Petőfi Népe, 1968. május (23. évfolyam, 101-126. szám)

1968-05-17 / 114. szám

i. oldal 1998. mája* 11, péntek A Táros legrégibb épülete A tanácsházával szemben, két boltíves kapubejá- " ratos alacsony kőkerítés mögött szerényen hú­zódik meg. Ahány része, annyi stílust mutat és ugyan­annyira különféle időből is származva. De bizonyos, hogy ugyanezen a helyen megvolt már évszázadok óta és kétségtelenül egyidős a várossal. Igazi nagy idők tanúja. Korának meghatározására még Hornyik János sem vállalkozott. Keletkezését a XIII. század végére, legké­sőbb a XIV. század elejére teszi. Ha csak ennyi is lenne az életkora, akkor is sokat láthatott. Járt a falai között Mátyás király, még mint gyermek, V. László kí­séretében. Dúltak az előtte levő piacon a törökök, rá­cok, Innen indultak Dunántúlra labancot kergetni Vak Bottyán nyalka kurucai. A pápisták és a Luther hiten levők közt az isten- tiszteleti hely közös használatára kötött egyezség már 1564-ben öreg kőtemplomnak nevezi, tehát már akkor sem lehetett fiatal. Mátyás király idejében — 1475-ben — a krónikák szerint a kecskeméti Szent Miklós temp­lomnak Benedek és Mátyás nevű papjai voltak. r\e továbbra is akad mindig egy-egy olyan ese- mény, amelynek dátuma mutatja fennállásának tényét. 1601-ben, Bocskai hajdúi tréfálkoztak egy por­tyájuk alkalmával a templom plébánosával. Nem sokkal a hajdúk látogatása után Miklós kovácsot kellett ki­váltani az ugyancsak a törökök oldalán csatározó tatá­rok rabságából. A váltságdíjat 14 aranyban szabta meg a tatárok kánja. Ehhez a pápista pap 2 arannyal já­rult hozzá. A tatárok 1602-ben meg egyenesen az öreg kőtemplom papját rabolták el, Váltságdíjul 40 aranyat kötöttek ki. Abban az időben úgy látszik ez volt az értékskála egy fizikai dolgozó és egy értelmiség között. A papi foglalkozás nem volt veszélytelen úri sine cura, annyira nem, hagy a kecskeméfi katolikusok kifogytak papjaikból. 1644-ben először jezsuitákat, majd feren­ceseket kértek a parochiális funkciók gyakorlására. Ekkor költöztek ide a barátok. A z 1564-ik évi egyezség a két felekezet részéről “ ekkorra valahogy feledésbe merülhetett. Véle­ménykülönbség támadt a protestánsok és pápisták kö­zött, 1658-ban Wesselényi Ferenc nádor avatkozott a vitába. Érdekes jogrendi helyzet. Török fennhatóság alatti területen intézkedik a magyar palatínus: A fa­templom használatában a katolikusok ne háborgassák a kálvinistákat, azok meg a „kütemplomot” hagyják a katolikusok zavartalan birtokában. 1678-ban gyújtogatás következtében leég a reformá­tus prédikátor háza, elpusztítja a tűzvész a fatemplo­mot, de átterjed a kőtemplomra, majd azontúl a város nagy részére is. Az öreg templom tetőzete beszakadt, falai is megrongálódtak. A katolikus közönségnek nem volt pénze a helyreállításra. Akkor ajánlották fel a templomot a barátoknak azzal, hogy a rend költségén végezzék el az újjáépítést. 1681-ben Kovács János mes­ter teszi rendbe az épületet. K özben a reformátusok is megszerezték a templom építésre az engedélyt. A tűzvész folytán leom­lott kőtemplom falainak anyagából is sokat felhasznál­tak. Hornyik: Kecskemét város történetének oklevél­tárában a III. kötet 19. száma alatt is olvashatunk egy adatot arról, hogy a reformátusok már 1678-ban enge­délyt kaptak a török hatóságtól a „jól őrzött Budá”- ról, hogy egy beomlott boltozatot a templom belsejében leszedhessenek. A régi faragott kövek így kerülhettek át a szomszédban épült külön református templom falába. A barátok gondoskodtak az öreg kőtemplom karban­tartásáról. A beomlott déli fal helyébe téglafalat hú- zattak. Az eredetileg lapos mennyezetet barokk bolt­íves mennyezetre építették át. Az építést és karban­tartást akkor is folytatták, amikor az 1644-től 1772-ig gyakorolt parochiális jogról már lemondtak a világi papok javára. Ennek köbevésett bizonysága két dátum. A sekrestye ajtó fölött 1777, a torony ablaka alatti párkányon pedig a „Hinc aucta A 1790.” felirat. Az épület regényének ezzel nem szakadt vége. A régi kőkerítés maradványa előtt álló Golgota, mint díszlet befutott az operettirodalomba. Eredetileg szí­nesre festett mészkőből volt a kereszten függő Corpus és a kereszt lábánál a most üres alapzaton állt a Mária és Magdolna szobor. Szirmai „Mézeskalács” operettjé­nek innen másolták egyik díszletét, a vásári jelenet hátterét. Kedvelt motívuma volt ez a kép a Művész­telep több festőjének is. „Talajmenti” vásár Kedden és pénteken már Tavasztól őszig fólia a kora reggeli órákban, gyü­lekeznek az árasok a kecs­keméti zsibogón, a Bajcsy- Zsilinszky utca végére ki­helyezett óoskapiacon. Le­terítenek egy zsókdarabot, műanyag asztalterítőt, új­ságpapírt és kirakják az árut Nyolc, kilenc órára már úgyszólván minden hely foglalt és aki későn érkezik az eladásra kínált portékával, csak a sor vé­gén tud lerakodni. A piac „varázsa” nem csökken, in­kább az az ember benyo­mása, mintha egyre na­gyobb területet foglalna el a vasúti sínek és a város utolsó házsora között. Zsong a vásár: remény­telen eladók kuporognak a kirakott holmik mellett, trikó®, inge®, félmeztelen férfiak, fiatal, idős és még idősebb asszonyok járkál­nak a sorok között. Van aki hússzor is megteszi az utat oda-vissza. — Na, megint itt van, papa? — kérdezi a hátam mögött egy meghatározat­lan foglalkozású, harminc év körüli fiatalember a srófok, rugók, lakatok, ra­vasz zárak mellett leheve- redett öregtől. — Hát hol a csudában lennék! — néz fel a kalap alól a megszólított, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne, hogy ő itt van. — Működik-e még a lakat, Lajos? — kérdezi most az öreg, de a fiú már a másik oldalon bámészkodik s csak foghegyről válaszol: — Na­ná, majd mákos! — Mióta jár ki bátyám? — kuporodok az öreg mel­lé, s miután bizalmatlanul végigmér, elgondolkodva mondja: — Mióta nyugdíjba men­tem. De ne gondolja, hogy ez olyan kiegészítő féle, in­kább csak szórakozás. Igaz, néha él-eladók valamit, de az cigarettára sem futja. Főleg nézelődök én itten, hogy miféle emberek van­nak. Egy vevő nézegetni kez­di az egérfogókat, én pedig tovább sétálok a sorok kö­zött A sorompó közelében motorkerékpárok körül fér­fiak tanakodnak, becsmér- lik, magasztalják az eladó járműveket Egy vadonatúj Jawa is van közöttük. — Mit kér érte? — Tizenötöt! Ki is pró­bálhatja, de csak úgy, ha én is rajta ülök. Ne hara­gudjon, de a múltkor is úgy járt valaki, hogy egy koma elkérte kipróbálni a Pannóniát. Azóta sincs meg a motor, de az illető se. Mellettünk egy Trabant­ba másznak be az emberek. Eladó a kocsi. A következő percben nagy porfelhőben eltűnnék. Próbaút Legtöbb mégis a hasz­nált ruhanemű. Főleg női holmi. De található itt első- vllágháborús kulacs, színét vesztett képkeret, pipaszá­rak, madárkalitka, vekker­óra, biciklikerók, kalap, be­főtt, gyerekkocsi, fakult új- ságkötegek, szemüveg, zseb­lámpa, kályhacső, horgász­bot, hegedűtök, ágy, tükör, házi áldás, cserepes virág, gombok, dobozok, fülbe­valók, hajvágógép... A so­rok között őgyelgő embe- j rek, akik csak nézik, nézik a sok oéljavesztett porté­kát és azon csodálkoznak, hogy pont azt nem hozták ká, amit ők keresnek. Egy emberkupac közepén félénk, kopaszra nyírt kis­fiú áll, kezében fényes száj- harmonika. Nagy szemeit kimeresztve úgy nézi a szerszámot, mintha mada­rat fogott volna. — Fújjad kisfiáim, majd meglátod, milyen szép hangja van. Az unokámé volt, csak ő már bevonult katonának. Nem adom so­kért, próbáld ki. A gyerek óvatosan bele­fúj, aztán elpirulva az ap­jához fordul. — Ugye meg­vesszük. apu? Az apa azonban legyint. — Majd veszek neked újat Józsikám, gyere, megkeres­sük anyukát Azt hiszem, nem is az adás-vétel itt a fontos, ha­nem a -régiségek romanti­kája, az érdekességek nagy tárlata, a mihaszna holmik bemutatója. Szükség van rá? Bizonyára. Ártani sem­mi esetre sem árt. S néha valami gazdát is taláL Gál Sándor AMIKOR már az iskolai ballagások évadjában já­runk, bizony egyre több­ször gondolunk a roham­léptekkel közelgő nyárra. Tisztában vagyunk azzal, hogy a meteorológiai jelen­tés — „a hőmérséklet ke­leten is csökken’’ — csak átmeneti jellegű ijesztge­tés, múló epizód ... Mint a kecskeméti köl- csönzőibolt vezetője, Nagy ímrénó mondja, ők is ide­jében felkészültek a turis­ták, a nyár nomádjainak ostromára, s a Gáspár And­rás utcában elegendő — négy- és kétszemélyes — kempingsátor várja az igénylőket. A polcokon ventillátorok hosszú sora. — így nyár jöttén, ez Is igen kelendő cikk. AZ UGYANCSAK szép számban megtalálható kvarclámpát manapság egyre kevesebben keresik. Hiszen a mesterséges fény­forrást pótló nap — mind többször és mind hosszab­ban mosolyog már ránk. örömmel fedezzük fel a Nagy ívben kanyarodik az országút Bocsa előtt — Mi az ott? Álljunk meg! Soha még ilyet Áttetsző- fehér sátrak a mezőn. Mi­niatűr melegház. — ördögöt. Vályogvető cigányok. Modernizálódtak. Közelebb megyünk. Há­rom egyforma sátor. Az egyiken napszítta ponyva, a másik kettőn csillogó műanyagfólia. A sátorvasat meghajlított gallyak helyet­boltban a rég elavult, fa­kózöld skatulyákat felváltó tetszetős, szép formájú tás­karádiókat Ez is kapós cikk lesz majd a vizek partján és az árnyas er­dőkben. A méginkább kéz­be illő Szokol-ból ugyanis — minden darabot elvitték már az igénylőik. HOGY VÉGEZETÜL még néhány újdonságra hívjuk fel a szép számú kempin­gezők, s a nyaralók náluk is egyre népesebb táborá­nak figyelmét: turista mi­ni-gázpalackot is kínál a bolt — Nyolc óra az élettar­tama — újságolja a bolt­vezető —, de tartalékot is adunk hozzá. Az autósok pedig túráikra csomagtar­tót kölcsönözhetnek. Egyet­len „szépséghibája” ennek az új cikkünknek, hogy csak bizonyos típusokra szerelhető fel. Eláruljuk: Trabantra például nem al­kalmas... — Csak az idő jő le­gyen! — ezzel búcsúznak tőlünk a kölcsönzőbolt dol­gozói. — tóba — tesítik. Ez nem változott, csak a burkolat. Odébb a gödörnél egy szekérrakomány pelyva. A gödörben három izmos férfi tapossa a sarat. A parton nők, gyerekek. A népes Radios família. Szí­vesek: — Két hete jöttünk ki Kiskőrösről, őszig leszünk. Hát bizony elég hűvös le­hetett itt a múlt héten. — Ilyenkor már érdeme­sebb ezt csinálni, mint mu­zsikálni. Jobb a kereset. Mennyi? — Tőlünk függ. 400 fo­rintot adnak ezréért. Naponta hányat csinál« nak? — Négyezret is. Szép. Igaz, hogy vannak is rá elegen. Az asszonyok meg a gye­rekek elkísérnek a sát­rakig. — Jó itt? — Jó ám! — vágja rá egy legényke. Persze, mert mostantól fogva nem jár Iskolába. Ö már befejezte a tanévet — A tsz-től kapunk ebé­det — mondja az egyik asszony — azzal is köny- nyebb. — Milyen ez a fóliasá­tor? — Nappal nagyon meleg. De úgy is csak éjjel kell. És sokkal olcsóbb, mint a ponyva. Akkor is, ha jö­vőre id kell cserélni. Kattan a fényképezőgép. Megyünk tovább. Az út két oldalán még vagy tucatnyi hasonló sátor. Lám csak — morfondí­rozik egyikünk — ide is betört a modem technika. Gondoltátok volna ezt a fóliáról néhány éve, ami­kor még néhol a tsz-ek is idegenkedtek tőle? M. L. Felkészültek az idényre A templom műemléki “ értékének fenntar­tására és növelésére leg­többet demokráciánk áldo­zott. Teljes egészében rend­behozatta a templom kül­sejét. A faragott kőpillére­ken kívül, föltárta a res­taurálás a tornyon és má­sutt is azokat a részeket, amelyek az épület régiségét hangsúlyozzák. A kerítés­falat is rendbehozták a kőkaputokokkal együtt. így ott is jobban érvényesülnek Tiringer lakatosmester re­mekbe kavácsolt vaskapui. Joós Ferenc Hmm irffäJvm PMOfCSSiO*. * '0T0MH4MT4 PARANCSNOK ANA, d KOMMUNIST# TA PS# p A újabb A/><iay aybBBLME. SZ£ MÉLYÜNK B£N £ LOS Bb Jé ki _ . XOV£T£K£T , £&V £tS/T£ST LAKÓIHOZ AZ €MB£R!S£a N£V£B£A'. JELEK A HOLDRÓL -H(?.RSTMUUER fantoinitm ragénye nyomón frto C$. HORVATH TIBOR, rajtolta SEBŐK IMRE acóltcstc • Hoay a K'dv£TK£Zt> PILLANATBAN £L7ÜNJÍK A BÁ­MULÓ $l€M£K £LOL. CSAK £<ZY IZZÓ £ÍNY-

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents