Petőfi Népe, 1968. július (23. évfolyam, 153-178. szám)

1968-07-10 / 160. szám

2. oldal 1968. Július 10, szerdai ' A japán választások eredményei Eiszaku Szato japán mi­niszterelnök kedden sajtó- értekezleten jelentette be pártja győzelmét a felső­házi választásokon. A 250 tagú felsőházban a választások eredménye­ként a liberális demokra­ták 137 mandátummal ren­delkeznek (a korábbi 139- cel szemben), viszont a szocialisták mandátumai­nak száma a korábbi 73- ról 65-re csökkent. A Ko- mei-To (a szoka-gakkai buddhista szervezet poli­tikai tömörülése) változat­lanul 24 mandátummal rendelkezik. Megerősödött az ellenzéki Demokratikus Szocialista Párt (6-róJ 10-re). A Japán Kommu­nista Párt négyről hétre emelte mandátumainak számát, a függetlenek pe­dig hatról hétre. Kliszko beszéde a LEMP KB plénumán Szívátültetés Pozsonyban A pozsonyi klinikán ked­den délután fejezték be az első csehszlovákiai szívát­ültetést. Egy 40 éves férfi szívét ültették át egy közel Pú éves nő mellkasába. Meilish megadta magát Wallace Meilish, a syd­neyi őrült ,aki nyolc na­pon keresztül tartott sakk­ban száz felfegyverzett rendőrt, kedden kisétált otthonából és megadta ma­gát. A 23 éves büntetett elő­életű ifjú — mint ismere­tes — egy 18 éves leány­anya házába menekült, amikor egy korábbi bűn- cselekménye miatt le akar­ták tartóztatni. Azzal fe­nyegetőzött, hogy megöli a háziasszonyt, annak gyer­mekét és „megöl még ezer embert”, ha a rendőrség megpróbál behatolni. Ezek után feleségül vette a leányanyát és továbbra sem volt hajlandó megadni magát. Á rendőrök végül a kiéheztetés taktikájához folyamodtak, csak a cse­csemőnek küldtek be táp­lálékot. A bűnözőt Norman Al­lan rendőrfelügyelő vette őrizetbe. A férfival együtt egyébként újdonsült fele­ségét is letartóztatták — a rendőrség ugyanis meg­állapította, hogy nem fi­zetett meg 42 dollár értékű kihágási bírságot. A Reuter megjegyzi, hogy ezeket a bírságokat általában pros­tituáltakra szokták kivetni. Az első jelentések sze­rint Meilish, felesége és a 12 hetes csecsemő egészsé­ges. Zénón Kliszko, a Lengyel Egyesült Munkáspárt Poli­tikai Bizottságának tagja, Központi Bizottságának tit­kára, a Központi Bizottság hétfői, kibővített ülésén tar­tott felszólalásában rámu­tatott: A kongresszus tézi­sei helyesen állapítják meg, a párt eszmei és nevelő­munkájának fogyatékossá­ga abban foglalható össze, hogy a helyes pártirányvo­nal gyakorlati megvalósítá­sában hiányzott a követ­kezetesség. Kliszko ezután rámuta­tott: Nem lehet csodálkoz­ni azon, hogy egy olyan időszakban, amikor pártja­ink közül valamelyik for­dulatot hajt végre, és meg­újítja politikai vonalát, a szocializmustól idegen erők igyekeznek kihasználni az alkalmat, hogy csapást mérjenek a nép hatalmá­ra. Súlyos hibát követnénk el — folytatta a szónok —, ha a revizionista tendenci­ák keletkezésének és fej­lődésének fom-ását abban az igazságos harcban keres­nénk, amelyet pártunk folytatott az 1956—57-es években. A dogmatizmus nem a revizionizmus ellen­szere, nem ad védettséget ettől a betegségtől. A revizionizmus megpró­bálja visszaállítani, fel­éleszteni a régi politikai és társadalmi erőket, különösen a szociáldemok­rata irányzatot, s nem ret­ten vissza még a szélsősé­ges reakcióval való szövet­ségtől sem. A kongresszusi tézisekkel foglalkozva, Kliszko rámu­tatott, hogy azok részlete­sen és behatóan értékelik a márciusi események okait és lényegét, amelyek a kü­lönböző eredetű reakciós erők és a LEMP körül tö­mörült szocialista erők kö­zötti összecsapásban kul­mináltak, — Ezzel összefüggésben egy problémát szeretnék érinteni — mondotta a szó­nok —, nevezetesen a cio­nizmus problémáját és a zsidó nemzetiségű pártta­gok állásfoglalásának érté­kelését. Ez a kérdés nem véletlenül került napirend­re és lényegének különböző interpretálásai nem indo­kolatlanul, több olyan fél­reértést keltettek, amelyek magyarázatra várnak. A márciusi antiszocialis­ta megmozdulások a kü­lönböző reakciós erők szö­vetségének ügyei voltak. Ezek közös nevezőjévé a re­vizionizmus vált. A harc­ba bekapcsolódott a cioniz­mus is — a reakciós irány­zatok egyike. Legutóbb pár­tunkkal szemben különösen ellenséges tendencia kelt szárnyra, mivel a LEMP az SirSiant új cellába költöztették Sirhan B. Sirhant, Ro­bert Kennedy szenátor gyilkos merénylőjét átszál­lították a Los Angeles-i bíróság börtönébe, ahol kora ősszel fogják tárgyal­ni az ügyet. Az átköltöz­tetés olyan titokban tör­tént, hogy arról még Sir­han védőügyvédje sem tu­dott. Sirhan új börtöncellája egy teljesen zárt folyosóról nyílik,, a cellának nincsen ablaka a külvilágra. Sir- hannal az esetleges láto­gatók a szomszéd fülkéből beszélhetnek, amelyet a rab cellájától golyóálló üvegablak választ el. Az ablak ugyan nem engedi át a hangot, de a két fül­két házitelefon köti össze egymással. A börtöncellá­ba egyedül a merénylő vé­dőügyvédje léphet majd be. izraeli agresszió idején an- tiimperialista, elvhű és osz­tályhű álláspontra helyez­kedett. A márciusi konfliktus so­rán tisztázódott egyes sze­mélyek politikai és ideoló­giai állásfoglalása, lehetővé vált helyes és indokolt szer­vezeti és politikai követ­keztetések levonása azok­kal szemben, akik az ellen­séges táborba léptek át. Ez­zel összefüggésben vetődött fel a cionizmus problémája és az, hogy bizonyos zsidó származású körök aktív re­vizionista tevékenységet fejtettek ki. Most, amikor ez a probléma már elvi­leg tisztázott, a kérdést levehetjük a párt­propaganda napirendjéről. A káderkérdésről szólva a szónok megjegyezte, hogy 111 magas állású személyt váltottak le. A leváltások és az új kinevezések többsé­gükben indokoltak, helye­sek és hasznosak voltak. A szónok, a sajtó, a rádió és a lágon. televízió tevékenységével kapcsolatban megjegyezte, hogy a márciusi események során és a továbbiakban az újságírók általában helye­sen és aktivan védelmezték a pártpolitikát, hozzáfűzte: a kongresszusi tézisek nem­csak a sajtóvita kiszélesíté­sét, hanem azt is javasol­ják, hogy egyes sajtóter­mékekben állandó vitarova­tok induljanak. A nemzeti problémával összefüggésben a szónok ki­jelentette, hogy Lengyelország a Szovjet­unióval és más szocialis­ta országokkal való tartós szövetségben biztosította függetlenségét, biztonsá­gát és a kedvező feltételeket a sok oldalú fejlődéshez. — Fő feladatunk — mon­dotta —, hogy erősítsük szo­cialista államunkat, szilár­dítsuk helyünket a szocia­lista táborban, s ezzel egy­idejűleg Európában és avi­Podgornij és Koszigii megbeszélése dr. Zakir Hasain indiai elnökkel Nyikolaj Podgornij, a Szovjetunió Legfelsőbb Ta­nácsa Elnökségének elnöke és Alekszej Koszi gin mi­niszterelnök a Kremlben találkozott Zakir Husain indiai elnökkel. Az őszinte és baráti légkörben lezaj­lott megbeszélésen a szov­jet vezetők és az indiai el­nök véleményt cserélt a két ország együttműködé­sének kérdéseiről és barát­ságának fejlesztéséről. Át­tekintették a nemzetközi helyzet néhány időszerű kérdését is. A Legfelsőbb Tanács El­nöksége és a szovjet kor­mány kedden ebédet átlőtt dr. Zakir Husain indiai el­nök tiszteletére. Ncmferre-ben ülésezik az FKP Központi Bizottsága PÁRIZS (MTI) Nanterre-ben ülésezik a Francia Kommunista Párt Központi Bizottsága. A kétnapos ülésszakon Wal- deck Rochet a párt politi­kai bizottsága nevében vi­taindító beszámolót ter­jesztett elő. A beszámoló foglalkozott az FKP tevé­kenységével a májusi és júniusi események és népi megmozdulások során, ösz- szegezte ezeknek az ese­ményeknek az eredmé­nyeit. Waldeck Rochet ez­után megvonta a francia- országi választások mérle­gét, majd meghatározta a párt feladatait az adott időszakban. Ä főtitkári beszámolót követően megkezdett vita ma folytatódik. A történelem első szocialista alkotmánya 1918 nyarán a szocializ- tosítani a proletariátus mus megkezdett építését diktatúráját a burzsoázia eL Oroszországban féLbeszalkí- nyomása, az ember ember ál- totta a polgárháború, ősz- tál való kizsákmányolásának szeesküvések, lázadások, megszüntetése és a szocla- árulások gyengítették a fia- lizmus felépítése céljából”, tál szovjet hatalmat. Há- Az új alaptörvény a mun- rom fronton folytak a har- kát a szovjet köztársaság cok, amikor megnyílt a valamennyi polgára számá- Szovjetek V. összoroszor- ra kötelezőnek nyilvánítot- szági Kongresszusa. Még ki ta és kihirdette a jelszót: sem bontakozhatott a ta- „Aki nem dolgozik, ne is náeskozás. amikor a kong- egyék!” resszus munkáját félbesza- » kította a hir: „baloldali” , .k® ■ , Szovjetunió provokátorok megölték fejlődésének tükrö­Mírb-ach német követet, ^édeseként kétszer is — Ezzel ürügyet szolgáltattak 1924-ben, majd 1936-ban — Németországnak, hogy ulti- ui alkotmányt fogadott el mátumszerű követelések- a törvényhozás, de ezek­kel lépjen fel a szovjet n . ls szellemi atyjuk, esz- kormány ellen. Küszöbön n?eí; alapjuk a történelmi állt a háború. A köztársa- elsö> az 1918-as, amely ság létének ebben a vészé- nemcsak a Szovjetunió, de lyes pillanatában a „balol- a^, .e”®sz emberiség törté- dali” eszerek ellenforradal- nebónek egyik jelentős for­rni lázadást kezdeményezi- , mi dokumentuma, tek Moszkvában. Fegyve- y nem csupán dekla- rek dörögtek a fővárosban. . , a politikai szabadság­ilyen körülmények között *®oKat', hanem a néP ke- — két nappal az eszer ka- a jogok meg­land felszámolása után — i ^ositásanak anyagi esz- iana felszámolása után közeit is. Az első olyan al­hagyta jova a kongresszus kotmány volt, amely séma a történelem első szocia- választások, sem más ál­lista alkotmányát, amely lampolgári ténykedések „Az Oroszországi Szovjet dolgában nem ismert el va- Föderatív Szocialista Köz- gyoni előjogokat születési.' társaság alaptörvénye” ne- faji megkülöriböztetése- vet viselte. két, különbségeket, tanul«' Ennek ma van ötven f3 tanulatlanok, lete-’ esztendeje. lepedettek és újlakosok, —— , , . „ ,, „ , férfiak és nők között. Nem lehet elfogódottság nélkül olvasni ezeket a Mindaz, amiről fél évszá- történelmi levegőt árasztó, zaddal korábban az emibe- a korabeli sajátosságokat, riség legjobbjai csak él- a forradalom légkörét ki- modni mertek, a Szovjet- fejező paragrafusokat. A unióban azóta KTféíjésedett fogalmazásban a történé- vaióság lett, törvény, Szverdlov stüuÄra ismer- ame]yre az első szocialista ndk, aki a vezetője volt a orsz®^ e"esz épül. szövegtervezetet kidolgozó Az első SZ0Vjet alkot- bizottságnak Lenin is sze- mány megszületése az Ok- mélyesen vett részt az élő- tóberi Porradfll<Hn nagy készítő munkában. diadalát jelképezte. Évfor­Ez az alkotmány lerögzí- dulóját joggal tekintik Ön­tette a Nagy Októberi Szó- nepnek nemcsak a szov- cialísta Forradalom első jet dolgozók, hanem min- vívmányait. A feladat, denki, akinek drága az em- amelyre vállalkozott: „Biz- bér felszabadulásának ügye, A OHPF zászlaja a Kite Saiiii-i támaszpont kezponliában Fokozódik a VDK bombázása Á támaszpontrendszer valamennyi erődítménye a DNFF harcosok kezén van, kivéve a 689-es magaslatot, amelyet kétségbeesetten védenek az amerikaiak, hogy fedezni tudják utolsó Súlyos incidensek a Szuezi-csatarna mentén KAIRO (MTI) Az egyiptomi fegyveres erőket a Szuezi-csatoma mentén riadókészültségbe helyezték, tekintve, hogy hétfőn súlyos incidensek robbantak ki az izraeli erőkkel. Egy katonai szó­vivő közölte, hogy első íz­ben délután negyed hatkor kezdték az izraeliek ágyúz­ni a csatorna túlsó part­ján levő lakott területeket. A több mint egyórás harc­ban az egyiptomi fél elhall­gattatta az izraeli ütege­ket. Később 25 perces, tűz­párbaj, majd az esti órák­ban 40 perces összecsapás alakult ki. Egyiptomi köz­lemény szerint az izraeliek öt harckocsit, két ágyút, két páncéltörő ágyút veszí­tettek és nagy számban voltak halottjaik is. Egyiptomi részről 39 polgári személy meghalt és 25 ház megsemmisült A1 Arabaen térségében. Az egyiptomi szóvivő hozzáfűzte, a tűzharcot iz­raeli részről kezdeményez­ték. távozó alakulataikat. A felszabadító hadsereg ka­tonái július 9-én reggel foglalták el a támaszpont­rendszer központját és ott kitűzték a DNFF zászlaját. Az amerikai imperialis­ták vietnami háborús bűn­tetteinek kivizsgálására alakult bizottság adatai sze­rint az Egyesült Államok légierői június hónapban jelentős mértékben fokoz­ták a Vietnami Demokra­tikus Köztársaság bombá­zását. J úniqs folyamán 5200 berepülést hajtottak végre, 500-zal többet, mint májusban. Ebben a hónap­ban a VDK területére 35 000 repeszbombát (má­jusban 21 800); 6500 időzí­tett bombát (májusban 5000-et); valamint 6300 go­lyósbombát (májusban 2500-at) dobtak le. Johnson „villámlátogatásai" Johnson elnök háromna­pos közép-amerikai útja után hétfőn a késő esti órákban texasi farmjára érkezett. A Nicaragua, Costa Rica, Honduras és Guatemala fővárosában tett rövid látogatásokról a nyugati hírügynökségek tudósítói tömör leírást ad­nak: Johnson repülőgépe leszállt az említett orszá­gok fővárosának repülőte­rén. köszöntötte az üdvöz­lésére megjelent közéleti személyiségeket, majd a repülőtér fogadótermében találkozott az illető orszá­gok vezető politikusaival, kifejezve „őszinte sajnála­tát”, hogy látogatását ilyen rövidre kellett fognia.

Next

/
Thumbnails
Contents