Petőfi Népe, 1968. augusztus (23. évfolyam, 179-204. szám)

1968-08-25 / 199. szám

Az „Olvasó népért"

írta: Darvas József, a Magyar Írók Szövetségének elnöke

Boda István:

Hétköznapi glória

Itten, közel az álmok bölcsőhelyéhez lassan ennek a nyárnak is vége.

Szeliden és csendes odaadással ráhajlik az árnyék a fák levelére, a házaikra hajlik, a régi boronákra,

— megtompult fogukat eszi a rozsda — és hétköznapi glóriáját fáradt kezével a tájon szétaranyozza.'

Csillognak a deres gyalogutak a csendben áznak a házak.

Költöző madarak éneke hallifc, nézem az árva fészek-palotákat, a bokrokon if

selyem pókháló szövetek égnék,' s az alkonyi ragyogás olyan a tájon, mint egy csipkés enyészet

Port vert egy távoli vontató, habzik a fasorok széle.

Aranyló álmai közepette mintha a tengeri-tábla beszélne.

Szeliden, ahogy csak a csend tud, könyörögve, ahogy csak a gyermek képes; Jönnek az asszonyok, s odatérdepelnek ehhez a hegyi beszédhez.

S aztán már az ősz szertartása jön a fák, a dombok szertartása. Ragyognak a jegenyék örök gyertyafényed, s a midenség oltára elé magasodnak, s égnek, mint csak a szív tud, ha a hűség egyszerű jelképe sugárzik, az este meg rátűzi mindegyik hegyére a csillagok kinyíló sárga bugáit.-.

Az írószövetség az „Ünnepi Könyvhét” alkálijával hirdette meg az „Olvasó népért” mozgalmat. Meghirdetése valójában csak az előkészítés megkezdését jelentette. Előre mondottuk: nem valami rövid kampányról van szó, hanem az egész társadalmat átfogó, évekre, esetleg évtizedekre szóló mozgalomról. Ezt pedig nem lehet rögtönözni, ennek tevékenységét körültekintően meg kell tervezni. A mozgalom meghirdetése: toborzó akart lenni. Azt ugyanis tudtuk a gondolat megszületése óta, hogy az „Olvasó népért” mozgalom csak akkor lehet eredményes, ha csatlakoznák hozzá mindazok a szervezetek, intézmények, amelyeknek egyébként is a tevékenységi körébe tartozik, vagy kellene hogy tartozzék az olvasás megszerettetése, a könyv elterjesztése, propagandája. Nem valamiféle vadonatúj, soha nem volt dolgot akartunk mi kitalálni. Azt akartuk — s azt akarjuk —, hogy az eddig folyt munka tervszerűen összehangoltassék, s így erősítse, hatványozza egymást; hogy az eddigi formákat, módszereket, minden területen, felülvizsgáljuk, jó vonásaikat megerősítsük, az alkalmatlanokat elvessük, s újakat alakítsunk ki; hogy az eddigiek mellé új erőket vonjunk be a nevelő, népszerűsítő munkába.

Nos, a toborzás — eddig legalábbis —, jól sikerült. Ä mozgalom meghirdetése jó visszhangra talált. Részt bért benne, már eddig is, a Hazafias Népfront, a KISZ, a könyvtári szervezet, a TIT, a rádió, a televízió, a sajtó a könyvkiadók, a könyvterjesztő vállalatok, a SZOT, a SZÖVOSZ; szinte mindenki, akire számítottunk. Most az a fontos, hogy a kezdeti lelkesedés le ne lohadjon: tartalmas tervek készüljenek s azok, szívós munkával, meg is valósuljanak.

Egy komoly szépséghibája van az eddigi jelentkezéseknek. Illetve: ez több is, mint szépséghiba; súlyos hiányosság. Mégpedig az, hogy nem, vagy alig mozdultak meg azok a szervek, amelyekre az iskolai irodalamoktatás ügye tartozik. Pedig azt is hangoztattuk, a legelső perctől, hogy a mozgalom igazi és tartós sikert csak akkor érhet el, ha szerves része lesz az iskolai irodalomoktatás is; illetve mindaz, amit az iskola, az olvasás, az irodalom megszerettetéséért tenni tud. Így mondottuk; a mozgalom egyik fő alakja az irodalomtanár kell, hogy legyen. S ez természetes is.

'Weöres Sándor:

Merülő Saturnus

A MODERN magyar Ura „csodagyerekeként’, Babits Mihály-tanítványként indult Weöres Sándor, ki- nek költészete ,Jcülön világ”, varázsos-sejtelmes kü- lön sziget, nincs hozzá hasonló, Anteusként folyton változó arculatú lírikusunk. Ezerszínű az ö varázs- szőnyege, mellyel felkapja olvasóit egy sohase-volt vin lágba, vagy ismert költőtársa, őse hangját átvéve abba a múltbéli, pl. Arany János-i klasszikus költői birodalomba, melybe átrepülnie Neki, a „hallgatás tornyából”, elefántcsonttornyából szinte csak játék.

Weöres Sándor a mai magyar költők között a legegyetemesebb: verseit ismerik és olvassák Növi Sad- tól Párizsig, költői portréja kevés eredendően „magyar” vonást őriz (gondolhatunk itt az ősi ráolvasások varázsos ritmusára, Arany János hangutánzására, Ungvámémeti Tóth László archaikus hangvételére...) — ö — aki a „lelkeket idézi” a világ legismertebb nyelvein megszólaló verseket magyarra fordítva: son játjának érzi olykor egy-egy fordítását, „pávatollak- kal’’ ékeskedik mint Babits: pl. középkori örmény szerzetes énekét idézi, az orosz Hlebnyikov és a szerb Nasztaszijevics miniatűrjeit érzi közel magához. Világa, költői világa: valóban „világ”: mindenségét, múltat és jelent, konkrétat és absztraktért, játékos grimaszt és bohókás sírverset is magában foglaló. A költő „arccal falnak" fordulva, „törött pásztorbottal” áll mint nagy angol költőtársa, Eliot, ö az, aki „két világ határán” áll: „de tudsz-e fölszállni oly másvilágba, ahol te nyugszol?” — kérdezi önmagától. A Thomas Mannt is megihlető bibliai történet, a „Józsefet eladják testvérei” hatalmas áradású weöresi költeménykeretet kap. Közismert, sokat szavalt, remek ritmusú gyermekverseihez hasonlóan sokszor a zeneiség verseinek elsődlegesen megragadható hatása, s ezt néhányszor a verseim el is árulja: „fugát” ír, a „korálok” hangján szólal meg. És szinte meglepő, hogy Weöres milyen nagy súlyt ad játékos verseinek, ritmikus ujjgyakorlatainak: egy kecskeméti irodalmi esten csak ezekből a versekből olvasott fel a közönségnek. (Legendás hírű „egysoros” verseit egy nemzedék idézgette csaknem húsz évvel ezelőtt a Medúza c kötetéből.) Most reálisabb elemeket magában őrző Vázlatfüzetéből idézünk egy bravúros vers-sóhajt: Üres parton 1 üres csónak. I Nefelejtsek / locsolódnak. / Tág a vüág l mint az álom. ), Mégis elfér í egy virágon

Ha verseinek valósághoz közelebb álló elemeit vizsgáljuk: észre kell vennünk bizonyos változást is: sok a költöbarátaihoz írt költemény. „Az idő palánk-lécei mögött” Kassák lépteit figyeli; „a fakó dühében vágtató” Füst Milánnak ír; Káldi János verseiből „collage”-t állít össze; Kakuk Marci nótájával Tersánsz- íept köszönti; réti csokrot gyűjtött Tömörkény István árjára; változatot ír Tolnai Ottónak, a jugoszláviai nreya’r költőnek a versére. Itt hadd említsük meg, Weörest megihleti Lumumba emléke, keleti és nyugati útiélményei, a hűvösvölgyi villamos, a budai gyümölcsös stb. S a költőt nem csupán a keleti filozófiák és mítoszok vonzzák, hanem „az új evezred szelleme” és a „nagynak lenni dicső’’-gondolat is. ,

AZ ÖRÖKKÉ új, mindig változó költő varázsos játékai mindig verssé válnak: pl. a kitűnő jugoszláviai magyar esszéista, Bori Imre kérésére olyan versben írja meg „önéletrajzát”, melyben szinte valamennyi szó mondatértékű, epigrammatikus tömörségű.

Mi történt volna: ez volt életem.

Csukott szem. Nyílt száj. Állandó csoda.

Láthatatlan hegyek. Hab. Lótetem.

Rét. Völgy. Posvány. Virágzó laboda.

(önéletrajz)

önkritikus alkat. Egyszer azt írta magáról: „többet írtam, mint kellett volna”. Máskor azt, hogy életét sok mellébeszélés jellemezte. Egyik interjújában, mely a Hídban jelent meg, arról beszélt, hogy neki sokkal rokonszenvesebb pl. Pilinszky János oeuvre-je, bár összesen hetven verse van, de azok súlyosabb versek, mint a sajátja. Ezerszám ír verset, de nem tudja_ kiválogatni azok közül az értékest. „Könnyű falat voltál mindig a föld kerekén” •—• írja saját sír- versében.

Költő-nábob. Mindenre, mindenkire áldoz, semmi tincs a világon, ami Tőle idegen lenne: a szerelem „tengernyomású éje”, a „szűk lehetőség kanyarjait” követő kispolgár, a slágerénekesnő mámorvarázsa és a szívéhez közel álló Pécs emlékei.

ÖRÖK IFJŰ költő Weöres Sándor. Most már érzi, hogy a „férfikor erdő-égése, magát-emésztő balgasága tovatűnt”, de kedves öniróniával, gúnnyal jegyzi meg, hogy az öregkorral kevés bölcsesség jött. Optimista költő, kit az öregkor derűvel áldott meg: „öreg vagyok, mégis derűs, mint a csapzott veréb”. Az ifjúkor játékos kísérletező kedvét megőrizte Weöres és megvan benne — vallomása ellenére — az idősebb alkotó bölcsessége is: nem pénzt, sikert, hírt kér az Élettől, hanem alkotóerőt. S az ifjabb költőnemzedékre is gondol, mert így folytatja versét: „Tárja ki az utakat az új ifjak előtt.” így él „ifjú szívekben”, s ö maga is mindig ifjú szívvel.

Szekér Endre

— hiszen ő neveli a jövő olvasóit.;. Igaz, egy percig se tagadtuk, hogy irodalomoktatásunknak sok fogyatékosságát érezzük, s a legelső feladat éppen ezek felderítése és megszüntetése lenne. Én magam, e vonatkozásban, „pedagógiai forradalmat” sürgettem. Talán a sommás bírálat lett volna sértő, ezért a tartózkodás? Nem tudom. Mindenesetre; reméljük, hogy a tartózkodás feloldódik, s őszre, amikor a mozgalom valójában megindul, felzárkózik a „pedagógiai front” is .. j

A mozgalomhoz eddig csatlakozott szervezetek, intézmények vezetőitől, felelős megbízottaiktól mi legelsőként azt kértük; dolgozzák ki annak a tervét, hogy ők hogyan, milyen formában, s milyen tevékenységgel akarnak részt venni az „Olvasó népért” mozgalom munkájában? Tulajdonképpen ez a próbája a szándékuk komolyságának Nos, e tervek sorra beérkeznek Az tükröződik belőlük — szinte kivétel nélkül —, hogy akik elkészítették, komolyan veszik a mozgalmat, értik és helyeslik nemcsak a célját, de a jellegét is. Különösen azt, hogy nem látványos parádét akarunk, hanem szívós, tartalmas és maradandó eredményeket hozó munkát

A legtöbb terv éppen ezért a reális helyzetkép felrajzolását tartja a legsürgősebbnek: a lehető legalaposabb, amennyire lehetséges, tudományos módszerekkel felderíteni azt, hogy mi is történt eddig és főleg hol tartunk ma, a rendszeres olvasás (és a könyvvásárás) elterjedésében? S ez csakugyan nagyon fontos. Bizonyos — úgynevezett reprezentatív — felmérések már eddig is történtek. A legfontosabb adatok, amelyeket ma ismerünk, s amelyek részben inspirálták is az „Olvasó népért” mozgalom elindítását, ezekből váltak világossá. Például az, hogy az ország felnőtt lakosságának csak alig több mint 25 százaléka olvas rendszeresen; hogy a legjobb arány az értelmiségnél, s a legrosszabb a parasztságnál; hogy az iskolai végzettséggel arányosan nő az olvasottság; hogy a legjobb olvasók a legidősebb iskoláskorú gyerekek — és az iskola befejezése után, általában zuhanásszerűen csökken az olvasás..;

Tehát: általános eligazító adataink az eddigi felmérések alapján is megvannak, — de ennél sokkal alaposabban és sokkal részletesebben meg kell ismerni a valóságos helyzetet. Szinte a legkisebb falvakig, így rajzolódnak majd ki azok a „fehér foltok”, amelyeknek a felszámolása lesz az elkövetkező évek, talán évtizedeik feladata.

A másik dolog, ami kiderül ezekből az előzetes tervekből — s ez is jó —, hogy a készítőik kerülni látszanak minden olyan formát, ami a kampányokat jellemzi. Nem akarnak látványos versenyeket, nem tűznek ki rohammal elérhető célokat, nem akarnak kidolgozni évekre, vagy éppen hónapokra bontott százalékos terveket, amelyeket lehetőleg még túl is kell teljesíteni. Leginkább talán még a KISZ-nél érezhető valamilyen hajlam, a különböző versenyformákra,

— de én remélem, hogy a végén ők is elkerülnek mindent, ami formális. Adatokkal, számokkal, ha kell százalékokkal, persze, a mi mozgalmunknak is szükséges operálni. Végeredményben; a mai helyzet jellemzésénél is használunk ilyeneket. De ne a számok hajszolása legyen a döntő, hanem a tartalom, ami a számok mögött van. A statisztikákkal sok mindent ki lehet mutatni — a beiratkozott könyvtári olvasók számát például egy „ügyes” könyvtáros viszonylag hamar fel tudja tornászni. Am csakugyan olvasnak-e ezek az „olvasók”? És mennyit olvasnak? Mit olvasnak? Fejlődik-e az ízlésük? Van-e maradandó, era. bert-formáló hatása a könyveknek? Nem valamiféle elveken és módszereken vitatkozó ülés-sorozatnak kell lenni az „Olvasó népért” mozgalomnak. Legyen dinamikus és hódító — de jellemezze az alaposság, az elvi igényesség. Jellemezze az, hogy mi nem egyszerűen csak több olvasót akarunk szerezni, hanem, hogy a nemes, a jó irodalom szeretetére akarjuk nevelni a legszélesebb rétegeket.

Nem véletlenül említettem az imént a könyvtárakat. A mozgalomban minden részt vevő szervnek, szervezetnek, intézménynek, személynek egyforma fontosságú a munkája; a részfeladatoknak, mint fogaskerekeknek kell egymásba kapcsolódni. De e „fogaskerékrendszerben” szinte a vezérlő szerepet játszhatják a könyvtárak, a könyvtárosok. Az egész népművelési hálózatnak, s a sok új problémával küzdő népművelési munkának ma a könyvtárak a legszilárdabb bázisai. Ezt figyelembe kell venni az „Olvasó népért” mozgalomnak is.

A nyári hónapokat az előzetes íervek egyeztetésére, összehangolására használjuk és ősszel átgondolt, széles körű programmal állunk majd az ország közvéleménye elé. És kérjük mindenki részvételét, segítségét, akinek álma a művelt, olvasó nép!

Kovács László: Paprikaüzemben.