Petőfi Népe, 1968. március (23. évfolyam, 51-77. szám)
1968-03-29 / 75. szám
1988. mlrcfns 29. pénteK 5. oldal Ne csak magunkért.*. Kiskőrösön mondja róla egy elvtárs, a felettesei közül: — Jenőnek nagy tekintélye van Akasztón. Gyerekkorom óta ismerem, együtt jártunk iskolába... Mindig tisztelték. Olyan ember, hogy ha azt mondja a népnek, ezt csináljuk meg, mert érdemes, biztosan megvalósítják. Páczi Jenő lakatos kisiparosról van szó, akit most választott a falu népe a Hazafias Népfront községi bizottsága elnökévé. Keressük fel otthonában. Takaros ház a főútvonalon. A cégtábla a kerítésen még az édesapjáé, ö is kisiparos volt. Tevékeny közéleti ember, KIOSZ- elnök, s a tűzoltóságot is irányította, ö már nincs. Belül, az udvaron tipikus kisműhely környezet. Vaskeret a fához támasztva, szekérvasalások, gumitöm- lős kerekek, permetezőesz- k'jzök, szerszámok a műhelyajtó előtt A homályos helyiségből vendégváró szíves mosollyal az arcán a mester lép ki. Igazi vasas termet — ez jut rögtön az ember eszébe. Vállas munkanadrágja, fekete pulóvere még jobban kiemeli haja, szeme szikrázó feketeségét, bőre barnaságát. Csupa energia ez a hatalmas ember. Amikor nem sokkal később az utcai szobában beszélgetünk, s leül az asztal végénél, mellette „megkisebbednek’’ a bútorok. Egyik vendége most Szabó Ferenc, a KIOSZ megyei elnöke, s a megyei népfront munkatársa a másik. A Hazafias Népfront Országos Titkárságának meghívóját nézegetik. Páczi Jenő, mint kisiparos — népfrontvezető, másodmagával, a kalocsai Andriska Géza bádogossal, aki most negyedízben lett városi népfrontelnökségi tag —, kénviselte Báes megve 4347 kisiparosát egv országos tanácskozáson. Különösen a falusi lakosság életében — fontos szerepet betöltő réteg nevében Andriska Géza mondta el. hogy élnek, dolgoznak. hogvan érzik magukat? Előadta, miiven segítséget várnának, hogy a javító-szolgáltató munkában méa kevesebb zökkenő legyen. Mert nem kis dolog az. emeli-e, rontja-e a lakosság hangulatát a szolgáltatások kifogástalansága, vagy hiánya, kivált kis községekben, ahol nincs ktsz, s mindenért — ami javításra szorul —- a harmadik faluba, vagy városba kellene bejárni. Ha nem lennének még magánkisiparosok. Akasztón -— az ötezernyi lakosú községben — ötvenen vannak. Legtöbben vasasok, asztalosok, fodrászok. S hogy milyen szakma hiányzik, Páczi Jenő mondja meg. — Elektroműszerész, vízvezetékszerelő kellene mindenekelőtt ... — Hogy érte ez a megtiszteltetés; a népfront- elnökség? — Ismernek.:: Arról az oldalamról is, hogy minden érdekel, ami községünkkel történik. Mint a többi kisiparosnál, nálam is sokan megfordulnak. Beszélgetünk, vitatkozunk, politizálunk ... Mondja az egyik idős kuncsaft: hogy nem így volt, másképp volt régen... Persze, hogy másképp volt. De ivott-e annyi bort, evett-e olyan jókat, mint ma? Aztán volt-e autója fiatal korában, s olyan iskolája, mint már a fiának? ... ó, látom én, hogy megnyugszik, bazsalyog befelé az öreg) Tudja ő ezt, de szereti, hogy „meggyőzik" :. J Szóval politizálunk ... De akkor is, mikor a tanács kéréséről beszélgetünk: fásítsunk. Tessék kinézni az ablakon: ki-ki beásta a portája előtt a fáját... Tegnap volt egy esetem. Mint lakatos, én tartom rendben, javítom a kutakat. Szól az egyik gazda, hiba van az ottani kúttal. Megcsinálom. De betonfödém is kellene, rendes akna. Ezt viszont én nem adhatok. Kérdem, ki itt a tanácstag? Ez és ez. Szóljanak neki, ő intézkedik a tanácsnál... Ebéd után már jöttek értem: megvan a födém. Mentem, aznap elvégeztem. Valamelyik nap meg a tanácstól üzennek. Kint vannak a járástól — párttól, tanácstól —, engem is várnak a megbeszélésre. De nekem dolgom van, sürgős. Egy-másfél óráról van szó csak. No, annyit behozok. Kettőtől negyed hatig tartott, de észre se vettem. Minden szóba került, ami most legsürgősebb tennivaló a községben. Aztán itt egy másik probléma. Mikor megválasztottak népfrontelnöknek, mondták az emberek: „No, Jenő, most rajtad a sor... a hordóhitelesítéssel.” Évek óta gond ez, sok kisembert érint, mondhatni a község felét Sok költség- többlettel jár, hogy Kiskőrösre kell bevinni hitelesítésre a hordókat. Csengődre, Szentimrére kimennek a hitelesítők, ide miért nem? Minden előfeltételt biztosítanánk mi is? ... ... Egyik kislánya kukkant be a szobába. Míg a házigazda odapillant, a verandán foglalatoskodó feleségre is kitekint. Mosolyogva jegyzi meg. — Őszintén szólva az asszony sokaliotta a sok tanácskozást, ami legutóbb Összejött. Helyben, a járásnál, aztán megint itthon. Nem dolgozol azalatt — mondta. — Dehogynem, vigasztaltam. Pótolom én azt ezerszer... így jó az, ha együtt csinálunk mindent. Ha nemcsak magunkra van gondunk... Persze, ő is érti, helyesli ezt... Anyuka meg igy szólt: „Szegény apád büszke lenne, ha látnál, hogy folytatod ...” Tóth István mám a szerényét, mert beverem az orrodat. Miért hagyod, hogy ez a Mud- rony... Nincs más hátra, be kell dobnom a varázsigémet A csíkos ruhát. — Figyelj ide, te szárnyas angyal... __ EJ ossebet vagyok én szárnyas angyal. De azon már túl vagyunk, hogv az igazságot behamu- káljuk... — Figyelsz? — Figyelek! — Ugye, arról tudsz, hogy amikor lebuktam, csak az anyám maradt a lakásomon. Arról Is meséltem neked, hogy a házban lakott egy ócska alak, aki azon a bizonyos napon, este már karszalaggal és géppisztollyal jött haza. Tudta-e, hogy én be vagyok szervezve, hogy a lakásomon röpcédulák vannak, nem hiszem, de hogy szagolt, szimatolt utánam, azt láttam. Hat hónapig nyo- morgattak a sitten, aztán kidobtak a frontra, a büntetővel. Most figyelj ide. Tudom, hogy ez nevetséges, amit mondok. De olvastam már hasonlót mások meditációjában is. Tudod, ha hazagondoltam, különösen azután, hogy anyám haláláról is értesültem, a lakásomon a könyveim is fájtak, néha odakívánkoztam a meleg dunyhám alá is, de igazán tudod mi szúrt? Egy sötétszürke csikós ruha, az első, amit mérték után szabtak rám és amit összesen egyszer tudtam csak felvenni... tudod mikor? Amikor Ancsáékhoz mentem, hogy megismerjen a család is. Tordai homlokán meghúzódott a bőr. Hangja lehalkult, kegyeletes lett: — Azok, akiket... — Jól emlékszel. Köszönöm. Azok, akiket ezek hajtottak el. Ezek a Frei- bildek. Igen, mert így hívták azt az ócska alakot ott a házban. — Ö vitte el? — Személy szerint nem 6. De ők. A testvérek. A döcök. T ordai már teljesen visszakapcsolódott hozzám. — Papsi, ne, ezt ne. Nézz ki. Tavasz. Erről. És a Mudrony. Inkább arról. — Arról lesz szó. Tudod, mikor hazamentem a régi lakásomba, ahová a mama halála után egy húga költözött, egy hétig aludtam. — Én három hétig. — Aztán néztem csak körül, mit is találok meg a holmijaim közül. De erről ne is beszéljünk. Kerestem én azt a Freibild nevű tró- gert, gondoltam, megkérdezem tőle, mi a véleménye most a dolgokról. Tudod mi történt? Beállít egyik nap ő maga. Rámnyitja az ajtót. így: „Szabadság, Kiss elvtárs.” És most kapaszkodj meg. Arra kér engem, mert tudja, hogy én fejes vagyok az új világban, szerezzek neki valami helyet. És cetlit is természetesen. Ugye megteszi nekem, Kiss elvtárs? — Mire te? — Megteszem — mondtam neki —, de maga is megtesz előbb valamit. — Ami csak tőlem telik. — Leveszi ezt a ruhát, maga piszok, de tüstént. Felugrott Tordai: Idegenforgalom a soltl pusztán Csikósok, ménesek parádéjában gyönyörködhetnek a külföldiek Üj üzemág van meghonosodóban a Solti Állami Gazdaság fűzhalmi telepének környékén, az ezer holdnyi nagylegelőn: az idegenforgalom. Azóta, hogy tavalyelőtt — mintegy kísérletképpen — az eszpe- rantisták magyarországi világkongresszusa résztvevőinek bemutatták a hamisítatlan kiskunsági pusztát, a gazdaság vezetői egyre szorosabb kapcsolatot alakítanak ki a kecskeméti idegenforgalmi hivatallal Tavaly nyáron többé-ke- vésbé már rendszeres volt az idegen jár ás. Az egyéni érdeklődőkön kívül 15—20, egyenként 60—80 főből álló csoport tett kirándulást a pusztán. Különösen az olaszok és a nyugatnémetek voltak gyakori vendégek, akik részéVálaszol az illetékes Éppen a közönség érdekében Március 22-i számunkban „A közönségszervezés örömei?’* — címmel, kifogást emeltünk az ellen, hogy a Kecskeméti Katona József Színházban az üzemi közönségszervezők a hivatalos pénztári órák alatt váltják meg a jegyeket. A több napra előre százféle kívánságot tartalmazó listák sok munkát adnak. Ezzel a közönségszervezők sor- banállást okoznak a pénztár előtt. Cikkünkre Radó Vilmos igazgató válaszolt: „Mi szeretnénk legjobban, ha a cikkben jelzett kívánalomnak eleget tudnánk tenni. Sajnos, kitűnő és jó munkát végző üzemi közönségszervezőink munkaideje fölött nem rendelkezünk. így részükre a jegyet akkor kell kiszolgáltatnunk, amikor munkaidejük lehetővé teszi, hogy dolgozóik számára a jegyeket megvásárolhassák.’* Belátjuk, igaz. De nem lehetne a közönségszervezőknek bizományba kiadni, vagy fenntartani azt a jegymennyiséget, amennyi a tapasztalatok szerint az ő közvetítésükkel elfogy? Hasonlóan a budapesti központi jegyirodához. „Ezzel a jegyek egy tekintélyes részét kivonnánk a forgalomból, és csökkentenénk az egyénenként vásárlók választékát.” Ami, ugyebár, még bosszantóbb volna, mint a sorbán- állás. M. L. — A csíkos ruha volt rajta. — Ügy van. A csíkos ruha. Az én csíkos ruhám. — És levetette? — De le ám. Ogy ment el tőlem. Ingre glóriára vetkőzve. — És? — Nincs és. Ami volt, az itt nem érdekes. A fontos az, hogy levette a ruhát. Az én ünneplőmet. — Gondolod, hogy nem tudta, vagy elfelejtette, hogy ez a ruha a tied volt? — Tudta, de elfelejtette. Ahogy Mudrony is tudja, hogy az az ünneplő nem az övé, nem is felejtette el, de hordja. — És te hagyod? — Hadd hordja. Előbb utóbb majd csak kihízza... aztán meg... nézz idei jfeT inyitottam a ruhás- szekrényemet. Sorban, akasztón lógtak új ruháim. Nem is egy ünneplő. amit a szürke, dolgos hétköznapokkal szereztem. re a Balatontól a fővárosig terjedő túraútba beiktatták a kiskunsági pásztorvidéket is. Megfordultak itt ezenkívül bolgár, Jugoszláv és csehszlovák csoportok, továbbá tavaly ősszel ugyancsak ellátogattak a szocialista országok idegen- forgalmi társaságainak a képviselői. De mit nyújt a paszta *— szójátékkal élve — a puszta látványosságon túl? A „körítésről” a gazdaság vezetői több módon gondoskodtak. A népviseletbe öltözött csikósok 150—180 lóból és csikóból álló ménest hajtottak fel, s parádés négyesfogatokat vezettek elő. Bemutatták a gazdaság által tenyésztett fajtiszta méneket, az arab és az angol telivéreket A látogatókelgyönyörködtek a hagyományos népviseletbe öltözött TIZENNÉGY művet adott elő hétfőn este Kodály Zoltán énekkari kompozícióinak legjavából a Magyar Rádió és Televízió énekkara Vásárhelyi Zoltán vezényletével Kecskeméten. Méltó emlékezés volt ez az egy éve elhunyt nagy alkotóra, s egyszersmind arra a tradicióra, melynek során a város több mint három évtizede éppen Vásárhelyi lelkes munkája révén a megújuló magyar kórusmozgalom élvonalába került. Az a négy Kodály-mű, mely annak idején kecskeméti dalosok ajkán szólalt meg először, a hétfői hangversenyen is elhangzott, e hagyomány folytonosságának jelképeként. Kodály nemcsak Kecskeméten született, de élete során sok szál fűzte szülővárosához, s hogy ezek a szálak ma is erősek és elszakíthatatla- nok, bizonyítja többek között a hétfői hangverseny ünnepélyes légköre, közönségünk reagálása a művekre és az előadók nagyszerű teljesítménye. A hangversenyen Kodály Zoltán özvegye is megjelent. A TEMATIKUSÁN felépített műsor első számaiban a nemzet gondolata szólalt meg a megzenésített verseknek megfelelő másmás mondanivalóval: a bizakodás, a fojtott tragikum és a forradalmi láz hangján. A következő művek középpontjában az ember állt: az öregkor keserű terhe, a nyíló fiatalság, s az elérhetetlen utáni nosztalgia érzéseinek mély humánummal megfogalmazott költői képeiben. Mindezek a kompozíciók Kodály irodalmi beállítottságát tükrözik, azt, ahogyan nagy költőink verseit a maga számára átélte és újra fogalmazta. A második rész Kodály n.ásik legsajátosabb területére: a népdalfeldolgozások világába vitte el hallgatóit. Molnár Anna dra- matikusan megszerkesztett ballada-feldolgozásától a kisebb, egy-egy jellegzetes hangulati-zenei elemet megragadó műveken át a Mátrai képek nagy népi életképpé szélesedő tablójáig. Az énekkar összes erényét felesleges felsorolni, nem első ízben találkozott! közönségünk ezzel a nagy- j szerű együttessel, mely hír-1 juhászok által őrzött birka. nyájakban is. Az elmúlt évben az ide. genforgalmi üzemág 80—100 ezer forint tiszta hasznot hozott a gazdaságnak, hi. szén ráfordítást alig ige. nyelt. Az idegenforgalmi üzemág szinte csak „meV. lékterméke” a pusztai adott. Ságoknak, s nem kevésbé a mind színvonalasabbá váló lótenyésztésnek. Az újszerű, ötletes vállal, kozásban továbbra is „fan. táziát” látnak a gazdaság vezetői. Az idén bővítik a szolgáltatásaikat; lehetőség lesz például a la. vaglásra is, ehhez már el. készült a tíz nyereg. Vár. ják a külföldi csoportokat, az elsőket már május kö. zepére, s kellően felkészül, tek a fogadásukra. H. D. nevét a közelmúltban nagysikerű párizsi hangverse, nyeinek során nemzetközi viszonylatban is öregbítette^ Most csak egy dolgot szeretnék kiemelni: bámulatos teljesítőképességét. Tizennégy, egyenként is hangigényes kórusművet egyetlen szünettel végigénekelni úgy, hogy az utolsó akkordoknál sem volt semmiféle hallható nyoma a hangszalagok kifáradásának — nem mindennapi dolog. Csak magasfokúan kulturált, állandóan „tréningben” levő kórus képes rá — a sokféle színről, dinamikai effektusról, technikai és szöveg- mondási bravúrról, jellem- és érzelemfestő ábrázolásról nem is szólva! VÁSÁRHELYI Zoltán, a kórusvezénylés kitűnő művésze ismét a drámai feszültségek kiélezésében, a a hiteles atmoszférateremtésben remekelt. Természetesnek tűnik ez ott, ahol maga a mű kínálja az ilyenféle építkezést (pL a Molnár Anna gyilkosság-jelenetében, vagy a Jézus és a kufárok „rablók barlang- jává”-szavain). De egy olyan példát szeretnék most a sok közül kiragadni, ahol egyetlen félmondat, egyetlen zenei motívum kiemelése a mű egészének mély tartalmi átélését bizonyítja. Ahogyan a Norvég lányok tompán vibráló színeiből éles fénnyel emelte ki a szoprán „a tengeren is túl- ra”-felkiáltását, abból a hallgató pontosan megérezhette, hogy az a mű nem csupán tájfestészet, hanem egyszersmind lélekábrázoló remeklés; a balholmi leányok azért mosolyognak az idegen fiúra, mert a ködös, esős tájban a távoli, napfényes, tengeren túli világ után vágyakoznak a tu-' datuk mélyén, elérhetetle. nüL De ugyanilyen plasztikusan jelenítette meg Vásárhelyi a túrót eszik a cigány egészséges vitalitását, a Mátrai képek befejező jelenetének féktelen jókedvét, lendületét. Nagy sikere volt a ritkán hallható Adventi éneknek is. A HANGVERSENY előtt Demény Mária gimnáziumi tanuló, az idei Kazinczy- verseny győztese Csukás István Kodály Zoltánhoz írt versét mondta el. Körber Tivadar Kodály-kórushaiigverseny
