Petőfi Népe, 1968. március (23. évfolyam, 51-77. szám)

1968-03-29 / 75. szám

Apróhirdetések Kecskeméti győselem as ökölvívó megyei rangadón K. FÉMMUNKÁS ÉPÍTŐK—KUN BÉLA SE 18:4 Kecskemét, 600 néző, ve­zette: Walling és Kristóf. Megyénk két NB I B-s csapatának rangadóját meg­lepő biztonsággal a Fém­súly: Hegedűs pontozással győzött Varga ellen 6:4. — Kisváltósúly: Vígh I. pon­tozással győzött Kézai el­len. 8:4. — Váltósúly: Gom­fél nélkül győzőt. A vég­eredmény tehát 18:4 a K. Fémmunkás Építők javára. Az ökölvívó NB I B állása 1. U. Dózsa 5 5 — — 69:41 10 2. V. Dinamó 5 4 — 1 75:35 8 i 3. K. Fémmű. 5 2 — 3 58:52 4 !. Borsodi B. 5 2 — 3 53:57 4 5. Steinm. SE 5 2 — 3 51:59 4 6. K. J. SE 5 2 — 3 43:65 4 7. Kun B. SE 5 2 — 3 39:69 4 8. Kaposv. D. 5 1 — 4 50:60 2 Harmatsúlyban Völgyi a Fémmunkás versenyzője (jobbról) szoros küzdelem ben szenvedett vereséget Budaitól. munkás csapata nyerte meg. Igaz, ebben az is közre­játszott, hogy a félegyhá- Siak három súlycsoportban nem indítottak versenyzőt, s így 0.^-ról_ jpindulva már, a kezdéskor álig volt esé­lyük a győzelemre. A Kun Béla SE egybként is csak nagyon tartalékos csapattal tudott kiállni. Részletes eredmények: (elöl a kecskeméti ökölví­vók). Papírsúly: Orbán el­lenfél nélkül győzött. 2:0 — Légsúly: Hadari ponto­zással győzött Volosin el­len. 4:0. — Harmatsúly: Völgyi pontozásos vereséget szenvedett Budaitól. 4:2. Pehelysúly: Nyíri pontozá­sos vereséget szenvedett Haditól. 4:4. — Könnyű­Rádiós klub Tiszakécskén Rádiós klub alakult Tisza­kécskén. Az MHSZ keretében működő klubban először a Vi- deoton-gyár új termékeivel is­merkednek meg a hallgatók. Az „amatőr” elnevezésű építő­dobozból különböző rádiótípu­sok megépítése válik lehetővé. A foglalkozásokra többnyire olyan általános iskolások jár­nak, akik élethivatásul is a rádió- vagy tv-szerelést válasz­tották. bős ellen Kunszabót soro­zatos szabálytalanság miatt már az első menetben le­léptették. 10:4. — Nagyvál- tósúly: Papp ellen Juhász a második menetben felad­ta. 12:4. — Középsúly: Cső­ke ellen Beck az első me­Mezei futóbajnokság Kiskunhalason A megyei atlétikai szö­vetség és a kiskunhalasi járási TS vasárnap, már­cius 31-én délelőtt 11 óra­kor Kiskunhalason rende­zi meg a megye idei mezei futóbajnokságát a serdülő A.- és B., ifjúsági, vala­mint a felnőtt korcsopor­tokban. A kiskunhalasi mezei futóbajnokság az utóbbi idők legnagyobb versenyének Ígérkezik, mert már eddig is 150-nél több nevezés érkezett be, s a bajnokságra még a helyszínen is lehet nevez­ni. A verseny résztvevői vasárnap Kiskunhalason a vasútállomás melletti sportpályán gyülekeznek, s 10—12 CSAI AD méhet veszek, Nagyi; oconádi-kereten, kaptár nélkül. Leveleket „Árajánlat­tal” jeligére a kiadóhivatalba kérek. 175-ÖS CZ, Jawa eladó. Kecs­kemét, Kiskecskemét, n. u. 7. szám. Fazekas József. 12697 ELADÓ 403-es Moszkvics meg­kímélt állapotban. Bócsa, Gil- lik Imre, (tanácsháza mellett). 12699 ELADÓ gyermekágy matraccal, fali könyvespolc, festmények. Kecskemét, Szultán u. 21. 12704 4 SÜLDŐ eladó. Kecskemét, Benke József u. 26. szám. Üj- osztás. 12720 CSALÁDI ház eladó. Kecske­mét, Pásztor u. 19. (Muszáj) 12718 ELADÓ két szoba, előszobás ház. Kecskemét, Attila u. 12. 12722 EGY- vagy kétszobás lakást keresek, költségmegtérítéssel. Leveleket „Diszkrét” jeligére a kiadóhivatalba kérek. 12723 BETEG mellé ápolót keresek tanyára. Érdeklődni lehet: Kecskemét, Zsinór u. 30. 12724 ELADÓ 25 darab egyéves bá­rány, birkatrágya, 30 mázsát bíró gumiskocsi. Kecskemét, Ojtózi u. 2. _______ 12725 4 04 NÉGYSZÖGÖL föld eladó. Kecskemét, Vacsihegy 8. 12739 ELADÓ ajtó tokkal és kétszár- nyas vasajtó. Kecskemét, Má- riahegy 75. Csupor-féle nép- bolti bejáró.________________12740 E LADÓ Kecskemét, Felsőszék- tó II. u. 9. számú ház. Érdek­lődni hétköznap 17 óra után, vasárnap egész nap. 12741 ELADÓ belső házrész két szo­ba, konyha, spejz. Kecskemét, Csóka u. 38/a. Érdeklődni lehet ugyanott, vasárnap kivételével délelőtt 9-től délután 5 óráig. 12743 ELADÓ 1234 négyszögöl szőlő, 8 éves termő, Budai betonút mellett Máriahegyben, villany van. Kecskemét, Báthori u. 10. 12744 ELADÓ ház. Kecskemét, Lu- gossy István u. 6., beköltözhe­tően. 12747 ELADÓ kombinált szekrény, Béke-garnitúra. Kecskemét, Budai fasor 4. Érdeklődni dél­után. 12748 netben feladta. 14:4. — Fél- onnan gépkocsival szállít- nehézsúlyban Kiss, a nehéz- ják ükét a verseny szín­súlyban pedig Gulyás ellen-1 helyére. Félegyházán 500 induló volt Gyönyörű napos időben rendezték meg Kiskunfél­egyházán a járási mezei futóbajnokságot, amelyen tíz sportkör, közel ötszáz versenyzője vett részt. Az atlétikai szövetség kitűnően rendezte meg a versenyt és a különböző korcsoportok­ban gyorsan peregtek az egyes számok. Eredmények: Leány serdülők (táv kb. 600 m, 116 ind.): 1. Besze Zsuzsa (Közgazdasági T.) 1:51, 2. Kiss E. (Közgazda- sági T.) 1:59.4, 3. Loczi K. (Mezőgazdasági T.) 1:59.5. Csapatban: 1. Közgazdasá­gi Technikum, 2. Mezőgaz­dasági Technikum, 3. Pe­tőfi Gimnázium. Női ifjúságiak (táv kb. 800 m, 85 ind.): 1. Bajáki Teréz (Közgazdasági T.) 2:42.5. 2. Trombitás I. (Pe­tőfi G.) 2:44.6, 3. Kovács E. Megkezdődött az asztalitenisz-bafnokság A megyei asztalitenisz csapatbajnokságban vasár­nap tartották az I. és II. fordulót. Az újszerű rende­zési formában a megyei asztalitenisz szövetség a sportkörök helyzetén pró­bált segíteni azzal, hogy csökkentve az utazásokat két-két mérkőzést sorsolt ki egy vasárnapra. Így ta­lálkozott Kiskunhalason r Fémmunkás SE, Kiskun majsa és Jánoshalma csr pata. Eredmények: Jánoshalma—Kiskunmaj­sa 8:8 (Győzött: Szalai 4, Ambrus 2, Kelle 2, Mol­nár 0, illetve: Bognár 3, Kőházi 3, Tóth 1, Kárpáti 1) Kiskunhalasi Fémmunkás —Jánoshalma 8:8 (Gyeni- zse 3, Rácz 2, Vizi 2, Mi­hók 1, illetve: Szalai 4, Kelle 3, Ambrus 1, Mol­nár 0.) Kiskunmajsa—Fémmun­kás 9:2 (Tóth 3, Bognár 2, Kőházi 2, Kárpáti 2, illet­ve: Rácz 2.) Kecskeméti Spartacus Tiszakécske 9:7. (Mezőgazdasági T.) 2:44.9. Csapatban: 1. Közgazdasági Technikum, 2. Mezőgazda- sági Technikum, 3. Petőfi Gimnázium. Női felnőtt (táv kb. 1000 m, 13 ind.): 1. Török Éva (Kézműipari V.) 3:37.7, 2. Bodor K. (Kézműipari V.) 3:45, 3. Szvoboda E. (Cipő­gyár) 3:52. Fiú serdülők (táv kb. 1200 m, 108 ind.): 1. Beke Al­bert (Mezőgazdasági T.) 3:57.7, 2. Matyasovszki (Kiskunmajsai Dózsa G.) 3:57.8, 3. Zsámbóki (Mező- gazdasági T.) 3:58.5. Csa­patban: 1. Mezőgazdasági Technikum, 2. 1TSK, 3. Petőfi Gimnázium. Férfi ifjúsági (táv kb. 2000 m, 108 ind.): 1. Sipos László (Kiskunmajsai Dó­zsa G.) 6:06.9, 2. Iványi (Móra G.) 6:11.8, 3. Balog (Mezőgazdasági T.) 6:28.8. Csapatban: 1. Mezőgazda- sági Technikum, 2. ITSK, 3. Petőfi Gimnázium. Férfi felnőtt (táv kb. 4000 m, 10 ind.): 1. Fekete Imre (Petőfiszállás) 18:18.2, 2. Iványi (Petőfiszállás) 19:47.8, 3. Ficzkó-Juhász (Petőfiszállás) 20:48. Csa­patban: 1. Petőfiszállás. A mezei futóbajnokság pontversenyét a Kiskunfél­egyházi Mezőgazdasági Technikum nverte 48 pont­tal. 2. ITSK 36 pont. 3. Pe- főfi Gimnázium 32 pont. ' Közgazdasági Technikum 28 pont, 5. Petőfiszállás 14 "ont, A járási testnevelési és -ór1 szövetség vándorserle- "ét a legtöbb versenyzőt indító Mezőgazdasági Tech­nikum nyerte. SZOBA, konyhás házrész el­adó. Vétel esetén elfoglalható. Érdeklődni Kecskemét, Csóka u. 10., délután 4—6 óráig, va­sárnap egész nap. 12749 MEGVÉTELRE Kecskeméten két- vagy háromszobás szövet­kezeti lakást, vagy hasonló méretű főbérleti lakást kere­sek, költségmegtérítéssel. Leve­leket „Sürgős” jeligére a ki- adóhivatalba kérek. 12753 KERESEK sürgősen megvételre Kecskeméten egyszobás szövet­kezeti lakást, vagy hasonló mé­retűt, költségmegtéritéssel. Le­veleket „Otthon” jeligére a ki- adóhivatalba kérek. 12754 ELADÓ Kecskemét, Bánk bán u. 6. sz. alatti lakóház, elfog­lalható nagyméretű asztalos­műhellyel, melyből két-két csa­lád részére alkalmas lakás ki­alakítható. Elvi építési enge­dély van. Érdeklődni lehet: Kecskemét, Talfái köz 10. Te­lefon : 23-88. 2307 ORIASGYÜMOlCSO, szentend­rei egres és nagy gyümölcsű hollandi piros, fekete ribizke- tövek kaphatók, darabonként 6,— Ft. Toronyi kertésznél, Bé­késcsaba, Botyánszky Pálné 27. szám. 2299 HÁZ 2 szoba, konyha, kamra, cseréptetővel eladó. Jánoshal­mán, Szondi u. 33. szám alatt. Érdeklődni Jánoshalma, Szondi u. 42. Kasziba Jánosnál. 2301 HÍZOTT sertés eladó. Kecske­mét, Akácfa u. 9. 2312 ÜRES szoba, konyhás albérle­tet keresek Kecskeméten. — Ajánlatokat: — „Decemberig 128 234” jeligére a Kecskeméti Magyar Hirdetőbe. 2313 ISTAllOTRAGYA eladó. Kecs­kemét, Rákócziváros 13. 2315 HASZNÁLT Pannónia motor- kerékpár olcsón eladó. Kecs­kemét, Alsószéktó 116. Meggye­sék. 2317 58 ÉVES középmagas szakmun­kás házasság céljából megis­merkedne hozzáillő, teljesen független hölggyel. Leveleket „Lakás van 128 239” jeligére a Kecskeméti Magyar Hirdetőbe. 2318 GYERMEKGONDOZÁST Válla­lok. Szabóné, Kecskemét, Sár­kány utca 16. , 2319 KÉT darab vemhes üsző sür­gősen eladó. Rádi István, Ja- kabszállás, II. kér. 152. 2320 KISVARDAI nemesítésű, első­fokozatú, felújított gülbaba ve­tőburgonya kapható. Berényi- né, Kecskemét, Petőfi utca 13. 2322 KIADÓ felesművelésre, esetleg eladó 6 hold szántóföld, hol­danként is, kedvezményes áron, várostól 11 km-re, Izsáki be­tonút mellett. Érdeklődni: Kecskemét, Alsószéktó 132. Csi- kósné, Korhánközi betonút mel­lett. 2324 ELADÓ házrész két szoba, mel­lékhelyiséggel. Kecskemét, III., Losonczy u. 1. sz. Megtekint­hető délután 5-től. 2326 ELADOK szép hálóbútorok, konyhabútorok, rekamiék, hár- masszékrény, sezloh, ágybeté­tek. Kecskemét, Vak Bottyán u. 9. sz. 2327 ÉRETT trágya eladó. Kb.: 40 mázsa. Kecskemét, Bem utca 15. sz. 2328 ELADÓ Pannónia és Panni mo­torkerékpár. Kiskunhalas, Kos­suth utca 9. 2196 AZONNAL beköltözhető szoba, konyhás ház, melléképületek, 1600 négyszögöl telekkel eladó, Ladánybenén, iskola, bolt, autóbuszmegálló mellett. Hájas Ferenc, Széktó dűlő 17. 12658 ELADÓ 1500 négyszögöl szőlő két részben Is, közvetlen a Su- tusfalu mellett. Kecskemét, Rendőrfalu, Cserhát u. 6. 12675 KÜLÖNLEGES esküvői ruhák kölcsönzése. Kecskemét. Ceglé­di út 29. Barnevál mellett. 12554 ELADÓ egy hold szőlő két részben is. Felsőszéktó 68. Kul- lai köz. Érdeklődni egész nap. Kecskemét, Thököly út 16. Miklóséknál. 12698 JÁNOSHALMI Vegyes és Épí­tő Ktsz a kecskeméti építésve­zetőségére férfi anyagkezelőt vesz fel. Jelentkezés Kecske­mét, Klapka u. 8. 12707 SZARKAS dűlőben 2 hold 1567 négyszögöl gyümölcsös szőlő, lakó épülettel együtt sürgősen, és olcsón eladó. Értekezni Kecskemét, Zimay László u. 16. 12714 BELTELKI 710 négyszögöl sző­lő. 2 részben is eladó. Érdek­lődni Kecskemét, László Ká­roly u. *. 12702 ELADÓ családi ház 1393 négy­szögöl szőlő. Kecskemét, Felső- csalános 31/a. Szabóék. 12705 ÜRIHEGYBEN, Dunai dűlő 47. alatt 1220 négyszögöl szőlő el­adó, vagy kiadó. Érdeklődni: Kecskemét, Rendőrfalu, Joő Mária u. 11. 2165 FŰRÉSZGÉP stabil, vasvázas 5000 Ft-ért eladó. Kecskemét, Berkes Ferenc u. 6. 2210 KISEBB szoba, konyha, spej- zos lakást keresek, költségmeg­térítéssel. Várostól 1—2 km-en belül is. Ajánlatokat „Lakás 128 102” jeligére a Kecskeméti Magyar Hirdetőbe kérek. 2106 BEKÖLTÖZHETŐEN eladó ker­tes ház, nagy melléképülettel. Kecskemét, Hunyadi János u 34. szám. Leninváros mellett. _______________________________2247 280 DB-OS keltetőgép eladó Kecskemét, Máriahegy 72. Po- lyákéknál, betonút mellett. 2251 ELADÓ 140 négyszögöl villate­lek. Kecskemét, IV. kér. Ma­lomköz 5. 2252 KISKEREKÜ Wartburg de Luxe igényesnek eladó. Kecskemét, Kőrösihegy 127. Reszelőgyár után 4. köz. Barna István. 2329 ELADÓ 1400 négyszögöl szőlő, ebből 500 négyszögöl szántó. Kecskemét, Szolnokihegy 20, Szilvási József. __________12755 E LSŐRENDŰ női varrógép el­adó. Kecskemét, Zöldfa utca 3. Kapuval szemben. _________2273 E LADÓ komplett hálószobabú­tor és egy rekamié. Kecske­mét, IV. kér. Semmelweis Ig­nác U. 7._________________ 2279 2 50-ES kiskerekű Jawa eladó. Kecskemét, Vágó utca 1, dél­utáni órákban. 2280 JO állapotban levő, háromajtós sötét szekrény eladó. Érdeklőd­ni délután 2-től. Kecskemét, Szegedi úti gépállomás, Bala­nyiék._______________________ E LADÓ Felsőszéktóban egy hold gyümölcsös szőlő, félkész lakással, buszmegállóhoz 5 percre. Érdeklődni Hegedűsék­nél, Kecskemét, Simon István Utck 19. 2282 KISKEREKÜ Wartburg, 2 éves, szürke eladó. Megtekinthető 17 óra után, Kecskemét, Reptér 11. ép. I. em. 6. Balogh. 2283 KISSZEGED1 cserép eladó. Kecskemét, Erzsébet körút 57. 2286 ELjfDÖ azonnal beköltözhető na#y családi ház, 229 négyszö­göl kertes, gyümölcsös telek­kel, vagy házrészért elcserélem megegyezéssel. Uhlig Béla, Kecskemét, Dárdaitelep I. utca 4. Harmadik ablakon zörgetni. 2287 ELADÓ rekamié, háló- és konyhabútor, ágyak. Kecske­mét, Kossuth körút 23, 2330 ELADÓ 500-as négyszemélyes személykocsi. — Kecskemét, Szarvas utca 17. 2331 ELADÓ, vagy költségmegtérí­téssel kiadó, két szoba, kony­ha, mellékhelyiséges házrész. Kecskemét, Zöldfa utca 67. 2332 FÉLPORTAS, fürdőszobás há­zat adok leninvárosi másfél­szobás lakásért. Érdeklődni: Kecskemét, Kórház utca 38/a, 2 óra után. __________2333 S ZŐLŐ belterületen eladó, vagy kiadó. Kecskemét, Marx tér 4/a, 2335 HŰSZEVES gyakorlattal ren­delkező fémesztergályos szak­munkást azonnali belépéssel felveszünk. Kecskemét, Magyar —Szovjet Barátság Tsz, Város­föld 127, központ. 2336 2 HOLD 800 négyszögöl szántó­föld kiadó. Érdeklődni: Kecs­kemét, Csóka utca 25. 2337 BOTOROZOTT szoba kiadó. Kecskemét, Rákóczi út 21. I. em. 4. II. lépcső. 2338 KERESEK egy- vagy másfél- szobás lakást költségmegtérí­téssel, vagy ilyen szövetkezetit veszek. Kecskemét, Vak Boty- tyán u. 22. sz. 2339 ELADÓ 1200 négyszögöl gyü­mölcsös 5 km-re. buszmegálló­hoz közel. Kecskemét, Mária utca 11. ______2340 3 50-ES Jawa 0 km-rel, jutá­nyos áron eladó. Kecskemét. Csóka utca 15. 2288 ELADÓ ház 650 négyszögöl gyümölcsössel, beköltözhetően. Érdeklődni: Kecskemét, Szent- istvánváros 12. Fűzfás köz, Ko- vácsné. 2290 KÖNNYEBB fizikai munkát vállal, ügyes megbízható nő, Baján. Leveleket „Vidék” jel­igére a kiadóhivatalba kérek. 2293 KISIPAROS kőműveseket vesz fel, állandó nyárlőrinci mun­kára. Jelentkezés: Nyárlőrinc, Nefelejcs u. 36. szám alatt. Fi­zetés megegyezés szerint. 2278 IDŐS asszony elhelyezkedne gyermek mellé, vagy beteghez gondozónak. Kecskemét, Szent- istvánváros 18. Aluljárón kívül, vasút mellett. 2341 ÁCS és kőműves munkát vál­lalok. Vincze Miklós, Kecske­mét, Mátyás király körút. (Pa­latetős ház.) ________2363 N AGYFORGALMÜ éttermünkbe konyhavezető főszakácsot azon­nali belépésre felveszünk. Fi­zetés megegyezés szerint. Fel­vétel esetén útiköltséget térí­tünk. Nagykőrösi Földműves­szövetkezet, központi étterem. NAGY gyakorlattal rendelkező raktárost keres a kecskeméti Vörös Csillag Mg. Tsz. Jelent­kezés a tsz főkönyvelőjénél. ________________________ 2262 MŰKÉRT mellett 1070 négyszö- göl szőlő eladó. Érdeklődni: Kecskemét, Kerekes utca 9. ___________________ 2274 F ELŰJlTOTT 407-es Moszkvics és 26-os új Tihany kerékpár eladó. Dr. Kozák, Kecskemét, Villám István u. 14. 5 óra után. 2275 KETTŐ szoba, gázfűtéses, szö­vetkezeti lakás eladó. Kecske­mét, Halasi út 15. földszint 7. Érdeklődni naponta 3-tól. 2321 CSALÁDI ház jutányos áron eladó. Kecskemét, Sziget utca 2. Lakáscserével beköltözhető. Megtekinthető délután 3—6-ig. Levélcím: Szenlédy Gézáné, Budapest, XII., Böszörményi üt 19,'a. 2323 KECSKEMÉTI egy szoba, kony­hás lakásom költségmegtérítés ellenében átadom 40 év körüli házaspárnak. Leveleket „Elköl­tözés 128 178” jeligére a Kecs­keméti Magyar Hirdetőbe. 2214 KAPÁST 4 kataszteri hold sző­lőbe keresek, lakást biztosítok. Kecskemét, Simon I. u. 17. szám._______________________12695 S ARFÉHÉR gyökeres szőlő- vessző kapható, Kossuth Mg. Tsz. Izsák, telefon: 68._____2267 N EMET fordítást, levelezést vállalok. Baditz Pál, Miskolc, Augusztus 20 u. 3.________12731 M ÉRLEGKÉPES könyvelőt ke­resünk félnapos munkára fél­egyházi vállalathoz. Megkere­séseket „Másodállás” jeligére a kiadóhivatalba kérünk. 12752 FIATALKORÚ 16—18 éves női munkaerőt kisegítőnek felve­szünk. Kecskemét, Gazdasági­malom. Csányi u. 4. 12756 300 NÉGYSZÖGÖL gyümölcsös szőlő beköltözhető lakással el­adó. Hetényegyháza, Szarkás út 83. 2284 2 ÉS 4 személyes rekamiék, fotelek, székek készen is kap­hatók. Kék kárpitosnál, Kiskő­rös, Attila u. 10. Evangélikus­templom mellett, hazaszállítás díjtalan. 2690 SZAKMUNKÁS bizonyítvány­nyal rendelkező oxigén- és vil­lannyal hegesztő lakatost azon­nal felvesz a Szövetkezeti Szál­lítási Vállalat. Kecskemét, Szé­chenyi krt. 24. Fizetés meg­egyezés szerint. 2217 Belkereskedelmi Köl­csönző Vállalat, Kecskemét, Kölcsey utca 9. Azonnalra keres o> állományon kívüli S3 nyugdíjas kiszállítót

Next

/
Thumbnails
Contents