Petőfi Népe, 1968. június (23. évfolyam, 127-152. szám)

1968-06-09 / 134. szám

1968. Június 9, vasárnap

S. oldal

Kevesebb gabonára, több szőlőre számíthatunk

(Folytatás az 1. oldalról)

2—3 százalék kivételével teljesen őszi mélyszántásban részesült. A vegyi gyomirtás a kalászosoknál kétharmadával növekedett, a pillangósoknál és a kukoricáknál majdnem megkétszereződött. A búzának több mint kilenctizedé Be- zosztája.

— Betakarítási, átvételi

gondok várhatóak-e az

aratásnál?

— Nem valószínű, hogy lesznek. A jövő héten a magasabb fekvésű homoktáblákon már elindul néhány, a rendelkezésre álló 545 kombájnból és 220 kévekötő aratógépből. Kézi aratásra csak a tszcs- és a szakszövetkezetek még nem táblásított parcelláin kerül sor, s ez mintegy 25—30 ezer hold. Szállítási gond valószínűleg nem lesz; hiszen a gazdaságok több mint kétezer pótkocsival csaknem másfél ezer vontatótraktcxrt, s 380 tehergépkocsit állíthatnak munkába. Az aratási időszak azért most sem lesz „üdülés”, mivel ebben a szezonban esedékes a 40 ezer hold pillangós második kaszálása, a 150 ezer holdnyi talajmunka és a 80 ezer holdnyi nyári mélyszántás, amelyhez rendelkezésre áll 3700 traktor. A fővetésű silókukorica betakarításának kezdete már július második felében indokolt lesz.

— Pótolhat ók-e as eddigi

veszteségek?

— Nagymértékben ellensúlyozhatok. Elsősorban a maximális arányú másodvetésekkel. Emlékeztetnék a két év előtti helyzetre, amikor is majdnem 50 ezer holdas másodvete- mény jóvoltából november végéig nem kellett a silókészlethez nyúlni. Főleg a nagyobb öntözéses területtel rendelkező gazdaságoknak kell megragadniuk minden lehetőséget. Rövid tenyészidejű kukoricával, napraforgóval, borsóval jórészt pótolhatók a takarmánynövények kiesései. S ez a tenyészállomány megtartása szempontjából

rendkívül fontos! A felvásárlókkal olyan tárgyalások folynak, hogy a hízó- állományt a szokásosnál kisebb súlyban is át lehessen adni, ahol az múlhatatlanul szükséges. Az aprómagvak termesztésében, különösen a lucemamag „megfogásában” is nagy lehetőségek rejlenek még az idén. Az ésszerűen takarékos takarmányozás sem megvetendő módszer. Azonkívül a gyümölcs- és a zöldségtermesztő gazdaságoknak nem árt törekedniük arra, hogy minden eszközzel növeljék exportképes termékeik arányát.

— Függetlenül az öntözéstől, milyen kilátásokkal számolhatunk a kapások és a szőlők hozamát illetően?

— A kukoricában, hogy úgy mondjam, még „minden benne van", tehát a

rekordtermés lehetősége is. A szőlő pedig már most rekordot ígér, az 1964-es évhez hasonlót. Sok múlik persze még az ezutáni munkákon, főleg a növény- védelmen.

— Kenyérből az idén kevesebb, borból viszont több lesz mint máskor.

— Valahogy így. Olykor panaszkodunk, mennyire bonyolulttá teszi munkánkat a megye változatos me-. zőgazdasági arculata. Most mégis, ez a változatosság a biztató. Amit a mostoha természet az egyik oldalon megvon, visszaadja a másikon. Ha — a gazdaságok visszaszerzik tőle. S többségük ma már képes is erre.

H. D.

Amíg a bajai hídon a munkások dolgoznak, nincs fennakadás a közlekedésben sem. A komp „ingajáratot” bonyolít le a két part között.

(Pásztor Zoltán felvétele.)

— Kerékpárral, bivalyszekérrel és amíg az utak engedték, tehergépkocsival. A gépek többségét szétszereltük. Szinte alkatrészenként hoztuk ide.

Azóta eltelt csaknem két esztendő. Az üzemnek nevezett fészerekben zakatolnak, termelnek a gépek. A kezdet kezdetén maguk a munkások irtották az erdőt, csináltak tisztást. Kiválasztották a legdúsabb ágazatú fákat, hogy lehetőleg alatta, vagy közelébe telepítsék a főleg bambuszból épült üzemrészeket, amelyeket 2—300 méterre kellett elhelyezni egymástól. Ugyanis igy kisebb pusztítást tudnak végezni a támadó gépek.

— Nézzen széjjel, a közelben mindenütt óvóhelyek. Egyszemélyesek és tömegesek. Mind a kilencven dolgozónkat pillanatok alatt biztonságba tudjuk helyezni.

Milyen lelkierő és fegyelmezettség kell ahhoz, hogy a munkások arra tudjanak koncentrálni, amit csinálnak. Hiszen minden percben várható a támadás. Az amerikaiak —hogy megtörjék az emberek hitét, elszántságát — hajnalban és este egyaránt bombáznak. Ma már naponta átlag 180—200 bevetésben támadják Észak-Vietnam falvait, városait.

— Felkészültünk minden eshetőségre — így Van Dac —, ha megszólalnak a támadó gépek érkezését jelző kolompok, mindenki tudja mi a kötelessége. Az egyik munkás áramtala- nítja az üzemrészeket, a másik az aggregátort helyezi brigádjával együtt védett helyre. Az őrvédelmi alakulatok tagjai, a szolgálati helyre sietnek és tüzelnek a gépekre. Sajnos, mindezt meg kellett tanulnunk — teszi hozzá.

S azután arról beszélgetünk: milyen minőségben készülnek az alkatrészek. Hiszen a körülmények egészen mások, mint a kitelepítés előtt. Hoang Bin párttitkár veszi át a szót.

— A mi körülményeink között minden fillérnek, minden alkatrésznek szinte kétszeres értéke van. Ezt munkatársaink is tudják. Érzik felelősségüket, hogy a mezőgazdaságban most nagyobb szükség van a gépekre, mint korábban

bármikor. Hiszen a férfiak nagy része a hadseregben szolgál és helyettük a nők dolgoznak. Büszkén mondhatom, minden bombázás ellenére jó minőségben, hónapról hónapra túlteljesítjük a tervet.

Azt már később, a tartomány pártbizottságán hallottam: milyen agitációt kell kifejteni azért, hogy megértessék az emberekkel: a termelés legalább olyan, fontos, mint a fegyveres harc. Az üzem minden dolgozója fegyvert kért, illetve jelentkezett a milíciába. Az üzemben harmincöt nő dolgozik. Rájuk nagyobb gond nehezedik, mint a férfiakra. A napi munka után várja őket a második műszak, mert az a munka is rájuk hárul, amit eddig a faluban a férfiak végeztek. Elmesélték például, hogy az egyik támadás után a családos anyák önként jelentkeztek a megrongált vasúti sín helyreállítására. A kisebb gyerekekre négyen vigyáztak, a többiek egész éjjel dolgoztak. S reggel ismét pontosan kezdődött a műszak ... (Folytatjuk.)

Király Ferenc

jlz Utolsó kombájnok

A Kecskeméti Gépjavító Vállalat központi műhelyéből egy-két nap múlva kigördülnek az utolsó kijavított kombájnok. Már évek óta itt javítják a megye minden részéből ide szállított arató-cséplőgépeket. Dakó Antal művezető elmondja, hogy az idén 45 gépet hoztak rendbe.

— Nem volt baj az alkatrész-utánpótlással?

— Van javulás, de még mindig sok gondunk volt. Szerencsére jó a kapcsolatunk az AGROKER-reJ, másrészt igyekeztünk saját műhelyünkben felújítani azokat az alkatrészeket, amelyeket sehogyan sem tudtunk beszerezni. Ez sajnos, nehezíti a gépek javítását. Egy kombájnra 380— 400 üzemórát fordítunk.

A műhelyekben két szocialista címért küzdő brigád dolgozik. Tagjaik elhatározták, hogy jobb munkaszervezéssel meggyorsítják a javítást. Az egyik brigád például 40 órával rövidítette meg a kombájnok cséplőrészeinek rendbehozásét. Ezzel egyúttal csökkentették a javítási költségeket is.

— Mihez fognak, lia befejezik az arató-cséplők javítását?

— Mi gyártjuk az egész országnak az új, korszerű, magyar tervezésű sertéstelepeket. Ezek épületelemeinek összeszerelését kezdjük meg.

K. S.

Az építőket köszöntjük

M

a — június 9-én — tizenhatodszor ünnepeljük az építők napját. Szeretettel ég megbecsüléssel köszöntünk minden építőt, fa- és építőanyagipari dolgozót —, őket, akik lakóházainkat, új gyárainkat, az egészségügyi, szociális és kulturális létesítményeket alkotják.

Az idén — az új gazdasági mechanizmus bevezetésének első évében — az építők nagy táborában megyénk építő munkásait, műszaki és adminisztratív vezetőit, segédmunkásokat, beosztottakat egyaránt, a hirtelen számba se vehető rengeteg építőipari alkotást számba véve, köszönve üdvözöljük. A szocialista és munkabri- gádokat, amelyek mint mindig, ezúttal is munkasikerekkel ünnepük az építők napját, s külön is a KMP megalakulásának közelgő 50. évfordulóját.

T

iszta szívből kívánunk kellemes ünneplést, pihenést a kőműveseknek, technikusoknak, darukeze- lőknék, útépítőknek és faipari munkásoknak — akiknek — 23 év sok-sok műve között Kecskemét Leninvá- rosát, a még nagyobbnak ígérkező Szóchenyivárost, a ZIM-rekonstrukciót, az E 5-ös utat, a kórházbővítést, az új fedett uszodát köszönhetjük. De munkájuk, szépre való törekvésük ezernyi bizonyítékát sorolhatjuk az egész megyéből: Baján a finomposztó, Kalocsán a vibrátorgyár bővítését, Félegyházán a 12 tantermes MÜM- iskolát, Kecskén a szőlőfeldolgozót, Kiskőrösön a pártházat, Jánoshalmán a ládagyár szociális létesítményeit, Hild-pusztán a 400—400 vagonos gyümölcs- és szőlő- tárolót, raktárát, Halason a kórházat — és hasonlókat százával, ezrével. De építőink házai, iskolái a faipari munkások, tervezők alkotásaival, a fémmunkások gyártmányaival együtt válnak teljessé. Azokkal a termékekkel, melyek mint a fémmunkásoké, az ablakok, bútorok készítőié, az országhatáron túl is a magyar építőmunkások hírét, becsületét emelik.

É

pítők napján hazánk, megyénk térképének „átépí- tőit” köszöntjük. Érezzék kézszorításunk melegét a nagy múltú iparág munkásai, vezetőd mindenütt, ahol ma ünnepelni gyűltek össze, és szemlét tartanak eddigi eredményeik felett és új terveket formálnak a jövőről. Pártunk, kormányunk nagy bizalma és megbecsülése is száll ma az építők felé, akik három, és ötéves terveink nagyon fontos elhatározásainak valóraváltói.

így együtt — állami és pártvezetők, dolgozó milliók kívánunk jó egészséget, kedvet, sok sikert minden építőnek.

Laray Endre,

az Építők Szakszervezetének megyei titkára.

Poraiból feltámadván

Öt évvel ezelőtt Lakitelek határában a Tiszakécs- ke felé vezető műút mentén a téglagyár udvarán szótlanul dolgoztak az emberek. összeszorult torokkal. Addigi tevékenységüktől teljesen eltérő feladatot végeztek: szedték fel a kisvasúti síneket. Az addig gyártott terméket már elszállították, a kémény nem eresztett sűrű füstbodrokat, kihűltek a kemencék, s nem duruzsolt a présgép motorja sem.

A gyárat leállították.

A termelés koncentrálása került előtérbe, azzal a jelszóval, hogy nem érdemes fenntartani a kisteljesítményű üzemeket.

A munkások a számításokat nemigen ismerték, ők csak azt tudták, hogy jó téglát égetnek, s azok az utolsó darabig elkeltek, még a töredezettek is gazdára találtak. Nem nagyon értették, miért kell egy ilyen üzemet felszámolni.

És most, az idei kitavaszodás óta mintha visszafelé forgatnák a filmet. Sorban lerakták a síneket, felszerelték a présgépet, meg is indították a napokban; a hatalmas tölcsérbe szállítószalag hordja fel az agyagot...

A gép már ontja a nyers

téglát.

öt évvel ezelőtt csak a ouszta kemence maradt a helyén, az elárvult kéménynyel. Négy éven át nem is használták semmire; az elmúlt télen a Szikrai Állami Gazdaság almát tárolt az épületben.

A lakiteleki Szikra Tsz tagsága a zárszámadó közgyűlésen egyöntetűen elhatározta: újból meg kell indítani az üzemet. Ekkorra már elkészült a költségvetés is: a helyreállítás 700 ezer forintba kerül. Ez egymagában sem olcsó dolog, de a későbbiekben maga az üzemben tartás is túlontúl nagy megterhelés egyetlen tsz-nek, célravezető megoldásnak ezért a társulás mutatkozott. Társak akadtak is, hamarjában: három tsz Tiszakéeskéről, a két lász- lófalvi közös gazdaság, meg Kecskemétről a Magyar— Szovjet Barátság Tsz. Így összesen heten lettek, s a helyreállításhoz száz-százezer forinttal kellett hoz- zájárulniok.

Fél évtized alatt sem Lakiteleken, sem a többi községben nem szünetelt az építkezés: új házsorok születtek, s jócskán gyarapodtak a tsz-majorok is. Hogyan szerezték be a nélkülözhetetlen építőanyagot?

— Ez bizony eléggé „mesés” volt — adja tudtomra Deák István, a lakiteleki tsz-elnök. — Vagyis: hol volt, hol nem volt... Előjegyzés, sorbanállás, borravalózás ... Tégla a csépai gyártól jött, amikor jött... Legutóbb pedig Jugoszláviából.

Az itteni gyárnak szinte az udvarán jó húsz évre elegendő agyag található. Legutóbb ezt is felmérték.

Évi teljesítmény? Háromnégymillió tégla. 120—140 két szoba összkomfortos lakás szükséglete. Ha vályoggal kombinálják, úgy kétszerannyi lakást lehet számítani.

Haszon?

— A közvetlen haszon nem lesz nagy — mondja Deák István. — A cél ez-1

úttal nem a nyerészkedés. A termék felett a társ-tsz- ek rendelkeznek. Első a közös létesítmények igénye. Az azon felüli meny- nyiség a lakosságé, a tsz- tagságé. Alig adjuk nekik többért, mint amibe kerül.

Felbecsülhetetlen előny, ha a tsz-tagok, különösen a „fészekrakó” fiatalok köny- nyen, gyorsan, s olcsón jutnak építőanyaghoz. Nagyobb lesz a beköltözés a tanyákról is.

— Milyen lesz az itteni tégla?

— A csépainál, reméljük, jobb — feleli az üzemvezető, Gulyás László. — Ám arra, hogy a kecskemétit „lekörözi”, már most mérget vehet.

Így lesz-e, vagy nem, majd eldöntik a hozzáértők. Mindenesetre kellemes a fülnek ez a versengésre buzdító hangnem. Látszik az igyekezet: „Majd mi megmutatjuk!” Hiszen az itt dolgozó tizenhét ember jórészt ugyanaz, aki öt évvel ezelőtt búcsút intett a kéménynek. Amint meghallották, hogy újra indul a gyár, maguk jelentkeztek. Köztük az üzemvezető is, aki az elmúlt öt éven át lakatos volt a tiszakécs- kei vegvigépgyárban. Még Gábor János bácsi, az egykori kazánmester is jelentkezett. de már csak köny- nvebb munkára: csontjait súlyos reuma gvötri. A téglagyáriak foglalkozási betegsége.

Mégis visszajönnek. Tudják, csak az ő kezük munkája által kezd el füstölni- lélegezni-élni a gyár, poraiból feltámadván ...

Hatvani Dániel