Petőfi Népe, 1968. augusztus (23. évfolyam, 179-204. szám)

1968-08-25 / 199. szám

Köszöntő

II. kecskeméti népzenei találkozó, 1968

Esztendeje a kezdemé- nem cseng-e idegenül fű- kát énekel kitűnően, nyezők kíváncsian várták: lünknek az ősi dallamvi- Szarkásban az öreg Nagy hogyan fogadja a kulturá- lág. bácsi remek rigmusokat

lis közvélemény és maguk . , ... mond lakodalmakon és

az énekesek, zenészek a . ,

népzenei találkozót Az J^rr^nab ^i_|

De már az első alka- azóta újból,

társas összejöveteleken, A sort

* •. • nem sokat ér, ha magunknak dalolunk, szebb, ha ketten összedalolnak.

Aztán mind többen, százan, ezren, míg megszólal a nagy Harmónia, amiben mind egyek lehetünk.”

tgr álmodta Kodály Zoltán, Kecskemét nagy szülötte, s ilyen szellemben szolgálta egész életével a magyar zene ügyét.

A kecskeméti népzenei találkozót nem a színpadi pompa, nem a fesztiválok tömegmozgása, hanem baráti közvetlenség, a közös nyelven szóló, mégis ezerarcú dalban való feloldódás jellemzi.

Az összejövetel aktív résztvevői (szereplői) nemcsak Kecskemét környékét, hanem az ország más tájait is képviselik. Egyszerű emberek, akik nem színpadi „műsort” hoznak magukkal, hanem mindennapi életük tartozékát, az élő zened hagyományt szólaltatják meg — énekhangon, citerán, furulyán, tekerőn, dudán ... Többnyire idős emberek; olyan világ megritkult képviselői, amelyben a civilizáció kényelmes eszközei nem hozták házhoz a legújabb zenei divatokat.

De tudjuk, hogy a legmodernebb zenei divatok is a hagyományból táplálkoznak, onnan szívják az erőt, felfrissülést. A múltnak mindig van tanulságos mondanivalója a jelen és a jövő számára. Van-e közérthetőbb, szórakoztatóbb és elevenebb módja évszázadokkal és messzi tájakkal való közlekedésnek, mint a népdal népzene hangja? Sárosi Bálint

Szeretni és tisztelni a szépet

■*" a félegyháziak a Magyar

A falon Éber S&ndor teí*- iránt akár évtizedekkel e»- Egy másik darab, a 80 Rádió műsoraiban, menye. Báldy Flórának előtt, van-e létjogosultsága éves, ugyancsak herceg- inként« «»B-ítőtársak is —IT, —TT“, “t“-, anyai nagybácsija volt a a népművészet termékei- szántói terítő arannyal ,,, , gos találkozó alkalmával,

neves festő. Művészcsalád, nefc? Praktikusságra, ízlés- ékes. Emdtt piros-fehér ^fgodí5k, ugy szol»ala---------az elmúlt hónapokban

e

rről árulkodik itt minden re sokait adó esztétikánk hímzéses székely pároavég ,tába' Polyak Ferenc mat- szerzett tapasztalatokra is

bútordarab és a rajtuk sze- mit szél vajon ezekhez az kelleti magát. Bukovinai ko1 lakos, jeles faragó, hivatkozva indokolt rerényen megbúvó apró-na- alkotásokhoz?

, ■- - ", meg úiból bebizonvoso- oKjí ° sokáig folyta thatesemenyt nagy eiokeszule- P?* hoiv^ volt a nánk- Sok-sok feltáratlan

tek vezették be. felkarol- S^z& A rész- érték ^‘őzik még isme- ta a szép ügyet a városi VeVr>k t/bbsése íev hó- retlenül és reméljük, hogy tanács, a Népművelési cV^zotf ^vőrf ís ^íssm- M alkalom, a lehetőség Si a.fu- jövünk! Jónéhányan le- előbb-utóbb kicsalogatja

nőtanács is. De ez volt az vélben is kifejezték elis- maj va amennyit első ilyen nagyszabású mérésükét Ám énnél is A Király Ilus emlekki- seregszemle, s mint min- fontosabb, hogy többek állítás sem csupán bemu- den új esetében, itt is két- folyamatosan beszámol- tato, hanem ilyen felfede- séges volt a siker. Annál nak azóta terveikről, el- zó alkalom is egyúttal. A is inkább, mert nem tud- mesélik, mikent hasznosa- bíráló bizottság rutinos

hattuk, hogy korunkban, to.ttak a , fefztl.wal. .,tanu 7 aFai valosa®;al *lai?al- amikor bőséggel árad rá- ak’ a™lko1; válogatás koz..mm . . , _ számon tartják törekvései- ben a kecskeméti szarmadióból, televízióból és a Kósa Klári munkái

szórakozóhelyeken a kony. kerültek elébük. A jelennyuzene, vajon erti-e meg Néhány szólista és Jeg Mezőtúron dolgozó

a közönség a nép zenéjét, egy.“Jte^ien kecskeméti lány , alkotóelőször méltó elismerést. saiI?ak .elso.. n.yilva"os .íf‘ Igy a fővárosi szakembe- mutatója örömmel tölti

fteUektetellyÍa Ö «kT“Ä ^

lSIere».„ «erei»!»* ' ,a-'

gyünk rá.

Most, a második országyobb kézimunkáik.

— Az igazi népművészei feltárása és alkalmazása: ez a célom. Ezért gyűjtök, ezért dolgozom. Nagyba- racslkán például nemrégiben népi takácsok szakköre kezdte meg a szövést Szedlacsek István mester vezetésével. A padlásokon még vagy 50—60 szövőszék rejtőzik. Tízet beállítottunk a művelődési házba...

Egyszóval: Báldy Flóra bajai lakása valóságon kincstára a délszláv — ibu- nyevác és eokác — asszo- nyofc-lányofk dús fantáziájából kisarjadt, fürge kezük által életre hívott gyönyörűségeknek.

— Nem vagyok én úttörő ezen a téren — szabadkozik a végtelenül szerény nyugdíjas tanítónő. — Édesapám útját járom, ö — Beíosits Bálint, a bajai tanítóképző intézet egykori igazgatója — messze megelőzve korát, összegyűjtötte és tudományos rendszerbe foglalta a Délvidéken élő magyarok és bunyevácók néprajzát. Tőle tanultam szeretni és tisztelni ennék a népnek alkotásait.

Báldy Flóra megyénk díszítőművész szakköreinek szakreferense.

ötvenne tehető Bács-Kis- kunban a díszítőművész szakkörök száma, de legalább ugyanennyi szabóvarró kör is dolgozik a téli hónapokban. Sokan vannak a szépet ismerő, szerető és a szépre nevelő szakkörvezetők, lelkes népművelők, akik nagy szeretettel foglalkoznak a hímző, varró népművészet hagyományainak felélesztésével. A maguk tudását állandóan fejlesztve, áldozatos munkával maguk köré gyűjtik a községek-falvak asszo- nyait-lányait.

Az utóbbi évtizedek folyamán — természetes folyamat ez — mindenfelé háttérbe szorultak a népi vi- Stfletek. a finomművű kézimunkák. De a népművelési jflfogram országosan is előtérbe helyezte a díszítőművész szakkörök megszervezését és ezáltal a hagyományos népi művészet felélesztését.

Rohanó korunkban, a szputnyikok korában, amikor lakásunk és öltözködéslink is merőben más már,

székelyek * ~hoz ták"" gíik- egymaga négy kitűnő mu- ménykedéssel _ írhatjuk, kai és mostanában újítót- zsikusra hívta fel a ren- hogy n^muveszetunk to- ták tel. dezőség figyelmét. Ki gon- vabbi fejlodesehez a nadolta, hogy Kecskeméten pókban befejeződött Duna Mert már Ismét készül- m£g játszani valaki menti Folklór Fesztiválhoz

nefe ezek a csodálatos szép köcsögdudán? A matkói és az őszi szüreti ünnepkincsek. Báldy Flóra min- Hürkecz Mihály időnként séghez hasonlóan, a kecs- den akadályt lekűzdo lel— ma is ezzel szórakoztatja kemeti fesztivál is jelen— kesedése is éleszti a díszí- baráti társaságát. Tánczos tékenyen hozzájárul, tőművész szakköröket. Péter bugaci pásztomótá- H. N.

A vadkörtefa varázslója

Kapóra jön a kérdés, hiszen Báldy Flóra éppen most jött haza Kecskemétről, ahol a Király Ilus népművész emlékére rendezett „Népművészet a modern lakásban” című kiállítás anyagának válogatáséiban tevékenykedett.

— Nem lehet erre röviden válaszolni. De any- nyit hadd mondjak el: nem tapaisztalható-e vajon szű- kebb körünkben, de országos és világviszonylatban is az érdeklődés a régi népi holmik iránt? Ki gondolta volna, hogy egy-egy látszólag értéktelen mázas kancsó a lakások fő díszévé válik? Vagy tessék csak megfigyelni a divat- bemutatókon: egyre több a népi motívum ruháinkon. Nos, hogy erre a kérdésre az érdeklődő választ kaphasson, ajánlom, nézze meg a kecskeméti kiállítást. Ott választ kap: igenis összefér a népi művészet alkotása a korszerű lakásberendezéssel és remekül kiegészíti azt. Éppígy az öltözködésben is. Nincs mesz- sze az iejő. ami kor a mainál sokszorta több népművészeti holmit alkalmazunk majd életünkben.

Kinyitja a sublót fiókját. Garmadában a sok-sok nagy értékű kézimunka. Álmodni sem lehetne szebbet, mint a szeremlei szőttes, a sárközi ingujj, vagy a hercegszántói — fehér alapon fehér és aranyhímzés.

Különös hangszer a tekerő vagy nyenyere; sokan csak hírből ismerik, ám talán még úgy se. Hon- nét ered? Mi a történelmi sorsa?

Már a X. században olvashatunk róla, első rajzos ábrázolása a XII. századból való. Nyugati eredetű hangszer, nevével kódexekben találkozunk először.

Franciaországban a

XVIII. században királyi udvarok kedvelt hangszere, hangversenyeken virtuózok muzsikáltak rajta zenekari kísérettel. Aztán lehanyatlik a híre. A XIX. században már csak koldusok, vándorok segítője, vele járják az országot. Nálunk ekkor a szétszórt tanyavilágnak úgyszólván egyetlen zeneszerszáma

Az utóbbi évtizedekben már teljesen elfeledkeztek erről a furcsa, nyekergő, brummogó, egész zenekart pótoló szerszámról. Akadt azonban egy parasztember, aki vállalkozott az érdemtelenül feledésre

ítélt érdekes muzsika feltámasztására.

Magyénikbeli, tiszaújfa- lui ez az emiber: Bársony Mihály. Olajfák-ölelte kis tanyában lakik a falutól olyan messze, hogy a gépkocsi is félve merészkedik be a gidres-gödrös úton.

— Mikor kezdte?

— Már gyermekkoromban. Apám fúró-faragó ember volt, tőle tanultam De az igazi, az a második háború után kezdődött Azóta csináltam vagy hu szat. Keletje van ám, nem győzök eleget csinálni.

— Miből készül?

— Legnagyobb része vadkörtefából. De csak a nagyon száraz fa jó neki. Persze, más fa is szükséges.

A tanyán élő egyszerű parasztembernek bámulatos érzéke van a zene és hangszer iránt. Egyrészt a technikai készsége hökkenti meg az embert, amikor a hangszer 90 darabból álló alkatrészeit kiesztergálja a különféle fajta és más-más hőfokon szárított vadkörtefa, fenyő,

fűz és ki tudja hányféle fából. Másrészt pedig any - nyira finom a zenei érzéke, hogy a felhangoláshoz általa használt normál A- bangot megszólaltató sípot is maga esztergálta. Keményfából, a saját kis esztergapadján.

Bársony Mihályt, a vadkörtefa varázslóját, aki a kecskeméti II. népzenei találkozón is bemutatja tudományát, alkotmányunk ünnepén a művelődésügyi miniszter a Népművészet mestere címmel tüntette ki.

Az oldalt összeállította: Balogh József.

A kun

tánc

mestere

A kicsi kunszentmiklósi ház konyhájában ' egyszerű fakeretben „Házi áldás”. Hatvan éve faraghatta Szappanos Lukács, a kis ház gazdája a kép keretét. Már akkor is fúrt- faragott, barkácsolt, mint mostanában. Nincs a portán egy eldugott szeglet, amelyben ne lehetne Ügyes keze nyomát fellelni. Mert nemcsak a táncos lába ügyes Lukács bácsinak, hanem a keze is.

Ám mostanában ismét a lábairól van szó, ezen a nyáron számos alkalom kerekedik rá, hogy a kiskunok veterán tánccsoportja látássá magát. Néhány napja a kalocsai szabadtéri színpadon ropták a süvegest, a törököst és a söprűtáncot — a közönség paprikapirosra tapsolta a tenyerét. Az övékhez fogható siker talán nem is akadt. Most a kecskeméti 11. népzenei találkozóra is meghívták Lukács bácsit. Szeptemberben pedig a kecskeméti szüreti napolt: r. 'i a stadion gyepén járják majd ezek a fáradhatatlan öregek a táncot.

— Nem fárad el, Lukács bácsi?

Huncutul mosolyog a bajsza alatt.

— Azt nem szabad. Ki táncolna másképp. Vagy a fiatalokra számíthatunk?

Fájó kérdés. Hányszor elmondta már Lukács bácsi! Milyen jó volna, ha most már ö gyönyörködhetne a fiatalok táncaiban, hiszen ennek a vidéknek olyan mérhetetlen koreográfiái kincse van, hogy halálos vétek azt veszendőben hagyni!

Ha összeverődne egy csoport, a nyolcvankét éves Lukács bácsi, a Népművészet mestere is szívesen foglalkozna velük. De van-e, akad-e, aki kézbe vegye? Aki kuntáncra buzdítsa a fiatalok lábát?

Talán nem is ott a hiba, hogy fiatalok nem akadnának. Hány népi együttesben táncolnak a fiatalok ősrégi téncokat. Nem a húzódozással van tehát baj — így véli ezt Lukács bácsi is —, hanem inkább a szervezéssel. Pedig Kun- szentmiklóson egyre több az üzem, ahol sok a táncoslábú fiú-lány.

Nem emlékszik, mióta táncol Lukács bácsi. Azt mondja: mióta lélegezni tud. És addig, amíg lélegezni tud. Reméljük, még nagyon sokáig.,;