Petőfi Népe, 1968. április (23. évfolyam, 78-100. szám)
1968-04-18 / 90. szám
Világ proletárjai, egyesültetek! ‘Petőfi Mm A MAGYAR S Z p C’l ALIS T A 'M Ü.N K Á S P Á R T B Á C S - KI S K U N MEGYEI B;l ZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA Alin. évi M. mám 1968. április 18. CSÜTÖRTÖK Ám; 80 ,ffttér • • Összeült a Hazafias Népfront IV. kong resszusa 173 ezer forint az öt legjobbnak Szocialista brigádvezetők ankétja Kunfehértón Szerdán az Építők Rózsa Ferenc Művelődési Házában összeült a Hazafias Népfront IV. kongresszusa. Délután három óra után néhány perccel a küldöttek nagy tapsa közben foglalta el helyét a kongresszus elnöksége. Részt vett a kongresszus megnyitó ülésén és az elnökség tagja volt Losonczi Pál, a Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke, Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára, Gáspár Sándor, a SZOT főtitkára, Kállai Gyula, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának elnöke, Nemes Dezső, az MSZMP KB pártfőiskola igazgatója, a Politikai Bizottság tagjai, valamint Németh Károly, az MSZMP Politikai Bizottságának póttagja, a budapesti pártbizottság első titkára. Többek között helyet foglaltak még az elnökségben Dobi István, dr. Harrer Ferenc, dr. Ortutay Gyula, Szabó Pál Kossuth-díjas író, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának alelnökei, dr Frdei Ferenc és Harmati Sándor, dr. Szatmári Napu Imre. az országos tanács főtitkára, illetve titkárai valamint társadalmi, gazdasági, s kulturális életünk számos vezető személyisége. Farkas József, a Hazafias Népfront Bács-Kiskun megyei bizottságának titkára is tagja volt az elnökségnek. Ezután Harmati Sándor. a Hazafias Népfront Országos Tanácsának titkára lépett a mikrofonhoz. Bejelentette, hogy a kongresszus előkészítéseként minden szinten megtartották a helyi választási gyűléseket, a járási alakuló üléseket, a megvei és fővárosi küldöttértekezleteket. s úiiáválasztották az ország 3692 népfrontbizott- ságát. A testületek 116118 tagja között megtalálhatjuk társadalmunk minden osztályának és rétegének, hazánk politikai, társadalmi szervezeteinek, mozgalmainak. valamint nemzetiségi honfitársaink képviselőit. A megyékben és a fővárosban összesen 805 küldöttet választottak a kongresszusra. Üdvözölte a kongresszus hazai vendégeit, politikai, társadalmi életünk vezetőit, s külön is azokat a küldötteket és meghívottakat, akik eredményes mozgalmi munkájukért, közéleti tevékenységükért a Hazafias Népfront IV. kongresszusa alkalmából kitüntetésben részesültek. Ezután a kongresszusra hazánkba érkezett külföldi küldöttségeket köszöntötte. A küldöttek ezután egyhangúlag elfogadták a Hazafias Népfront Országos Tanácsának javaslatát a kongresszus napirendjére. A Hazafias Népfront IV. kongresszusának napirendje: natkozóan a véleményüket. Az újjáválasztott népfrontbizottságokkal kapcsolatban Kállai Gyula örvende1. Elnöki megnyitó beszéd. Tartja: Kállai Gyula, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának elnöke. 2. A Hazafias Népfront Országos Tanácsának beszámolója és javaslatai. Előadó: Erdei Ferenc, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának főtitkára. 3. A Hazafias Népfront Országos Tanácsának megválasztása. Harmati Sándor a továbbiakban bejelentette, hogy az Országos Tanács a 2. napirendi ponttal kapcsolatban két javaslatot és három vitaanyagot terjeszt a kongresszus elé. A javaslatok, amelyeket a küldöttek írásban is megkaptak: a Hazafias Népfront IV. kongresszusának állásfoglalása a népfrontmozgalom helyzetéről és feladatairól; javaslat a népfront működési szabályzata módosítására. A kongresszus ezután megválasztotta a szerkesztő bizottságot (elnöke Mihály- fi Ernő), majd három munkabizottságot alakított a szocialista nemzeti egység egyes kérdéseivel foglalkozó írásban előterjesztett anyagok megvitatására. Harmati Sándor megnyitója után Kállai Gyula, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának elnöke emelkedett szólásra. Kállai Gyula megnyitó beszéde A kongresszus megnyitó állampolgár vett részt, s beszédét Kállai Gyula, a sok-sokezren mondták el Hazafias Népfront Orszá- fejlődésünk minden alap- gos Tanácsának elnöke vető, fontos kérdésére voGyuia örvendetes eredménynek említette azt, hogy nagyon sok fiatal, a közéleti . tevékenységet most kezdő honfitársunk kapcsolódott be a népfront- munkába. Hangsúlyozta, hogy a Hazafias Népfront munkájának értelmét történelme során mindig az adta, hogy a munkásosztály vezetésével a nagy nemzeti célok megvalósítására tömörítetté a társadalom erőit. Ezután vázolta azokat az eredményeket, amelyeket népünk felszabadulása óta a szocializmus építésében elért. A magyar kommunisták pártjának történelmi érdeme, hogy sok nehézség között, járatlan utakon haladva győzelemre vitte a szocializmus építésének politikáját, de történelmi érdeme ez azoknak is, akik hallgattak a párt hívó szavára, s jóban-rosszban kitartottak mellette. mondotta. Üdvözölte a küldötteket, majd hangsúlyozta, hogy a kongresszus a. népfrontmozgalom csaknem 30 éves történetének újabb kiemelkedő állomása. Az egész nemzet hivatott fóruma ült össze, hogy olyan fontos kérdésekről tanácskozzék, mint országunk további felemelkedése, népünk jólétének, kultúrájának fejlődése, hazánk és a világ békéjének biztosítása. Utalt arra, hogy a legutóbbi, az 1964 márciusában megtartott kongresszus óta eltelt idő alatt ismételten bebizonyosodott: a szocialista Magyarország csakis a nemzet minden erejének összefogásával teremthető meg, s ebben fontos politikai szerepet játszik a Hazafias Népfront. A kongresszusnak az a feladata, hogy az elmúlt idő tapasztalatai, s a jelenlegi körülmények figyelem- bevételével meghatározza a népfrontmozgalom legközelebbi konkrét tennivalóit. Ez a munka egyébként már az előző hónapokban megkezdődött, amikor is csaknem négyezer falu- és száz városi gyűlésen mintegy félmillió A továbbiakban arról beszélt, hogy az új gazdasági reform a szocializmus teljes felépítésének része, annak eszköze, sikeres megvalósítása tehát nemzeti cél. Elemezte a nemzetközi eseményeket is, s annak a meggyőződésének adott kifejezést, hogy a kongresz- szus ismételten teljes mértékben egyetért a Magyar Népköztársaság külpolitikájával, az imperializmus ellen, a békéért, a társadalmi haladásért folytatott állhatatos küzdelmével. Kállai Gyula nagy tapssal fogadott beszéde után szünet következett, majd Mátyás László elnökletével folytatódott a tanácskozás. A Hazafias Népfront Országos Tanácsának beszámolóját Erdei Ferenc főtitkár terjesztette elő. (Folytatás a 2. oldalon) A kiskunhalasi járás (közös gazdaságaiban szép hagyományai, s mind látványosabb eredményei vannak a szocialista brigádmozgalomnak és általában a mezőgazdasági versenynek. A versengésben tavaly több mint 7500 tsz-gazda vett részt. A 150 brigádban 3200-nál többen küzdöttek a szocialista cím elnyeréséért. Vállalták, hogy a tervezett termelési értéket 16 millió forinttal teljesítik túl. Az eredmény a legreménytel- jesebb várakozást te meghaladta: év végén 33 millió forintos túlteljesítésről adhatott számot a járási és városi verseny- mozgalom. Mindezekről s a versenymozgalom számos más kérdéséről tanácskoztak tegnap Kunfehértón az állami gazdaság központjában a szocialista brigádok vezetői, tsz-elnöikök, pártós KlSZ-tifkárok. mintegy 150-en. Jelen voltak a megy«, a járási, a városi pártbizottságok képviselői, ott volt Oláh György, a megyei tanács vb-elnökhe- lyettese. Vitaindító beszédet tartott László Józsefa járási pártbizottság mező- gazdasági osztályvezetője. A vita során sokan felszólaltak. Horváth István, a Kiskunsági Tsz Szövetség titkára ismertette a verseny eredményét és átadta a díjakat. A jutalmazásra fordított összegek a gazdaságok támogatásából adódnak; a benevezett tsz-ek aranykoronánként 20 fillérrel járultak hozzá az elismeréshez. Az első helyre került rémi Dózsa Tsz 75 ezer forintot kapott, amit saját pénzforrásból pótokra Volga személygépkocsi vásárláséra fordít Ugyanilyen célra használja fel a kapott 33 ezer forintot a második helyezést elért mélykúti Üj Élet Tsz. A sorrendben 3„ 4. és 5. helyezett — a tompái Kossuth, a jánoshalmi Petőfi és a borotai Egyesülés Tsz — a nyereményt munkagépek, szolgálati járművek és irodaberendezés vásárlására fordítja. Jutalomként összesen 173 ezer forint került elosztásra. Pártnapok a megyében Kisházi Ödön előadása Lajosmizsén Korábban már tájékoztattuk olvasóinkat arról, hogy április folyamán központi és megyei előadók tartanak pártnapokat megyénk városaiban és községeiben, a nemzetközi munkásmozgalom időszerű Gépesített szállítás A BOV kiskunhalasi gyáregységében igien nagy segítséget jelentenek az elektromos rakodó és szállító targoncáik. Két sima platós, egyenként húsz mázsa teherbírású targonca mellett tíz olyan is van, amely villáira emelve a ketreceket, ládákat, fürgén gurul a rakomány rendeltetési helyére. A szállítások zavartalanságai segíti elő többek között az is, hogy a múlt évben mintegy félmillió forintos költséggel teljesen felújították az udvar betonburkolatát. A mozgékony giépek jelentőségét bizonyítja az is, hogy tavaly a gyáregységben 640 vagon baromfit dolgoztak fel Modok László egy tonnás targoncával „utolsó” útjára utaztat hat láda csirkét. kérdéseiről Az eddig megtartott pártnapok tapasztalatai azt bizonyítják, hogy igen nagy az érdeklődés a párttagok és a pártonkívü- liek részéről egyaránt. Ma, április 18-án délután három órakor Lajosmizsén, a Vízgépészeti Vállalat ebédlőjében Kisházi Ödön, az MSZMP Központi Bizottságának tagja, az Elnöki Tanács elnökhelyettese tart pártnapot, amelyre — az előzetesen közölt időponttól eltérően — egy nappal később, tehát ma kerül sor. Ugyancsak ma tartanak pártnapot Orgoványon, délután öt órakor, ahol Madarász László, a megyei tanács vb-elnökhelyettese beszél az időszerű külpolitikai kérdésekről. Holnap, április 19-én tart pártnapot Jánoshalmán dr. GUed Károly, a megyei pártbizottság titkára, Kunszentmikló- son pedig dr. Varga Jenő, a megyei tanács vb-elnöke. Üzemzavar esetén gyorsan segítenek a karbantartó Yészleg szakemberei. Urfi Ferenc egy targonca kormányszerkezetét javította. (Pásztor Zoltán felvételei.)