, persze csak játé­kosan. De magában, mint ahogy Ljubimov is, becsül­te Büszkét és hálás volt neki: a hűséges mén nem hagyja elbitangolni egyet­len lovukat sem, nyugod­tan alhatnak. A különleges pihenő azt jelentette, hogy a geológus érdekes lelőhelyeket „tapo­gatott ki” és alaposan meg akarja vizsgálni azokat. Olyankor mozgósított és minden kutatót bevont a alsótagozatos rajszövetség­re osztották a tanulókat. A tanévre elsősorban a kö­zelgő forradalmi évfordu­lók méltó megünneplését tűzték 3d óéiul. Kis úttörő- közösségek alakultak Já­noshalma tanácsközitársasá- gi és munkásmozgalmi múltjának kutatására. I ----------_*'*• Hangverseny­sorozat fiataloknak Október 22-én kezdi meg az Országos Filharmónia és a városi tanács vb mű­velődési osztálya Kecske­méten az ifjúság számára is bérleti hangversenyeit. Ebben az idényben indíta­nak először két fajta ifjú­sági koncertsorozatot, me­lyek közül tetszés szerint lehet választani. Az egyik elsősorban azoknak szól, akik most ismerkednek a komoly zene világával. A zeneileg már képzetteb­beknek — a nagy érdek­lődésre való tekintettel —, minden előadást kétszer rendeznek meg. Egy-egy sorozat öt előadásból áll, így összesen 15 ifjúsági bérleti hangversenyre ke­rül sor a városi művelődé­si házban. A program szerint kü­lönféle korok zenéjét (ba­rokk, bécsi klasszikusok, romantika, századunk mű­vészete) és egy operát mu­tatnak be. A hangverse­nyeken neves előadók, többek között Sziki ay Eri­ka, Sepsei József, az oszt­rák Hans Kann szerepel­nek. Az elmúlt év nagy si­kerét mutatja, hogy a bér­letesek száma csaknem el­érte az ezret, a rendező szervek a nagy érdeklődés láttán remélik, hogy ez a szám az idén jóval az ezer fölé emelkedik. munkába. Keskeny árkokat ástak, próbamosást végez­tek a homokkal és zúzott érccel. Uszkov gyakran elő­vette a mikroszkópot, egy­szerű vegyi elemzést vég­zett, gyarapítota a kollek­ciós anyagot. Egész nap dolgoztak, még a hátukat sem érkeztek kiegyenesíte­ni. Estefelé pedig, lefekvés előtt valaki megkérdezte: — Mit talált a teknő al­ján? — Aranyat — felelte a geológus. — De csak ki­sebbfajta lelőhely. Ipari jelentősége aligha van. Is­mét csak „buckák”, vagyis laza homokrétegek... Ez még nem az igazi. A kutatók sóhajtoztak. „Még nem az igazi” ... Pe­dig mennyire szerették vol­na, hogy „igazi” legyen, olyan, amilyenre várnak, amilyet tőlük várnak! De hiába, az arany nem akar a kezük ügyébe kerülni! Mit lehet tenni?... El­Hogy az úttörőcsapat legyen, négy felső- és két A hivatás kockázata Két eve végezte el Darányi Margit Kiskunha­lason a gyors- és gépíró iskolát. Egy volt ő is azok közül, akiket a Hazafias Népfront városi titkársága felkarolt, s áthidalva a végbizonyítvány és az el­helyezkedés közti idősza­kot, foglalkoztatta a kis­lányt, egyben útját is egyengette az állásszerzés- hez. (Erről az akcióról egyébként pór hónapja la­punkban is beszámoltunk.) Két hónapig gyakorolta az irodai teendőket a nép­frontnál. Aztán végre si­került kenyérkeresővé vál­nia: a Kiskunhalasi Ve­gyesipari Javító- és Szol­gáltató Vállalat alkalmaz­ta, titkárnőként. Ezúttal azonban nem a titkárnőről, hanem a könyvterjesztőről kívánunk szólni. Mert hivatali elfog­laltsága mellett, nyomban a munkábalépéskor egyéb tennivalókat is magára vál­lal. Hettyei Sándor, a vál­lalat párttltkára kérte fel, mint lelkes KISZ-istát: legyen a Kossuth Kiadó üzemi könyvterjesztője. Darányi Margit habozás nélkül mondott igent. Akit a múlt év január­ja óta a javítóknál—szol­gáltatóknál a Világesemé­nyek sorozat, a „Dr. Sor­ge jelenti Tokióból”, vagy a Kossuth bármely kiadvá­nya érdekel, az őhozzá for­dul. Márpedig nem keve­sen vannak ilyenek. A történelem rohanó forga­taga, óránként változó ese­ményei, a politika, vagy a gazdasági élet bonyolult, de lényeges összefüggései olyan tényezők, amelyek­ben mindannyian benne élünk, s amelyeket ismer­nünk kell. Ezért kapósak egy-egy ilyen üzemben is nemcsak a szépirodalmi, az úgynevezett olvasmá­nyos könyvek, de mind többen válnak a történel­mi, jogi, filozófiai, ideoló­giai müvek rendszeres ol­vasóivá. — Munkatársaim figyel­mét felhívom a könyvek jegyzékére — sorolja, ami­kor terjesztői módszerei félól kérdezzük. — Min­denki kijelöli benne a ne­ki tetsző, könyvtárából hi­ányzó művet. A kiadó idő­szakos tájékoztatóját is megkapják. Sokat segít a rádió reggeli „Üj köny­zöttük, aki kishíján ezer forint értékben vásárolt az év eddigi hónapjaiban. A szocialista áru viszonyok, A mai szociáldemokrácia, vek” című műsora is. Két év alatt azt is kitapasz­taltam: kinek milyen az ízlése, az igényei, s már ennek megfelelően ajánlok könyveket, csinálok ked­vet a vásárláshoz. Nem csak terjeszt, agi­tál, elad, hanem maga is rendszeresen olvas. így van meg az „aranyalapja” ah­hoz, hogy a kultúra biro­dalmába másokat elvezes­sen. — Nemrég vásároltam meg a tízkötetes Világtör­ténelmet. Nagy segítség ez a tanulmányaimban. Le­velező tagozaton végzem a gimnáziumot. Harminchoz jár kö­zel azoknak az üzemi dol­gozóknak a száma, akik a Nemzetközi Almanach: ezek voltak mostanában a legkelendőbb könyvek. Már tavaly, a premier évében jó ezer forinttal „körözte le” elődjét, az összegszerinti forgalmat tekintve. S az idei mérle-, ge is biztatóan alaküL Pártmunka az övé is: tudatformálás, szünte­lenül meg-megújuló agitá­ció. Darányi Margit mun­kájáról elismeréssel be­szél az igazgató, a párttit­kár, s terjesztői tevékeny­ségével a Kossuth Kiadó-i nál is elégedettek. Aa újabb módszereket, a párt- propaganda még magasabb fokát elsajátítani jócskán van ideje: mindössze 18 éves. Jóba Tibor küldték az első rádiótávira­tot a tröszthöz, hogy a munka folyik, mindnyájan egészségesek s üdvözletü­ket küldik. A csoport pe­dig folytatta útját. Egyszer az osztag nehe­zen és lassan haladt felfe­lé a hegyekbe a kopár kő vulkánkúpon. Majdnem egy teljes napig mentek az egyre keskenyedő szaka­dékban. Ljubimov nyugtalankod­ni 'kezdett, megállította a karavánt, s előre ment tü­zes lován. Egy óra múlva tért vissza és gondterhelt arccal jelentette Uszkov- nak: — Azt hiszem, kelepcébe kerültünk... Ott, távolabb semmiféle kijárat nincs. Vagy vissza kell fordul­nunk, vagy kimászunk azon a keskeny ösvényen... — Egy oldalpárkányra muta­tott, amely meredeken kí­gyózott felfelé. — Mit tanácsolsz? __ Természetesen azt, h ogy másszunk ki. Veszé­lyes, de visszafelé csak nem fogunk menni. Az több mint húsz kilométer! Sem­mi értelme! Semmi baj, lo­vaink megszokták a sziklá­kon járást. Az embereknek le kell szállniuk a nyereg­ből, és a lovak farkába ka­paszkodva menni. A balol­dali málhákat magasabbra húzni! Kis idő múlva az embe­rek és a lovak libasorban megindultak a hegyi ösvé­nyen, s kifelé kecmeregtek a szakadékból. A lovak fel- felhorkantak, de biztosan lépkedtek, s leszegett fej­jel az útmenti köveket sza­golgatták. Mindenki hall­gatott. Már tíz-tizenöt per­ce mentek. Az ösvény még mindig felfelé emelkedett. Büszke e pillanatban győ­zedelmesen felnyerített oda­fent. Felért!... Utána fel­kapaszkodott a második, majd a harmadik ló is. S ekkor váratlan dolog történt. Valamelyik sötét repedésből, közvetlenül az ötödik ló orra előtt kire­pült egy, a napvilágtól megvakult bagoly. A ló ijedtében megbokrosodott, megrántotta a kötőféket, amellyel társához volt köt­ve, s húrként megfeszítet­te. A szíj arculcsapta Bo- riszt. A fiú hátratántoro- dott, már nem tudott meg­kapaszkodni és lefelé kez­dett csúszni. — Jaj! — tört ki Pétyá- ból, és rémületében elta­karta szemét. Am a diák nem vesztet­te el a lélekjelenlétét. Esés közben nem eresztet­te ki kezéből a lófarkat és most a szakadék fölött csüngött. Az okos jószág hátsó lábaira ült. Még egy­két másodperc és Borisz lei zuhan a mélybe. Pétya el­vesztette fejét, ijedten állt a közelben s nem tudta, mit tegyen. Ljubimov, aki kissé hát­rább jött, gyorsan lekiál­totta: „Kapaszkodj!” s az álló lovaki lábai között kúsz­ni kezdett a remegő Pétya felé, majd lenyúlt Boriszért és gyorsan elkapta a vál­lát. Az idegenvezetőnek nem kellett erőt kölcsönöz­ni ! A következő másod­percben a sápadt Borisa már az ösvényen állt, kap­kodva szedte a levegőt és zavartan pislogott. Uszkov nem látta a Je­lenetet, de megérezte, hogy valami baj történt, mert izgatottan kiáltott le; — Mi történt? — Semmi, minden rend-' ben... — felelte Ljubi­mov. Nyugodt hangon, mintha semmi sem történt volna, adta ki a parancsot: „In­díts!” S mindnyájan liba­sorban folytatták útjukat. Borisz lábai kutyául re­megtek. Nem volt képes megszüntetni ezt a reme­gést és már mérges volt saját magára. (Folytatjuk)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents