Petőfi Népe, 1968. március (23. évfolyam, 51-77. szám)
1968-03-03 / 53. szám
Modernség és igazi korszerűség A modern művészet különböző irányzatainak értékelése, befogadása és a közönségre tett hatása egyike a legvitatottabb kérdéseknek. Ekörül olykor a legszélsőségesebb nézetek ütköznek. Egyesek idillikusán zavartalannak vélik, mások létrehozhatatlannak tartják a modern művészet és a szélesebb közönség közötti kapcsolatot. Az előbbi vélemény hirdetői azt gondolják, hogy társadalmunkban eleve minden feltétel adott az olvasók-nézők-hallgatók és a legigényesebb mai alkotások találkozásához. Ellenfeleik viszont nem veszik figyelembe, hogy ez a folyamat — ha nem is egycsapásra, nem buktatók és vargabetűk nélkül — kibontakozhat és ki is bontakozik. A művészi alkotások hatásának fontos feltétele a közérthetőség, pontosabban az, hogy jelentésük és hangulatviláguk minél több ember számára érthető, élvezhető, tehát befogadható legyen. Ez a követelmény — olykor a legjobb szándékok ellenére — nehezebben megvalósítható a mi koi-unkban, mint korábbi századokban. Ebből sok probléma adódik, amelyeket nem lehet figyelmen kívül hagyni. Ugyanakkor, a művészi alkotás műhely gondjainak megértő elemzése mellett és közben is alapelv maradhat, hogy igényesség és korszerűség semmi esetre sem kizáró ellentéte a közérthetőségnek. Sót, százezrek és milliók figyelmére, érdeklődésére elsősorban — és a jövőt tekintve remélhetőleg fokozottabban — olyan alkotások számíthatnak, amelyek közérdekű, a közvéleményt foglalkoztató kérdések körül keltik életre s ábrázolják hőseiket, a jellem és a magatartás szempontjából sokszínűségükben, árnyaltságukban is tipikus szereplőiket. Ez az igény főképpen a drámára és az epikára vonatkoztatható. Aligha van igazuk azoknak, akik a formai érthe- tetlenséget, a megfejthetetlen vagy többféleképpen értelmezhető bonyolultságot a mához méltó és a jövőt ostromló művészet szinte kizárólagos zálogának tekintik. Arra is van elég példa, hogy az új tartalom érthetőségét semmi sem nehezíti. S amit nem értünk, elég gyakran nem igazán új, tartalmi és formai szempontból sem mély, hanem zavaros vagy ellenszenves. Az a vitára ingerlő prózairól stílus és gyakorlat, amely az embert és világát geometriai idomok sablonjai közé szorítja, elszürkíti és a reménytelenség félhomályába löki, hiába hivatkozik ultramodern külföldi példákra, hiába takarózik a korszerűség jelszavába. Közönyösen hagyja az olvasót, aki éppen az igazi korszerűséget, a mai élet gondjaira, ellentmondásaira visszhangzó közérdekűséget hiányolja az ilyen mértani szemléletű, idő és tér fölötti lombikvilágba menekülő elbeszélésekben. Általános érvényű igazságnak tekinthetjük, hogy korszerűség és történel- mietlenség, korszerűség és társadalmon kívüliség, összeegyeztethetetlen fogalmak. Ennek bizonyítására lássunk két — látszólag távoli, valójában egymás érvényét erősítő — példát. Népszerű műfaj ma világszerte a tudomány fejlődési távlatait fantasztikus-cselekményesség formában bemutató és népszerűsítő science fiction. Terjedését szívesen látjuk és azt kívánjuk, hogy a magyar könyvkiadás is minél több magas színvonalú, a műfaj elitjét reprezentáló tudományos fantasztikus elbeszélést, regényt fordíttasson, írasson, juttasson el a magyar olvasóhoz. Nem kevésbé volna kívánatos azonban, hogy a válogatásban és a toborzandó hazai szerzők orientálásában néhány világos alapelv érvényesüljön. Az is például, hogy a jövő, bármennyire utópisztikus és tudományos, nem kerülheti meg a társadalmi fejlődés problémáit és ennek emberi, szemlélet- és ízlésbeli vetületét. A jövő ugyanis nem az égből pottyan, hanem — bármiféle tudományos forradalom gyorsítja is fel a változások iramát — a mából nő ki szervesen és meghatározottan. Vagyis a mai világ társadalmi-emberi problémái nem hagyhatók ki a jövőre vonatkozó semmiféle számításból. A mai olvasó a legmerészebb tudományos utópiából is saját kérdéseire, mai gondjaira vár választ. Feszültséget, szenvedélyes érdeklődést vagy éppen azonosulást csak ilyen — a mából a jövőbe ívelő, fantasztikumában is reális művek válthatnak ki a közönség körében. A történelmi ábrázolás még inkább igényli a történelmi séget; a múlt még kevésbé tűri a társadalmi tényezőt kiiktató, vagy jelentéktelenné zsugorító megjelenítést. A műt é ize'e’í fejlődése a mi korunkban — az új tartalomhoz illő formákat, eszközöket, megjelenítési módokat keresve — távol is kerülhet attól, aminek megértése akadálytalanul könnyű. Erre a tényre és következményeire utalt az MSZMP kulturális elméleti munkaközösségének 1966-ban megjelent tanulmánya- (Az Irodalom és a művészetek hivatása társadalmunkban) „A közérthetőség nem azonos a köznapi, vagy a tudományos, általában a logikai-intellektuális érthetőséggel. A művészi közérthetőség elválaszthatatlan az adott művészeti ág formanyelvének ismeretétől, ezért szorosan összefügg a közönség általános művészi kulturáltságával.” Ebből következően; ha vannak jelentős életművek és alkotások, amelyek — újszerűségük miatt — egy ideig a meg nem értés falába ütköznek, az idő a társadalmi-kulturális fejlődés folyamatában segít — segíthet — elfogadtatásukban, közmegbecsülésük kivívásában. Az ilyen alkotások egy része, félreérthetetlenül szocialista, vagy elkötelezetten humanista eszmeiségű. Van azonban a tartalmi-formai modernségnek olyan változata is, amely ellentmondásos, vitára hívó, ám megismerésre érdemes. Azokra a polgári művészekre gondolhatunk, akik társadalmuk válságtuda- tának, elembertelenedésének ábrázolói és bizonyos mértékben leleplezői. Proust, Joyce, Kafka (és sokan mások) elsivárosodásában érték tetten, félelmetes veszélyességében idézték meg az imperialista korszak polgári világát, elboruló horizontját, gyötrő reménytelenségét. Éppen ezért helyes, hogy kiadói politikánk hozzáférhetővé tette és teszi az ilyen típusú műveket. A közönség elismeri és élvezi műveik tényleges hatását, de azt is észreveszi, hogy a földig boruló ajnározás egyoldalú és elfogult. Az Ilyen drámák, filmek és regények egyes kritikusai ennek ellenére mostanában is gyakran lemondanak az elemző értékelésről. Nem szólnak arról, hogy a humánus értékeket romboló modern tőkés társadalom kritikája például nem egy nagy sikerrel játszott drámában maga is ismétli a széthullást, a lefegyverzettséget, és még sok mindent abból, amit tiszta szándékkal és kétségtelen tehetséggel elutasít. DERSI TAMÁS ASSZONYOK ..torta Emy rajza) Jóba Tibor: Ez mind te vagy Ez mind te vagy: a nyakkendőm igazító, a kabátom simító mozdulat, a mindenség-ígérő szempár, mely boldog távlatok között kutat. S, bizony, te vagy a bosszúság is: a csete-paték jöttén ráncolt homlok, a felcsattanó csakazértis, ha, teszem azt, nem néked tetszőt mondok.,. De aztán elsimulnak a redők, cinkos kacsintás oszlat felhőt menten, és így üzen a kék mosoly: „Csacsi, ne félj, hisz látod, minden rendben!” S ez is te vagy: a lázmérőt kínáló, a paplan-takaró szigorú ujjak, tea-párákból kibomló becézés, a csöpp bajtól viszolygó kisfiúnak; hisz mondod: olyan árva tudok lenni, egy tüsszentés a lábamról lever .ií Ilyenkor ott vagy, drága anya-pótló, s hegyeket mozdító bizakodással, tréfával, dallal, játékos hozzám bújással a miazmákat így hessented el. Minden te vagy: a száz-hetekbe beleégett, gonddal-kacajjal gazdag tiszta öröm, egy életet kínáló jóság, feledhetetlen perceink melódiája. S mindezért nem elég ennyit dadogni: köszönöm... Lásd, ma téged kellene ünnepelni, feléd hajolni virággal, szép szavakkal... Bár volna minden hétköznapod ünnep, bár hatná át örökös mea culpa vad, bíbor, dús fantáziákkal terhes, zsarnoki, rossz, önző férfi-szívünket; hisz oly méltatlan, kicsinyes, szegényes lenne egyetlen nap, mely hálánk csokorba kösse... De valamiképp a tétova szavak ilyenkor állanak himnusszá össze, zsongó, hömpölygő, sodró, nagy zenévé... S az ember kissé meghatott, bevallva: májusi reggel, nyáresti tücsökmuzsikában, levélpergéskor, jeges förgetegben, munka zajában, gyerek-gügyögésben — minden percének mélyén, észrevétlen — egyetlenül-szép szíved dobbanását hallja. Reflektorfényben Uj magyar film és rendezője Kovács Andrást, a Nehéz emberek, a Hideg napok és a most bemutatott Falak rendezőjét, túlzás nélkül nevezhetjük vihart kavaró művésznek. Ily m hírét annak köszönheti, hogy a legnehezebb témák kibontására vállalkozik. Előbb a tehetségek útját és kedvét szegő kényelmes tehetetlenség, a gazdasági — tehát nemzeti — fejlődésünket lassító-akadályozó bürokrata rutin ellen támadt. Azután pedig közelmúlt történelmünk egyik tragikus mozzanatát, az újvidéki vérengzés erkölcsi és lélektani összefüggéseit igyekezett tisztázni: a nemzeti önszemlélet igényes realizmusa jegyében ábrázolta és leplezte le a nacionalizmus típusait. Ennyiből is kitűnik, milyen indulatok megnyilatkoz- tatására, ütközésére teremtett alkalmat. Van az ernJelenet a Falak című filmből. lített filmnek, pontosabban: keletkezéstörténetüknek olyan vonatkozása, amely közvetlenül és szorosan ösz- szefügg a Falakkal. Mind a Nehéz emberek, mind a Hideg napok esetében emberi és művészi felelősségvállalásának teljes latbavetésével keiiett Kovács Andrásnak megharcolnia a siker elemi feltételéért. Volt alkalma szembenézni a választás, helytállás és kockázat problémáival, szinte mindazzal, ami a Falak feszültségének forrása. Maga a történet mindennapian egyszerű, mintha csak cél lett volna, hogy százezrek — vagy milliók? — élet- tapasztalataira visszhangzó cselekmény adjon módot a őiták bonyolítására. A falak ugyanis vitafilm, a modern filmművészet egyik lehetőségével kísérletező vitadráma, másfélórés koncentrált polémia. Váza a következő: harminc és negyven közötti mérnök; rendkívül tehetséges szakember — féllázad. Jelképesen, de talán a valóságban is ráborítja az asztalt a főnökére. Az igazgató fegyelmivel válaszol, és a megtorlást egyik beosztottjára bízza, a nyilvánosság előtt nem vállalja a hálátlan szerepet. Ebben a helyzetben döntő szava lehet a lázongó mérnök barátjának és közvetlen felettesének, áld — ha elszánja magát — a taktikázó-ügveske- dő igazgatóval is szembe fordulhat. Csakhogy ő külföldön van, éppen hazatérőben. Párizsban kapja felesége telefonüzenetét: ne siessen haza, térjen ki az állásfoglalás, a kockázat veszélyei elől. Erre mód is volna. Kovács hőse találkozik egykori évfolyamtársával, aki 1956-ban disszidált. Barátja meghívja, francia feleségével együtt kéri: töltsön velük a régvárt találkozás örömére néhány kellemes napot. Ez a keret, amelyben Kovács vitára indíthatja szereplőit, amely alkalmas néhány fontos erkölcsi, magatartásbeli és világszemléleti probléma többoldalú megvilágítására. Kovács András a Népszabadságban megjelent cikkében a kommunista értelmiség feladataként említette meg az új társadalom építése és berendezése közben felmerülő gondok, ellentétek, feszültségek leplezetlen feltárását, okai és következményei kutatását, az előítéletek nélküli vizsgálódást, amelynek pártossága abban van, hogy az egész folyamat a szocializmus erősítését, fejlődésének gyorsítását szolgálja. Ilyen elkötelezettség fűti át a „Falak” vitáit, amelyeknek módszere különös figyelmet érdemel. Kovács szereplői között egyetlenegy sincs, akit a film egyszerűsítve ábrázolna. Az igazgatónak is vannak érvei. Az igazságnak nem csupán a látszata, hanem bizonyos hányada, kisebb-nagyobb töredéke is őt igazolja. A lényeg az, hogy az ő részigazságánál nagyobb igazsághányad áll azok oldalán, akik jellemét, munkamódszerét kifogásolják és elvetik. Ugyanígy megfigyelhető, hogy a keresett igazság szinte valamennyi vitában megoszlik. Ez felel meg az igazság természetének, az érdekek és vonzalmak emberi szövevényének, a lélek és a valóság bonyolult struktúrájának, élettapasztalatainknak. Nincs előre, eleve eldöntött eredmény, nem tudjuk, ki mit mond és tesz a következő pillanatban, vagy a film végén. Ez a nyitottság, ez a valóságra rímelő izgalmasság ragadja magával a nézőt, aki a történet pergése közben nem is igen tudja elemezni, leszűrni a történet gondolati anyagát. Csupán annyit érez, hogy amiről itt szó van, neki is élménye, gondja és öröme, ezzel vagy azzal a szereplővel azonosulni tud, a másikat megveti; semleges, közömbös semmiképpen néni maradhat. Mit kell tennie az embernek, hogy a mozgó világ változásai közepette is hű maradjon önmagához, legbelsőbb céljaihoz: emberségéhez é? forradalmi meggyőződéséhez? Erre keresi a választ a Falak valamennyi polémiája, erre kapunk kitekintést széles horizonton. Erről Van szó fiatalok és beérkezettek, vezetők és beosztottak, elkötelezettek és közönyösek vitáiban, a munkahelyen és a budai villa kertjében, a száguldó autóban és a budapesti értelmiségi társaság hajnalba nyúló vitáin. Ez a kérdés és művészi hitelű válasz keresése teszi élményszerűvé, rokonszenvessé a „Falak”-ät, Kovács András legújabb alkotását. (“L —s.)
