Petőfi Népe, 1968. április (23. évfolyam, 78-100. szám)
1968-04-21 / 93. szám
i i rK5l3 Hazafiság és internacionalizmus Raffai Saroltával Micrt nem 3z elején kezdjük? Most nyugodt, * pihentebb, mint azokban a zaklatott napokban, amikor utoljára találkoztunk, az Egy- szál magam premierje idején. — Szerettünk volna a színháziakkal együtt gratulálni a József Attila-díjhoz. De Radó Vilmos igazgatónak Veszprémbe kellett mennie... Tőle tudjuk, hogy új dráma készül. — Ne kiabáljuk el. Hiszen még én sem tudom. Saci — így nevezik barátai. írók, szerkesztők, kritikusok, rendezők, színészek. Mindenki barátjának érzi, aki megismeri. Nekik: Saci. Noha érett asszony, két gyermek anyja, illik rá ez a kamaszos név. A szókimondása, a fenntartások nélküli őszintesége miatt, a harcias, de nem rosszindulatú humora miatt, meg azért is, ahogyan szelesen tépkedi a köré fonódó nimbuszt. Most is azt mondja, amikor az áj drámát erőltetem: — Nem vagyok én író. — Minthogy József Attila-díjas — Nekem nem mesterség ez még. Eddig azt írtam, ami kikivánkozott. Sose próbáltam rendelésre. Nem is fogja, ezután sem. Bizonyos vagyok benne. A kecskeméti színház sem drámát „rendel nála”, hanem biztatják, hogy írjon tovább. — Mégis, van-e már valami kiindulópont? Elképzel lés? — Tavaly az Egyszál magam miatt félbe harmadába maradt egy regény. Elmondtam. Azt mondták, fogjak hozzá. Röviden: a falusi „krém” közé becsöppen valaki, akinek révén anyagi előnyökhöz lehet jutni. Körülveszik, kihasználják, erkölcsileg kifosztják. Neki mennie kell, de az igazi vétkesek megtollasodva és bántatlanul a helyükön maradnak... Dráma. Így, három mondatban is. Szívből kívánom, sikerüljön. — Tervek, egyéb elképzelések? (Az írók seregnyi témát melengetnek, sokkal többet, mint amennyit végül is megírnak.) — Felvegyék a lányomat jövőre a kalocsai gimnáziumba. — A kalocsaiba? Erről jut eszembe: kósza hírek szállnak arról, hogy Raffai Saroltát hívják Miskolcra, Pestre, Kecskemétre, $ talán máshová is. —- Kalocsára szívesen megyek, ha hívnak. Ott vagyok otthon. Meg azért is, mert itt falun nehéz háziasszonynak lenni. Komolyan. Hetenként egyszer hoznak tejtermékeket. Mindent Kalocsán veszünk most is. Köhög. A szája elé emeli a zsebkendőt. Félórája beszélünk, a hangja rekedt, mintha nehezére esnék a beszéd. — idült torokgyulladás. Néha vérzik. — Nem volna szabad tanítania. Egész nap beszétntj tönkre teheti magát. — Ilyet pedagógus nem mond. De bizonyos, hogy jobb volna valami csendesebb foglalkozás. — Az írás miatt is. Több ideje jutna rá. Nevet: — Meg a levelekre. Rengeteg levelet kapók. Nem egyszer tizenötöt-húszat egyszerre. Még verseket, regényeket is. — S mindet elolvassa? — Elolvasom és válaszolok.' — Ezt nem fogja mindig megtenni. Nem bírja idővel. — Elolvasni akkor is érdemes. Hihetetlen, mi minden megtörténik az emberekkel. Raffai Sarolta járási tanácstag is. Mit tett eddig? — Rossz tanácstag volnék, ha csak a követeléseket mérlegelném, a lehetőségeket nem. Néhány házba bevezették a villanyt, ezt elértem, s szeretném, ha a tanácsüléseken kevesebb szóból is megértenénk egymást. — Végül: lesz-e film az Egyszál magamból? — Őszintén szólva: nem tudom. Tárgyaltunk, de még minden kialakulatlan. A könyvhétre viszont megjelenik az új verseskötete. Mester László VHatkozn I csak azon érdemes, amiben nem egyformák, vagy nem eléggé világosak az álláspontok. Folytatni pedig addig kell a vitát, amíg legalább megközelítően, tehát az alapelvekben egységes vélemények alakulnak ki. Ezeket gondoltuk úgy a múlt ősszel, amikor a szocialista hazafiságról vitát indítottunk, hogy egész tanévben tartani fog. A téma nagyonis időszerű, s nagyonis bizonytalanok körülötte a nézetek. Egyfelől sok még a félénkség ebben a kérdésben. Inkább hallgassunk róla — mondja például némelyik nevelő —, nehogy ránk süssék a nacionalizmus vádját. Mások viszont túlságosan is „tudományosan” fogják meg a dolgot. Elmerülnek a tételekben, idézetekben, a most már mind gyakoribb tanulmányokban. Ami önmagában nem volna baj, végtére is a harcban jó és korszerű fegyverekre van szükség; az ideológiai harcban megbízható elméleti vértezetre. A baj az, hogy a fától nem látják az erdőt, a tudományos kérdések mögött a gyakorlati tenniva-, lókat. Vitánkhoz jó néhányan ígértek hozzászólást. Jóval többen, mint ahányan valóban tollat fogtak. A jószándékban nem kételkedünk, de úgy látszik nem könnyű ma még rászánnia magát a gyakorló pedagógusnak arra, hogy biztonsággal összefoglalja a véleményét erről a kérdésről. Másfelől viszont a hozzászólók is keveset mondtak a tényleges teendőkről. Pedig azt vártuk, hogy számtalan tapasztalati tanácsot, jó módszert, apró ötletet kapunk, s tehetünk közkinccsé a tanév folyamán. De a megyében működő csaknem ötezer pedagógus közül alig nyolcán—tízen szólaltak meg eddig a vitában. Beszélgetésünk alkalmával azonban általában közlékenyebbek az emberek. Volt alkalmam hallani így is a véleményeket. S nemcsak a pedagógusokét, hanem a szülőkét és a tanulókét is. Engedtessék meg, hogy közbeszólásként ezeknek a véleményeknek egyik figyelmet érdemlő csoportjával foglalkozzam. Ezt a csoportot talán így lehetne a legtalálóbban összefoglalni: Miért nem az elején kezdjük a hazafias nevelést? Az elején: a lakóhely megismertetésével és megszerettetésével. Beszéltem a kecskeméti középiskolásokkal, akfk nem tudták hol van Katona szülőháza, ki volt Kelemen László és hol van a szobra, ki készítette az Aranyhomok szálloda falán elhelyezett szobrokat és milyen világhírű eredményeket tudnak felmutatni kutatóintézeteink. Még sok egyebet sem tudtak. Nemcsak a vidékről ide került diákok, hanem a született kecs^ kemétiek sem. És nemcsak a kecskeméti diákok, hanem például a próbaképpen megkérdezett bajaiak egy része is hasonlóan tájékozatlannak bizonyult. Azt hiszem, Kalocsán vagy Halason sem jutnánk más eredményre. Még rosszabb lenne a kép, úgy vélem, ha az iránt mertem volna kérdezősködni, hogy melyikük büszke a szülőhelyére, a szülőhelye múltjára és jelenére, nagyjaira és eredményeire. Vagyis azt néznénk, Sztanyiszlav Kunyajev: IOSLIGET Villany ragyog, álom ragyog. Ünnepi harsány lárma tombol. Idevetődtem, unalomból. Ma itt becsült vendég vagyok. Csábít az ismerős vidék. Megyek a fasorban tűnődve. A fák között: gipsz-őzikék. Megállók: itt a céllövölde. Körhinta. Festett kis lovak, kopottan körbe bandukolva. Egyszer fele-cárságomat egy ilyenért eladtam volna, egyetlen szédítő körért a háború-utáni édent! A férfi, aki visszatért, választhat már kedvére mindent: övé most minden szédület, Keréken is roboghat körben pukkadozva szamárfület mutathat a görbetükörbe; — Ki az utolsó? Én nyugodtan védem helyem: — Ott a sor vége! Örömért állok sorba végre. Volt idő: kenyérért topogtam. Rab Zsuzsa fordítása hogy az ismeret — már amennyit tudnak —, melyikükben átélt, élményszerű, érzelemmel telített. Szomorú, hogy ennyire idegen a fiatalok egy tekintélyes hányadának a szülőföld. Pedig „hivatalosan”, „előírás szerint” meglehetősen sok történik; az iskola nem hibás. Már az általános alsó tagozatában tanítják a környezetismeretet Ennek keretében sétát is tesznek a városban a tanulók. Dolgozatot írnak róla. Sőt pályázatot hirdet a KISZ, vagy a tanács helytörténeti témákra, ahol igen alapos tájékozottságot követelnek. De a pályázat az ifjúságnak csak egy töredékét foglalkoztatja. A környezetismeret tanítása pedig a későbbiekben folytatás nélkül marad. Ezzel nem akarom azt mondani, hogy tanítsuk a felső tagozatban és a középiskolákban is környezetismeretet, meghatározott heti óraszámban. Azt azonban joggal el lehet várni, hogy törődjenek a nevelők többet a környezet megismertetésével és megszerettetésével. S nemcsak a nevelők, hanem az ifjúsági szervezet is. Egy-egy szombat délután, vasárnap délelőtt, miért ne lehetne megnézni valamelyik nevezetességet a múzeu- mot, egy üzemet, gazdaságot. Vagy kiállítást Kecskeméten például a kiállítások látogatóinak száma a tanulók létszámának még a töredékét sem éri el. Végezetül még egy lehetőségről, amellyel — szórványos kivételektől eltekintve — sehol sem élnek. Nálunk az a szokás, hogy táborozni visszük a tanulókat a Balatonra, a Mátrába; vagyis jó messze. Kirándulni visszük őket a Balatonra, a Mátrába, talán Budapestre is, bár ennek a kirándulásnak nem nagy a becsülete, mert Budapest közel van. Annál szívesebben mennek viszont az iskolások — és előszeretettel viszik őket a pedagógusok — külföldre. Bulgáriába készült az egyik osztály. — Aztán a nyárjasi erdőben jártál-e már? — kérdeztem ifjú ismerősömet, az osztály egyik tagját — Nem — mondta, s azt se tudta, hol van a nyárjasi erdő. Kecskemét közvetlen környékén féltucat erdő vart Nagyon szép helyek. Ilyenkor tavasszal, s ősszel tiszta gyönyörűség kóborolni bennük. Nem kell hozzá más, mint jó bakancs, egynapi élelem és dalos torok. (Meg legfeljebb néhány forint a tíz-tizenöt kilométeres vonatjegyre.) Alighanem egyik-másik szülő is csatlakozna a menethez, hogy felüdüljön egyszer végre istenigazában és mellesleg segítsen a felügyeletben a kísérő tanárnak. Természetjárás? Az iskolában vannak természetjáró szakosztályok — hallom az ellenvetést. Nem. én nem a sportra gondolok. A versenyekre és megintcsak a mátrai meg pilisi utakra. Csupán egy-egy jóízű sétára, szalonnasütésre, dalra. Egy kellemesen és vidáman eltöltött napra a természetben. Ami Után kicsit fáradt izmokkal és friss levegőtől feszülő tüdővel arra gondol az ember: Nem is hittem volna, hogy ilyen szép ez a mi Alföldünk. M. L. Hatvani Dániel: Megalszom a várárokban Eger, 1966. július Szárnya alá vesz a város Bronz-Daedalusok suhognak denevér-fej ákom-bákom székesegyház misét kongat Fék csikorog jön az este neoncsöveit köpködi alájuk bújnak a lányok mellük forró-égövi Műemlékház vastajték kapu söröskorsó fordul kocsmák mélyén dúdolok jól érzem magam bolondul Vár falában konok kövek hallgat már Tinódi Lantos félezer év elfolyik Eger vize igen langyos Indul minaret-űrhajó Hold reccsen szultán koponya ágaskodik mellemnek T Dobó kapitány lova Raccsol a turista-sereg kazamatákban fáklya nincs villanyfényben hömpölyögnek ma dollár-valuta a kincs Csuhás ifjak beatles-fejjel bikavérből medokból dzsessz-gitárban kész zsolozsmák soha nem lesz szentháromság Totyog turbános virág költenek a madarak megalszom a várárokban hizlalt csillagok alatt
