Petőfi Népe, 1968. április (23. évfolyam, 78-100. szám)

1968-04-12 / 86. szám

N A P X A B 1968. április 12, péntek Névnap: Gyula Napkelte: 5 óra 01 pere. Napnyugta: 18 óra 29 perc. — Másodízben nyerte el a kiskunhalasi járás közös gazdaságai között folyó tisztasági verseny vándor­zászlaját a tompái Kossuth Tsz. A mozgalmat a nyer­tes gazdaság tovább szé­lesíti: az egyes üzemré­szek, telepek között is ver­seny folyik. — Tegnap nyitották meg a kétévenként megrende­zésre kerülő grafikai bien- málét Lugamoban. A leg­rangosabb nemzetközi kiál­lításon két fiatal magyar grafikus művész, Lenkey Zoltán és Rozanits Tibor alkotásai is szerepelnek. — Üj típusú, alumínium­ból készülő istállók soro­zatgyártását kezdte meg a Bábolnai Állami Gazdaság. Ezek a kettős falú, szige­telt, könnyen tisztítható épületek rendkívül gyor­san felépíthetők és elő­nyük, hogy karbantartást sem igényelnek. — Szív-tüdő készüléket helyeztek üzembe a deb­receni Orvostudományi Egyetem tüdőgyógyászati klinikáján. Hasonló „gép­szív” mindössze hat van az országban: négy a fővá­rosban, egy Szegeden, egy pedig Debrecenben segíti az orvosok munkáját. A berendezés ugyanolyan tí­pusú, mint amilyet Fok­városban Blaiberg szív­műtétjénél használtak. — Halászlé-fűszerkészít- ményt állított elő a Kalo­csa Vidéki Fűszerpaprika- és Konzervipari Vállalat. A 6 dekás zacskókba for­galomba kerülő fűszerké­szítmény csomagolásán fel­tüntetik a halászléfőzés „receptjét” is. Mammutcsontokból épített település Belorusz régészek a Szu- doszty-folyó partján fekvő Ju- gyinovo faluban feltártak egy kőkorszakbeli települést, amely a megölt mammutok csontjai­ból és koponyáiból épült. Az ásatások során két-három mé­ter mélységben mammutcson- tokkal kirakott barlangokat ta­láltak. A csöves csontok kopo­nyákkal váltakoztak. A külön­böző barlangokban más és más módon helyezték el a_ csonto­kat: vízszintesen, függőlegesen, stb. — Szófiában megtartotta első tudományos üléssza­kát a Filatéliai Tudomá­nyos Intézet. Az üléssza­kot Bulgária felszabadulá­sárak 00. évfordulója al­kalmából hívták össze. Ki­állítás nyílt azokból a rit­ka postabélyegekből és anyagokból. amelyek a postának Bulgária felsza­badulása előtti és a török iga álól való felszabadulá­sa utáni tevékenységét il­lusztrálják. — Nagyszabású nemzet­közi autóstalálkozót ren­deznek a hét végén, a Sa- varia rendezvénysorozat­ban Szombathelyen. A há­romnapos találkozó gazdag programot nyújt a résztve­vőknek. A többi között hegyi túrát, ügyességi ver­senyt és autósbált rendez­nek. — Húsz hollandi ágyat épít a jászszentlászlói Űj Barázda Tsz még az idén, hogy jövőre 41 fokos me­legvízfűtéssel paradicsom- és paprikapalántát nevel­jen saját szükségletre, va­lamint más közös gazda­ságoknak, illetve kertésze­teknek. VILÁGHÍRŰ GANZ­— Megyénk tizenöt köz­ségének csatornázási terve készült el az elmúlt két évben. Hat helyen már a kivitelezési munkákat is megkezdték, illetve befe­jezték. Az idén a tervvel rendelkező többi község­ben is megkezdik a csator­názást. — A kolorádóbogár —a mezőgazdaság ostora. Év­tizedek óta folyik ellene a háború, de nem mindig sikeresen. Csehszlovák, magyar, francia és olasz tudósok most egy poloska­fajtát „mozgósítottak” el­lene. A poloska petéit és lárváit repülőgéppel szál­lítják a fertőzött burgo­nyaföldekre. A poloskalár­vák az első napokban még békésen viselkednek, a burgonya nedvével táplál- koznak, de az első vedlés után már a kolorádóbogár petéit kezdik keresni és ezek nedvét szívják ki. Itt a mesterséges tej Az amerikai állattenyésztők és tejgazdaságok legújabb ré­me a szintetikus tej, amelyet növényi alkatrészekből hihetet­lenül olcsón állítanak elő. A mesterséges tej ugyanolyan versenytársat jelenthet majd a a vajnak. •TRANSZFORMÁTOR Egymás után érkeznek a külföldi megrendelések a GANZ Villamossági Müvekben készülő transzfor­mátorokra, generátorokra, amelyek jő műszaki tu­lajdonságaik miatt keresettek a világpiacon. Képün­kön: szerelik a legújabb export-generátort. (MTI-foto — Bara István felvétel«:) Várható időjárás péntek estig: felhőátvonulások, legfeljebb szórványosan előforduló futó esőkkel, hó­záporral. Időnként meg­élénkülő északnyugati, északi szél. A hőmérsék­let alakulásában lényeges változás nem lesz. Várha­tó legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet mínusz 3, plusz 2, legmagasabb nap­pali hőmérséklet pénteken 8—13 fok között. (MTI) A Kecskeméti Agrometeoro­lógiai Obszervatórium jelenti: április 10-én a középhőmérsék­let 5,5, a legmagasabb hő­mérséklet 9,9 Celsius-fok. Áp­rilis 11-én a reggel 7 órakor mért hőmérséklet 0,2, a dél­után 1 órakor mért hőmérsék­let 9,4, a legalacsonyabb hő­mérséklet mínusz 0,2 Celsius- fok. Csapadék 0,1 mm. — Az Országos Műszaki Könyvtár és Dokumentá­ciós Központ negyedéven­ként megjelenő idegen­nyelvű műszaki lapszemléi­ben (orosz, angol és né­met) tavaly 505 magyar nyelvű cikk idegen nyel­vű referátumát közölték. A folyóirat a cikkeken kívül 85 magyar műszaki könyv­re hívta fel a külföldi szak­emberek figyelmét. —• Hatszázezer forintot fordít a kultúrház felújí­tására a Jászszentlászlói Községi Tanács. Az ösz- szeg felével a járási ta­nács járul a kultúrház korszerűsítéséhez, az ifjú­sági klub pedig jelentős társadalmi munkát aján­lott fel. 1— Dán fiatalokból álló negyvenöt tagú turistacso­port érkezik ma Kecske­métre. A fiatalok két na­pot töltenek a megyében. Ma a város nevezetességeit tekintik meg, este pedig kecskeméti fiatalokkal ta­lálkoznak. Szombaton egésznapos bugaci túrán vesz részt a csoport. — Kigyulladt a 9. sz. AKÖV egy pótkocsis te­herautója szerdán délután, Nyárlőrinc határában. A tehergépkocsi göngyöleget szállított Kecskemétre. A tűzoltók gyors kivonulása, közbeavatkozása jóvoltából az anyagi kár jelentékte­len. A tűz okának megálla­pítására vizsgálat indult. lÁdánijJózsefJ Ki gondolta április 3-án este a színházban, hogy utoljára látjuk Ádám Jó­zsefet? Szokott határozott mozdulataival, szemviEa- násaival irányította a Ko- dály-kórus dalosait. Jól is­merték; több mint egy év­tizede vezette a dalárdát Most különösen jókedvű volt: örült, hogy hozzájá­rulhatott a szép ünnepség sikeréhez. S két napra rá már az őszi dalosünnepek, a fúvós találkozó előkészíté­sén fáradozott. Szép terveket dédelge­tett Éppen megsűrűsö­dött tennivalói sürgeté­sére határozta el tegnap reggel, hogy a szünet el­lenére bemegy munkahe­lyére. De már csak hoz­zátartozód telefonozhattak: ne várják többé. Adám József zeneiskolai igazgató április 11-én reg­gel meghad. Szegény családban látta meg a napvilágot, amely­ből — a régi világban — csak hozzá hasonló szor­galmú, munkakedvű em­Jelentős témáról rendez­tek tapasztalatcserét teg­nap Lászlófalván a kecs­keméti járási pártbizottság, a járási tanács vb, vala­mint a Kecskemét—Kis­kunfélegyháza Környéki Termelőszövetkezetek és Termelőszövetkezeti Cso­portok Területi Szövetsége kezdeményezésére. Megje­lentek a társadalmi szer­vek képviselői is. Legna­gyobb számban természe­tesen a termelőszövtekeze- ti vezetők vettek részt a tanácskozáson. Halálos bánya­szerencsétlenségek Halálos kimenetelű sze­rencsétlenség történt az Ózdi Szénbányászati Tröszt farkaslyuki bányaüzemé­ben. Frontfejtés közben bányaomlás tértént, s az itt dolgozó két vájár, Bo­rok Elek 45 éves és Fedor István 42 éves helyi lako­sok életüket vesztették. A baleset okának és felelős­ségének megállapítására a rendőrség bányaműszaki szakértők bevonásával vizs­gálatot indított. berek emelkedhettek ki. Ösztöndíjasként. néhány évi fizikai munka után vé­gezte el középiskoláit. Majd három boldog évti­zedet töltött Jánoshalmán, ahol ma is szeretttel gon­dolnak teremtő buzgalmá­ra. A környékben minden ünnepségen fellépett „Jó­zsi bácsi” zenekara, kóru­sa. Békéstarhoson a híres- neves zeneiskolában a fú­vósokat oktatta. Kecskemé­ten az Állami Zeneiskolá­ban végzett az elmúlt másfél évtizedben becsüle­tes, eredményes munkát, noha a sivár körülmények sokszor elkedvetlenítették. Munkásságát felettesei méltányolták. Az Oktatás­ügy kiváló dolgozója ki­tüntetéssel jutalmazták, majd Szocialista kultúráért érdeméremmel fejezték ki elismerésüket. A megyei és a városi ta­nács saját halottjának te­kinti. A gyászszertartásról később történik intézkedés. H. N. A résztvevők elsősorban a homoki takarmányter­mesztés tennivalóit vitat­ták meg, mely meghatá­rozza a körzet állattenyész­tésének fejlődését és ezál­tal közvetve befolyásolja a szőlő- és gyümölcsültetvé­nyek talajerőutánpótlását is. A tanácskozást Vörös Vilmos, a járási pártbi­zottság első titkára nyitot­ta meg a helyi művelődési házban. Beszámolót Túri József, a járási pártbizott­ság titkára tartott. Többek között kiemelte, hogy a szocialista mimkaversenyt elsősorban a takarmány­termesztés növelése érde­kében kell szervezni. Sző volt arról, hogy a te­rületi szövetségnek a jö­vőben nagyobb feladata lesz, részben az új takar­mánytermesztési módszerek elterjesztésének segítésé­ben, másrészt az ezzel kap­csolatos szocialista ver­senymozgalom kialakítá­sában. Jelen volt és felszólalt a tanácskozáson dr. Kiss Ár­pád, a Duna—Tisza közi Mezőgazdasági Kísérleti Intézet igazgatóhelyettese is, aki a triticaleról, mint a homok új takarmányga­bonájáról adott ismertetést. Koldulás locsolkodás Kedves ismerősöm — három lurkó mamája — így szólt hozzám a mi­nap: — Ha én újságíró len­nék, harcot indítanék a „koldulás locsolkodás” el­len. Látva csodálkozáso­mat, részletesebben is elmondta mire gondol: — Húsvét hétfőjén a gyerekek naphosszat jár­ják a rokonokat, ismerő­söket, kezükben a kölnis­üveggel. Idáig rendben is van a dolog. Csakhogy ez a szép népszokás egyre re inkább üzleti vállal­kozássá, koldulássá ala­kul — a felnőttek hibá­jából. Ritkaságszámba megy ma már az a ház, ahol csupán pirostojással és édességgel kínálják a kölyköket. Pénzt is ad­nak nekik, rosszabb eset­ben kizárólag pénzzel ju­talmazzák a locsolkodót. És ez az ajándék általá­ban nem is csak jelké­pes, némelyik szülő — túl akarván licitálni a másikat — tíz-húsz fo­rintokat nyom a gyerek markába. — Én ezt nem enged­hetem meg magamnak — folytatta ismerősöm —, helyteleníteném akkor is, ha módomban állna egy- kétszáz forintot eloszto­gatni minden húsvétkor. Helytelenítem, mert mér­hetetlen erkölcsi kárt okoz a mindenre fogékony gyermeklélekben. Egy­részt azt sugallja neki, hogy az udvariasságot, barátságot pénzzel hono­rálják az életben. Más­részt elhiteti vele, hogy a pénzt minimális fáradt­sággal meg lehet szerez­ni, s ezért nem is becsüli sokra a for/.ntokat. Végül, de nem utolsósorban; az ajándékkal elkényeztetett gyerek óhatatlanul így rangsorolja ismerőseit: „Ez az, aki mindig húsz forintot ad, ez a másik viszont smucig, mert idén is csak két forintot du­gott a markomba." A kéréssel ellentétben nem „harcot” indítok a koldulás locsolkodás el­len. Nem akarok ágyúval pufogtatni a verébre. Is­merősöm szavai azonban feltétlenül figyelmet ér­demeinek. Jó lenne, ha elgondolkoznának aggo­dalmain mindazok, akik­hez az idén is bekopog­tatnak az apróságok. Őrizzük meg ezt a nép­szokást olyan üdének, tisztának, mint a kölnis­üveget szorongató lurkók arca. Békés Dezső Homoki gazdák tapasztalatcseréje Hat nemzetközi díjat kaptak a magyar filmek A sárisápi ásványbánya egyik üzemében Pallagi Jó­zsef 29 éves kőfejtő, epőli lakos, légfúróval egy több­mázsás kőtömbön dolgo­zott. Munka közben a tömb egy része leszakadt, rá­esett Pallagi Józsefre, aki sérüléseibe a helyszínen meghalt. A felelősség meg- álapítására vizsgálat in­dult. (MTI) • — At akart szökni a ha­táron Havasi Ferenc 19 éves budapesti lakos, ipa­ri tanuló. A fiatalember januárban Bajára utazott, majd onnan Hercegszántó felé vette az útját, de a község hatásában elfogták. A biróság jogerősen öthó- napd felfüggesztett szabad­ságvesztésre ítélte. A ♦ magyar filmművészet határainkon túli hímevét újabb nemzetközi elisme­rés öregbítette. A most vé­get ért 14. oberhauseni nemzetközi rövidfilm-fesz- tiválról hat díjjal tértek haza a Balázs Béla stúdió és a Színház- és Filmmű­vészeti Főiskola alkotásai. A kisjátékfilm kategória egyik fődíjával jutalmaz­ták Elek Judit „Meddig él az ember? ’ című filmjét, a dokumentumfilm kategó­ria egyik fődíját kapta Sá­ra Sándor „Vízkereszt” cí­mű alkotása, míg az Ober­hauseni Népfőiskola nem­zetközi zsűrije elismerő oklevéllel tüntette ki a „Meddig él az embert”-t, és Kosa Ferenc „öngyil­kosság” című kisfilmjét. Az „Öngyilkosság” elhozta a Nemzetközi Evangélikus Filmközpont zsűrijének ezüstérmét is. A budapesti Színház- és Filmművészeti Főiskola növendékeinek hat filmből álló műsorát a nemzetközi zsűri a fesztivál nagydíjá­val jutalmazta. (MTI) PETŐFI NÉPE — A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Kiskun megyei Bizottsága és a megyei tanács lapja. — Főszerkesztő: F. Tóth Pál. — Kiadja a Bács-Kiskun megyei Lapkiadó vauaiat. Szerkesztőségi telefonközpont: 26-19, 25-16. Szerkesztő_bizottság: K^adomvatan^KeMkemét— felelős kiadó: dr._ Mezei István igazgató^ — Szerkesztőség: Kecskemét Városi Tanácsház. — Szabadság tér lfa. Telefonj 17-06. Ttrjeszti a Magyar Posta. — Előfizethető: a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra: 17,— forint, Bács-Kiskun megyei Nyomda V. Kecskemét. Telefon: 11-85. — Index: 25 065.

Next

/
Thumbnails
Contents