Petőfi Népe, 1968. május (23. évfolyam, 101-126. szám)

1968-05-19 / 116. szám

Új élet Bács-Kiskun rónáin Leone és Colomba (Forró Pál és Szabó Tünde). KÉT ÉVE szerény füzet jelent meg a Zrínyi Kiadó gondozásában Aranytermő rónákon címmel, F. Tóth Pál tollából. A negyvenoldalas könyvecske tömören, de annál színesebben, s a táj szeretetétöl csillogó stí­lusban ismerteti a megyét. Megemlíti a legfontosabb történeti adatokat, képet ad arról a küzdelemről, amely az egykori futóhomokot aranyhomokká varázsolta, s számot ad a megye több mint félmillió lakosának új életéről. A tartalom és az írás lelkes hangja egyaránt tük­röződik a fejezetcímekben: Változik a homokvilág; Negyvenkétezer ipari munkás; Tanyák, falvak, váro­sok; Petőfi nyomdokain; Ha majd a szellem nap­világa ... Helyes gondolat volt ezt a könyvecskét új, némileg kibővített és változott formában az idén ismét meg­jelentetni — orosz nyelven. Ezúttal a kiadó: a megyei tanács támogatásával, a Hazafias Népfront és a Ma­gyar—Szovjet Baráti Társaság megyei elnöksége. Gyóni Lajos, az MSZBT megyei elnöke írt hozzá előszót, s szebb, gazdagabb, díszesebb a kiállítás is, mint az első változatban. A KEZDEMÉNYEZÉS időszerű — és bátor. Sehol eddig ilyen jellegű kiadvány nem jelent meg helyi támogatással. A megyei tanácsot dicséri, hogy vállalta az anyagi költségeket. Felismerték, hogy mindinkább szükség van a színvonalas propagandára. Ahogy nő ugyanis az idegenforgalom, mind több a látogatónk a baráti országokból, akik várják tőlünk a megbízható és a szocialista fejlődés szempontjaira tekintő tömör ismertetést. Az „Űj élet Bács-Kiskun rónáin” éppen ezt a kívánságot veszi figyelembe. Az a célja, hogy népszerű módon mutasson be bennünket, s ezzel is hozzájáruljon a népeink közötti barátság ápolásához. ÉPPEN ezért a könyvecske nemcsak arra jó, hogy kezébe adjuk látogatóinknak. Kitűnően hasznát vehe­tik azok az úttörők, KISZ-isták, akik szovjet fiatalok­kal leveleznek. Elküldhetik nekik, s barátaik örülni fognak a viszonylag bő, a levelezésnél mindenképpen részletesebb é$ áttekinthetőbb ismertetőnek. Végül hasznos segítője lehet a füzet az orosz nyelvet szak­körben tanuló diákoknak is. Stílusa közérthető, s mint olvasmány érdekes és tanulságos, hiszen a megyéről, a szűkebb hazáról szól. (Azok a fiatalok, akik erre a célra, vagy levelező társaik részére meg akarják sze­rezni, úttörőszervezetükön keresztül igényelhetik a kiadványt az MSZBT megyei elnökségétől.) A kitűnő fordítás Vízin Miklósáét dicséri. A címlap Goór Imre munkája, a képek Tóth Sándor felvételei. M. L. VOLPONE Ben Johnson vígjátéka Kecskeméten Mi tagadós. pompás társ­szerzői akadtak Ben John- sonnak, a Volpone korsze­rűsítése, átformálása érde­kében. A shakespeare-i kor­társak hosszú sorából egye­dül Johnsonnak ez a műve tart ki már századok óta az európai színpadoko.n. Meg is van az oka, hi­szen a Volpone Johnson- nak kétségkívül a legérde­kesebb alkotása. Nemcsak azért, mert .rendkívül tisz­tán fogalmazza meg a kor gazdagodó polgárságának teljes hibagyűjteményét és a társadalom sok jelenté­keny konfliktusát, de azért is, mert mindezt megraga- dóan egyéni stílusban, ki­tűnő jellemformáló képes­ségéltet megcsillogtatva te­szi. A' legjellegzetesebb vo­nása az eredetinek is, meg az átdolgozásoknak is, hogy igyekszik a szereplőket jellegzetes tulajdonságaik alapján egyéníteni. Min­denkinek van valami sajá­tosan kirívó adottsága, ami vagy jó, vagy rossz, de mindenesetre kiemelésre méltó. Illyés Gyula ragyo­góan felépített és kicsi­szolt magas dialógusai. Ju­les Romains és Stefan Zweig módosításai az ere­deti művön, melyek a mo- liere-i kritikai stílushoz való közelítést szolgálták, csak még ragyogóbbá tették az évszázadok alatt csiszoló­dott drágaköveket. Ben Johnsonnak ezt a magával- ragadó művét. A rendező, Udvaros Béla a jellemábrázolás dús mo­tiváltságának lehetőségeit ragadta meg kitűnő érzék­kel. Pompásan színezett arc­képcsarnok vonul végig a néző előtt. Az arcképek minden erőltetett archaizá- lás nélkül egyszerre mu­tatják a modem színpadi játékstílus eredményeit és Johnson, valamint a kitű­nő átdolgozok elképzelé­seit A cím kissé megtévesz­tő, mert hiszen éppen az átdolgozások révén, de ezt sugalmazza az eredeti mű szelleme is — nem a cím­szereplő az események fő irányítója, hanem a ref­lektorfény Volpone szolgá­jának alakiára. Moscára irányul. Szilágyi Tibor bú- csúaiakítása (fiatal művész ^zzel a szereppel köszön el a kecskeméti színpadtól), a színessé, plasztikussá, tél­kitűnő fiatal művész eddig jessé Szilágyi Tibor játé- bejárt színészi útjának kát aki egyébként azo.k mintegy a summázatát már^közé a ritka kivételek kö­Kincsek — ezekért érdemes csalni, lopni — gondolja Volpone (Volpone: Csorba István, Mosca: Szilágyi Tibor). megharcolt eredményei Kék kikristályosítását jelenti. Mindaz, amit tesz. belülről jön, éppen ezért nagyon egyszerű éa nagyon hatá­sos. Mosca a pénz — a ten­ger pénz — reményében alakoskodik. Okos ember, aki kitűnően tud rögtö­nözni, kiválasztani a szá­mára legalkalmasabb le­hetőségeket Szilágyi Ti­bor érzékelteti ennek az állandó feszült készenlét­nek az állapotát, s egyben egy kicsit kívülről is szem­léli ennek a nem túlságo­san rokonszenves alakos- kodónak a jellemvonásait. Enyhén, elegánsan bírála­tot is mond játéka, a Mosca által képviselt erkölcsi él­vek felett. Ez teszi olyan zé tartozik fiatal színé­szeink sorából, aki mindig alázattal hódol a magyar nyelv, a magyar színpadi beszéd szépségeket terem­je követelményeinek. A Volponet alakító Csor­ba István kétségtelenül ne­héz feladatot old meg, hi­szen Johnson Volpone alakját nem motiválja olyan gondosan, mint akár bármelyik mellékszerep­lőjét is. Egyetlen magatar­tást variál a címszereplő mfindenik jelenetében, és ezen a szűk körön belül .nehéz mindig újat alkotni. Csorba István ha itt-ott külsőséges eszközökkel is, de egyenletes stílustörek­vésekhez igazodva, sikerrel birkózik meg Volpone sze­repével. " Az epizódalakítások hosz- szú sora a legkisebbtől a legjelentősebbig egyforma műgondról tesz tanúbizony­ságot. Major Pál, mint Corvino — ez a kissé szűk- eszű éa sovány pénzű ne­mes, aki legfőbb családi kincsét, fiatal Is szemre- való feleségét igyekszik felhasználni a meggazda­godás érdekében tétova rrrregtocpaQásaiszaU az ese- (menyekre való mindig egy I kicsit elkésett reagálásai- uial, az előadás egyik pom­pás kabinet alakítását nyújtja. Szabó Tünde, mint Colomba sikerrel oldja meg a darab egyik nyílt kér­dését, valóban gyanútlan-e Corvino hitvese, vagy sej­ti, hogy miről is van szó a vele történt kacagtató kalandók során. Szabó Tünde mindkét vonalat megjátsza. Ártatlanul tág­ra nyitott szemeivel egy­szerre érti — és nem érti a szituációkat. Mezei Lajos, mint Corbaccio. az uzso­rás, kitűnő apró munká­val szinte másodpercenként váltogatva az eszközöket, játsza szerepét. Racionális és hidegen számító, amikor jelentéktelen dolgokról van szó, de a megszállott­ság köde lepi el agyát az arany, a kincs látványára. Forró Pál bumfordi naiv- ságával kellemes pillanato­kat szerez a nézőnek Leo­ne kapitány szerepében — bár a szerep eléggé táyol áll színészi alkatától. Köl- gyesi György, mint Volto- re, a törvény embere, elke­seredetten küzd az ellen, hogy valamiképpen mel­lékszereplőből a vagyon­szerzés főszereplőjévé vál­jon. Borbíró Andrea, az ol­csó kis kurtizán alakítója a szerep lényegét ragadja meg. Perényi László esz- köztelen egyszerűséggel vá­zolja fel a bíró kacagtató alakját. Gyulay Antal, mint a poroszlók parancs­noka, ez a borgőzös má­morban jószerivel tájéko­zódni sem tudó. buta ka­tona a törvényszéki jele­netben szép pillanatokat szerzett a közönségnek. Sokban hozzájárult a si­kerhez Márton Aladár kosztümjei. A hangulatos és eredeti zenei keretjá­ték a színház kar­mestere: Rónai Pál lelemé­nye jóvoltából, a zenei jel­lemzés eszközeivel gazdagon aláfestve jelennek meg a da­rab elején és végén a sze­replők. Mindenik szerep­lőt külön motívum, szignál mutat be. s mindenik ze­nei miniatűr egy-egy teli­találat. Tímár József dísz­letei gyors jelenetváltást tesznek lehetővé és esztéti­kailag is kellemes hatá­súak. Talán a baldaehinos ágy elhagyásával jobb lett volna nem hódolni a jel­zésszerű díszletek modem divatjának. A sűrű füg­gönnyel elsötétíthető ágy, Volpone nagy tréfájának fő kelléke kelleténél több, egyszerűen használható és hatásos játéklehetőségtől fosztotta meg a szereplő­ket Csáky Lajos Kátay Antal: A Föld I akár egy kisgyerek | Májusi ég, májusi napfény, májusi csend: te kegyetlen évek döbbenetéből kisarjadt szép fiúgyermek, ki Sztálingrád, s Berlin után férfikorod legszebb éveit éled. Május, te boldog, termékeny béke-idő. Te öleld hétköznap-leányainkat, padra kiülő ünnepnap-leányainkat a pásztorlányt, s a miniszterasszonyt a mérnököt, ki emlőin dalt és sikolyt nevel, az orvost, ki kórral és korral küzd, s belefárad* mert ezerszer annyian ölnek naponta, megint. Almomban roppant óriásra nőttem, épp akkorára, mint az istenek, felhők táncoltak ujjaim hegyén, zsebemben morzsa-csillagrendszerek, Tejút-spárgák kozmikus kóca közt néhány elnémult szputnyik is lapult, arasznyi darabban végtelen jövőcskék, s gombolyagnyi fonalban volt a múlt Kotyorászott a megkergült Fi as tyúk. Medvék rúgták a csillagok porát, vásott kamaszként cikázott közöttük egy fémlabdacs, dúdolva bip-bip-bd:., — dalát S lefordítva a lefordíthatatlant: egy anya hívta elveszett fiát. egy város kereste szétlőtt házait egy ország folyóit s partjain a fát. Egy csillag kereste társát... Mondd, figyelsz? Álmodsz! — kiáltsd rám. s mondd tovább: E roppant rendszerű káoszban mint kisgyermek, a Föld kiált kék foltjain a vér még átszivárog, de mégis megüljük ezt a fesztivált. Május köszöntő fesztivál van, önámító igézet részegit borával, te virágesőt pompázó május-isten gyanakvón figyelj, mint hű kutyák, kik szimatjukban bíznak, s nem szemükben, űzd el Május a kozmikus-szirén dalát az interkontinentális őrület csókját s köpd ki tengerek sugárfertőzött szörnyeit mert részegítő mámorban úgy remeg a Föld, akár egy kisgyerek. Isten-méretű Anyag-világunk szökőkútjain vér buzog, fényszilánkofc fúródnak szívünkbe. s meddőség fertőzi gyümölcsöseinket görbehátú anyók kiáltanak rád. csecsemők ösztönös mosolya nyílik, mert bíznak roppant erődben. Légy értük éber Május, május, te béke-virág. A neutronpályák hosszát meghatároztuk, s tudjuk, hol, mennyi elektron kering, üzeneteket küldünk távoli csillagokra, e a választ évszázad múlva fogja a radarernyő, felépítjük optimizmusunk Bábelét s nem értünk szót e roppant fal tövében, hát szólj ránk Május; úgy sír értetek a Föld, akár egy kisgyerek. Almomban roppant óriásra nőttem, labdáim voltak csillag-rendszerek, s e kozmikus méretű majálison a Föld, akár egy kisgyerek: ölembe felkéredzkedett.

Next

/
Thumbnails
Contents