Petőfi Népe, 1968. április (23. évfolyam, 78-100. szám)
1968-04-12 / 86. szám
2. oldal 1968. április R. péntek Cyrcmkiewicz elemezte a márciusi eseményeket A lengyel szejm szerdai ülésén a napirend ötödik pontja értelmében Józef Cyrankiewicz, a Miniszter- tanács elnöke válaszolt a „Znak’’ katolikus mozgalom képviselői által feltett kérdésekre. A márciusi eseményekkel kapcsolatban hangsúlyozta, hogy a kultúra szabadságára valójában azok mérték a legsúlyosabb csapást, akik a kultúra védettségét ellenséges politikai fondorlatok céljából használták fel. Eközben bebizonyították, hogy kispolgári érdekeiket az irodalom, a művészet és az ország érdekei fölé helyezik. Cyrankiewicz emlékeztetett arra, hogy a pártvezetőség álláspontját a munkásosztály és az egész nép spontán módon támogatja. A belső rendet biztosító szervek és a milícia szilárdan eltökélték, nem engedik meg, hogy ellenséges erők saját céljaik érdekében használják fel az ifjú- ság egy részében jelentkező dezorientációt és szocialistaellenes megmozdulásokba vonják be őket. Beszédében kitért az egyes kapitalista országokban folyó lengyelellenes kampányra is. Hangsúlyozta, hogy a len gyei ellen es rágalomhadiárat három forrásból táplálkozik: Izraelből, és más országok sovinisztacionista köreiből, az Egyesült Államokból, a Német Szövetségi Köztársaságból. Befejezésül hangoztatta, hogy Lengyelország függetlenségének, határai biztonságának alapja a Szovjetunióval fennálló szövetség. Lengyelország arra törekszik, hogy ezt a szövetséget állami érdekeinek megfelelően a jövőben is fejlessze. Spychalski marsall a lengyel államtanács új elnöke Súlyos veszteségeket szenvedtek Dél-Vietnamban az amerikaiak Marian Spychalski 1906. december 6-án született Lodzban, munkáscsalád gyermeke; 1931-ben elvégezte a varsói műegyetemet és építészmérnöki oklevelet szerzett. Egyetemi évei alatt tevékenyen részt vett a Zycie nevű haladó diákszervezel munkájában. 1931-ben belépett a Lengyel Kommunista Pártba. A hitlerista megszállás évei alatt tevékenyen részt vett a földalatti ellenállási mozgalomban, szervezte a népi gárdát és a népi hadsereg első vezérkari főnöke, majd vezérkarának tagja. 1944 márciusában, mint a Lengyel Munkáspárt Központi Bizottságának képviselője, tagja volt az Országos Nemzeti Tanács küldöttségének, amely a frontvonalon átszivárogva a Szovjetunióba ment. 1944 szeptemberében, amikor a lengyel fővárosnak a Visztula jobb partján elterülő része felszabadult, a Varsói Tanács elnöke lett. 1945-ben a párt utasítására visszatért a lengyel néphadsereg tényleges állományába. 1944-től a Lengyel Munkáspárt, majd a Lengyel Egyesült Munkáspárt Politikai Bizottságának tagja. 1949-ben a párt más kiemelkedő vezetőivel együtt koholt vádak alapján kizárták a Lengyel Egyesült Munkáspárt Központi Bizottságából, majd 1950-ben letartóztatták. 1956-ban történt rehabilitációja után újra a LEMP Központi Bizottságának tagja, 1959-től pedig a Politikai Bizottság tagja. 1956 óta nemzetvédelmi miniszter. 1963-ban megkapta a Lengyelország marsallja címet. SAIGON (MTI) A Felszabadulás-hírügynökség, a DNFF harcoló alakulatainak hivatalos távirati irodája, csütörtökön közölte, hogy a felszabadító népi fegyveres erők a Khe Sanh-i frontszakaszon április 2-a és 9-e között 2193 amerikai és csatlós katonát semmisítettek, vagy sebesítettek meg. I Ugyanebben az időszakban lelőttek 19 ellenséges repülőgépet, s nagymennyiségű lőszert és fegyvert zsákmányoltak. A szabadságharcosok április 9-én pusztító ágyútüzet zúdítottak a 821-es és 689-es magaslatokra, súlyos veszteségeket okozva az amerikai csapatoknak. A nyugati hírügynökséNegyvenhárom halálos áldozata van a négertüntetéseknek NEW YORK (Reuter) Csütörtökre virradó éjszaka a Missouri állambeli Kansas City lett a faji zavargások központja az Egyesült Államokban. Az összetűzések békés felvonulással kezdődtek, de a Martin Luther King emlékének adózó négereket a rendőrség könnygázbombákkal kergette szét. Ezt követően egész éjszaka folytatódtak az összecsapások a rendőri erők és a néger lakosság között. Az állam kormányzójának utasítására 2200 nemzeti gárdistát irányítottak Kansas Citybe. A kivezényelt fegyveresek „tisztogató akciójuk” közben öt négert öltek meg, s mintegy 300 embert letartóztattak. Legfrissebb jelentések szerint eddig 43 halálos áldozata van az Egyesült Államokban a King meggyilkolását követő tüntetéseknek és zavargásoknak. A letartóztatottak száma megközelíti a 20 000-et. A zavargások sújtotta 125 amerikai nagyvárosban fokozatosan visszaáll a nyugalom. de még mindig riadókészültségben állnak a rendőri egységek és a nemzeti gárda alakulatai. Legszerényebb számítások szerint is legalább százezer katona, nemzeti gárdista és rendőr vesz részt „a rend helyreállításában”. Közben folytatódik, de mindeddig nem jár: sikerrel a Martin Luther Kii g gyilkosának kézrekerítésére indított nyomozás. Az Egyesült Államok történetiben is példátlan méretű mostani néger-megmozdulás nyomán több amerikai lap is követeli, hogy a kormány és a kong- r >zus tegyen intézkedéseket a négerek helyzetének javítására. Vannak viszont olyaa hangok is, amelyek a „négerek megzabolázá- sát” sürgetik. Az amerikai képviselőház szerdán végre elfogadta azt a törvényjavaslatot, amely büntetendő cselekménynek minősíti a faji megkülönböztetést a lakások kiadásánál. A négerek pártja elsöprő győzelmet aratott NASSAU (MTI) Az angol gyarmatbirodalomhoz tartozó Bahama- szigeteken szerdán megtartott választásokon elsöprő győzelmet aratott a néger lakosság érdekeit képviselő Liberális Párt. A végleges, G yáregységünk felvételre keres érettségivel és műszaki anyagismerettel rendelkező személyt . raktárosi munkakörbe Jelentkezni lehet a Baromfiipari Országos Vállalat Kecskeméti Gyáregység személyzeti előadójánál. Kecskemét. Ceglédi út 11. 2592 a Bahama-szigeteken de nem hivatalos adatok szerint a parlament 38 mandátumából a párt 29-et hódított el. A Bahama-szigetek 150 ezer főnyi lakosságának 86 százaléka néger. A Lyndon Pindling miniszterelnök vezette haladó liberálisok programjukban a szigetvilág teljes önállóságát követelik. gek jelentései szerint Saigonban elismerik, hogy a Khe Sanh-i támaszpontot továbbra is harckocsik fogják körül. Az amerikai légierő több támadást intézett ellenük — a közleményekből ítélve, sikertelenül. Nem sok eredményt hozott eddig a nagy csinnda- rattával beharangozott amerikai és „szövetséges” közös hadművelet a Saigont körülvevő 11 tartományban. Az AFP jelentése szerint a helikopteren embervadászatra indult amerikaiak felfedeztek ugyan „Vietcong-csoporto- sulásokat”, de az előrenyomuló szárazföldi erők nem tudták felvenni velük a harci érintkezést Programot dolgoz ki az új csehszlovák kormány Szlovák bizottság a föderatív államberendezés megvalósítására Párt Központi Bizottságának ülésén határozatot hozták, amely .a föderatív álla m,berendezés megvalósításával foglalkozik. Mint határozat hangsúlyozza, PRÁGA. (CTK) Az új csehszlovák kor* mány megalakulása után rögtön hozzákezdett a kormányprogram kidolgozásához. E fontos dokumentum előkészítését Cer- nik miniszterelnök vezeti, s abban a kormány összes tagjai részt vesznek. A kormányprogram tervezete magában foglalja a csehszlovák külpolitikai elveit is. A tervezet megvitatása és kiegészítése után a kormány a nemzetgyűlés élé terjeszti programját és ismerteti azt a közvéleménnyel. POZSONY. (MTI) A Szlovák Kommunista Lemondott az USA postaiiyyi minisztere Johnson elnök szerdán este bejelentette, hogy elfogadta Lawrence Francis O’Brien postaügyi miniszter lemondását. A távozó miniszter utóda Marvin Watson, az elnök hivatalos elfoglaltságainak szervezésével foglalkozó tytkár lett Johnson sajtóértekezlet ér, azzal magyarázta postaügyi miniszterének távozását, hogy az vissza akar térni a magánéletbe. Megfigyelők azonban felhívják a figyelmet arra, hogy O’Brien a meggyilkolt Kennedy elnök híres agytrösztjéhez tartozott, és a Reuter-hírügynökség valószínűnek tartja, hogy rövidesen csatlakozik a Robert Kennedy kampányát irányító testülethez. a jelenlegi demokratizálódási folyamatnak szerves része az országban élő népek kapcsolatának rendezése a marxista—leninista elvek alapján. A jelenlegi asszimetrikus államberendezés — hangsúlyozza a határozat — elévült, és nem maradhat tovább érvényben. A Szlovák KP Központi Bizottságának ülése jóváhagyta annak a különbizottságnak összetételét, amely előkészíti a föderációs államjogi berendezés tervezetét A deltavidéken — jelenti az AFP — ezekben a napokban a hadművelet tart még. A B—52-es amerikai nehézbombázók pilótái újabb célpontok bombázására kaptak parancsot. Az eddig a Khe Sanh-i térséget támadó gépeik ezekben a napokban a partmenti övezeteket, mindenekelőtt a Qui Nhon és Tuy Hoa városok körül elterülő térséget bombázzák. Támadásokat hajtanak végre ezenkívül Kontum és Dák To szomszédságában. Ezeken a helyeken legújabban ismét partizánösszevonásokat jelentettek. A hazafias erők szerdán este és csütörtökön reggel újabb támadásokat hajtottak végre. A tüzérségi akciót Saigon és a deltavidék térségében aknavetőkkel és rakétákkal indították a dél-vietnami kormányalakulatok ellen. Bbrams tábornok Westmoreland utóda WASHINGTON (MTI) Johnson elnök csütörtökön rögtönzött sajtóértekezleten jelentette be, hogy a dél-vietnami expedíciói hadsereg éléről július 1-én távozó William Westmoreland utódjának Creighton Abrams tábornokot, a Dél- Vietnamban állomásozó amerikai fegyveres erők eddigi főparancsnok-helyettesét nevezte ki. Abrams megüresedett posztjára Andrew Goodpaster tábornok kerül. p Az elnök egyidejűleg közölte a sajtó képviselőivel azt a döntését is, hogy John Mccain tengernagvot nevezte ki a Csendes-óceán térségében állomásozó amerikai fegyveres erők főparancsnokává. Klaus Johnsonnal találkozott BÉCS (MTI) Johnson teljesen egyetért Ausztria kelet-európai politikájával — közölték az amerikai elnök és Klaus osztrák kancellár háromnegyedórás beszélgetése után, amelyre magyar idő szerint szerdán este került sor Washingtonban. Klaus a villásreggelin, amelyet Rusk külügyminiszter adott tiszteletére, hangoztatta, hogy Ausztriának sikerült a nyugalom és a megértés légkörét kialakítania szomszédaival, s baráti, vagy legalább is korrekt viszonyban él a Duna-medencei országokkal. Klaus ismételten kiemelte, hogy az amerikai takarékossági intézkedések előnytelenül hatnak ki az osztrák gazdaságra, és megértést Kért az egyébként is gazdasági nehézségekkel küzdő országa számára. Külpolitikai kislexikon A genfi egyezmények A vietnami kérdés rendezé- Ják, tartózkodnak a belügyek- sével kapcsolatban rendszere- he való mindennemű beávat- sen hivatkozás történik a genfi lcozástól. Megtiltották a fegy- egyezményekre. Vizsgáljuk verek és lőszerek, külföldi csa- meg a genfi értekezlet létre- patok és katonai személyek jöttének körülményeit és az szállítását, illetve elhelyezését, egyezmények főbb határoza- Idegen katonai támaszpontok ta,t- _ „ létesítését a három állam teA genfi értekezlet az 1954. rflletén. Vietnam területén az február 18-án zárult berlini ellenségeskedések beszüntetése négyhatalmi külügyminiszteri után a 17. szélességi foktól va- értekezlct határozata alapján lamlvel délre Ideiglenes de- ült össze 1954. április 26-án és markációs vonalat létesítettek, július 21-e között a koreai, va- amely azonban — a zárónvi- lamint az indokínai kérdés latkozat szerint — semmikép- rendezésére. Az öt nagyhata- pen sem tekinthető politikai, lom (Franciaország, Kínai vagy területi határnak. A nyl- Népköztársaság, Nagy-Britan- latkozat leszögezi, hogy a po- nia, Szovjetunió, USA) kül- litikai kérdések rendezésére ügyminiszterein kívül az indo- Vietnamban 1956 júliusában ál- kínal kérdés vitájában a VDK, talános szabad- és titkos vá- Dél-Vietnam, Laosz és Kam- lasztást kell tartani bodzsa külügyminiszterei vet- a zárónyilatkozatot, az intetek részt. A kérdés tárgyalása rlkaiak kivételével, az érte- május 8-án, Dien-Bien Phu el- kéziét valamennyi résztvevője estét követő napon kezdődött aláírta. John Foster Dulles, meg, és — főleg az ameri- amerikai külügyminiszter az kaiak mesterkedései miatt — értekezlet befejezése előtt el- több héten át folyt. Június kö- hagyta Genfet, helyettese, Be- zepén megbukott a francia aell-Smlth pedig a záróokkormány és Bldault helyét a mány ünncpélves aláírásakor külügyminiszteri tisztséget is kijelentette „Kormányomnak betöltő új miniszterelnök, Men- n;ncs módjában aláírni az des-France foglalta el a genfi elénkterjesztett nyilatkozato- tárgyalásokon. A szembenálló kát. Az Egyesült Államok korfelek július 20-án aláírták az mánya tudomásul veszi, de egyezményeket a hadművele- nem csatlakozik az értekezlet tek megszüntetéséről, a követ- elé terjesztett nyilatkozatok - kező napon pedig zárónyilat- hoz.” Washington tehát tudo- kozatot adtak ki. másul vette, de nem csatlaA Vietnamra vonatkozó kozott az egyezmény aláírásá- ogyezmény hat fejezetből és 47 hoz, mert már készen volt a pontból áll. A zárónyilatkozat- terve, hogy legalább a déli Orbán a hatalmak üdvözölték a szágrészben átvegye a francia háború beszüntetését Indokína gyarmattartók szerepet. Meg- államaiban, és tudomásul vet- akadályozta az 1956. évi sza- ték az erre vonatkozó c?yez- bad választások megtartását, ményeket. Elismerték Vietnam, az ország egyesítését, saját I.aosz és Kambodzsa függet- bábjait ültette a saigonl kor- lenségét és szuverenitását. Kö- mánvföi székbe, s ez vezetett (előzték magukat, hogy az em- végül is a vietnami háború ki- litett országok egységét és te- robbanásához, rületi épségét tiszteletben tart; q.