Petőfi Népe, 1968. július (23. évfolyam, 153-178. szám)
1968-07-28 / 176. szám
IRODALOM„magánhasználatra" NEVE NINCS. — „Irodalmi Klub”-nak vagy „Irodalombarátok Köré”-nek nevezik magukat a meghívó* kon, amikor kéthetenként szétküldik őket a „társaságnak" — emlékeztetés végett. Alapszabálya nincs: csak az a megegyezés, hogy minden második héten összejönnek az irodalom madarast barátai és könyvekről beszélgetnek. A találkozások időpontja sem szorosan rögzített: alkalmanként döntik el a következő összejövetel idejét és témáját. Vezetősége (vezetője) nincs, részletes terv sincs, tagdíj sincs. A kiadásokat a községi könyvtár, vagy a művelődési ház fedezi; nem több ez, mint ham 20 forint: a meghívók bélyegköltsége. ÉRDEKLŐDŐK viszont vannak: húszan-harminean. Többnyire tizen- és huszonévesek. Óvónők és kereskedők, magyar szakos pedagógusok és tisztviselők, gimnazisták és vakációzó egyetemisták, határőrök és kisiparosok. A munkamódszer: valaki felkészül és negyedórát- húszpercet beszél a „témáról". Aztán mindenki hozzászól. Elmondja, hogy mit olvasott a kérdésről — azt is, hogy mit érdemes elolvasni (szerinte). Mindezt szabad társalgás formájában. Az előadóval sohasem értenek egyet — mindenben. De nincs is mindig előadói. Ha •például „legszebb szerelmes verseim” kerülnek szőnyegre, akkor mindenki felolvassa (előadja) a neki legjobban tetszőket. S azt is megmondja, miért tetszik. „A proletár utókoré..volt a címe annak a beszélgetésnek, amely a magyar költészet forradalmi hagyományait és (régebbi) irodalmunk maradandó értékeit jrróbálta röviden számba venni. (Parázs vita alakult ki ez alkalommal a középkorvégi humanizmusról és a nyelvújításról: haladó volt-e ez a két irodalmi mozgalom Magyarországon? — ARANY JÁNOS balladáiról tárgyalva a költő és művei viszonyáról esett sok szó: a — Babits felfogása szerint — gátlásos szenvedőről, aki belső bizonytalanságok kínjai könnyéből alkotta meg a balladák gyöngyeit. — Danteröl szólva a mű mellett az irodalom és a napi politika, az író és a mecénás viszonyának kényes kérdései kerültek terítékre; meg az a probléma: miért keresi üdvösségét a túlvilágon a költő? — Mert ezen a világon nem tudja megtalálni — többnyire politikai okok miatt —: sem a szerelemben, sem az életben —t voit a felelet. (Kár, hogy pénz és egyebek híján nem kerülhetett sor kirándulásra: a Körszínház Színjátékára .. J A mai magyar költők verseit többször hanglemezről hallgatják: lehetőleg a költő saját előadásában. És vitatkoznak róla: a versről is, az előadásról is. Ilyenkor szóba kerülnek a külföldiek is: Jevtusenko és Dürrenmatt, Sartre és Camus, Mailer és Kafka. — Legutóbb az arab irodalomról próbáltak áttekintést szerezni, legközelebb a kínai kerül sorra. Mi a célja mindennek? Csak művelődés? Talán ennél több is: kötetlen társasélet, ahol nem szakmai kérdésekről, nem napi pletykákról, hanem a szépről próbálnak beszélgetni gondolkodó emberek. Nemcsak a leírt szépről, hanem néha zenéről, szobrászatról-fes- tészetről, táncról is; — ami éppen szóba jön. És mindezt nem iskolásán, „középiskolás fokon” (mint egy önképzőkörben), hanem kötetlenül és őszintén. LEHET, hogy ez a „társaság”, vagy valami hozzá hasonló lesz az a mag, amelyből a Legyünk olvasó ország! mozgalma sarjad és lombos fává terebélyese- dik...? (Legalább Madarason...!?) Diószegi Baláss: Udvar, Gondolatok Petőfi halála évfordulóján Mint a róná, hol születtem, Ennek a tikkasz..elkem útja tetteimben tó, perzselő, de gyüEgyenef.”- mölcsöt érlelő, értékeket adó nyári hónapnak az utolsó napja a nagy magyar költő halálának, elvesztésének évfordulója, 1849. július 31-én esett el a segesvári csatában fiatalon, de hatalmas életművet hagyva az utókorra. Halála megrendítette a nemzetet. Volt ellenségei nagy sikereire féltékeny költőtársai is elismerték nagyságát Nincs még egy másik költőink, akinek életével annyit foglalkozott volna a közvélemény, mint az övével. A halála utáni száz év alatt szinte könyvtárnyira duzzadt a róla szóló írások száma de főképp csak életével foglalkoztak és eléggé elsikkadt az életművel való beható foglalkozás. Pedig milyen gazdag ez az életmű! Dacosan következetes forradalmár, szilárd jellemű, eszmékért lelkesedő ember, gazdag témaköreit őszintén és a népköltészettől tanult közvetlen, egyszerű hangon és mégis nagy művészi erővel kifejező költő volt. Nekünk, Báos Kiskun megyeieknek fokozottan kötelességünk a Petőfi-kultusz ápolása. Itt született, itt nőtt fel, tüneményes pályája alatt ide tért vissza szüleihez, barátaihoz, kiskunsági élményei egész költészetében visszatükröződnek. Napilapunk rendszeresn és élesen reagál a Petőfit rágalmazó cikkekre és örömmel tudósít azokról a jelenségekről, amelyek országosan vagy megyénk vonatkozásában a Petőfi kultusz ápolását szolgálják. A szülőhely-vita újabb fellángolásakor a lap főszerkesztője foglalta össze a vitával kapcsolatos gondolatait, azt hangsúlyozva, hogy az életmű a fontos. Jó lenne végre, ha jelképesnek tekinthetnénk azt a békés egyetértést, amellyel a szülőhely-vitában érdekelt két helység, Kiskunfélegyháza és Kiskőrös mintegy háromszáz lakója nézte végig a budapesti Thália Színházban Petőfi drámája, a Tigris és hiéna félszázadik előadását. Talán nem provokálok újabb vitát, ha elítélem a meddő és felesleges, csak gyűlölködést szító szülőhelyvitát. Inkább arra szeretném felhívni a figyelmet, mik a feladataink, ha a ránk hagyott Petőfi kincs hű sáfárai akarunk lenni. Először is tapasztalatokra hivatkozva megemlítem, hogy nem foglalkozunk eléggé Petőfi költészetével. A legtöbben megelégednek azokkal az ismeretekkel, amelyeket az iskolában szereztek, így az életbe a 14 vagy 18 éves korukban kialakult Petőfi-képet viszik magukkal. Az Iskolából kikerülve nem olvassák újra Petőfi verseit, és nem olvasnak újabb verseket sem, pedig ez tenné lehetővé költészetének alaposabb ismeretét, így a nagy életmű igazán elmélyült megértését Az igazi remekművek értéke ugyanis az ismételt olvasással csak növekszik, az értékes művek pedig szerzőik életével és a róluk szóló értékelő művekéi való beható foglalkozásra serkentenek. Sajnos, fiataljainkban megvan az a törekvés, hogy régi nagy költőinket lebecsüljék és kizárólag az újabb költőkkel foglalkozzanak. Példa erre az idei Ki mit tud, amelyen a zsűri elnöke, Major Tamás jelölte ki a döntőbe jutott versmondóknak Petőfi Szeptember végén című költeményét. Első feladatunk tehát az lenne, hogy rávegyük a versek iránt érdeklődőket arra, hogy olvassanak Petőfitől, lehetőleg a verseket időrendben közlő kötetekből, mert így Petőfi eszméinek kifejlődését, témáinak gazdagodását, kedélyének hullámzását nyomon követhetik. Másik feladatunk annak a felmérése és külön kiadványban való megjelentetése lenne, hogy mennyire jutottunk megyénkben a helyi vonatkozású Petőfi emlékek feltárásában és kultuszának elmélyítésében. Gyűjtsük össze a nép ajkán élő mondákat (születése, az egyes helyeken való tartózkodása, cselekedetei, mondásai, Petőfi-fák az országutak mellett, stb.), a tárgyi emlékeket, (nem baj, ha a költő apjának több bárdja és több húsvágó tőkéje is előkerül), ezek mind arról vallanak, hogy a nép körében elevenen él a költő emléke. A Petőfi helyek kultúrotthonai, tájmúzeumai számol-: janak be, milyen tárgyi emlékeket sikerült összegyűj- teniük, mennyire ismerik az ottani lakosok nagy költőnknek ahhoz a helységhez fűződő kapcsolatait, ott írt verseit. Szólaltassák meg Petőfi leszármazottjait és mindazokat, akiknek az őseik ismerték Petőfit vagy a szüleit és akiknek a családjában ennek a kapcsolata nak az emléke még él. Ragadjuk meg ezt a talán utolsó alkalmat, mert az emlékek idővel mindjobban elhalványodnak. Mindezeket színes riportokkal kiegészítve, olyan kiadvánnyal gazdagodnánk, amelyet jóleső érzéssel vehetne kézbe mindenki, mert ország-világ előtt kitűnne belőle megyénk lakosságának, „Petőfi népének” nagy költője iránti megbecsülése, szeretete. Kiss István Anatolij Kuznyecov Babij Jár Hogyan látta egy 12 éves kisfiú a szovjet haza lero- hanását, a fasiszta megszállást, a Nagy Honvédő Háború epizódjait? És hogyan viselkedtek a polgárok ezekben az iszonyatos napokban, amelyek igazi próbatételt j .entettek, elválasztván az igazakat a gonoszaktól? Erről szól Kuznyecov világszerte érdeklődéssel fogadott könyve; a Szovjetunióban elkövetett fasiszta gyilkosságok tömegméreteit tekintve megdöbbentő színhelyéről, Babij Jar-ról. Műfaját nehéz lenne meghatározni. Regény? Dokumentumnapló? Mindegyik stílusjegyeit magán viseli, leginkább mégis talán annak nevezhető, aminek a bevezetőben bemutattuk: egy élesszemü, jó megfigyelőképességű iskolásgyerek vallomása magáról, környezetéről, az átélt drámai időszakról. Maga a szerző „modern jellemtanulmánynakV nevezi művét. Kuznyecov időnként a mából közbeszólva, valósággal filmszerűvé teszi a leírottakat. „Meghívlak benneteket Kijev utcáira. Az időpont; 1941 szeptember vége. A városban németek vannak. Meleg őszi nap...” Egyszerre robbanások rázkódtatják meg a Krescsatikot, Kijev szivét. A hazafiak müve ez, amellyel a hódító arcába vágják, hogy itt a szovjet ember van itthon, s hogy uralmuk nagyon is átmeneti jellegű. Nem lehet megrendülés nélkül olvasni a könyv olyan részleteit, mint a kijevi művésznő, Dina Pronyicseva hőskölteménybe illő, csodával határos megmenekülése Babij Jár poklából, a kivégzett ártatlanok hullahegye alól, vagy Vaszilij vöröskatona elbeszélése a darnicai lágerben uralkodó — Auschwitzcal vetekedő — állapotokról. Mélységes humanizmus hatja át a könyv sorait, néhol pedig az ízes humor is átcsillan a komor alaptémán, így a Szemerik nagyapóról, vagy a lókolbász- készítő Gyegtyarjovról szóló részeknél. Mesterien rendhagyó írás: nem szorítkozik csupán az apokaliptikus események leírására, hanem a város háborús hétköznapjaival párhuzamosan bemutatja a vidék csendesebb, szinte békés hangulatát, tájait is. Részben éppen ebben a kontrasztban rejlik a mű döbbenetessége. Kuznyecov arra is vállalkozik, hogy félrelibbentve a legendák függönyét, feltárja a semmivel sem kevésbbé heroikus valóságot. Ilyen fejezete a könyvnek az, amelyben a németekkel megmérkőző, őket sorozatosan és jölényesen legyőző Kijevi Dinamó kivégzett labdarúgócsapatának állít emléket. Megrázó, nagyon érdekes, emberi irásmü a Babij Jár. A sok ezredik könyv ugyanarról a borzalmas témáról, s mégis tud újat mondani. Ezt a témát nem lehet elégszer ismételni, nem lehet róla hallgatni, mert a szándék, amellyel és amelyért íródott, a szerző saját szavai- val summázva: „A fasizmusnak, az erőszaknak, a háborúknak el kell tünniük.m T. T. Széles horizont Négy földrész fiatal költői a békéről, a összeállította és fordította: Kassai Ferenc Szuan Hoang: ! Dong-hoi kikötője A mellékutca hosszán koppan lépted, föléd hajol az árnyék pálmafája. Szél legyezi a kikötőt, s az este lehűl válladon, mint a csillagok. Az utca két során romok, és derekad köré mint gépfegyver-szalag, csend csavarodik. Hisz őrzi derekad kezem, s vállad őrzi a kapualjak lágy lehelletét, léptedet visszhang sokszorozta, j harcról, 1 a < barátságról ablaksorok villantak szemeidbe. Az utca két során romok, de lépteid zen. bekopog mint a hűs remény, s a hű gépfegyvereit. Fiatal dél-vietnami költő, ,,Partizánok a Loan folyón” és „Központi körzet” című versesköteteit a Vietnami Demokratikus Köztársaságban adták ki. Robert Rozsgyesztvenszkl}: Régebben Mint partizánok fedezékét, benőtt a füvek zöldje. De körülnézek s roppant lángban látom: kisfiúk buknak aknába botolva, mint a küszöbbe, mellükkel tűzre tapadva — futók a célszalagra. Kisfiúk buknak — karjuk tágra tárva — a tétlenségtől s vértől zsíros földre. Kisfiúk halnak, lágy tenyerükben gyönyörű ívű életvonalk A fiatal szovjet költőnemzedék egyik legnevesebb képvw selője.
