Petőfi Népe, 1968. július (23. évfolyam, 153-178. szám)

1968-07-04 / 155. szám

1968. július 4, csütörtök 1 oldal DNFF-tűzcsapások az ország egész területén Fogjunk össze az aszály ellen öfrenezer hold másodszor is hasznosítható Régi hagyományai vannak hazánkban, de megyénk­ben is a kettős termesztésnek, és ezen belül a tarló­vetéseknek. 1966-ban például a gazdaságok zömének nem kellett felbontaniuk a silókészleteket egészen no­vemberig, mert a kettős termesztésből nyert „zöld futó­szalag” megoldotta a takarmányéllátást. A közéi egy esztendeje tartó rendkívüli időjárás, az elemi károk sorozata: az aszály, a szél- és homokverés, a fagy- és jégkárok megyénk gazdaságainak törneg- takarmány-ellátását, valamint a zöldségtermesztést nagy mértékben kedvezőtlenül befolyásolta. A kiesések pótlására az öntözött és az öntözésre be­rendezhető területeken, a mély fekvésű talajokon a borsó, őszi árpa, rozs- és búzatarlókon mintegy 50 ezer katasztrális hold vetést lehet elvégezni. Ezt indokolja az is, hogy az aratás az idén csaknem két héttel ko­rábban kezdődött és remény van arra, hogy gyors ta­lajmunkával július első felében be lehet fejezni a ve­téseket. \ A napokban — mint hírt adtunk róla — a megyei tanács végrehajtó bizottságának kezdeményezésére a vb mezőgazdasági és élelmezésügyi osztályán tanács­koztak az illetékesek Itt egyöntetű nyilatkozatok hang­zottak el a termelő üzemek, a feldolgozó és felvásárló vállalatok, a vetőmagellátással foglalkozó intézmények képviselői részéről a feladat időszerűségét és nagy je­lentőségét illetően. A termelőszövetkezetek területi szövetségei is min­denütt megtárgyalták a kettős termesztés lehetőségeit és az itt elhangzott vélemények szerint szükséges, hogy a kedvezőtlen időjárás hatására kialakult takarmány­hiány és a zöldségtermesztési gondok enyhítésére sür­gős intézkedéseket tegyenek. A szövetségek mindenütt megtették ajánlásaikat a tagszövetkezeteknek. Felhív­ták a figyelmet, hogy az állattenyésztés fejlesztése ér­dekében a másodtermesztést szorgalmazni kell, mert ez nemcsak üzemi érdek, de összefügg az ország hús­ellátásával is. Nem kisebb gond a zöldségellátásban várható hiányok megszüntetése sem. Mi is felkerestük az érdekelteket és tájékozódtunk, milyen lehetőségek mellett lehetne megoldani félszáz­ezer holdon a kettős termesztést. Ennek ugyanis töb­bek között, agrotechnikai, vetőmagellátási, gazdasági és nem utolsósorban értékesítési feltételei vannak. A kutató tanácsai SAIGON. (MTI) A Dél-vietnami Felsza­badító népi fegyveres erők szerdán hajnalban indított fergeteges tüzérségi offen- zívája rácáfolt a saigoni katonai szóvivőkre, akik éppen a „partizánok kato­nai tevékenységének lany­hulásáról” tájékoztatták a sajtó képviselőit. Alig fe­jezte be mondókáját az egyik amerikai katonai szó­vivő, amikor a másik be­jelentette, hogy a partizá­nok tüzérsége egyidejűleg rakéta- és aknavető táma­dást indított az északi tar­tományokban, a fennsíkon és Saigon környékén, ösz- szesen nyolc tartományban mértek tűzcsapást a haza­fias erők amerikai és dél­PÁRIZS (MTI) Pompidou miniszterelnök a minisztertanács szerdai ülése után, az alkotmány előírásainak megfelelően, benyújtja maga és kormá­nya lemondását de Gaulle tábornoknak. Az új alkot­mány megalakulását szom­batra várják. Ezzel kap­csolatosan a szerda reggeli lapokban már sok talál­gatás jelent meg a kor­mány várható összetételé­ről és de Gaulle tábornok terveiről. Ezek az értesülé­sek, amelyeket az Aurore, a Combat és a Paris Jour közöl, tudni vélik, hogy a választásokon aratott nagy­arányú győzelem és az igen nagy parlamenti több­ség ellenére de Gaulle tá­bornok a kormánynak a centristákkal való kibőví­tését tervezi. Ezen értesü­lések szerint belép a kor­mányba Jacques Duhamel, a centrista parlamenti cso­port elnöke, René Plevon volt miniszterelnök és még néhány más centrista veze­tő. Találgatások folynak ar­ról is, hogy Pompidou mi­A kairói lapok aláhúzzák Nasszer elnök küszöbönál­ló moszkvai látogatásának jelentőségét. Rámutatnak arra, hogy nemcsak a szovjet—egyiptomi kapcso­latok fejlesztéséről, hanem a közel-keleti válságról is szó lesz a moszkvai meg­beszéléséken. Az elnök jú­lius 4-én érkezik a szovjet fővárosba. A Gumhurija vezércikke a látogatás kapcsán a Szov­jetunió és az EAk barát­ságát méltatja. A lap fő­BUKAREST. (Agerpres) A román nemzetgyűlés palotájában szerdán reggel U Thant ENSZ-főtitkár el­nökletével megkezdődött az ENSZ Gazdasági és Szociá­lis Tanácsának és Admi­nisztratív Koordinációs Bi­zottságának együttes ülés­szaka. Az első ülésen megjelent vietnami katonai objektu­mokra. Hirtelen fellángoltak a harcok Hue városától északra A „páncéltörő-tí­pusú” rakétákkal és akna­vetőkkel támadó gerilla­egységek elsöprő rohamot intéztek egy dél-vietnami zászlóalj törzs ellen. A felszabadító népi fegy­veres erők Quang Tri tar­tományban június 26-a és július 1-e között harckép­telenné tettek 700 ameri­kai katonát. A Khe Sanh-i övezetből távozó amerikai és dél-vietnami egységeket a DNFF változatlanul le­kötve tartja, s megakadá­lyozza elvonulásukat. A dél-vietnami főváros­ban befészkelődött gerilla­ndszterelnök esetleg mégis elhagyja posztját és vagy a nemzetgyűlés elnökének szerepét vállalja, vagy pe­dig átmenetileg visszavo­nul annak előkészítésére, hogy adott esetben de Gaulle tábornok utóda le­hessen. Ezzel kapcsolatosak azok a hírek is, hogy de Gaulle tábornok őszre népszava­zást tervez alkotmányjogi kérdésekről. Ezek során a többi között alelnöki tiszt­séget létesítenek, amit Pompidou miniszterelnök töltene be. Ha valóban sor kerülne a változásra a kor­mány élén, akkor Couve de Murville pénzügyminisz­tert emlegetik, mint új mi­niszterelnököt. A Paris Jour értesülése szerint az ősszel sorra ke­rülő alkotmányjogi népsza­vazás a részvétel elvére va­ló hivatkozással tartalmaz­ná de Gaulle tábornok ré­gi elképzelésének megvaló­sítását; a szenátus meg­szüntetését és egy valami­féle újabb fajta gazdasági és szociális tanáccsal való helyettesítését. szerkesztő j e hangsúlyozza: Nasszer látogatása kifejezi azt a mély barátságot, amelyet az egyiptomi nép érez a szovjet nép iránt. Ha a barátság a megpró­báltatásban állja ki az iga­zi próbát, akkor- el lehet mondani, hogy a szovjet— egyiptomi barátság igaz barátság: a Szovjetunió a tavalyi megpróbáltatás ide­jén folytatta a kolonialista —cionista támadással szem­ben harcoló Egyiptom tá­mogatását. Ceausescu, a román állam­tanács elnöke és Manescu külügyminiszter is. Az ál­lamtanács nevében Ceau­sescu meleg szavakkal üd­vözölte a tanácskozás rész­vevőit és sikereket kívánt munkájukhoz. Válaszában U Thant kö­szönetét fejezte ki a szívé­lyes meghívásért. csoportok szerdán a haj­nali órákban időzített bom­bával levegőbe röpítettek egy amerikai tiszti szállo­dát Az US-parancsnokság szóvivője nem közölte az amerikai veszteségeket. A partizánok felrobbantották ezenkívül a saigoni úgyne­vezett népi önvédelmi cso­port egyik székházának kapuját. Koreai katonai küldöttség érkezett hazánkba Czinege Lajos vezérezre­des, honvédelmi miniszter meghívására szerdán dél­előtt Budapestre érkezett a koreai néphadsereg kül­döttsége Kim Csang Bong hadseregtábomok, a Koreai Munkapárt Politikai Bizott­ságának tagja, miniszterel­nök-helyettes, nemzetvédel­mi miniszter vezetésével. (MTI) A 11. találkozó PÁRIZS. (MTI) A francia fővárosban megkezdődött az Egyesült Államok és a VDK előze­tes tárgyalásainak tizen­egyedik fordulója. Az ülés előtt Harriman, az ameri­kai delegáció vezetője, aki most tért vissza Párizsba washingtoni tájékoztató be­számolójáról, ismét szüksé­gesnek tartotta kijelenteni, hogy amerikai útja „nem hozott új elemet a tárgya­lásokba”. Az amerikai dip­lomata nem volt hajlandó érdemben nyilatkozni a VDK-nak arról a döntésé­ről, amellyel szabadon bo­csátott három foglyul ej­tett amerikai pilótát Ilyenkor, nyáron kelle­mesebb a strandok hűs vi­zében lubickolni, mint egy melegüzemi csarnokban dol­gozni. Ám a termelés nem állhat le még, ha 50—60 fok meleget mérnek is a műhelyben. Képünkön egy ilyen pillanat látható a Fémmunkás Vállalat Kis­kunhalasi Gyárában. Fo­dor Tibor szocialista bri­gádjának tagjai: Kispál Ä Duna-Tisza közi Me­zőgazdasági Kísérleti In­tézet növénytermesztési osz­tályának kutatói hosszú idő óta foglalkoznak már a másodtermesztéssel. Dr. Bauer Ferenc osztályvezető elmondta: — Főként napraforgót és kukoricát érdemes vetni a István és Gyenizse Benő osőkarimákat présel. A bri­gád ilyen melegben is rendszeresen teljesíti ter­melési tervét. A gyáregy­ség egyébként munkaerő- hiánnyal küzd. Ennek eny­hítésére a brigád vállalta, hogy júliusban tervükön felül 10 ezer darab — az építőiparban hiányzó — csőbilincset is legyártanak. tarlókba. A rövidtenyészté­sű és a silókukorica igé­nyesebb, valamivel jobb talajt kíván, a napraforgó a gyengébb minőségű te­rületen is nagytömegű zöld­takarmányt adhat. — Felhívom a gazdasá­gok figyelmét, hogy ha csa_ lámádénak vetik a kuko­ricát, akkor is kapásnö­vényként kezeljék, vagyis olyan sortávolságra vessék, hogy meg tudják oldani a talajmunkát, a gyomir­tást, tehát a nagyobb ter­més feltételeit. Felhívom a figyelmet a rövidtenyész­idejű kukorica időben tör­ténő vetésére, ha hosszú lesz az ősz, tűrhető termést ad­hat ez is. Még egy tanácsot tudok adni — tette hozzá —, ha még száraz is lesz a nyár, később megjönnek az esők és jó hasznát vehetjük au­gusztus végén, szeptember elején vetendő fehér mus­tárnak. Korábban nem is célszerű vetni. Hat hét alatt kifejlődik, ha gabona­sor távolságra vetjük se­kély szántásba, igen nagy zöldtömeget adhat. Káposzta és burgonya A Szövetkezetek Bács- Kiskun megyei Értékesítő Központjának szaktanács- adója, Rosenfeld József véleménye szerint, előre­láthatólag burgonyából, fe­jeskáposztából és petrezse­lyemgyökérből várható szá­mottevő terméskiesés ennek pótlására a vál­lalat megkeresi a ter­melő üzemeket és szer­ződést kíván kötni ve­lük másodtermesztésre. — Amennyiben az üzem ele­gendő és megfelelő vető- j gumóval rendelkezik, érde­mes foglalkozni a tarló burgonya-termesztéssel, mert jelentős mennyiségű árut adhat. A korábbi évek tapasztalatai azt bizonyít­ják, hogy a nem teljesen beéretten felszedett burgo­nya is tárolható és értékes élelmiszert ad, — tájékoz­tatott a szaktanácsadó. A konzervipar igénye Horváth Sándor, a Kecs­keméti Konzervgyár ter­meltetési osztályvezetője: — A konzerviparnak szüksége lenne még zöld­borsóra. Sajnos, másodve­tés céljára vetőmag nincs. Tudomásunk szerint azon­ban egyes üzemekben van tartalékban fajtaborsó ve­tőmagkészlet és termeszté­séhez öntözési lehetőséggel rendelkeznek. Célszerű len­ne, ha felvennék a kap­csolatot a konzervgyárral. Érdemes lenne foglalkozni uborka másodvetésével is. A konzervipar ugyanis még jelentős mennyiségű cse­megeuborkát tudna feldol­gozni, illetve igényelne. A háztájiban is A Szövetkezetek Megye! Központjának szakemberei szerint a szövetkezeti tag­ság a háztáji és kisegítő gazdaságaiban szintén je­lentős mértékben csök­kentheti az aszály okozta kiesést. A szükséges vető­magvak a földművesszö­vetkezeti boltokban megfe­lelő mennyiségben rendel­kezésre állnak. A tarlóvetésben szere­pelhet fejeskáposzta, bim­bóskel, kelkáposzta. Ezek nagymennyiségű zöldtöme­get adnak — holdanként 200—300 mázsát —, tehát komoly takarmánybázist biztosíthatnak. Ugyan­akkor a minőségileg meg­felelő termést a kereske­delmi szervek szívesen át­veszik a fogyasztók ellátá­sának javítására. Ugyan­csak célszerűnek látják ott, ahol erre megvannak a ter­mesztési tapasztalatok, a földben átteleltetett petre­zselyemgyökér termeszté­sét Ezzel jelentős mérték­ben csökkenthetők a min­den évben jelentkező ta­vaszi ellátási gondok. Soron kitűI szállítják Dara József, a Vetőmag Vállalat Duna-Tisza közi Alközpontjának igazgatója: — Felhívom az üzemek figyelmét arra, hogy a tar­lóvetések időbeni elvégzé­se érdekében minél előbb rendeljék meg a vállalat­tól a vetőmagot. Soron kí­vül szállítjuk a másodter­mesztéshez szükséges ma­gokat. Tájékoztatásul köz­löm, hogy van elegendő kö­les, napraforgó, takar­mánykáposzta, takarmány­borsó, bükköny, rövidte­nyészidejű kukoricavető­magunk. Zöldségfélékből rendelkezésünkre áll pet­rezselyemgyökér, uborka, bab, káposztamag. _A megyei tanács vb me­zőgazdasági és élelmezés­ügyi osztálya külön felhí­vást intézett valamennyi üzemhez a másodtermesz- tés lehetőségeinek kihasz­nálására. k. s. Találgatások az úi francia kormány összetételéril Nasszer moszkvai útjáról ENSZ-tanócskozás Bukarestben

Next

/
Thumbnails
Contents